Kattintás, kattintás, kattintás. Ahogyan lassan a járvány evolúciója is kirajzolódik a tudósok számára, úgy megy végbe a járvány ’média evolúciója’ a közösségi médiát használók szeme előtt is. Először még csak lassan emelkednek a kattintásszámok a koronavírus Kínában való terjedésének hírére, a címoldalak halványabb zugaiban megjelennek az ezzel foglalkozó cikkek. Majd a vírus felüti a fejét Európában, érkeznek a fenyegető olaszországi történések, szépen fokozatosan, de kellő agresszivitással kiszorítják a hírportálokon a “Még két MSZP-s önkormányzati képviselőt beszélt le Gyurcsány Ferenc a DK-ba való átigazolásról” témájú írásokat.
Kis ugrás, két iráni fertőzöttet találnak Magyarországon (arra semelyik hírportál sem ugrik rá a pánik közepette, hogy ha már fertőzött irániból is találtak kettőt, vajon hány iráni van összesen a magyar határokon belül), a járvány kenterbe veri az ellenzéki összefogást kattintásszámban. A fertőzöttek száma napról napra több az országban, a média teljes készültségben számolja a lélegeztetőgépeket (valamilyen különös oknál fogva az ellenzéki és a kormánypárti oldalaknak akárhányszor is számolják újra, más számok jönnek ki), a kattintásszámláló már nagyon fáradt. A kormány meghozza a szükséges intézkedéseket, az április eleji mindennapok egy pár fokkal könnyedebb változatát kezdjük megélni, Olaszországban katonai járművekkel szállítják a halottakat a sokkolóan túlterhelt halottasházak egyikéből a másikba, Magyarországon is elhunytak regisztrálására kerül sor: az itthoni média soha nem látott mértékben hozza a számokat, képeket, a virtualizált traumát az emberek számára, a kattintásszámláló stroke-ot kapott, lélegeztetőgép és gyógyszer híján a szervert újraindítják.
A médiamegjelenési evolúció itt szakaszt vált és elkezdenek megjelenni a vírus szörnyűségeit bemutató tartalmak mellett a pártpolitikai olvasatok is, illetve a “meddig lesz még a bevásárlás a napunk legjobb programja” kérdésre választ adó vég nélküli fejtegetések. Fokozatosan, de elvesztik megjelenési lehetőségeiket a “BREAKING: Egy 12 éves gyerek is elkapta a koronavírust a XV. kerületben” című hírek (bár információtartalmuk eddig sem volt a puszta tényen kívül, hiszen azt soha senki nem állította, hogy a fiatalok nem kaphatják el a vírust), és felváltja helyüket a “Hogyan fog megváltozni a világunk” kezdetű publicisztikák, cikkek, esszék.
Kép forrás: @wallup
Mielőtt rákattintunk a hazai vagy a nemzetközi sajtóban ezzel a témával foglalkozó cikkekre (a Politico például 30, különböző tudományterületeken dolgozó szakembert kérdezett meg), érdemes azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy mennyire van létjogosultsága az ilyen írásoknak a koronavírus okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági válság alatt.
A kérdés tehát az, hogy mennyire lehet hinni annak, hogy változás lesz. ,,Az utolsó globális válság nem változtatta meg a világot, de ez megteheti”, ,,A világjárvány örökre megváltoztatja a világot”, ilyen és ehhez hasonló kiemelésekkel találkozunk minden online felületen. Nehéz elhinni, hogy valami változni fog, hisz oly sokáig láttuk azt, hogy akármi történik, mégsem változik semmi.
Azonban másfél hónappal ezelőtt azt is nehezen hittük volna el, hogy a mindennapi életmódunk ilyen drasztikusan fog megváltozni, ráadásul huzamos időre. Nem bagatellizálva a koronavírus komolyságát, de célszerű kellő bizonytalansággal olvasni a témában íródott publicisztikákat. Nagyon népszerű műfaj, ám legtöbb esetben az idő rácáfol, a legutóbbi világválság alatt is értelmiségiek garmadája ragadott klaviatúrát, hogy leírja, hogyan fog radikálisan megváltoznia világ. Ez természetesen nem probléma, ezért tartjuk (rosszabb esetben tartják) őket. Mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy a 2020-as koronavírus járványból kialakult illetve kialakuló társadalmi válság sokkal nagyobb és komplexebb mint a 2008-as, ami okot ad arra, hogy kicsit nagyobb hittel olvasgassuk politikai kommentátoraink helyzetértékeléseit, mint mondjuk 12 éve. A 2008-as válság a gazdasági számok politikájával vette kezdetét, míg a jelenlegi válság az élet és halál politikájával kezdődött, ez pedig teljesen más húrokat pendít meg az emberekben.
A járvány a legtöbb fejlett nyugati országban a határok lezárását hozta magával, így természetesen megerősödtek a nemzetek Európáját, az országok szuverenitását propagáló hangok. Mások a globális együttműködést sürgetik, például Gyurcsány Ferenc szerint a legnagyobb probléma az, hogy ,,közös európai epidemiológiai központ nincs”, a vírus meg ugye nem kér útlevelet.Mindenesetre ilyen szervezet létezik ma az Európai Unióban, ráadásul az első igazgatója a Gyurcsány-kormány államtitkára volt.
A hazai politikusoknál valamivel kifinomultabban írta körül a két irányt Yuval Noah Harari izraeli sztártörténész. Szerinte a válsághelyzetek siettetik a történelmi folyamatokat és igénylik az innovációt. Nagy válaszúthoz érkezett az emberiség: a ,,nacionalista elszigetelődés” és a ,,globális szolidaritás” között kell válasszunk. Véleménye szerint a jelenlegi - egyes országokban - totális megfigyelés, emberek monitorozása, fenntartható a járvány idején, de nagyon kell vigyázzunk, hogy a válság elhaladtával ne maradjanak velünk ezek a módszerek. Szerinte a demokrácia megerősítése az út, a világos kommunikáció, a türelem, és az államban vetett bizalom. A világnak együtt kell működnie, hogy legyőzze a járványt.
Gazdasági válságok és globális problémák megjelenésekor minden esetben lehet számítani a markáns baloldali hangokra is: a The Philosophical Salon oldalán megszólalt Slavoj Žižek szlovén marxista filozófus is. Véleménye szerint a globális koordináció és kollaboráció az egyetlen, hosszú távon járható út, hogy a világ elkerülje a hasonló válságokat a jövőben. A koronavírus járvány a piac globalizáltságának és a nacionalista, szuverenista populizmus bukásának jele, a járvány elhozta az új esélyt egy modern kommunizmusnak. ,,Az általam támogatott átfogó Kommunista megközelítés az egyetlen módja annak, hogy valóban hátra hagyjuk az ilyen primitív vitalista álláspontot”, beszél szokásához híven ekézve a kapitalizmust.
A magyar médiában önállóan, nagyobb terjedelemben először Lányi András iró, filozófus foglalkozott a témával a Válasz Online-on publikált esszéjében: ”A most bevezetett rendkívüli állapotok ezentúl vissza-visszatérnek, velünk maradnak. Életünk megszokott része lesz a szájmaszk, az elzárkózás, a rettegés ismeretlen, új betegségektől. És a kárpótlás, amit a virtuális (túl)világ kínál nyomorult életünkért.“ Kiemelt mondata riasztóan hathat, bár a vakcina megjelenéséig számolni lehet hasonló körülményekkel, mindazonáltal Lányi szerint van alternatíva, nem vizionál (feltétlen) apokaliptikus jövőt az emberiség számára. Állítása, hogy a koronavírus okozta válság egy lehetőség arra, hogy végiggondoljuk azt, hogy a globalizációval kiteljesedő korszak fordulóponthoz érkezett, a fogyasztásaink növekedése nem fenntartható, hiszen már most is a jövő nemzedékek erőforrásait éljük fel.
Elkezdődött a 21. század, történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük meg, ,,kormányoknak és kormányzottaknak életükben először azon kellett elgondolkodniuk, hogy mi az, ami nélkülözhető, s nem azon, hogy mi az, ami még eladható és megvásárolható.“ Lányi szerint ha tudomásul vesszük, hogy az élet nem térhet vissza a régi kerékvágásba, van lehetőség a növekedési kényszerrel fémjelzett rendszert átalakítani. A bezártság, a a globális kereskedelem jelenlegi ,,szünetelése“ ráébreszthet bennünket arra, hogy akár a régiók, országok maguk is előállíthatnák a legszükségesebb közszükségleti cikkeket, ami például a Kínától való függést nagyban csökkentené. Ennek természetes velejárója lenne bizonyos ágazatok visszaesése (járműipar, logisztika), ami viszont választ is adna arra a kérdésre, hogy mégis mennyire létezik a gyakran hangoztatott brüsszeli vagy washingtoni lobbi (félni de nem megijedni). A filozófus világszinten nem a szerves, hanem sokkal inkább egy gyors és radikális változásban hisz: ,,A mostani világrendet fenntartó erők mozgástörvényei nem változnak, ezért nem lesznek képesek megfelelően reagálni a körülmények alapvető változására..(..)..Nem Kína, Oroszország, Irán vagy az Egyesült Államok viselkedésében következik be majd látványos fordulat, hanem a köztük zajló, elhúzódó állóháború lövészárkaiban. A nagyhatalmak önzése, a nemzetközi szervezetek tehetetlensége kikényszeríti a globális ökológiai válság áldozatainak védekezését. Nem egy új világnézet jegyében, csupán az életösztöntől űzve.“ Ebben az ellenállásban lát esélyt arra, hogy a jelenlegi problematikus Európai Unió jogállami hagyományaihoz visszanyúlva és reintegrálva a kezdeményezés élére álljon, viszont ehhez mindenképp szükséges, hogy Európa vezetőinek nem szabad többé “globális nagyhatalmi szerepálmokat“ kergetniük, hanem egy alternatív Európa képét kell felrajzolniuk választóiknak.
A filozófus szerint ,,az emberek kezdenek ébredezni“. Látják már, hogy jólétük példátlanul ki van szolgáltatva, akár a technológiának akár a gazdaságnak, és biztonságos megélhetésre, egészséges környezetre az eddigi úton nem biztos, hogy van kilátás. Félő, hogy a változáshoz szükséges kezdeményezés már nem az emberek kezében van.
Az eddigiekben megszólaltatott gondolkodók egyben biztos egyetértenek: annak érdekében, hogy bármilyen változás történjen, nagyobb társadalmi tudatosságra van szükség. Azonban van még egy nagyon fontos tényező: az idő. Jelenleg a bolygó vírus sújtotta országainak jelentős részében hetek óta drasztikusan korlátozzák az emberek eddigi életmódját. Mind az alapvető, (személyes találkozások, sport, közösségi programok) mind pedig a kevésbé (mentális szempontból) életbevágó tevékenységeinktől (szórakozóhelyek, éttermek, kávézók, mozik, utazások, stb.) – egy szóval összefoglalva, a fogyasztástól vagyunk elvágva, jelentősen korlátozva.
Ezt mindannyian nehezen viseljük. Természetesen a mérleg másik serpenyőjében ott van az emberi élet védelme, ami miatt a társadalom legnagyobb része képes elfogadni ezeket a korlátozásokat. Most könnyen megfogható a cél, hiszen látjuk, hogy azért maradunk otthon, azért nem vehetünk retúr Budapest-London repjegyet hatezer forintért, hogy kevesebb idős ember haljon meg. De amikor elmúlik a járvány, a mérleg átbillen. Az egyik oldalában marad fogyasztásunk visszaszorítása a másik serpenyőben viszont egy sokkal kevésbé megfogható súly kerül. Ne vegyünk olcsó repjegyet, törekedjünk hazai terméket vásárolni, álljunk át takarékosabb üzemmódba annak érdekében, hogy - ha nagyon sokan hasonlóan cselekednek - kísérletet tegyünk megelőzni egy időben nem elhelyezhető sokak által valószínűsített, de még nem kézzelfogható katasztrófát. Ebben a dilemmában kulcsfontosságú lehet, hogy mennyi időt töltünk “elzárva”.
Van az a karanténban eltöltött idő ami mentálisan még nem viseli meg annyira a társadalmat, hogy fogyasztási tudatosságát átültesse a karantén utáni életébe. Eltölthetünk annyi időt is elzárva, ami pont annyira fogja megviselni mentális egészségünket, hogy képesek legyünk felfogni a túlfogyasztásunk okozta kockázatokat a mindennapi cselekedeteink terén is. Valamint minden bizonnyal eltölthetünk olyan mennyiségű időt is az eddigi életmódunktól eltorlaszolva, hogy fejvesztve akarunk majd visszarohanni eddigi megszokott életünkhöz, a bolygó felőlünk robbanjon fel az unokáink idején, de mi nem tudunk szembesülni társadalmi feladatunkkal. A “jó” politikus pedig arról ismerszik meg, hogy az emberek akaratát képviseli, és akkor a visszarendeződésnek már semmi akadálya. Ebben az esetben pedig marad az olcsóbb kínai okos telefon.
Források:
1. https://www.valaszonline.hu/2020/04/03/koronavirus-magyarorszag-lanyi-andras-essze/
2. https://www.ft.com/content/19d90308-6858-11ea-a3c9-1fe6fedcca75
4. https://www.theguardian.com/world/2020/mar/31/how-will-the-world-emerge-from-the-coronavirus-crisis
5. http://thephilosophicalsalon.com/monitor-and-punish-yes-please/
