A Paradigma Intézet blogja

Kampány a választás után?

Amikor az egyéni imázs fontosabb a választást követően

2018. július 25. - Torma Noemi

Az emberek a választást megelőző kampányidőszakban szentelik a legtöbb figyelmet a politikának, ekkor válnak a pártok és azok politikusai ismertebbé, azonban minden pártban van olyan személy, aki hiába indul egyéniválasztókerületben, hiába szerepel előkelő helyen a listán, az átlagszavazó vagy nem is hallotta a nevét, vagy ha hallotta is, akkor nem igazán tudja hova rakni az adott illetőt. Az idei választást követően azonban rengeteg olyan személyi változás történt, melynek hatására egyes – ismertebb vagy kevésbé közismert – politikusok érdekesebbé váltak a közvélemény számára.

Az utóbbira a legjobb példa az MSZP-s Tóth Bertalan, aki habár a lista 5. helyén szerepelt és 2016-tól a párt frakcióvezetőjeként tevékenykedett, mindezek ellenére neve a szélesebb közvélemény számára hosszú ideig ismeretlen volt. Az MSZP-Párbeszéd listáján számos olyan személy követte, akik jóval ismertebbek voltak nála. A választást követően azonban az MSZP-ben is tisztújítás vette kezdetét, melynek következményeképp júniusban Tóth Bertalant választották meg a párt elnökének a nála sokkal ismertebb Mesterházy Attilával szemben. Ezek alapján egyértelmű, hogy a párton belül igencsak népszerűnek számít Tóth, azonban kérdéses, hogy a választópolgárok számára miért ismeretlenebb, mint más párttársai.

Ennek egyik oka lehet, hogy sem a közösségi médiában, sem pedig más felületen nem próbált meg egy imázst kialakítani magáról, nem próbálta magát megismertetni a kampány során sem. Facebook-oldalán sem magánéleti, sem közéleti tevékenységével kapcsolatos képet vagy videót nem osztott meg a választást megelőző időszakban. Ennek ellenére kihasználja a közösségi média lehetőségeit, naponta több alkalommal is kerülnek ki tartalmak az oldalára, melyek szinte kivétel nélkül különböző hírportálok cikkeire való reagálások, melyek nem az MSZP népszerűsítésére, hanem a Fidesz negatív színben való feltüntetésére alkalmasak. Ezek mellett még az MSZP hivatalos videóinak és plakátjainak amegosztása volt afőbb tevékenysége. A választást követően azonban változás mutatkozik Facebook-használatában, leginkább pártelnökké választását követően. A választást követő időszakban hasonló tevékenység jellemezte, mint a kampány alatt, néha azonban már ekkor is megjelentek videók és képek, amelyeken a munka közben látható. Pártelnökké választását követően ezek egyre rendszeresebbé váltak, és a hozzájuk tartozó leírások hangvétele is megváltozott – míg korábban semleges módon közölt információkat, addig azok most egyre személyesebbé váltak,egyre inkább a választókhoz szól.
toth_bertalan.jpg

kép forrása: Tóth Bertalan hivatalos facebook oldala

A 2018-as választás időszakában voltak azonban olyan politikusok is, akik bár ismertnek számítottak a választást megelőzően is, valamilyen esemény kapcsán a közvélemény egyre nagyobb figyelmet szentelt nekik – akár pozitív, akár negatív módon. Az ő esetükben kérdéses, hogy zajlanak ezek a válságkezelések, és hogyan tudnak ezeken a történéseken úgy felülemelkedni, hogy saját imázsukat is meg tudják menteni. Erre példaként két politikust érdemes kiemelni.

Elsőként a LMP-ből kilépett Hadházy Ákost, aki a párt egyik legismertebb politikusa volt, egyéni körzetben indult, a lista 2. helyén szerepelt, valamint a párt társelnöke is volt. A kampányidőszakban nem volt jellemző sem önmaga, sem az LMP promotálása, nála is leginkább a Fidesz negatívumainak kiemelése szerepelt. HadházyFacebook-használatára leginkább a posztok írása jellemző, nem tölt fel képeket vagy videókat, ellenben több hosszú posztban osztja meg gondolatait, álláspontját egy-egy ügy kapcsán. Már a kampány alatt és azt követően is úgy jelenítette meg magát, mint aki nem is egy párt színeiben indul, nem osztott meg semmilyen az LMP-t vagy Szél Bernadettet támogató posztot, de még csak meg sem említette pártját. Ha a róla készült cikkekben nem említették volna párttagságát, és plakátokon nem láttuk volna mögötte az LMP-s feliratot, akkor semmi jele nem lenne, hogy Hadházy Ákos bármely pártnak tagja lett volna. A választás másnapján egy, az előzőekben már említett hosszú bejegyzésben közölte, hogy lemond a pártelnöki tisztségről a választási vereség miatt, ezt követően két olyan esemény történt, melynek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy jelenítette meg magát Hadházy a közösségi médiában. Az első ilyen esemény április 14-éhez köthető, amikor is konfliktusba keveredett párttársával, Sallai R. Benedekkel, ezzel kapcsolatban azonban egyetlen posztot osztott meg, melyben csupán megerősítette a sajtó állításait, de semmilyen véleményt nem közölt az esettel kapcsolatban. A másik fontos eseménya pártból való kilépése június folyamán, mely váratlanul érte a közvéleményt. Egyik április végi posztjában közölte, hogy bár csatlakozik az LMP frakciójához, semmilyen tisztséget nem kíván betölteni, itt még nem említette a pártból való kilépését, azonban hangvételén a pártjával szembeni elégedetlensége érződött. Az ezt követő időszakban – mintegy elzárkózva minden párttól – a kormánypárt és az ellenzék egységes hibáztatása jelent meg Facebook-oldalán, posztjaiban a választást és az így megalakult Országgyűlést nem tartotta legitimnek, így az ellenzékiként parlamentbe jutott pártokban éppúgy csalódott, mint korábban a Fideszben. Ezt követően az általa megosztott tartalmak már sokszor nem csupán a Fidesz, hanem az LMP-t is negatív színben tüntették fel. Június 20-án egy, a lemondásáról szóló cikket osztott meg, és kiemelte, hogy számára továbbra is a korrupció elleni harc az első, melyet úgy érez, az LMP eljárásai veszélyeztetnek. Mivel a pártból való kilépése ellenére mandátumát nem kívánta visszaadni, így ezt követően is közéleti tevékenysége szerepel hivatalos oldalán, melyben továbbra is együttesen támadja a kormány- és ellenzéki pártokat. hadhazy.jpg

kép forrása: Hadházy Ákos hivatalos facebook oldala

Habár az egykori jobbikos Toroczkai László a választások előtt is ismert volt, érdemes kiemelni tevékenységét. Toroczkai a Jobbik színeiben lett Ásotthalom polgármestere, valamint 2016-tól a párt alelnöke. Annak ellenére, hogy Toroczkai nem indult a 2018-as választáson, alelnökként teljes mellszélességgel támogatta a Jobbikot a kampány időszakában, lakossági fórumokat tartott, kiállt Ásotthalom egyéni jelöltje mellett. A változást a választást követő nap hozta meg, Vona Gábor ugyanis lemondott a pártelnöki posztjáról, így új elnökre lett szükség. ToroczkaiFacebook-oldalán már a választás másnapján kifejtette véleményét, mely szerint nem a Jobbik bukott meg, hanem csak Vona Gábor, így neki mennie kell, a pártnak pedig új elnökre van szüksége, másnap pedig tiszteletet tanúsított a korábbi elnökkel szemben a becsületes lemondása miatt. ToroczkaiFacebook-oldalának tartalmaiból mindvégig kitűnt, hogy nem kívánja támogatni a néppárti vonalat, ennek egyik eleme, hogy többször is kifejezte együttérzését Budaházy Györggyel, a tárgyaláson is jelen volt, továbbáFacebook-oldalán mély megnyugvással tudatta, hogy „Gyuriék szabadon távozhatnak”. Miután Toroczkai hivatalosan is elnökjelöltté vált, egyre több képet osztott meg, melyen ő látható polgármesteri tevékenysége közben. Miután pedig az alelnöki tisztségreDúró Dóra lett Toroczkaijelöltje, akkor egy Dúróttámogató posztot,illetveegy Novák Előd-bejegyzést is megosztott a Facebook-oldalán. Az elnökválasztás elvesztése után Toroczkai nem habozott, néhány napra rá már a Facebook-oldalán hirdette meg a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontó rendezvényét. A választást követően néhány magánéleti jellegű kép is megjelent Toroczkai oldalán, melyen édesanyjával vagy gyermekeivel látható. További változást eredményezett, hogy a Jobbik nem engedélyezte a párton belüli platform létrehozását, valamint fegyelmi eljárást indítottak Toroczkai ellen, majd ezt követően pedig Dúró Dórát is kizárták a pártból (aki azonban mandátumát nem kívánta visszaadni). Az események felgyorsulását követően Toroczkai is aktívabbá vált, napi szinten rak ki oldalára tartalmakat, melyek többsége a Mi Hazánk Mozgalom (majd párt) rendezvényeit, céljait tartalmazza, emellett továbbra is jellemzőek a közéleti tevékenységét bemutató képek, valamint az olyan szélsőséges hangvételű posztok, melyekben felháborodik a Kúria azon döntésén, melyben megsemmisítették az ásotthalmi „burkatiltó” rendeletet.
toroczkai.jpg

kép forrása: Toroczkai László hivatalos facebook oldala

A következő cikkben egy olyan párt Facebook-tevékenységét mutatom be, amely bár nem jutott be a parlamentbe, népszerűsége – kiváltképpen a közösségi médiában –növekedést mutat.

 

Torma Noémi a Szegedi Tudományegyetem politológus hallgatója és a Paradigma Intézet gyakornoka

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr8814134413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása