A Kínai Népköztársaság megítélése rengeteget változott az utóbbi három hónapban. Bár a kezdetekben a bűnbak szerepét töltötték be, azóta sikerült egy 180 fokos csavart belevinniük a saját nemzetközi megítélésükbe és úgy látszik, hogy jelenleg ők diktálják a világnak a válság kezelésének mikéntjét. Hogyan volt képes az 1,4 milliárd lakossal bíró ízig-vérig XXI. századi diktatúra megfékezni a koronavírust, és mennyire hatékonyan tette mindezt? Melyek azok az intézkedések, amiket célszerű eltanulnunk és melyek azok, amikből csak tanulnunk érdemes?

kép forrása: Holly Secon

A COVID-19 globális vírussá nőtte ki magát az utóbbi hónapokban. Ennek köszönhetően a Kínához hasonló helyzetben lévő országok kénytelenek felmérni, hogy az ott alkalmazott intézkedésekkel képesek-e hatékonyan csökkenteni a fertőzésveszélyt. Egyelőre több ország is a Kínában megfigyelt módszerek szerint jár el.

A kínai hatóságok soha nem látott szigorításokat vezettek be: karantén alá vonták Wuhant és még 15 várost, illetve több mint 60 millió embert korlátoztak az utazásukban. A kormány további utasításaira a kínai lakosság több mint fele maradt otthon, amely körülbelül 760 millió embert feltételez. Ezek az intézkedések több szakértő szerint is meghozták az eredményüket, a járvány eszkalálódása után két hónappal jelentős visszaesésről beszélhetünk, mind a fertőzöttek számát, mind pedig a növekedésük mértékét tekintve. A prevenció nélküli fertőzésveszély 2,5 körül mozgott, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött legalább két másik embernek adta tovább. A szigorítások után ez az arány 1,05-re esett vissza.

Amennyiben ezek az intézkedések ennyire hatékonyan működtek, akkor mégis mi volt a probléma korábban? Hiszen a járvány ezektől függetlenül világméretűvé vált. A hiba minden bizonnyal az lehetett, hogy túl későn reagált a kínai kormány és a külvilág irányába való kommunikációja a vírus terjedésének kezdeti szakaszában tele volt csúsztatásokkal, félinformációkkal. Már decemberben lehetett tudni egy ismeretlen betegségről, ám erről nem számoltak be, vagyis inkább nem számolhattak be a helyi lapok, a veszélyre figyelmeztető orvosokat pedig elhallgattatta kommunista rezsim. Egyes becslések szerint, hogyha csak egy héttel korábban vezetik be a karantént akkor 67%-kal kevesebb megfertőződés történik, ha pedig három héttel korábban, akkor a megbetegedések száma csupán az 5%-a lenne a tényleges adatnak.

Ugyanakkor a Hupej tartományt érintő kiutazási korlátozások hatékonysága nem teljesen egyértelmű. Az elemzések alapján ezzel csupán pár napot nyertek a betegség tömegessé válása előtt a kínai fertőzések esetében, viszont nemzetközi szinten akár két-három hetet is. Mivel a többi régiót nem érintették hasonló szigorítások, a később megfertőződő tartományokból könnyen eljutott a vírus Kína határain túlra is. Megjegyzendő, hogy kutatások szerint az utazások 90%-ának korlátozása is csak minimális eredményt tud elérni más egyéb intézkedések nélkül, tehát ez önmagában semmiképpen sem elég.

A hiányosságok ellenére az utazás és az emberek interakciójának radikális korlátozása még így is relatíve hatalmas előrelépést jelentett a vírus megfékezésében. Ezek nélkül a fertőzöttek száma valószínűleg 8 millió lett volna február végén, ami az ötszöröse a tényleges adatnak. A kínai kormány nem titkoltan hozzáfér állampolgárai okostelefonjaihoz és egy sor más személyes adathoz. A kinyert információkból kiderült, hogy drasztikusan lecsökkentek a személyes találkozások száma is. Nagyon valószínű, hogy a kínai emberek nem csak a betegség terjedésétől tartottak, hanem az állam figyelő tekintetétől is. Ebből következhetett az, hogy viszonylag könnyen rábírták a lakosságot az otthonmaradásra. Ehhez mondjuk egy diktatúrának jóval hatékonyabb eszközkészlet áll rendelkezésére, mint egy európai demokráciának.

A legeredményesebb járványügyi intézkedésnek a betegek minél előbbi diagnosztizálása és az izolálása bizonyult. Szingapúr volt az egyik leggyorsabb az esetek felismerésében, ahol a nagy népsűrűség ellenére rendkívül alacsony a fertőzöttek száma. Amint megjelentek az első esetek, az orvosok elkezdték az elkülönítést és a lehetséges érintkezési pontok, kapcsolatok felkutatását.

Kérdéses, hogy a vírust sikerült-e végleg megfékezni Kínában, annak ellenére, hogy bejelentették, hogy náluk véget ért a koronavírus-járvány. Nyilvánvaló okokból a karantént és a többi korlátozást előbb-utóbb kénytelenek feloldani. Félő lehet viszont, hogy ezek ellenében a vírus ismét elszabadulhat a nagyhatalom határain belül, különösen a beutazási szabályok enyhítése által. Amíg a világban tombol a járvány a kínai szuperhatalom figyelme sem lankadhat saját lakosainak biztonsága és hatalmi törekvéseinek érdekében. És ne legyenek illúzióink, nem is fog. 

Forrás: https://www.nature.com/articles/d41586-020-00741-x?fbclid=IwAR1tUzdrFFAlDTajOoDtHxGuo9KEOWsmvmEj0h2fTJRYzcHy0a73LWDrhMA 

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus hallgató.