Hogyan használják a pártok az egyes kampányeszközöket?

Szórólap és közösségi média az 1. számú EVK-ban

2018. február 27. - Elek Dorián és Ella Orsolya

Egy hete eldördült a startpisztoly, és a pártok ténylegesen nekikezdtek a kampánynak. Az eddig megjelent kampányanyagokból azt a következtetést biztosan levonhatjuk, hogy az ellenzék erőforrásai szűkösek, és bár elkezdtek kampányolni, nem az első hétre összpontosítanak. Ezzel szemben a kormánypárt minden fronton látványosan tevékenykedik, vagyis az összes kampányeszközzel él, hogy a szavazókhoz eljuttassa üzenetét.
screen_shot_2018-02-27_at_17_39_27.png

De pontosan milyen kampányeszközök is léteznek, és az egyes típusoknak milyen haszna lehet?

Fontos kiemelni, hogy minden párt elsősorban országos kampányt folytat, azaz az egyes EVK-kon belüli ügyek nem, vagy csak minimálisan kerülnek tematizálásra. Míg a plakát- és videókampányokkal az egész országot szólítják meg a pártok, addig helyi szinten szórólapokkal és az egyes jelöltek közösségi médiás oldalával kampányolnak. A jelölteket bemutató plakátokra nem fogunk külön kitérni, mivel azok megegyeznek a szórólapok képi világával.

Szórólapok:

Egy szórólap akkor a leghatásosabb, ha a jelölt fényképe dominál rajta, továbbá a szórólap összképe nem kelt zsúfolt hatást. Pozitívumnak számít, ha van formális és informális kép is a jelöltről, bemutatva így a képviselő többoldalú személyiségét különböző élethelyzetekben.

Vegyük példának Budapest 1. számú EVK-ját. Itt vezető politikusok csapnak össze, vagyis ez lesz az egyik legkiélezetebb választókörzet.

  • A szórólapok mennyiségi és minőségbeli különbsége is jelentős: a kormánypárti anyag messze felülmúlja az ellenzéki szóróanyagot.
  • Hollik István (Fidesz) 3 különböző szórólappal rendelkezik, melyek minősége látványosan kiemelkedik a többihez képest. A három közül kettő hajtogathatós, több oldalas brossúra, ráadásul az egyik fideszes matricával van bélyegezve.
    • Érdemes azért megjegyezni, hogy akár kontraproduktívvá is válhat, ha egy szórólap túl költségesnek néz ki, hiszen az emberek azon kezdenek el gondolkodni, hogy mennyi pénzt költhetett a párt a kampányára.
  • Az Együtt szórólapjai alacsonyabb minőséget képviselnek az átlaghoz képest (pl. a papír minősége, szövegelrendezés, túlzsúfoltság).
  • Valódi programpontok csak az LMP-s és a DK-s lapokon olvashatók, bár azok nem az 1. számú EVK konkrét ügyeire reflektálnak, hanem az adott párt országos üzenetére.
  • Egyedül Hollik István (Fidesz) és Losonczy Pál (Jobbik) brossúráin olvasható, hogy mit szeretnének tenni az adott EVK fejlődéséért - bár csupán 1-1 mondatban.
  • Az MSZP-DK megállapodás alapján az 1. számú EVK a szocialistáké: a Változás Szövetsége itt Párbeszédes jelöltet indít. Érdekesség, hogy a relatív ismeretlen politikus, V. Naszályi Márta az egyetlen jelölt, akinek a szórólapján a párt miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely is szerepel. Karácsony szerepeltetésétől feltehetőleg azt remélik, hogy egyéni népszerűsége hozzájárul majd V. Naszályi sikeréhez.
    • Külön DK-s hirdetés is érkezett azért a postaládákba, melyen Gyurcsány Ferenc ígéző tekintete kínálja az ukrán nyugdíjasok visszaszorítását.

Közösségi média

A választókerület jelöltjeinek megvizsgáltuk az elmúlt 1 hetes kampánytevékenységét a közösségi médiában. Magyarországon minden mérés szerint a Facebook számít az elsődleges web2.0-s felületnek, így ezt a platformot vettük az összehasonlítás alapjául.

screen_shot_2018-02-27_at_17_55_36.png

 

  • A jelölteket összevetve kimagaslik Juhász Péter (Együtt) tevékenysége, hiszen ő évek óta a közösségi médiát használja kampányolásra, kommunikációra és a közönségével való kapcsolattartásra.
  • Bár Hollik István (Fidesz) több facebook-szimpatizánssal rendelkezik, mint Fekete-Győr András (Momentum), utóbbi jelölt bejegyzései látványosan több reakciót váltanak ki.
  • Csárdi Antal (LMP) és V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) Facebook oldala nem tűnik túl sikeresnek. Míg Csárdi alig használja valamire, addig V. Naszályi tette közzé a legtöbb bejegyzést a körzet jelöltjei közül. Igen alacsony hatékonysággal azonban, így a viralitás logikája alapján hatékonyságról nem nagyon beszélhetünk.
  • A Jobbik jól megfontolt közösségi médiás tevékenysége ellenére látható, hogy jelöltjük csak 4 nappal ezelőtt indította el saját oldalát, pedig Budapest belvárosában feltehetőleg az országos átlagot is meghaladja a közösségi médiát használó választókorúak száma.
  • Bár még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, azt kijelenthetjük, hogy sem az LMP, sem pedig a Jobbik nem számít rá, hogy nyerhetne ebben a körzetben. Holott az előbbinek nagy esélye lenne jó pár töredékszavazat begyűjtésére (mely nélkülözhetetlen az 5%-os küszöb eléréséhez), hiszen a 2014-es választáson Schiffer András ebben a körzetben nyújtotta a legjobb LMP-s EVK-s teljesítményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr9513702324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.