- A köztéri plakátok sikeressége szempontjából fontos, hogy megragadjon az emberek tekintete a hirdetéseken.
- A választások előtt mindenki arcokkal illusztrálja a politikai hirdetéseit.
- Ami újdonság, hogy szinte minden párt csak az “ellenségei” arcával plakátolja tele az országot, a negatív kampány tehát virágkorát éli.
A politikai plakátok sikeressége szempontjából kulcsfontosságú, hogy emberek, vagy emberi arcok szerepeljenek rajtuk, mivel az arc önmagában rengeteg információ átadására képes. Az arc vonzza a szemet, vagyis az emberek önkéntelenül is a plakátok irányába néznek.
Ahogy az előző írásunkban már utaltunk rá, az olyan transzparensek gyakran eltűnnek a plakáttengerekben, ahol nincsenek figyelemfelkeltő motívumok. Természetesen a kampánytanácsadók is tisztában vannak azzal, hogy nagy érzelmi töltést jelent egy másik ember arcára ránézni. Ilyenkor létrejön egyfajta kapcsolat, ami a szimplán szöveges üzenetek átadásakor nem lehetséges.
Visszatekintve hazánk választási kampányaira, az esetek többségében olyan transzparenseket raktak ki a pártok, melyen a rövid üzenet mellett a saját politikusaik arca volt a leghangsúlyosabb.
Az utóbbi időszakban azonban más stratégiát kezdtek alkalmazni: a plakátokon is az “ellenségeiket” helyezték a fókuszba. Az utcákon járva szinte csak eltorzított, gonosz arcok néznek ránk, nem pedig a karizmatikus vezetők megnyerő mosolyai. De vajon miért került a Fidesz plakátjaira Orbán Viktor helyett Soros György, a Jobbik hirdetéseire Vona Gábor helyett fideszes vezető/háttérember, vagy éppen az LMP esetében Szél Bernadett helyére Putyin.
Míg a pozitív üzenetű (a saját politikusaikat ábrázoló) plakátokon az arcok könnyen felismerhetők és valósághűek, addig az ellenségképes reklámok ettől eltérnek. Az arc, amely ezeken a plakátokon látható olyan mögöttes, egyben negatív tartalmat jelképez, mely az esetek többségében csupán az adott politikai formáció érdekei mentén lett kialakítva.
A kormánypárti plakátok azért tekinthetők hatásos kommunikációs kampányfogásnak, mert a “sorosozós” plakát egyszerre absztrakt és konkrét is. Soros György személye a magyar politikai valóságban egyben egy metafora is: mindannak a megszemélyesítése, amire a Fidesz utal, bármit mögé lehet képzelni.
A félelemre építő plakátok közül azonban kiemelendő a Jobbiké, mivel Vona Gábor pártja volt idén az egyetlen, mely plakátjain nem csak támadta a kijelölt ellenfelét, hanem alternatívát is kínált. A negatív kampány két leghatékonyabb módja ugyanis az ellenfél támadása (melyet az összes többi pártnál láthattunk), illetve a kontraszt állítása, ahol a párt megmutatja a pozitív alternatívát (jellemzően saját magát).
A gonosz több arca
“Bárhogy is szidják az értelmiségi szalonokban a szembesítő kampányt, azt, hogy túl sok a plakát, még negatív kampánynak is lehet mondani, de valójában ez működik.” – hangzott el 2017 júniusában Tusványoson, a Fidesz kommunikációs igazgatójától.
A kormánypártot sokszor éri az a vád, hogy ellenségképeket gyárt és gyűlöletkampányt folytat, ugyanakkor érdemes megállapítani, hogy ezzel nincs egyedül. Nincs politika negatív kampány nélkül. A negatív szavakra az emberek sokkal inkább rá tudnak hangolódni, továbbá gyorsabban is hatnak. Így az összes párt egyszerre plakátolja tele az országot – valódi, vagy annak beállított – ellenfeleivel. A hatás szempontjából azonban nem elhanyagolható tényező a plakátkampányra fordítható erőforrások mértéke. A kormánypárt jelentős pénzügyi és helyzeti előnyben van, tehát a plakátok mennyiségében lényeges a különbség. Így nem véletlen, hogy az embereknek ismerősebb lehet Soros György mosolya, mint Putyin kacsintása.
Összességében elmondhatjuk, hogy 2017-re a pártok elképesztő kínálattal rukkoltak elő, így innentől kezdve már csak az emberek választása, hogy kitől féljenek jobban.
