Egy bő évtized alatt rengeteget változott a politika: a nagymintás kutatások által kulcsszavakkal felmért kampányszlogenektől eljutottunk a facebookos tevékenységre épülő, személyre szabott kampányüzenetekig. A Trump-kampányt segítő Cambridge Analytica módszere azonban már nem biztos, hogy a következő elnökválasztás során is a leghatékonyabb módszerek közé fog tartozni. 

kép forrása: hotelspeak.com

Az egyik legjobban fejlődő szegmensben a „neuropolitikai tanácsadók” a választók spontán reakciói alapján hozzák meg a döntéseket. Ehhez pedig egy pillanatnyi hezitálás vagy egy apró grimasz elég, hiszen egy kamera azonnal felismeri azt, hogy a választó hogyan reagál az elé tolt kampányhirdetésre. A választói szándék pontosan látható lesz anélkül is, hogy a szavazó tudatosan cselekedne. Pedig sokak számára már az is elég félelmetesen hangzik, hogy a web2-es tevékenység alapján pontosan meghatározhatók az ember preferenciái. Itt viszont elég a másodperc töredéke, és a következő hirdetés már biztosan sokkal érdekesebben fog kinézni, mint az előző három.

Bár nincs megerősítve, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy már a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban is használták a neuromarketing eszközeit. A technológia fejlettsége azonban még jelenleg sem tart ott, hogy nagyobb hatásfokkal dolgozzon, mint a Facebook-tevékenység elemzése.

Még ha a politikusok nem is ismerik el az ilyen technológiák használatát, ne legyenek kétségeink: hogyha az plusz szavazatként jelenne meg a számukra, akkor bizony igénybe vennék. Hiszen a politika lényege mégiscsak a hatalomra kerülés. 

A kérdés tehát az: hol tart most ez a technológia? A döntéseink valóban a saját döntéseinek tekinthetők, ha egy üzenet tudat alatt befolyásol minket? Milyen hatással lesz ez a demokrácia jövőjére?

A szemmozgás követésével vagy az arc szkennelésével megalkotott algoritmusok személyre szabott rendszere, valamint az agy tudat alatti üzenetekkel való bombázása elég disztópikusan hangzik, pedig közel sem az. Végül is a politikai kampányoknak mindig az volt a célja, hogy ott ingereljék a választókat, ahol az a leghatásosabb. A biometrikus adatokkal operáló technológiák pedig tovább emelhetik a tétet.

Méghozzá olyan üzenetekkel, melyeket nem ismernek el vagy nem tudnak róluk. Az Egyesült Államokban már találkozhatunk a neuro-fókuszcsoport fogalmával, ahol az agyi aktivitást nézik, miközben kampányanyagokat mutogatnak a résztvevőknek. A kutatók fejre csatolt elektródákkal mérhetik azt, hogy mekkora erőfeszítésbe telik az alanynak feldolgoznia a hallottakat, vagy az mennyire kelti fel az érdeklődését.

Ezek mellé pedig a szemmozgást figyelő kamerákkal és a bőrre szerelt elektródákkal még pontosabb biológiai reakciókat is figyelni lehet egy-egy kampányanyag tesztelése közben. Bár minden választóra nem lehet elektródákat szerelni, de a fókuszcsoportos méréseken keletkezett „bioadat” elég megbízható. Például, ha egy 50 fölötti, közepes jövedelmű nő minden egyes migrációt tematizáló videónál félelmet érez, akkor már nem lesz nehéz levonni a következtetéseket, és ezek alapján felépíteni a célzott kampányt.

Ez viszont 2018-ban még mindig elég költséges, illetve a hatékonyság szempontjából sem tökéletes – bár a hagyományos módszereknél már sokkal hatékonyabb.

Az összes okostelefonon megtalálható kamera, illetve az egyre kifinomultabb arcelismerő szoftverek viszont itt komoly áttörést hoznak. A szem mozgásából és az arc apró változásaiból is rendkívül pontos adatokhoz lehet jutni, hiszen az ezeket olvasó algoritmusok pontosan lefordítják, hogy mit érez az adott választó. Lehet, hogy a gazdaság és az egészségügy miatt „tudatosan aggódó” választó végső döntését nem is a racionális félelmei mentén lehet befolyásolni – egy Orbán Viktoron furcsán álló nadrág, vagy éppen Soros György ölelése a kerítés előtt sokkal hatásosabb lehet a plakátokon.

Az arc rezdüléseit pedig nem csak az okostelefon használata közben tudja a kamera megfigyelni. Egy már létező technológia a politikus beszéde közben a tömegre irányított kamerával képes „csodát tenni”. Az arcok sokasága ugyanis szintén olvasható egyszerre, ezzel pedig a tömeg általános hangulatát is pontosan be lehet lőni. Nincs már szükség a tömeggel egy húron pendülő vérbeli politikusra, aki megérzi, hogy tud a közönsége kedvében járni. A technológia segítségére támaszkadó politikus real-time információk birtokában hozhat bármilyen döntést, alakíthatja a következő mondatát, uralva ezzel a pillanatot.

A demokrácia szemszögéből nézve a technológia ilyesfajta fejlődése sok kérdést felvet. 

A demokráciának sok definíciója létezik, de az azért kijelenthető, hogy olyan választókat feltételez, akik felfogják a körülöttük zajló eseményeket, és ezekhez képest valamilyen szinten racionális döntést hoznak. Ha azonban a neurokampányok feleolyan jól működnek, mint amilyennek ígérkeznek, akkor a rendszer természete alapjaiban fog megváltozni.

A választók a tudtuk nélkül is befolyásolhatóak. Amennyiben egy politikai kampány tudatosan arra épít, hogy a tudtuk nélkül befolyásolja a választókat, akkor arról érdemes társadalmi vitát folytatni. Főleg úgy, ha ez tovább erősítheti a már most is komoly társadalmi feszültségeket szülő törzsi mentalitást. Ami lássuk be, nem tesz jót. 

Arról, hogy Magyarországon (ahol a politika átláthatósága óvatosan fogalmazva is hagy kívánnivalót maga után) mennyire működnek hasonló kampánytechnikák, semmit nem lehet tudni. Viszont az biztosra vehető, hogy a jövőben biztosan eljut hozzánk is. Hogy mit lehet tenni?

Az ilyen befolyásolás alapvetően a bizonytalan szavazókat tudja egy meghatározott irányba billenteni. Ha valaki „vallásos” szinten tartozik egy politikai közösséghez, akkor azt a jelenlegi tudásunk szerint nehéz lesz kibillenteni. Minél tájékozottabb és stabilabb egy választó, annál nehezebb így megváltoztatni, befolyásolni a világképét. Mondjuk nehéz olyan történelmi időszakot találni, ahol a stabil és tájékozott választó lett volna a politika érdeke.

Forrás: https://www.technologyreview.com/s/611808/the-neuropolitics-consultants-who-hack-voters-brains/