2020 őszén egy viszonylag gyors lefolyású, de a Kaukázus térsége szempontjából jelentős háború volt az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah és környéke birtoklásáért folyó harc. Ennek során nem sokkal több, mint 1 hónap alatt Azerbajdzsánnak sikerült felülkerekednie, és jelentős mértékben megváltoztatta az addig közte és Örményország között csaknem 30 éve fennálló status quot. Írásomban azokra a kérdésekre keresem a válaszokat, hogy vajon az általa kivívott győzelem, és a harci cselekményeket lezáró fegyverszünet elhozza-e a békét a térségbe, vagy inkább újabb konfliktusok előszele lehet?   

A harci cselekményekről röviden

Már a nyílt háborút megelőzően számos határvillongás alakult ki az Azerbajdzsánt és Hegyi-Karabahot elválasztó tűzszüneti vonal mentén, amely szeptember 27-én váltott át nyílt fegyveres konfliktussá. A nagy katonai és gazdasági túlerővel, illetve Törökország aktív támogatásával bíró azeri csapatok eleinte lassan, de biztosan haladtak előre az iráni határ irányából. Az örmény front november elejére omlott össze, amikor az azeri csapatok pár napos ostromot követően elfoglalták Shushi városát, amely stratégiai helyzete és Hegyi-Karabah fővárosához, Stepanakerthez való közelsége folytán kulcsfontosságú volt. A teljes katonai összeomlástól tartva november 9-én Pashinyan örmény miniszterelnök aláírta a felek között közvetítő Putyin orosz elnökkel és Alijev azeri elnökkel a konfliktust lezáró fegyverszüneti megállapodást, amely másnap, november 10-én hatályba is lépett.

Alijev azeri elnök (balra) és Pashinyan örmény miniszterelnök egy korábbi találkozójukon, még a háború előtt (a kép forrása: president.az)

A fegyverszüneti megállapodás tartalma

A fegyverszüneti megállapodás általános intézkedések mellett – a harcok beszüntetése, a hadifoglyok és a holttestek kiadása és cseréje – számos jelentős, elsősorban az azerieknek kedvező előírást tartalmaz. 

Hegyi-Karabah területének a tűzszüneti megállapodásig az azeriek által el nem foglalt része, illetve az ezt Örményországgal összekötő útvonal, az ún. Lachi-korridor marad egyedül örmény-hegyi-karabahi ellenőrzés alatt. Ezeken a területeken a tűzszünet betartását 5 évig orosz békefenntartók őrzik, akiknek jelenléte a felek által 5 évente felülvizsgálatra kerül, és csak akkor kell eltávozniuk, ha egy 5 éves ciklust követően valamelyik fél tiltakozik a jelenlétük ellen.

Azerbajdzsán cserébe fenntarthatja a területi ellenőrzést az összes általa visszafoglalt területen, valamint az örmény-hegyi-karabahi csapatoknak ki kell vonulniuk minden egyes olyan területről, amit Hegyi-Karabahon és a Lachi-korridoron kívül ezidáig megszállva tartottak, és vissza kell engedniük ezeket teljes mértékben azeri fennhatóság alá. (Hegyi-Karabah ellenőrzése a nevét adó földrajzi egységen kívül számos, a környezetében levő régióra kiterjedt, amiket az örmény csapatokkal együtt szintén megszállás alatt tartottak; továbbá Örményország az örmény-azeri határ mentén számos kisebb azeri területet tartott az uralma alatt.)

Két térkép Hegyi-Karabahról még a háború előttről

Emellett Örményországnak biztosítania kell, hogy Azerbajdzsán és az azeri enklávé, Nakhichevan között az őket elválasztó örmény területeken keresztül közvetlen út vezessen, amelyet szintén orosz csapatok ellenőriznek majd, és a Lachi-korridor helyzetéhez hasonlóan itt is zavartalanul kell folyjon az azeri személy és áruforgalom. 

A BBC és egy török újság részletes térképe a fegyverszüneti megállapodásokról

A fegyverszüneti megállapodás fogadtatása

Ezekből egyértelmű lehet, hogy azeri oldalról hatalmas győzelemként ünnepelték a megállapodást. Ezzel szemben Örményországban a lakosság egy része és az ellenzék óriási vereségként fogta fel a helyzetet, és Pashinyan miniszterelnököt árulónak tartva és a lemondását követelve heves tüntetések törtek ki, amelynek során egy időpillanatban a tüntetők még a jereváni parlament épületét is elfoglalták, az épp ott tartózkodó házelnököt megverték, valamint fosztogattak is. Pashinyan ezzel szemben azzal védekezett, hogy kényszerűen kötötte meg ezt a megállapodást, és a katonai helyzet gondos mérlegelése után, a hegyi-karabahi vezetőkkel egyeztetést követően ment csak bele ebbe az alkuba. A tüntetők és az ellenzék követeléseit nem fogadta el, nem mondott le, és az azeriekhez hasonlóan a megállapodáshoz tartja magát; mindössze kormányátalakításra kényszerült, mivel több minisztere, többek között a védelmi miniszter is lemondott a pozíciójáról.

Örmény tüntetők Jerevánban a megállapodás ellen tiltakoznak (forrás: euronews)

A világ közvéleménye semlegesen fogadta a megállapodást abból a szempontból, hogy örültek a vérontás megszűnésének, de a tartalmáról nem mondtak határozott véleményt. Az azerieket támogató Törökország és a megállapodást tető alá hozó Oroszország pozitívnak és előrelépésnek tartotta az új fegyverszünetet.

A realitások

Pashinyan miniszterelnöknek minden valószínűséggel, az ellenzéke vádjaival szemben igaza volt, és országa szempontjából helyesen cselekedett: a katonai helyzet alapján valójában országát a totális katonai vereségétől mentette meg, és még sikerült valamennyi területet is megőriznie örmény ellenőrzés alatt Hegyi-Karabahból – mentette, ami menthető.

Az azeri hadsereg mind létszámban, mind logisztika terén, mind katonai fejlettség terén messze erősebb volt az örményekénél; korszerű drónok, és a törököktől kapott F-16-os vadászgépek biztosították a harctéri fölényt, valamint állítólag szíriai zsoldosok is részt vettek az oldalukon; a többek között bakui olajmezőkből származó bevételek okán hosszú távon is biztosított a hadseregük fejlettségének magas szinten tartás. Ezzel szemben az örmény hadsereg kisebb, felszereltsége terén inkább szovjet eredetű, és fejlettsége, és a mögötte húzódó gazdaság teljesítőképessége messze elmarad az azeriekétől. Örményország további ellenállása esetén az örmény hadsereg megsemmisülését és egy totális katonai vereséget kockáztatott volna, valamint az örmény megszállás alatt levő területek teljesen azeri uralom alá kerülését, ezzel Hegyi Karabah maradék önállóságának teljes megszűnését. Abba pedig belegondolni is rossz, hogy a több tízezres lakosú hegyi-karabahi főváros, Stepanakert ostroma potenciálisan mekkora vérontást eredményezett volna.

Több alkalommal is jelezte a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkező Törökország, hogy Azerbajdzsán kérése esetén hajlandó beavatkozni az azeri fél mellett a háborúba. Ezzel szemben a hagyományos örmény szövetséges Oroszország nem nyilatkozott ilyen erősen, mindössze Örményország területi épségének szavatolásáért foglalt állást. Oroszországnak nem fűződik különösebb érdeke a nemzetközi jog alapján azeri területen fekvő Hegyi-Karabah örmény kézen maradásáért, mindössze a térségben a befolyásának megőrzése fontos neki, és a súlyosabb, akár menekülthullámokkal és potenciálisan orosz áldozatokkal is járó konfliktusok eszkalálódásának megelőzése. Ezzel szemben Törökország számára nagy jelentőséggel bírnak a rokon török népek által lakott azeri kapcsolatok, az örményekkel szembeni hosszú időre visszanyúló ellentét, valamint az érdekszférájának növelése, ezért is lépett fel ilyen határozottan azeri oldalon.

Ugyan nem elhanyagolható az USA-ban és az EU-ban élő örmény diaszpóra mérete, valamint egyértelmű az örmények keresztény kultúrához kötöttsége okán a szoros kulturális kapcsolat Örményországgal, nem volt várható komoly fellépés ezen entitások részéről az örmény oldal mellett, aminek több oka is volt. Az USA számára fontos szempont volt ebben Trump elnök külpolitikai izolacionizmusa, az elnökválasztások környékén levő szokásos hercehurca prioritása, valamint a térség távolsága és erős orosz kötődése. Az EU számára pedig jelenleg elsőbbséget élveznek a belső problémáik, így a koronavírus és a költségvetés elfogadása körüli helyzet.

Végül az sem elhanyagolandó tényező, hogy az egész háború Azerbajdzsán nemzetközileg elismert területén zajlott, annak területének nem az azeri állam ellenőrzése alatt álló részeinek visszaszerzéséért, ezért Azerbajdzsán, Örményországgal ellentétben a nemzetközi jog talaján állt, amikor fellépett a számára szakadár területek visszafoglalása érdekében. Több ENSZ BT-határozat is felszólította korábban Örményországot a terület elhagyására, ezidáig sikertelenül. Az államoknak fontos, hogy a külpolitikai fellépésüknek kellő legitimációja legyen, amelynek fontos eszköze a nemzetközi jognak való megfelelés, amely nélkül se a nemzetközi közvélemény felé, se otthon nehezen tudják igazolni fellépésük jogosságát; márpedig ebben a konfliktusban az örmény oldal egyértelműen a nemzetközi jog szerint cselekedett azzal, hogy egy másik állam nemzetközileg elfogadott területének egy részét lényegében az ellenőrzése alatt tartotta.

A további győztesek

Győztesnek mondhatja magát Oroszország és Putyin elnök is, aki egyrészt a konfliktus ideiglenes és békés megoldásával a nemzetközi tekintélyét is sikeresen emelte, amire mind az EU, mind az USA képtelennek bizonyult, másrészt Örményországnak a teljes vereségből való kihúzásával, valamint a térségbe békefenntartó katonák telepítésével nagy mértékben növelte a befolyását az egész Kaukázusban.

Szintén győztesnek hirdetheti magát Erdogan elnök Törökországa is. Ők tovább mélyítették az Azerbajdzsánnal való szövetségüket, azeri kérésre még a békefenntartásban is részt vállalnak. Eredményesen törtek borsot történelmi ellenségük, Örményország orra alá. Végül pedig ők is erősítették a térségben a befolyásukat.

Putyin orosz elnök (a kép forrása: Alexei Nikolsky/Russian President)

A jövő

Fontos megjegyezni, hogy számos híradással ellentétben a fentebb ismertetett megállapodás nem békeszerződés volt, amik egy fegyveres konfliktus hosszú távú, állandó rendezéséről szólnak, hanem csupán egy fegyverszüneti megállapodás, ami mindössze a harcok ideiglenes beszüntetését és a fennálló frontvonalak elfogadását irányozza elő a harcok eszkalálódásának megelőzése céljából. Ezért azt mondhatjuk, hogy még koránt sincs vége a két ország közötti nézeteltérésnek.

Azerbajdzsán részéről azért adódhat még ok a harcok folytatására, mivel továbbra is nemzetközileg elismert területeinek egy része, vagyis Hegyi-Karabah általa vissza nem foglalt része és a Lachi-korridor nem áll azeri fennhatóság alatt, hanem örmény ellenőrzés alatt áll, a helyzete jogilag tisztázatlan. Ugyan állítólag Alijev elnök autonómiát ígért a térségnek, de ezt a hegyi-karabahi vezetők visszautasították. Ezért elég valószínű, hogy egy újabb kedvező alkalom esetén az azeriek megpróbálják majd a maradék nem azeri ellenőrzés alatt álló területet is elfoglalni, és ezzel a területükön belül teljesen megszüntetni az örmény uralmat.

Örményországban viszont, mint említésre is került, jelentős politikai válságot okozott a megállapodás és az ezzel járó területi veszteségek elfogadása. Ugyan úgy tűnik, Örményország betartja a megállapodásban foglaltakat, és Pashinyan miniszterelnököt nem sikerült idő előtti távozásra bírni, de a következő választásokon könnyen lehet, hogy gondokat okozhat neki ez az ügy, és a megállapodást elutasítók kerülnek hatalomra. Akiknek kormányra kerülése esetén két választásuk lehet: vagy a választók akaratának és a saját retorikájuknak megfelelően a fegyverszüneti megállapodás felrúgása, és a háború folytatása lehet, ami könnyen totális örmény katonai vereséggel és a maradék hegyi-karabahi területek elvesztésével járhat, vagy a realitások felismerésével a pashinyani útra térés a status quo fenntartása iránti elkötelezettséggel.

Bármelyik opció teljesedik is be, úgy tűnik, még messze van a konfliktus vége, és egy ezt lezáró tartós békeszerződés. A fegyverszüneti megállapodásnak kétségtelen előnye lehet, hogy a területen egy ideig lesznek orosz békefenntartók, akik garantálni próbálják, hogy ez idő alatt ne folytatódjanak a harcok, és a felek megtartsák a megállapodásban foglaltakat. Viszont nem elképzelhetetlen az sem, hogy a felek szövetségeseik segítségével más, enyhébb módszerekkel (pl. gazdasági machinációkkal, titkosszolgálati módszerekkel, szabotázsakciókkal) próbálnak nyomást gyakorolni a határok átrajzolásának folytatására.  

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus hallgató és jogász.