Jason Brennan, a Georgetown Egyetem politikaifilozófia-tanára még 2016-ban került a figyelem középpontjába, amikor egész egyszerűen „túlértékeltnek” minősítette a demokráciát, mivel szerinte ebben a berendezkedésben a tájékozatlan választók tömege dönt. Kritikájával a rendszer morális alapjait kérdőjelezte meg, ezzel együtt pedig bevezette az episztokrácia fogalmát, ahol is a politikailag tájékozott állampolgárok szavazata nagyobb súllyal bírna, tehát az általa kidolgozott berendezkedés előnyben részesítené a politikailag tájékozott választókat. Ezzel pedig a liberális demokrácia egyik alapvetését is megkérdőjelezi, azaz: egy választó = egy szavazat.
kép forrása: Huffingtonpost.com
A populizmus globális térnyerése óta a felvetése és a téma jelentősen meghatározza a közbeszédet. (Gondoljunk csak bele, a Jobbik is valami hasonlóról beszélt még a közelmúltban.) A szerző nemrég interjút adott, és ismét előkerültek az elméletével, demokráciakritikájával kapcsolatos legfontosabb kérdések.
Kiindulási pontként szerinte a hatalom gyakorlójával kapcsolatos elvárásokat kell meghatározni. Ennek két fő pillére az, hogy a hatalmat jóhiszeműen és kompetensen kell gyakorolni. Ha e két feltétel nem teljesül, akkor – jobb esetben – erősen erodálódik a hatalmat gyakorló legitimációja. Ezen elvárások viszont társadalmanként különböznek. Így fordulhat elő, hogy például tömegek tekintik legitimnek a kínai, vagy éppenséggel az orosz politikai vezetést elsősorban azért, mert ahhoz vannak hozzászokva.
Szerinte meg kell törni az a tabut, hogy a demokrácia nem tehető jobbá, hiszen az ismert előnyei mellett sok hibája is van, melyeket ki lehetne javítani. Érvelése szerint demokratikus keretek között a politika logikája arra ösztönzi a választókat, hogy előzetes információszerzés nélkül, irracionálisan és „törzsi” hozzáállással válasszanak. A szavazók többsége ugyanis meglepően pontosan tisztában van azzal, hogy mit kellene tudnia ahhoz, hogy felelős döntést hozzon a szavazófülkében, csak éppenséggel ezek az ismeretek hiányoznak. Azaz tudják, hogy mit nem tudnak, a döntés pedig ennek ellenére megszületik.
Az egyének magánélete hozható párhuzamként. Az emberek többsége igyekszik felelős döntést hozni, amikor a saját életével kapcsolatos elhatározásait hozza meg. Pedig ezeknek a döntéseknek minimális hatása van másokra vagy a társadalom egészére. Az állampolgárként, választóként hozott döntés viszont egészen más. Az akkor hozott döntéseknek nagyon komoly következményei vannak másokra, viszont a felelősségvállalás, mely az élet többi területén megjelenik az emberek – többségének – döntéshozatalában, az itt minimum hiányos.
Bár kritikusai szerint a demokrácia felerősíti az identitás alapú konfliktusokat, mégis sikeres abban, hogy megjelenítse a különböző társadalmi csoportok érdekeit. Idáig ez rendben is lenne. A probléma azzal kezdődik, hogy a választók többsége nem a saját érdekeit átgondolva, valamint a politikai pártok és programok ismeretében hozza meg azt a döntését, mellyel alapjaiban határozza meg az ország irányát. A döntés sok esetben minimális ismeretekkel és érzelmi alapon jön létre. Az érvelés szerint a választók jelentős része így is ki van zárva döntésből. Ezen az alapon felmerülhet a kérdés: miért szavazhat egy 40 éves ember, illetve miért nem adhatja le a voksát egy 16 éves egyén, ha hasonlóan keveset tudnak és ugyanúgy érzelmi alapon döntenek?
Nagy-Britanniában például majd 350 évig pluszszavazatot jelentett a felsőfokú végzettség. Ez azonban nem lehet jó irány, hiszen a diploma semmilyen szinten nem járul hozzá a választó politikai tájékozottságához, megfontolt döntéséhez. Az ugyanúgy érzelmi alapon születik meg.
A hibái ellenére a demokratikus berendezkedés mégis nagyban hozzájárult a jólét és a stabilitás elterjedéséhez, megszilárdulásához. Miért gondolja azt a szerző, hogy az episztokrácia jobb lenne? A demokrácia az eddig kitalált legjobb rendszer, de miért alapvetés, hogy nem lehet jobbá tenni? A demokrácia diszfunkcionalitásának komoly szakirodalma van, így joggal merül fel a kérdés, hogy miért ne lehetne a problémákat kijavítani.
Brennan szerint az episztokrácia nem a végzettséghez kötné a szavazat súlyozását, hanem ahhoz, hogy a szavazó mennyire van tisztában országa közjogi rendszerével, a pártok kínálatával, ígéreteivel, illetve végül, de nem utolsósorban a saját érdekeivel. Ezek ismerétben a választó lehet, hogy pontosan ugyanúgy döntene, mint hiányukban, mégis ott lenne a lehetőség egy tájékozottabb döntés meghozatalára.
A teljes interjú itt olvasható:
https://www.vox.com/2018/7/23/17581394/against-democracy-book-epistocracy-jason-brennan
