2020. november 10-én fogadta el az Országgyűlés szinte ellenszavazat nélkül a rendkívüli jogrendre való felhatalmazásról szóló törvényt a koronavírus elleni védekezés jegyében. Pont ezen a napon viszont számos törvényjavaslat és egy alkotmánymódosítási javaslat is megjelent – nagyrészt a védekezésről szóló kormányrendelet megjelenése előtt – ami nagy hatással lehet Magyarország alkotmányos rendjére. 

kép forrása: index.hu

A választási tárgyú törvények módosítása

A T/13679-es törvényjavaslatban két olyan rendelkezés van, ami kihatással lehet akár a 2022-es országgyűlési választásokra is. Az egyik (3. §) Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvényt módosítaná, a következő szövegűre: „(1) Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.” Korábban 50 helyett 27 jelöltet követelt meg a törvény. Az indoklás a kamupártok elleni fellépéssel indokolja a törvényváltoztatást.

Amennyiben a törvényt elfogadják, az több dologra biztos hatással lesz, és könnyen lehet, hogy pont az indoklásban szereplő okra viszont nem.

Az egészen biztos, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt listaállításának, és ezzel együtt a parlamentbe jutásának esélyeit rendkívül megnehezíti. Az MKKP-t a közvéleménykutatások országosan rendszeresen a bejutási küszöb környékére mérik, viszont 50 egyéni jelölt kiállítása ilyen nagyszámú helyszínen, mögöttük pedig megfelelő kampány folytatása rendkívül energia és pénzigényes, ami a decentralizált és viszonylag kevés erőforrásból gazdálkodó pártnak nem lesz könnyű feladat.

Az ellenzéki összefogás számára is problémát jelent a módosítás. A kisebb, összefogásban részt nem vevő pártok több helyen lennének kénytelenek konfrontálódni az összefogás jelöltjeivel is, így több helyen lesz olyan, hogy egyszerre több jelölt is fog versenyezni a kormánypárt jelöltjeivel. Az ezen a ponton nem valószínű stratégia az ellenzéki összefogás számára, hogy külön induljanak, így csak egyetlen lehetőségük marad, az egy jelölt-közös lista. Amely „kényszerkoalíció” nehezebb, mint külön listán indulni, hiszen egyrészt szigorúbb szabályok vonatkoznak rájuk (pl. összeségében kevesebb kampánytámogatást kapnak, nehezebb frakciót alakítaniuk, magasabb bejjutási küszöb vonatkozik rájuk), másrészt komoly kompromisszumok szükségesek a lista összeállításában is az összes féltől, végül pedig egy listán olyan jelöltek is szerepelhetnek, akikre egy csomagban nem biztos, hogy szavazna számos szimpatizánsuk sem. Amely felállás könnyen lehet, hogy a kormánypárt közvéleménykutatásai alapján pont kedvező a Fidesz-KDNP számára.

A kamupártok kapcsán az jegyzendő meg az egyik fő problémának, hogy nagyon kevés a választásokon sikertelenül induló kamupárttól sikerült behajtani az elköltött kampánytámogatásokat, ezzel pedig egyáltalán nem foglalkozik a törvény. Aminek szintén lehetne visszatartó ereje, az az egyes ajánlások rendszerének visszatérése, vagy legalábbi az ajánlások számának limitálása: ez esetben lehet, hogy egyes állampolgárok nem szórnák olyan könnyelműen az ajánlásaikat többek között kamupártoknak is.

A törvényben szereplő szigorítás viszont kevésbé érinti őket, ugyanis a tapasztalatok alapján rejtélyes okokból többen is képesek voltak országos listát állítani – olyan gyanú is felmerült, hogy aláírások hamisítása állhat a háttérben, és könnyen lehet, hogy szigorúbb feltételek esetén is meg tudnák ezt oldani.

A másik sok vizet kavart módosítás az volt, hogy a törvényjavaslat 35. §-a alapján a választási eljárásról szóló törvény (2013. évi XXXVI. törvény) leszögezné, hogy „(3) Nem sérti a szavazás titkosságát, ha a választópolgár a szavazólapról magáncélra képfelvételt készít.” A törvényjavaslat a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kvótanépszavazáson bevetett szavazóappjával kapcsolatos Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletre utal, ahol a strasbourgi bíróság a magyar állam ellen döntött, és kimondta, hogy a szavazóapp miatt nem büntethető a Kutyapárt, hiszen az Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria által alkalmazott, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelv nem elég konkrét, és önkényes jogalkalmazásra ad terepet, ezért nem előrelátható. Való igaz, hogy ez a módosító megoldaná ezt a problémát, viszont félelem merült fel azzal kapcsolatban, hogy pont a láncszavazásnak lesz az egyik garanciája, hiszen a nehezen ellenőrizhető „magáncélt” megkerülve az ilyen szavazást elrendelők ezentúl lefotóztathatják és ellenőrizhetik is a megfelelő ellenjuttatás fejében a leadott szavazatokat. Maga a magáncél fogalma is kellően széles értelmezésre ad lehetőséget. Véleményem szerint a félelem nem alaptalan, és lehet, célszerűbb lett volna inkább a hatósági joggyakorlat módosításával reagálni az EJEB ítéletre, vagy a fotózás legális voltának elbírálására egy szélesebb garanciákkal övezett szabályrendszert összeállítani, a visszaéléseket megakadályozandó, vagy legalábbi ezeknek a feltárását megkönnyítendő célzattal.

Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása

Az Alaptörvény kilencedik módosításáról szóló T/13647. számú törvényjavaslat négy témával foglalkozik: a rendkívüli jogrenddel, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal, a közpénz fogalmával, valamint családdal kapcsolatos ügyekkel.

A rendkívüli jogrenddel kapcsolatos módosító egyszerűsíti rendkívüli jogrenddel kapcsolatos szabályozást, az eddigi hatból három darab rendkívüli jogrenddel kapcsolatos helyzetet kreál (kikerül így többek között a terrorveszélyhelyzet is), és tartalmát tekintve inkább technikai jellegű szabályanyag.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kapcsolatos szövegrész rögzíti, hogy ezeknek alapvető szabályait sarkalatos törvény rögzíti. Az indoklás arra utal, hogy értékteremtőnek ítéli meg ezeket a szervezeteket, minden kormánytól függetlenné tenné őket, ezzel tartós biztos helyzetet és jogbiztonságot nyújtva nekik. A valódi hatása az ennek a szabályozónak, hogy egy esetleges kormányváltás esetén, amennyiben a kormányra jutó erők például vissza szeretnék venni állami fenntartásba az ilyen alapítványok fenntartásába került egyetemeket, akkor nem elegendő az egyszerű parlamenti többség, ugyanis a sarkalatos szabályozás megváltoztatásához kétharmados többségre is szükségük lesz. Így ez a jogi garancia biztosítja, hogy az alapítványok kuratóriumába került emberek kormányváltás esetén is hosszú ideig gyakorolhassák a befolyásukat.  

A közpénz fogalma is szerepel ebben a módosítóban, ami a következő: „Közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése.” Az indoklás azon része jogosnak tűnik, amely a szabályozás szükségességét emeli ki, ugyanis valóban széles értelmezési kört magába ölelő joggyakorlat alakult ki a közpénz fogalmával kapcsolatban, ami jogbizonytalanságot is kelthet, tehát célszerű lehet a jogalkotás eszközeivel egyértelműsíteni a helyzetet.

Meglátásom szerint a javaslat egy nagyon szűk közpénz fogalmat használ, amit nehéz az állam átláthatóságának biztosításának szintén az Alaptörvényben is szereplő elvével megmagyarázni, és jószándékúnak nevezni. A javaslat szabályozása szerint ugyanis a jövőben nem lennének megismerhetők pl. a tao-támogatási szerződések, valamint az MNB-alapítványok költései, mivel ezeket kivonja közpénz fogalma alól. Amennyiben a jogalkotó fontosnak tartja az átláthatóságot, célszerű lett volna minél szélesebb közpénz fogalommal előállnia, ha már mindenáron definiálnia akarja ezt a fogalmat.

A családdal kapcsolatban két meglátása van a javaslatnak. Egyrészt rögzíteni valónak véli azt a tényt, hogy a családban az anya nő, az apa férfi, másrészt a gyermek megfelelő védelemhez való jogához azt az intézményvédelmi kötelezettséget teszi hozzá, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

A szülők nemének alkotmányos meghatározása nehezen érthető, hiszen mind az anya, mind az apa kifejezés szótári értelmében is szerepel mind a nemük, mind az, hogy az anya és apa vérségi kapcsolatban állnak gyermekekkel. Vélhetően a jogalkotó azt akarta kifejezni, hogy nem hajlandó elfogadni azonos neműek vagy transzneműek családban elfoglalt helyének anyaként vagy apaként való definiálását, vagy azt, hogy ők is képesek családi életet folytatni. Egy ilyesfajta kijelentés egybecseng a kormányzati ideológiával, emellett alkalmas lehet az azonos nemű párokkal és transzneműekkel szembeni hangulatkeltésre. Jogilag viszont nehezen értelmezhető, hiszen a jogban, a férfi-női egyenlőség okán a fogalmak túlnyomórészt semlegesek nemi szempontból (pl. szülőt használ legtöbbször), lényegében az apa és anya fogalma a gyerekszületésre és körülményeire korlátozódik, ahol biológiai okokból a módosítás által említettek amúgy is egyértelműek.

A másik módosításnak konkrétabb jelentése van. Ebben a módosítás amellett foglal állást, hogy a magyar államnak és összes szervének kötelessége védeni a gyermekek „születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”, amelynek része az indoklást idézve, hogy „védelmet élvezzen a testi-lelki integritása ellen ható szellemi vagy biológiai beavatkozásokkal szemben”. Ezzel a módosítás állást foglal a tisztán bináris, születéstől fogva megváltoztathatatlan nemfelfogás mellett, viszont elég tág értelmezést tesz lehetővé. Nyilván a biológiai beavatkozás nem egy olyan veszély, amitől egy gyereket védeni kell, hiszen a transzneműség esetén a nemváltást mindig egy felnőttkori, az illető által meghozott önálló döntés előzheti és előzte meg eddig is. Viszont a „szellemi” védelem elég tág megfogalmazásnak ad teret, hiszen elég könnyű bármire rásütni, hogy „LMBTQ-propaganda”, akár csak olyan felvilágosító, ismeretterjesztő kiadványokra is, amik szimplán bemutatnák ezeknek a kisebbségeknek a létezését, és ez végső soron széles körű betiltásoknak és cenzúrának adhat jogalapot. De olyan felfogást is alá tud támasztani, amely során az állami szervek dolgozói felléphetnek egy fiú „lányos” és egy lány „fiús” magatartása ellen. Az se teljesen tiszta a XXI. században, hogy mi számít a nemi önazonosságnak megfelelő viselkedésnek, és ebben se a módosító, se az indoklása nem ad több támpontot. Arra biztosan alkalmas ez a rész, hogy újabb állásfoglalással lép fel a transznemű közösség ellen. A javaslat e része továbbá „biztosítja a gyermekek számára Magyarország alkotmányos identitásán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, egyértelmű alapokat teremtve ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék valamennyi tagja Magyarország magyar identitását, szuverenitását, a kereszténység nemzetmegtartó szerepét megismerhesse és megóvhassa.” Nehezen tagadható, hogy fontos a nevelés során a nemzethez, mint otthont adó közösséghez tartozás érzését erősíteni. De úgy vélem, az alkotmányos önazonosságnak tágabb jelentése is van, és az indokláson túl is számos olyan ideológia-vezéreltnek tűnő nézet van benne, amelynek felvállalása nem veszélyezteti Magyarország függetlenségét, és bele kéne férnie az állami védelem alá a véleménypluralizmus jegyében. Ilyen lehet az a családfelfogás, amelyik a házasságon és a szülő-gyerek kapcsolaton kívül is elismeri a család létezését, vagy az a felfogás, hogy a hajléktalanság ne legyen büntetőjogi kategória, amikre jelenleg szintén az Alaptörvény nyújt alkotmányos támaszt, így akár az alkotmányos önazonosság részét képezheti. Szintén a kormány antiszekularizációs agendáját erősíti a nevelésben a kereszténység kiemelt szerepbe helyezése, és a keresztény értékeken alapuló nevelés védelme. Kifejezetten diszkriminatívnak és elutasítónak tűnhet ez az intézkedés egyes társadalmilag széles körben elterjedt és elfogadott nevelési formákkal szemben, pl. a vallástól semleges neveléssel szemben, de a Magyarországon élő nem keresztény közösségekkel szemben is, és az állam és az egyház elválasztásának klasszikus gondolatától távol áll a kereszténység szerepének további erősítése.

Több okból is magyarázható a kereszténység előtérbe tolása. Egyrészt ideológiai okokból fontos a magát kereszténynek hirdető kormánynak. Másrészt az őt régóta támogató keresztény egyházak számára is jelentős gesztus ez. Fontos hangsúlyozni, hogy a keresztény értékrend egy gumifogalom, se a javaslat, se az indoklása nem ad felvilágosítást erről, és keresztény és keresztény egyház között is van különbség e téren. E fogalom alá rendkívül sok minden betolható, és a keresztény nevelés védelme ürügyén lehetőséget adhat akár a gyermekeknek az iskolában átadandó releváns információk korlátozására vagy bizonyos attitűdök kialakítására. Ilyen lehet pl. a szexuális felvilágosítás tiltása vagy a nem heteroszexuális személyekkel kapcsolatos információk korlátozása, illetve valamilyen LMBTQ-ellenes narratíva kialakítása.

Az örökbefogadásra vonatkozó szabályok módosítása

A T/13648-as számú törvényjavaslat egy hosszú salátatörvény, amely a végén foglalkozik az örökbefogadással is a polgári törvénykönyv és a gyermekvédelmi törvény módosításával (99-103. §). A javaslat azt tartalmazza, hogy a továbbiakban kizárólag házastársak fogadhassanak gyermeket örökbe (kivéve bizonyos alapértelmezett rokonok általi befogadást), és egyedülállók csak kivételes, különös méltánylást érdemlő esetben, amelyről a családpolitikáért felelős miniszter dönt, figyelembe véve az Alaptörvény a fentebbiekben ismertetett cikkelyének rendelkezéseit. Az indoklás a gyermek érdekére hivatkozik, ami az, hogy tartós családban nevelkedjen, márpedig ezt a javaslatot benyújtó szerint a legtartósabb kapcsolatnak bizonyuló házasságban lehet elérni, amelyet házastársakként egy férfi és egy nő alkot.

Ez a korábbiakhoz képest jelentős változással bír, hiszen akkor az örökbefogadó szülőnél az egyetlen lényeges feltétel az alkalmasság kérdése volt, amit a gyámhivatal vizsgált egyedül, mint szakmai szervezet. Ezzel a módosítóval az egyedülálló személyek vagy élettársak többsége számára kizárt lesz az örökbefogadás, ahol a korábban egyedülálló szülőként örökbefogadó homoszexuális pároké is. Ugyan van a főszabály alól kivétel, de nem valószínű, hogy az egyedülálló szülők bemernek kockáztatni egy olyan eljárást, amelynek a végén nem egy szakember, hanem egy politikus dönt. Ráadásul ennek a politikusnak az Alaptörvény következő, a fentebb ismertetett Alaptörvény-módosítással (XVI. cikk (1)) kiegészített passzusát figyelembe véve kell döntenie: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. Tehát elviekben előfordulhat, hogy a törvényi előírásra hivatkozva az összes homoszexuális személy alkalmassági kérelmét el kell utasítania a miniszternek – hiszen a keresztény értékrenddel nem összeegyeztethető a melegség – és a transzneműekét is a nemnek megfelelő önazonosság „veszélyben léte” okán. De elméletben az is visszautasítási ok lehet, hogyha a szülő nem elég „nemzeti”, mert az alkotmányos önazonosság szerinti nevelés kerül veszélybe, vagy nem/nem eléggé keresztény vallását tekintve, ugyanis ez sem biztosíthatja a keresztény értékrend szerinti neveltetést. Ezeket összegezve lehet, hogy a kormányzat számára „káros” ideológiáktól és szexuális orientációjú személyektől a kormány „megvédte” a gyermekeket, viszont az örökbefogadóknak csak egy része házas, és a nem házastársak kizárásával rengeteg olyan gyerek maradhat az intézményes gyermekvédelem keretei között, akiknek egyébként meg lett volna az esélye, hogy ne a gyermekvédelemben nevelkedjenek fel.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetéséről szóló törvényjavaslat

A T/13631-es törvényjavaslat az Egyenlő Bánásmód Hatóságot lényegében beleolvasztaná az alapvető jogok biztosa hivatalába, az összes hatáskörét az alapvető jogok biztosára ruházva. Ennek a fúziónak vannak előnyei és hátulütői.

Egyértelmű, hogy így az alapvető jogok biztosának a korábbiaknál jelentősebb alapjogvédelmi hatáskörei lennének, hiszen nemcsak megállapításokat tehetne és kérelmeket fogalmazhatna meg más hatóságok számára, hanem konkrét hatósági jogkörei is lennének, aminek keretében akár bírságot is kiszabhatna. A közigazgatás egyszerűsítése szempontjából is kedvezőnek tűnhet egy szervezetrendszerbe helyezni az összes alapjogokkal foglalkozó szervet.

Másrészről az alapjogvédelem függetlensége szempontjából ez egy nagy visszaesés is, valamint politikai kockázatokat is magában hordoz. Visszaesés, ugyanis az EBH egy autonóm államigazgatási szerv volt, magas fokú függetlenséggel rendelkezett, az elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki 9 évre, akinek komoly szakmai és függetlenségi követelményeknek kellett megfeleljen; a hatóságot eljárása során pedig semmilyen szerv nem utasíthatta, kizárólag a törvényeknek volt köteles megfelelni. Az új rendszerben viszont ezt a függetlenségét teljesen elveszti, és ugyan lesz egy némileg különálló szervezete az ombudsmani hivatalon belül, de a vezető főigazgatót az ombudsman nevezi ki kizárólag és gyakorol felette mindenféle jogot és a javaslat nem határoz meg a főigazgató részére semmilyen követelményt. Arról nem is beszélve, hogy az „elkülönült szerv” eljárásába az ombudsman is beleszólhat, hiszen „az alapvető jogok biztosa az Ebktv.-ben meghatározott feladatai ellátása során személyesen és erre felhatalmazott munkatársai útján is eljárhat.” Tehát egyetlen személy potenciálisan képes a magyar alapjogvédelmet egy igen jelentős részét a kezében tartani.

A kormánypártnak mindenképp megéri ez a javaslat, hiszen az EBH elnökének nemsokára lejáró mandátumát követően nem kell az ellenzékkel konfliktusba kerülnie a miniszterelnöknek az új elnök személyét tekintve (a törvényjavaslat pont a jelenlegi elnök mandátumának lejártát követően lépne hatályba), hanem a nemrég egyedül a kormánypártok által megszavazott alapvető jogok biztosa kezébe kerülne a magyar alapjogvédelem jelentős része, így az EBH korábbi hatásköreinek kezelése is. Továbbá potenciálisan hatalomkoncentráció szempontjából is megérné ez a rendszer, hiszen az alapjogvédelem jelentős részének uralásához elég egy pozícióba egy megfelelő embert helyezni, nem szükséges két ember (az alapvető jogok biztosa és az EBH elnöke) valamint az EBH mint hatóság egészének szervezetrendszere felett kontrollt gyakorolni, hiszen kulcsügyekben elegendő, ha az alapvető jogok biztosa veszi magához az ügy feletti irányítást.

Összegzés

Ha végigtekintünk a fentebbi törvényalkotási cunamin, két részre lehet csoportosítani a javaslatokat: a hatalomtechnikai szempontból fontos módosítókra és az ideológiai jelentést hordozó módosítókra. Hatalomtechnikai módosítóknak az EBH megszüntetését és a választási törvény módosítását, valamint a közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványokról és a közpénz definíciójáról szóló Alaptörvény módosítást előirányzó javaslat tekinthető, míg ideológiai jelentést hordozónak pedig az örökbefogadást módosító, és az Alaptörvény kilencedik módosításának nevelésről és a szülők neméről szóló része. Ebből az előbbi javaslatok célja hármas lehet: a választásokon a kormánypártok számára kedvezőbb szabályok hozása; bizonyos kellemetlen bírósági és hatósági eljárások megelőzése (mind diszkriminációval kapcsolatos ügyekben, mind közpénz eltűnésével kapcsolatban várhatóan kevesebb eljárás tud sikerrel járni az EBH átalakítása és a közpénzfogalom szűkítése nyomán); valamint egy esetleges nem földcsuszamlásszerű választási vereség esetén a károk minimalizálása (nagy kormánypárti vereség lenne szükséges ahhoz, hogy a vagyonkezelő alapítványi kezelésbe utalt, a Fideszhez közeli emberekkel telepakolt egyetemeket az állam vissza tudja szerezni). Az ideológiai töltetű javaslatok pedig, a lengyel kormány politikájához hasonlóan ellenségként a nem heteroszexuális és nem keresztény közösségeket jelölte ki, ami alkalmas lehet a saját tábor mozgósítására, valamint a keresztény egyházak lobbijának kielégítésére; kialakuló ideológiai viták által keltett zaj pedig csökkenti a hatalomtechnikai módosítókra irányuló figyelmet, valamint elvonja a kormány vitatott sikerű járványkezeléséről a figyelmet. Végül pedig ezeket a módosítókat hatalomtechnikai szempontból egyértelműen most volt célszerű beadnia a kormányzatnak. Ugyanis a járványellenes intézkedések miatt a gyülekezés tilos, így az ellenzék és a javaslatokat ellenzők nem tudják látványosan mozgósítani magukat, valamint a nemzetközi közvélemény is jobban van elfoglalva a közelmúlt terrortámadásaival, a koronavírus második hullámával és az amerikai választások körüli hercehurcával.