A Paradigma Intézet blogja

Melyik politikus használja legjobban a facebookot? - 2.rész

Miniszterelnök-jelöltek

2018. július 05. - Torma Noemi

Az előzőekben a két legtöbb szavazatot szerzett párt miniszterelnök-jelöltjeinek Facebook-használatát mutattam be, ebben a cikkben a többi parlamentbe jutott párt miniszterelnök-jelöltjeinek közösségimédia-használatát elemzem. A soron következő politikusok mindegyike kiemelt szerepet szánt a közösségi médiának a kampány során, illetve azt követően is.
karacsony_gergely.jpgkép forrása: Karácsony Gergely hivatalos Facebook oldala

Karácsony Gergely egyéni népszerűsége a választások előtt magasan megugrotta pártja népszerűségét, és ezt érdekes módon a választások után is meg tudta őrizni, így mindenképpen felmerül a kérdés, hogy milyen mértékben köszönhető ez a közösségi médiában folytatott tevékenységének. Ennek egyik talán legismertebb eleme a „Legyen Karácsony” szlogen, melyet maga Karácsony Gergely is szívesen alkalmazott posztjaiban, hiszen a rövid és frappáns jelmondatokkal a választók többségének a figyelmét fel lehet kelteni – az Egyesült Államokban már a két világháború közötti időszakban alkalmaztak hasonló elemeket. A 2018-as miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergely az, aki a legaktívabban és legkonstruktívabban használja ki a közösségi média nyújtotta lehetőségeket. A kampány időszakában és azt követően is alig telt el úgy nap, hogy ne osztott volna meg valamilyen posztot – akár egy cikkre reagálva, akár egy feltöltött kép kapcsán –, ezek szinte kivétel nélkül a közéleti eseményekre való reagálások voltak. Habár az országos események mellett nagy figyelmet fordít Zuglóra, és választópolgárokkal való közvetlenség nála is megjelenik, de a családjával egyáltalán nem próbált kampányolni, egyetlen képet töltött fel fiával – de már ezt is jóval a kampány után – apák napján, ám fő célja itt az volt, hogy felhívja a figyelmet a nemek közti egyenlőségre.

szel_berni.jpg

kép forrása: Szél Bernadett hivatalos Facebook oldala

Szél Bernadett volt a másik olyan személy, aki nagyon aktív volt a közösségi médiában, és nemcsak a Facebook-oldalán, hanem az Instagram-profilján is. A kampány során a legtöbb tartalom az utcai politizálásról szólt, az egész időszakot a választók körében töltötte. Az aktuálpolitikai eseményekre való reagálás mellett rengetegszer osztott meg olyan posztot, melyekben általános értékrendjét, ideológiai hovatartozását fejezte ki, így a nemek közötti egyenlőségre és a környezetvédelemre a kampány során és azt követően is nagy hangsúlyt fektetett. A Facebook-oldalán csak elvétve, Instagram-oldalán azonban gyakran – lévén, hogy ez nem egy hivatalos oldal – találkozhattunk magánéleti posztokkal, férj, gyerekek, háziállatok körében láthatjuk. Ezek azonban egészen más jellegű posztok, nem tökéletes feleség és családanyaként próbálja bemutatni magát, hanem éppen a hétköznapiságát, a sebezhetőségét érzékelteti. A legtöbb ilyen tartalomban a férjének és a lányainak mond köszönetet a támogatásukért. Habár közvetlenül a választás után a csalódottság és a törés Szél Bernadett oldalán is megfigyelhető volt, mára ismét visszatért a kampány alatti aktivitása.

A közösségi média használata szempontjából kiemelkedik Gyurcsány Ferenc, aki az „Írj rám, Feri!” chatbottal új szintre emelte a magyar politikusok internetes aktivitását. Az alkalmazás a foci-vb időszakában még inkább kiteljesedett, a Facebookot egyre több beszélgetésről készült screenshot árasztja el, melyekben Gyurcsány Ferenccel lehet fogadni az adott meccsekre. A chatbotba vicces és közvetlen megnyilvánulások vannak betáplálva. Hogy néhányat említsek: Feri Vadai Ágnes leskelődése miatt nem tud válaszolni, vagy a csirke besózásáról eszébe jutott az izlandi játékos, és még sorolhatnánk. Az alkalmazás egyre népszerűbb a fiatalok körében, és mindenképpen népszerűséget hoz Gyurcsány Ferencnek. Az azonban kérdéses, hogy ez a fellendülés meddig tart, és hogy egy szórakoztató jellegű alkalmazás mennyi népszerűséget hozhat Gyurcsánynak.

irj_ram_feri.jpg

 kép forrása: Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook oldala  

 A következő cikkben azokat a politikusokat veszem majd sorra, akik megnyerték egyéni választó kerületüket, hiszen számukra ugyanolyan fontos a személyes népszerűségük, mint a miniszterelnök-jelöltek számára. A 2018-as választás során a Fidesz-KDNP tudta a legtöbb egyéni kerületet megnyerni, mellette azonban az MSZP-Párbeszéd, valamint a DK volt az a párt, amely több kerületet is magáénak tudhat. Így ezen pártok egy-egy kiemelten népszerű egyéni győztesét fogom bemutatni, szintén a közösségi médiaplatformok használata szempontjából.

Torma Noémi a Szegedi Tudományegyetem politológus hallgatója, a Paradigma Intézet gyakornoka

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr1814094187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása