A válság és kompetencia

2018. június 20. - Elek Dorián

Orbán Viktor bejelentette, hogy nemzetközi gazdasági válság fenyeget, ami érzékenyen érintheti hazánk stabilitását, ha nem készülnek fel rá. Ugyanakkor egy gazdasági válság komoly kihívást is jelenthet a Fidesznek, hiszen sokszor az éppen kormányzó párton csattan a választók csalódottsága. Az ellenzék jelenlegi helyzetéből kiindulva pedig egy esetleges gazdasági válság lehet a legkomolyabb kihívás a 2022-es választások előtt.

orbanmatolcsy.jpg

 kép forrása: index.hu

Mind Magyarországon, mind pedig a nemzetközi színtéren a demokrácia működésének megítélése erősen kötődik jólét érzetéhez. Mit is jelent ez?

Amennyiben gazdasági növekedést és javuló életminőséget tapasztalnak a választók, akkor a demokrácia működésével is elégedettebbek. Ez igaz a kormányzati teljesítményre is, ezt Orbán Viktor is tökéletesen tudja. 

Amennyiben a kormánynak megszorításokat kellene végrehajtania, akkor hatványozottan nehéz lenne érvényesítenie a konjunktúra idején hibátlanul működő kommunikációs fölényt. A helyzet által kínált ziccert pedig még talán a jelenlegi ellenzék is képes lenne kihasználni, politikai tőkét tudna kovácsolni belőle. 

A 2008-as válságot Nyugat-Európában is komoly politikai átrendeződések követték. Nyilván több tényező is szerepet játszott a választási eredményekben, de az mindenképpen beszédes, hogy több mint tizenkét EU-tagországban volt kormányváltás a válságot követő első választások után, és nemzetközi szinten megerősödött az elitellenesség és a populizmus az elmúlt tíz évben. A Fidesz is ezt a hullámot lovagolta meg szinte hiba nélkül, a fülkeforradalommal hozta az első kétharmadot.

A válságról való beszéd tehát önmagában fontos (még akkor is, ha a valóságban ezzel ellentétes gazdaságpolitikai intézkedéseket hoznak), hiszen a kormányfő egyik legfontosabb saját magáról teremtett mítoszát erősíti meg: a minden helyzetben cselekvőképes és kompetens vezető képét. Az elmúlt évek pedig bebizonyították, hogy ez a fajta kommunikáció és narratívaépítés mennyire hatékonyan tud működni.

Az inkompetens ellenzék és a kompetens Fidesz között lévő kontrasztot pedig a kormánypárti sajtó napi szinten sikeresen erősítette. (Gondoljunk csak arra, hogy a választási kampányban támadott Vona Gáborról is elsősorban az volt a mondás, hogy inkompetens.)

Ezért nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy nem készültek fel rá. 

A választások óta – de az elmúlt nyolc évet is itt lehet emlegetni – a kormánypártnak aligha kell attól tartania, hogy az ellenzék valós alternatívát állít. A választások óta tartó válság eredményként még tovább aprózódott az ellenzék, és a pártokon belül további törésvonalak keletkeztek, melyek gátjai leszenek a közös fellépésnek, még akkor is, ha a szereplők közös érdeke ezt megkívánná. A kormánypárt részéről ez a fajta tudatosság pedig jól mutatja, hogy sok lépéssel az ellenzék előtt járnak.

Amennyiben az ellenzék hasonló helyzetfelismeréssel bírna, mint Orbán Viktor, akkor ők is azt hangoztatnák, hogy jön a válság és a kormány nem tesz semmit ennek elkerülése érdekében. A mostani állapotokat elnézve viszont egy gazdasági válság jobban megviselné őket, mint a kormányzó Fideszt. Így nem elég, hogy a kompetencia narratívája tovább erősödik – ha lesz válság, ha nem –, hanem az egyre nagyobb igazságtartalommal is bír.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr5314060731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2018.06.21. 22:36:48

Ha jön a gazdasági válság, az leginkább az átlagembert fogja megviselni, nem a kormányközeli társadalmi/gazdasági elitet. Arra is lesz magyarázat , hogy kik miatt van válság... Természetesen,a gazdasági válságra már fel lehetne készülni egy óvatosabb pénzpolitikával, mert a lopakodó infláció, és rekord gyenge forint itt van a nyakunkon...Arról nem beszélve, hogy több milliárd eurós elkötelezettségeink lesznek a jövőben, Paks 2, Budapest-Belgrád vasút, stb.. Az soha nem jó, ha egy ország ilyen gyenge, instabil fizetőeszközzel rendelkezik mint Magyarország... Könnyen elillanhat az a kis reálbér-emelkedés, amit sikerült elérni az elmúlt években ( nem a kormány jóvoltából...) A helyzet rizikós, és nem látok semmilyen tervet , egy lehetséges válság hatásainak csökkentésére... A lényeg: az elit minél gyorsabban , minél több (köz-eu) pénzt kilapátolhasson, bármilyen áron....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 23:05:58

Az inkompetens ellenzék néhány hülye újság, és blogger hazugsága. Ti Orbánnak szoptok, vagy tényleg ennyire hülyék vagytok?! Nem az ellenzék inkompetens, hanem a szavazók jelentős része hülye. Ennyikeh. Ne kendd a szavazók hülyeségét a ártokra, te nyomorult, mert Orbánnak szopsz vele!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 23:06:27

Az inkompetens ellenzék néhány hülye újság, és blogger hazugsága. Ti Orbánnak szoptok, vagy tényleg ennyire hülyék vagytok?! Nem az ellenzék inkompetens, hanem a szavazók jelentős része hülye. Ennyikeh. Ne kend a szavazók hülyeségét a pártokra, te nyomorult, mert Orbánnak szopsz vele!

Gleccsertetű 2018.06.21. 23:30:04

@math0: még mindig nincs egy barátod se?

Bolshevik 2018.06.21. 23:42:14

@Brix: "Könnyen elillanhat az a kis reálbér-emelkedés, amit sikerült elérni az elmúlt években ( nem a kormány jóvoltából...)"

Ezt annyira imádom, hogy ha nő a bér, az nagyon határozottan nem a kormány miatt van, de ha csökken, akkor orbánahibás :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.22. 00:58:53

Pedig ahogy olvasom, az ellenzéknek úgy kellene egy kis válság. sőt gazdasági összeomlás, mint egy falat kenyér:

tobbsegzsarnoksaga.blog.hu/2018/06/11/mar_csak_egy_valsag_menthet_meg_bennunket

Mondjuk az igaz, hogy az ellenzéknek az ország tönkremenetele sem lenne drága ár Orbán bukásáért. Itt meg lám, azt olvasom, hogy egy válságból is Orbán jönne ki jobban. Ki érti esztet?

élhetetlen 2018.06.22. 02:24:58

Hát igen, baj van, az ellenzék szétesett, csak Orbán van a porondon, de ez nem az igazi, mert nagyon nem arra használja a hatalmát, amire józan ésszel kellene, szívni meg mindenképpen a pórnép fog, akkor is, ha középrétegnek nevezzük a pórnépet.

Világít a torony 2018.06.22. 02:46:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A 2.5 millió leszedált agyatlan országában nincs értelme az írásának.
Amúgy sincs.

chrisred 2018.06.22. 05:36:40

@Brix: A reálbéremelkedést nem a válság fogja elvinni, hanem a válságot megelőző megszorító intézkedések, mint Gyurcsánynál, lásd jövő évi adócsomag például a cafeteria eltörlésével. A válság még rátesz egy lapáttal. Plus ça change plus c'est la même chose.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.22. 06:09:29

Egy válság valóban a ballibeket gyengítené, hiszen nem fér bele a narratívájukba, hogy a nyugat válságban lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.22. 06:56:32

@maxval balcán bircaman:

Már hogyne férne bele: Orbán aknamunkája juttatta a Nyugatot válságba. :)

LebensraumamOsten 2018.06.22. 07:12:46

@Bolshevik: Most már a ti bértrollkodásból szerzett pénzetek is kevesebbet ér. Sokkal.
Hála az égnek!

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.22. 07:17:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A jelentéktelen Zorbán, akin mindenki röhög és akinek a GDP-je Luxemburg GDP-jének 0,1 ezreléke hogyan volt képes erre? Szerintem nyilván Putyin áll a háttérben és a gyíkemberek!

LebensraumamOsten 2018.06.22. 07:20:14

@chrisred: Azért, ha fele annyit se tudnak majd vásárolni a bedőlt forint miatt (mondjuk egy jó kis 500-600 ft-os euro és hasonló dollárparitás esetén, remélem Gyurika az MNB-ből semmit nem lép és ha igen, az se fog híg fost se érni) az nekem nagyon fog tetszeni. Nem járnak majd nyaralni a ganék, mert minden másik ország devizája tartja szintet és még egy hamburger vagy repjegy megvétele is több havi zsoldba kerül majd. Nem vásárolnak új lakást, mert azok ára úgy fog elszállni, hogy utópia lesz és a sok kis fedeszgeci szavazó és szimpatizáns megy a híd alá, ahol már szeretettel várják őket a hajléktalantörvvénnyel. Nem zabálják magukat tele egészséges finom ételekkel a fine dining éttermekben.Nem tudják a gonosz külföldi multik által égig emelt rezsit kiköhögni és elúsznak az adósságban.Majd megtanulják milyen télen a hideg lakásban vacogni. Még egy kiadós kertvégi sütögetés is kihívások elé állítja a sok mocskot. Háháhá!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:25:15

@Gleccsertetű: még mindig nincs egy barátod se? Amilyen szocipata hülyegyerek vagy, teljesen érthető.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:26:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a náciknak az ország tönkretétele sem drága Orbán maffiaállamának folytatásáért

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:27:26

@élhetetlen: amikor egy olyan van porondon, aki nem arra használja a hatalmát, amire kéne, akkor ott a nép a hülye.

LebensraumamOsten 2018.06.22. 07:29:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Dehogy juttatta őket válságba. Azt csak az agy nélküli fityiszesek hiszik. Németország 2900 millió euronyi összeget keresett csak a görög válságon. Ez forintban... Elég szép összeg. Merkel ügyesen csinálta Schauble-val együtt. A lokálnáci, elfogult naplopó görögök meg úgyis megérdemelték már a kifosztást. Elég szemét semmirevaló népség az. Most törlesztették a németek a világháború után kifosztásuk egy részét. A sor következőleg a briteken lesz. Ott még nagyobb leakasztás várható. Utána már csak két országot kell tönkretenniük, hogy elégtételt vehessenek az elmúlt 70 év szenvedéseiért. Oroszország nem lesz nagy falat. Szankciókkal és körbezárásos bojkottal szerencsére pár év alatt megtörhető. Ez bebizonyosodott 89-ben is. Csak meg kell fojtani őket gazdaságilag, elvágni a fejlett világtól és bele hajtani egy olyan fegyverkezési versenybe amibe belerokkan a gazdaságuk. Az USA viszont már problémásabb lesz. Talán velük majd inkább ki kéne egyezni. A franciák pedig már amúgy is hajlamosak a föderációra. Szerencsére egyre több a moszlim náluk, akik nem hisztiznek úgysem nemzeti alapon, tehát ők elnyomják a francia lokálnácikat. Kis szerencsével ki is irtják majd őket.

chrisred 2018.06.22. 07:39:02

@LebensraumamOsten: Ez mind szép és jó, de a magyar emberek többsége a csekkjeit se tudja majd befizetni.

nu pagagyí 2018.06.22. 07:56:55

Diktatúra van. Teljesen mindegy, mi a valóság, az csak a média döntő hányadát kisajátító diktatúra torz szemüvegén keresztül jut el az emberekhez.

Ellenzék pedig nincs, a diktatúrához asszisztáló úgynevezett ellenzéki pártok a Fidesz irányítása alatt állnak, feladatuk baromságok kommunikálása, önmaguk lejáratása, hogy kis színesként szolgáljanak a bulvárrá silányodott kézi vezérelt sajtónak, de sajnos az egyelőre még be nem tiltott, vagy fel nem vásárolt sajtónak is csak ez jut.

nu pagagyí 2018.06.22. 08:01:55

@LebensraumamOsten: Kötvénykamat volt az a kereset, ami természetes. A pénzt viszont akkor kellett odaadni, amikor kevés volt belőle mindenhol és éppen a németek is el tudták volna magukra költeni.

Szidhatod a bankot, hogy kamatot kér a hiteledre, de te azért nem vagy köteles hitelt felvenni. Ha viszont felvetted, akkor fizesd is.

chrisred 2018.06.22. 08:06:43

@nu pagagyí: A képviseleti demokrácia ingája egy kilengés után visszatért abba az állapotába, ahol 89 előtt volt. Most az ellenzéki pártok vannak abban a szerepben, amiben akkor az ellenzéki kerekasztal volt, az állampárttól kell engedélyt kérniük ahhoz, hogy közéleti szerephez juthassanak.

Hilda kisfia 2018.06.22. 08:19:02

Lehet hogy válság lesz. Hurrá, az nem lesz jó a Fidesznek. Sajnos úgy néz ki hogy az ellenzék nem tud ebből a remek helyzetből sem hasznot húzni, sajnálkozik a poszter. Igen! Úgy néz ki, hogy az ellenzék még akkor sem nyerné meg a választásokat ha a Fidesz nem indulna.

Brix 2018.06.22. 09:07:17

A lènyeg most nem az ellenzèk, hanem az ország helyzete. A sikerpropagandával szemben, " betrottyogott" a gatyába Magyarország. A forint a világ egyik legrosszabb pènze, a kuna , a leva, de mèg az "illiberális zlotyi "is jobban teljesít...Kenhetik a hajukba az összes statisztikát, ha az euróban számolt bèrünk napról napra csökken..Európa szegènyháza vagyunk, ez fos fizetőeszközzel megáldva... Egy lèpès előre, egy hátra..

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:08:10

Akarmekkora valsag jon, amig ez az ellenzek van Orbanek ellen, nem lesz valtozas.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:09:09

@Brix: Euroban szamolt netto ber 2010 500 euro

2018 aprilis 750 euro

_most_ 2018.06.22. 09:19:47

Az a vicces, hogy mikor Gyurcsány alatt 270 Ft felé gyengült a forint az euróhoz képest, akkor Orbán a lemondását követelte, most 325 egy euró, és a birka fidesz szavazók csendben tűrik. Szóval az agymosott fidesz hívőkkel azt is el lehet hitetni, hogy a válság jó, ha Orbán azt mondja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.22. 09:21:20

@Willkommenskultur:

Minded lószart sem ér, hiszen soha nem érjük utol Svájcot.

(Egy idióta ballibbant blog nemrég ezen sopánkodott, persze Orbán volt a hibás.)

_most_ 2018.06.22. 09:21:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ne legyünk már ilyen képmutatóak, ellenzékben ugyanezt csinálta a fidesz, mindent megtettek, hogy keresztbe tegyenek az országnak, a politikai haszon érdekében.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:23:12

@_most_: feri idejen a 270es arfolyammal egyutt volt 500 euro a netto atlagber

ma meg a 320ason szamolva 750.....

Ja, igen.

_most_ 2018.06.22. 09:27:09

@Willkommenskultur: értem, ha Gyurcsány alatt gyengül a forint az rossz, ha Orbán alatt az jó.

chrisred 2018.06.22. 09:30:08

@Willkommenskultur: Ez hogy jött ki? A nettó átlagkereset jelenleg 210 600 ft, ami a jelenlegi euró árfolyammal (326 ft) osztva 645 euró.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:34:21

@chrisred: Na latod. Tehat a kereset barhogy szamolva oriasit nott es tovabbra is a leggyorsabb bernovekedesunk van Europaban.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:36:41

@_most_: ne gagogj

gondolkodni nehezebb

nincs olzan hogy eros forint jo, gyenge forint rossz csak a buta fejedben

a gyenge forint legalabb annyi embernek jo mint amennyinek rossz

Orbanek pedig azt a reteget szeretik aki exportal tehat akinek ez szuper. A prolik akik a magyar penzt nyaralnak el kulfoldon s nem mindegy nekik 300 vagy 400 az euro vagy a benzin na azokat lefossak Orbanek ivessen

_most_ 2018.06.22. 09:38:19

@Willkommenskultur: ne higgy el mindent a fidesz propagandának, nem csak itt nőttek a bérek, és 700 eurós fizetéssel simán kiröhögnek a hanyatló Nyugaton.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:40:04

@_most_: hu most ujat mondtal

nem keresunk annyit mint nyugaton, meg vmi breaking news mara?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.22. 09:43:54

@_most_:

"700 eurós fizetéssel simán kiröhögnek a hanyatló Nyugaton."

Bizony, és soha nem érjük utol Svájcot.

chrisred 2018.06.22. 09:43:58

@Willkommenskultur: De annyit sem, mint Észtországban.

_most_ 2018.06.22. 09:44:50

@Willkommenskultur: tehát bármit csinál Orbán az csak jó lehet :) De ha ennyire jó a gyenge forint, Gyurcsány alatt miért volt probléma? Azt tudom a fidesz leszarja az embereket, de Magyarország importál is, és ott bizony a forint gyengülés megemeli az árakat, persze a 27 százalékos áfa után vannak akik ezt is örömmel lenyelik, lényeg hogy Mészáros újabb milliárdokat keressen.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:52:48

@chrisred: semmit sem jelent ez

az arszinvonal nelkul a berekrol beszelni ertelmetlen

Magyarorszag az EU 4. legolcsobb orszaga, az arszinvonal az EU 60%-at sem eri el. A balti orszagok dragabbak, azert nem megy oda egy magyar se dolgozni.

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:54:39

@_most_: nem igazan, de Orban mindenben jobb mint a szocik, s valszeg 1990 ota a 2010-18as idoszak hozta a legnagyobb eletszinvonal emelkedest

nekem nem volt problema a gyenge forint gyurcsany alatt se, te jottel ezzel

Willkommenskultur 2018.06.22. 09:55:47

@_most_: Szlovakiaban minimalisan magasabb a fizetes es annyival dragabb is az orszag Magyarorszagnal

Persze nem jo ez ettol meg, eggyel tobb ok a mocskos lippsik es szocik gyalazasara.

_most_ 2018.06.22. 10:04:28

@Willkommenskultur: hát igen, az kétségtelen Mészáros életszínvonala rekord nagyott nőtt.

Willkommenskultur 2018.06.22. 10:07:20

En pl. Csehorszagban dolgozom. Az adok kb. megegyeznek a Magyarorszagival, a brutto berek kb. 15%-20% kal magasabbak atlagosan. De az IT szakemberek kozott pl. akik kozul tobbet ismerek, nincs igazan berkulonbseg, az o bereik Pragaban a budapesti szinten mozognak kb.

Az elet nem draga, sot talan meg olcsobb is kicsit mint Budapesten. A lakasberlet, lakasvasarlas viszont draga Pragaban, Budapesthez kepest.

a sor occso...oszt jo

chrisred 2018.06.22. 10:11:25

@Willkommenskultur: Az észt árszínvonal az uniós átlag 78%-a, a magyar a 62%-a. Ez nem tünteti el a 40%-os bérkülönbséget. Nem hallottam arról, hogy Észtországban pont magyar munkavállalókra lenne szükség, talán ezért nem mennek oda sokan dolgozni.

Willkommenskultur 2018.06.22. 10:22:48

@chrisred: mesebeszed

azert nem megy oda senki mert szar hely

Brix 2018.06.22. 10:23:24

@Willkommenskultur: Olcsóság=szegènysèg. Csehországban 930 euro a netto atlagfizetès, Magyarországon 689 euro, a 2017- es statisztikák szerint . Ez több mint 30%- os különbsèg. Vásárlóerő- paritáson is többet èr a pènzük, bármely statisztika szerint.. A szlovák ès a legyel netto átlagbèr : 823 ès 807 euro...Nincs mese, Európa szegènyháza vagyunk! Ha a forinttal nem csinál valamit a jegybank, akkor a rossz trend folytatódik..

Willkommenskultur 2018.06.22. 10:36:44

@Brix: a forintnak semmi koze ehhez

a lemaradas oka a lippsi elQrmany es az altala hagyott adossaghegy

pioneer2016 2018.06.22. 11:43:16

@Willkommenskultur: "a lemaradas oka a lippsi elQrmany es az altala hagyott adossaghegy"

Azért 8 év kormányzás után tisztességtelen a 8 év előtti időkre visszamutogatni. Valami új dumát kéne kitalálni.

LebensraumamOsten 2018.06.22. 11:46:39

@chrisred: Ezt én tudom és érzem. Kérdés, hogy az agymosott illipsi szennyedék alsóbbrendűek akik ideböfögnek mit szólnának ehhez. Szerintük a gazdaság dübörög, és mindenki jólétben tobzódik.
Na, ezért kívánok én nekik olyan jólétet, hogy már a billentyűzet nyomkodásához se legyen erejük. Úgy néz ki, az irány jó és a lendület is elegendő ehhez. :(((

LebensraumamOsten 2018.06.22. 11:49:05

@Willkommenskultur: Lófaszt annyi. A te IQ-d is negatívban van.
Szokásodhoz híven hazudozol össze-vissza. Az életszínvonal mindent elárul és az megrogyott az elmút 8 év alatt durván.

LebensraumamOsten 2018.06.22. 11:55:12

@Willkommenskultur: Te félkegyelmű debil. A gyenge forint csak pár redvás kapitalista féregnek jó akik ugyanolyan hazudozó jellemtelen férgek, mint te. A gyenge forintból származó többletbevételt a vállalatok vezetése nem adja oda a dolgozóknak, még csak új munkahelyeket se teremt. Közismert tények. Ellopják és hozzákozmetikázzák a beszámolókat, mérlegeket. Lesz belőle luxusnyaraló vajnáék szomszédságában Malibun, új luxusautó, fine dining étterem, meg luxusruhák és luxuscikkek pár rohadéknak. Igaz, ha a főnököd lennék én sem adnék neked egy fillérrel sem többet akármennyivel is nőne a profit. Egy ilyen féreg nem érdemli meg. Te meg orbán vajdáddal együtt fogsz megdögleni és akkor már hiába visítoztok, hogy te jó libsi voltál, csak kémkedni álltál be a fideszhez. Már senki nem hiszi el neked.

LebensraumamOsten 2018.06.22. 11:57:23

@Willkommenskultur: Nem annyi. Most az átlagbér kevesebb, mint 2008-ban. kb 300 euro.

LebensraumamOsten 2018.06.22. 11:59:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bizony alig várjuk. És utána nem hagyjuk, hogy átálljatok. Habár nagyon szeretnétek újra a húsosfazékhoz dörgölődzni a konszolidáció idejére. Ehelyett a lábunkat fogjuk belétek törölgetni. :DDDD

Willkommenskultur 2018.06.22. 12:01:33

@pioneer2016: ez nem viszamutogatas

az orszag ugyanugy halad MA mint a kornyezo orszagok...europa motorja

DE: az adossag nem tunik el magatol
!

Willkommenskultur 2018.06.22. 12:02:52

@LebensraumamOsten: az agyad bomlott meg a 3x 2/3 utan

de ez meg a legedzettebb soros csicskoidokat is megviselte

Willkommenskultur 2018.06.22. 12:11:25

@LebensraumamOsten: Kapitalistainknak koszonheto a viragzasunk.

pioneer2016 2018.06.22. 12:47:59

@Willkommenskultur: "DE: az adossag nem tunik el magatol!"

Pedig állítólag mindent megtett Orbán ennek csökkentése érdekében.
A teljesség igénye nélkül. Magánynyugdíj-pénztári vagyon 3 ezer milliárd, a világon egyedül álló 27%-os áfa, legalább 30 új adónem bevezetése, autóutak, az addigi autópályák fizetőssé tétele, stb.

Gleccsertetű 2018.06.22. 12:48:54

@Világít a torony: nincs annyi libsi Mo-on, de lassan az egész földön se

@math0: tehát nincs :( sajnálom, h ilyen boldogtalan vagy

Világít a torony 2018.06.22. 15:01:51

@Gleccsertetű: Értelmes ember nem érezhet sok boldogságot ennyi agyatlan láttán.
Ám azt állítani, hogy boldogtalan lennék az sima agyatlanság. Ugye?

Gleccsertetű 2018.06.22. 15:43:10

@Világít a torony: elvégre most te hogyan is kapcsolódtál be gendermatyi lelkivilágát taglaló hsz-be?

Világít a torony 2018.06.22. 16:14:40

Gleccsertetű 2018.06.22. 12:48:54
@Világít a torony: nincs annyi libsi Mo-on, de lassan az egész földön se

@math0: tehát nincs :( sajnálom, h ilyen boldogtalan vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 17:04:37

@Gleccsertetű: tehát nincs :( sajnálom, hogy ilyen boldogtalan vagy.