Nem elég ÉGŐ

2017. december 18. - Ella Orsolya és Elek Dorián
  1. A kialakult helyzet lehetőséget teremtett arra, hogy a Jobbik az ÁSZ döntését saját előnyére fordítsa.
  2. Látványosan elmaradt azonban a sok tízezres, nemzetközi sajtóban is komolyabb visszhangot kapó “demokráciapárti” tüntetés.
  3. A Fidesz 2018-as győzelmét csak ügyek, és nem a jelenlegi ellenzék fogja megakadályozni. Ez azonban nem az az ügy volt.ego.png

A Jobbik múlt pénteken tartotta fáklyás demonstrációját a közelmúltban született ÁSZ határozat ellen.

Az Állami Számvevőszék 331 millió forintos bírságot szabott ki Vona Gábor pártjára, mely végül több mint 660 millió forint lesz, mivel a büntetésen túli összeget levonják a párt jövő évi állami működési támogatásából is.

A Jobbik számára tehát adott volt a lehetőség, hogy utcára vigye szimpatizánsait, továbbá a saját tábora mellett sok ezer ellenzéki szavazó mobilizációja is esélyessé vált.

A kialakult helyzet azonban arra is lehetőséget teremtett, hogy Vona Gábor pártja az ÁSZ döntését saját előnyére fordítsa, mivel a határozat megerősíti az évek óta épített narratívát: Magyarországon diktatúra kiépítse történik –  “A korrupt zsarnok diktatúrát építve teljesen kifossza az országot”.

Már sokszor láthattuk, hogy a kormánypárt a számára fontos ügyek mellet nagy hatékonysággal mobilizálja a szavazóit. A nemzeti konzultációk, nagygyűlések, békementek, valamint a választások esetében is a szavazótábor egységes és sikeresen mozgósítható.

Pénteken ugyanakkor azt tapasztalhattuk, hogy a Jobbik nem tudta kellőképpen mobilizálni a szavazóit, pedig folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy ő a második erő, és a Fidesz egyetlen kihívója. Látványosan elmaradt a sok tízezres, nemzetközi sajtóban is komolyabb visszhangot kapó “demokráciapárti” tüntetés, pedig szükségük lett volna egy kritikus méretű tömegre.

A második erő imázsa így erősen megkérdőjelezhető, és rávilágít arra, hogy még mindig a Fidesz valóságértelemezése a hitelesebb, főként a társadalmi ügyek tematizálásában. A pénteki néhány ezer embert látva ez az ügy nem ütötte meg az emberek ingerküszöbét. A Jobbik valóságértelmezése tehát egyelőre nem elég hatékony.

Továbbá ha kellően cinikusak akarunk lenni a Fidesz szándékait illetően, akkor azt is gondolhatjuk, hogy az ÁSZ határozatának az volt az egyik mögöttes célja, hogy felmérje: egy ilyen horderejű döntés mennyi “demokratát” visz az utcára. Az elmúlt kormányzati ciklusban két meghatározó tüntetés volt a főváros utcáin. Ahogy a lex CEU elleni demonstráció is egy ügy mentén szerveződött, úgy a három évvel ezelőtti netadós tömegtüntetés is. Ezzel szemben az ellenzéki pártok demonstrációi érdektelenségbe fulladtak. Ezek mind alátámasztják azt a feltevést, hogy a Fidesz 2018-as győzelmét csak ügyek, és nem a jelenlegi ellenzék fogja megakadályozni. Ez azonban nem az az ügy volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr5713692114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.