A Paradigma Intézet blogja

A rendszerszintű rasszizmus működése

2020. június 05. - Gáspár Kristóf

Az Egyesült Államok jogi keretet teremtett, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, a drogháború révén pedig eszközt, fegyvert, de valójában kevés felelősséget adott a kezükbe. George Floyd meggyilkolása emiatt történhetett meg. Vendégszerzőnk, Hüvös Ferenc írása.

1961-ben, amikor egy fekete és fehér papokból álló csoport belépett a buszállomás szegregált várótermébe a Missisipi állambeli Jacksonban, a kiérkező rendőrség őrizetbe vette őket. A következő hat évben perek egész sorozata követte egymást, míg végül 1967-ben az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került. A bíróság döntése a Pierson v Ray ügyben megerősítette a korábban, állami szinten hozott döntést, miszerint az eljárást végző rendőrt nem vonhatják felelősségre azért, amit ő jogszerű cselekedetnek tartott.

A Pierson v Ray döntés megágyazott a későbbi, 1982-es döntésnek, melyben a Legfelső Bíróság határozata szerint a szövetségi állam dolgozói védettek a jogi eljárásoktól munkavégzésük során felmerülő kérdésekben. Az angol jogi szaknyelv ezt qualified immunity néven tartja számon. Fontos megjegyezni, hogy a koncepció maga létfontosságú: szövetségi szinten foglalkoztatottak például a tanárok, a különböző állami szervek szabályok betartásáért felelős szakértői és vizsgálói. A qualified immunity megakadályozza például az olajvállalatokat, hogy eltemessék az őket vizsgáló EPA-t (Environmental Protection Agency, Környezetvédelmi Hivatal) jogilag kétes értékű perek alatt.

Csakhogy a rendőrség szintén a szövetségi állam egy ágának tekinthető. És míg a tanárok, vagy az EPA vizsgálóbiztosai nem viselnek fegyvert, addig a rendőrség minden nap kerül olyan helyzetekbe, ahol a túlkapásokra minden feltétel adott.

h.png

Kép forrása: https://www.wrde.com/story/42199597/protesters-invoke-different-names-to-decry-police-treatment

A qualified immunity kérdését 2009-ben vizsgálta felül legutóbb a Legfelső Bíróság, mely esetben (Pearson v Callahan) katasztrofális hatású döntésre jutottak: eltörölték a korábbi, bíróság általi kétlépcsős vizsgálatot, mely megállapította a törvénysértést, és ezt követően vizsgálta volna az ügyet, és a bíróságok döntésére hagyták qualified immunity alkalmazását. A bíróságok többsége, ennek következtében, megteheti, hogy a legtöbb, rendőrökkel kapcsolatos eljárást vita vagy indoklás nélkül kidobja. Ami megakadályozza a precedens teremtését, és így az adott cselekedet tiltását.

Az államügyészek sem szívesen foglalkoznak rendőröket érintő ügyekkel: az Egyesült Államokban a rendőrség és az ügyészség szoros, már-már szimbiotikus kapcsolatot ápol. Egy ügyész akkor végezheti jól a munkáját, ha bírja a helyi rendőrség támogatását, amihez először a jóindulatukat kell elnyerni. Miért vállalkoznának akkor egy alapvetően veszett üggyel és kockáztatnák saját karrierjüket?

George Floyd esete ennek tökéletes példája: Derek Chauvin, a rendőr, aki meggyilkolta Floydot több esetben is részt vett erőszakos cselekedetekben, de az ügyészség sosem emelt vádat ellene. Hasonló eset a szintén 2020-as, Ahmaud Arbery halálával végződő konfrontáció. Arbery-t még februárban a már visszavonult rendőr, Gregory McMitchel és fia Travis üldözték autóval, miközben kora délutáni kocogásra indult – betöréssel gyanúsították ugyanis (későbbi vizsgálat megállapította: alaptalapul). Az eset végeredménye Arbery halála lett, elkövetőit csak májusban tartóztatták le, miután az incidensről előkerült egy videófelvétel. Egészen addig az államügyész elutasította a vádemelést.

Ez mind a magyarázat arra, miként engedhetik meg a rendőrök maguknak a brutális túlkapásokat, de nem magyarázza, miért a feketék ellen irányul a legtöbb ilyen eset.

A válasz erre sokrétű, de alapvetően visszavezethető a Richard Nixon elnöksége alatt indult drogháborúhoz, mely militarizálta az amerikai rendőrséget. Az amerikai rendőrség nem a filmekben gyakran látott képét mutatja a mindennapokban: átalakult egy paramilitáris alakulattá, mely megkapja ugyan a katonai fegyverzetet, de messze nem rendelkezik ugyanazzal a kiképzéssel, amivel a hadsereget felkészítik annak felelős használatára.

A drogháború maga is egy érdekes eset. Papíron, kolosszális bukás, az egyetlen haszonélvezői azok a kartellek, melyek ellen irányult. John Elrichman, Nixon belpolitikáért felelős embere rávilágított a valóságra: a cél sosem a kartellek megtörése volt. Nixon felismerte ugyanis, hogy belpolitikailag két buktatójuk van, akiken elúszhat az újraválasztásuk, és a pártjuk esélyei a további választásokon: az akkor javában tomboló Vietnámi háborút ellenzők és az afroamerikai közösségek, akiket a republikánusok a polgárjogi küzdelemben ugyanúgy elvesztettek, ahogy a demokraták elvesztették a déli államokat. Csakhogy Nixon nem tehette illegálissá sem a háború ellenzését, sem azt, ha valaki afroamerikainak született. Viszont azzal, hogy kormányzati propagandával ezekhez a csoportokhoz társították a droghasználatot, majd kriminalizálták és háborút hirdettek ugyanezen drogok ellen, gyengíthették őket. A következmény? Mára a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt börtönben lévő amerikaiak 80%-a (szövetségi szinten) fekete vagy latin származású.

Ezen a tényen nem segítenek a mandatory minimum (kötelező minimum) törvények, melyek kötelezik a bíróságokat arra, milyen büntetést szabjanak ki, amennyiben a vádlottat bűnösnek találják kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben. Valaki évtizedeket ülhet minimális mennyiségű kábítószer birtoklásáért.

Az Egyesült Államok tehát megteremtette a jogi keretet arra, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, hogy megszálló hadseregként viselkedjen ott, ahol védenie és szolgálnia kellene. Egy átlagos afroamerikai tapasztalata a rendőrséggel a brutalitásról és az indokolatlan sztereotipizálásról szól. Családok törnek össze a drogháború okán, gyerekek nőnek fel úgy, hogy nem ismerik meg az apjukat. És eközben a rendőrség, amely brutalizálja ezeket a közösségeket, még felelősségre sem vonható. A törvény őket védi, nem a közösségeket.

A legutóbbi hírek szerint George Floyd és Ahmaud Arbery halálának ügyében talán igazságot szolgáltatnak. Derek Chauvin letartóztatásához és vád alá helyezéséhez négy napig tartó, erőszakos tüntetésekre volt szükség. A három másik rendőrt, akik álltak, és tétlenül végignézték, ahogy társuk meggyilkol valakit, csak most helyezték vád alá.

E sorok írója nem támogatja az erőszakot, semmilyen formában. De talán most már érthető, miért fogyott el a türelem. A mostani helyzetet évek óta tartó, békés tüntetések előzték meg. Mégis, semmi nem változott a nyomukban.

A vendégcikk szerzője történelemtanár végzettségű, jelenleg politológus hallgató.

Források:
https://www.drugpolicy.org/issues/race-and-drug-war
https://edition.cnn.com/2016/03/23/politics/john-ehrlichman-richard-nixon-drug-war-blacks-hippie/index.html
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=4741&context=jclc
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/386/547/
https://www.aclu.org/issues/criminal-law-reform/reforming-police/war-comes-home?redirect=war-comes-home-excessive-militarization-american-policing
https://www.vox.com/2020/6/3/21277104/qualified-immunity-cops-constitution-shaniz-west-supreme-court
https://www.nytimes.com/article/ahmaud-arbery-shooting-georgia.html

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr9215742840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.06.06. 12:17:32

Mivel a feketék körében nagyobb a bűnelkövetés aránya, logikus, hogy rajtuk fokozottabban rajta legyen a rendőrség szeme. Ezt csak a libsidióták nem képesek felfogni.
Egyébként Floyd esetében hívásra mentek ki a rendőrök, mert bedrogozva randalírozott. A kiérkező rendőrosztagban pedig nem csak fehérek voltak:

cdn.cnn.com/cnnnext/dam/assets/200604092316-02-george-floyd-police-mugshots-large-169.jpg

---

Etniez 2020.06.06. 14:37:31

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: szép fotó a kivégző osztagról.

Remélem a terelő életfogytot kap és a többiek sem mennek haza ötnél kevesebbel.

midnightcoder2 2020.06.06. 14:46:49

Mondjuk Floyd sem volt az a kimondott ártatlan bárány, fegyveres rablásért már ült 5 évet, és az elfogásakor is ellenállt a letartóztatásnak, ami az amcsiknál nem annyira jó ötlet. Amúgy ez az egész hajcihő akkor lenne korrekt, ha a rendőrök néger áldozatainak a száma mellé odatennék a néger bűnözők által legyilkolt fehér áldozatok számát is. Csak akkor picit kevesebb lenne a tüntető, illetve nem biztos hogy ezért tüntetnének. Csak hát az amcsi balfék sajtó is ott veri át a birkákat ahol tudja.

midnightcoder2 2020.06.06. 14:49:14

Amúgy egyébkén az amcsik meg is érdemelnének úgy 40 év kommunizmust, csak hogy lássák hogy milyen is volt amikor 56-ban itt hagytak minket a szarban.

haXXXor 2020.06.06. 15:15:06

De mint rasszizmus addig létezni fog ameddig rasszok lesznek. Rasszok akkor nem lesznek, ha csak egy vagy nulla rassz marad. A rasszizmus elleni harc számomra azt jelenti, hogy legalább egyre kell csökkenteni a rasszok számát, ami azt jelenti, hogy sok-sok embernek meg kéne halnia rasszbeli okok miatt. Szóval ha ez számít, én azért remélem, hogy a fehér rassz marad a végén..

GyMasa 2020.06.06. 15:25:59

@midnightcoder2:

Itt egy érdekes tanulmány:
www.columbia.edu/~rs328/Homicide.pdf
PL. a 4. táblázat azt mutatja, hogy a feketéknek sokkal hamarabb eljár az ujjuk, mint a fehéreknek.

GyMasa 2020.06.06. 15:28:24

Érdekes, hogy azért mégiscsak javában fehér embereket öl meg a rendőrség az USA-ban:
www.statista.com/statistics/585152/people-shot-to-death-by-us-police-by-race/
Azt' erről senki nem beszél különösebben.

GyMasa 2020.06.06. 15:30:31

Amúgy pedig pont ebben az esetben nem is úszta meg a rendőr, amit tett.

midnightcoder2 2020.06.06. 15:48:55

Amúgy maga a tüntetés címe is rasszista: Black lives matters. Miért, a white lives nem ? És csak a rendõrök által megölt emberek számítanak, a bûnözõk által megöltek nem ? Már az a feltételezés is rasszista egyébként, hogy a rasszismus csak a fehérek tulajdonsága. Ha Pl. egy fekete rendõr lõ le egy fehér bûnözõt, az nem lehet rasszizmus, csak a fordítottja ? Illetve, ha egy fekete inkább fehéret rabol ki mint feketét, az nem lehet rasszizmus ?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.06.06. 16:25:59

@Etniez: Egy orvosi műhiba esetén is életfogytiglant szeretnél?

gyászhuszár 2020.06.06. 16:47:05

@haXXXor: egyelore nem a feher all nyeresre, ott vannak az azsiaiak is. szoval kezdhetsz gondolkozni mi legyen, masreszt nem ez a fő problema, ahol nincs rasszizmus ugyis talalnak mas ellenseget, tök mindegy. az ember egy állat

gyászhuszár 2020.06.06. 16:50:12

azon gondolkozom hogy akkor mi lenne ha a négerek hurcoltak volna be a fehereket Afrikaba rabszolganak. ok-okozat, kovetkezmenyek.

eßemfaßom meg áll 2020.06.06. 16:58:38

@gyászhuszár: Azon gondolkozom, hogy ha olyan szar szegény afroamerikaiaknak az USA-ban, miért nem mennek haza őseik földjére.

midnightcoder2 2020.06.06. 17:01:15

@gyászhuszár: Azért valahol az sem véletlen, hogy nem így történt. Másrészt ez a behurcolás is eredetileg úgy mûködött, hogy szimplán megvették az afrikában amúgy a piacon kapható feketéket. Mert hogy amikor a BambulaBula törzs legyõzte a szomszédos PikulaMikula törzset, akkor a törzsfõnök úgy döntött, hogy ezt a szép szál Kunta-Kintét most nem eszik meg, hanem eladják rabszolgának, mert egy jó vacsoránál többet ér az a 30 üveggolyó amit az arab rabszolgakereskedõ ad majd érte. Az arab kivitte a piacra, Onedin kapitány pedig megvette tõle úgy 15 kiló üveggyöngyért, majd elvitte az amcsikhoz akik már 25 kiló üveggyöngyöt és pár dollárt adtak érte. Aztán persze nyilván lettek késõbb fehér rabszolgakereskedõk is, és a szállítás is specializálódott, de a lényeg az, hogy ezt a rabszolgakereskedelem dolgot ott Afrikában és a Közel-Keleten tudtommal nem a fehérek találták ki, hanem egy létezõ iparág volt - sõt, talán még a mai napig is létezik.

CSOKKI MÁLNA 2020.06.06. 18:04:32

@eßemfaßom meg áll: Lincoln haza akarta őket küldeni:

24.hu/tudomany/2019/10/06/rabszolgasag-haboru-lincoln/

"Azoknak, akik kritikátlanul hisznek a „Nagy Emancipátor” imázsában, álljon itt csupán egy azon meglepő kijelentések közül, amelyeket Lincoln a rabszolgasággal kapcsolatban tett:

"Ha meg tudnám menteni az Uniót anélkül, hogy egyetlen rabszolgát is felszabadítanék, megtenném."
"

CSOKKI MÁLNA 2020.06.06. 18:13:34

@midnightcoder2: Ezt a britek kezdték a 17. sz. második felétől. Ez volt az ún "aranyháromszög". A brit kereskedő mindenféle cuccal, némi nemesfémmel megpakolva lehajózott Nyugat-Afrikába. Ott becserélte rakományát négerekre, akiket áthajózott Jamaicába, ott eladta őket, majd jól bevásárolt barna cukorból , teából , rizsből és dohányból, amit busás haszonnal adott el otthon Nagy-Britanniában, és kezdődhetett az egész előröl. Ezt kb. 100 évig játszották a brit demokraták.

Fikalnyik Eugén 2020.06.06. 18:21:15

Nem értem.
A kommunisták amikor (külső behatásra) rájöttek, hogy nem jött össze a társadalmi kísérlet, önkritikát gyakoroltak.
Itt miért nem történik meg a szembenézés, hogy az "ülhetek-e az első sorban a buszon"-tól a pozitív diszkriminációt érintve z MTV-n át Holywoodtól és a NASA-tól az elnökségig tartó fekete menetelés most akkor sikeres volt-e vagy sem. Mert ha nem, akkor más mértéket kéne alkalmazni a 12,6% (2010) amerikai lakos és a maradék 87,4% érdekében a téma taglalása tekintetében.
Magyarul: mi a f*szom nem kell még ezek után?

Medgar 2020.06.06. 18:25:34

@Etniez: Gratulálok, hozod a szokott szinted.

Medgar 2020.06.06. 18:27:26

@CSOKKI MÁLNA: És mennyivel jobb lenne a rabszolga utódoknak, ha az őseik Afrikában maradnak...

midnightcoder2 2020.06.06. 19:38:40

@Fikalnyik Eugén: Mondjuk ez a szembenézés kb. úgy történt, hogy Gorbacsov bácsi kiszámolta az ujjacskáin, hogy ebből úgy 5-10 éven belül polgárháború lesz a SZU-ban, vagy legalábbis az 1956 orosz verziója. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy levezénylik a kis gengszterváltásukat. Ehhez persze először kellett egy kísérleti nyúl ahol le lehet tesztelni, hogy egy ilyen után át tudják-e menteni az elvtársak a hatalmukat. A kísérlet sikerült, az első választást ugyan elbukta a helyi kommunista párt, de a megválasztott gyakorlatlan kezdők orra előtt simán szét lehetett lopni az országot, sajtót venni, és rátolni az egész csődtömeget a csapatra. Az istenadta nép pedig örömmel választotta vissza egy ciklus múlva a volt állampártot. Mondjuk addigra már kb. eldőlt minden, de Gorbiéknak legalább az a biztonságuk megvolt, hogy tudták hogy egy gengszterváltás nem jár automatikusan az összes régi káder felakasztásával.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.06. 21:30:32

@math0: Magyarországon kimagasló az EU támogatottsága.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.06. 21:55:28

@math0:

"Amerikában:

1) aranyéiban több feketét lő le a rendőrség, mint fehéret
2) pedig arányaiban több fehér tart fegyvert, mint fekete"

Az illegálisan tartott fegyverek ismeretlen száma miatt a második állítás igazolhatatlan, és különösen igaz ez a fekete közösségekben/gettóbandák esetében.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.06. 21:57:19

@math0: Igen.
Ez garantáltan neked szól, Mátyás. Ma már másodszor követem ezt el, ami ritka.

zordidok.blog.hu/2020/06/05/euforia_es_eu-fobia

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.06. 22:21:00

@math0: De igen, tudom igazolni. Például New-York városának bűnözési térképével, ami utcaszinten mutatja meg a bűncselekmények elhelyezkedését, fajta és súlyosság szerint, minden kategóriában. Ezért olyan csodálatos a demokrácia ott, ahol ezt komolyan veszik...rendszerszintű rasszizmus nélkül. A valóság arcul csapja azt, aki rákeres. Ezek az adatok a fő érvei a republikánus/fegyver-lobbynak, a fegyvertartás mellett. A jellemzően feketék által lakott negyedekben, kerületekben a feketék feketék ellen elkövetett fegyveres bűncselekmények esetében szinte kizárólag illegális fegyverhasználatról van szó, de ezt igazolják azok a rendőrségi beszámolók is, amikor a gettóbandáknál végrehajtott rendőrségi rajtaütések során elképesztő mennyiségű illegálisan tartott fegyvert foglalnak le, olkyor kisebb hadseregnek elegendő, nagy tűzerejű fegyvereket is. Ezeket olyan fotókon mutatják be, amelyek mögött ott pózolnak a maszkos, álarcos, rendőrségi kommandósok, akik olykor páncélkocsikkal hatolnak be ezekbe a körzetekbe, mert az illegálisan tartott fegyverek között, katonai/nagy rombolóerejű és jellegű fegyverekkel is szembe kell nézniük. Google a barátod, Mátyás.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.06. 22:34:52

@math0: Nem tudsz rákeresni New-York bűnözési térképére? Nem tudsz rákeresni rendőrségi hírekre/fotókra? Akár olyanokra sem, amelyek magyar nyelvűek, és erről szólnak? Index? Neked nem barátod a google? Energiavámpír üzemmódra váltottál? Velem hiába. Amiről én beszélek, azok tények, de nem spórolom meg neked a munkát, Mátyás. Ha az igazságod akarod, két másodpercre van tőled, csak a billentyűket kell nyomkodnod.

MEDVE1978 2020.06.06. 22:42:31

Ez egy érdekes interakció az USA-ban. Vagy spirálnak is lehetne hívni. A lényeg, hogy rengeteg fegyver van legálisan és illegálisan is az utcákon. Vannak olyan államok, ahol különösebb engedélyek nélkül mindeféle fegyvervásárokon lehet lőfegyvereket venni. Ebből kifolyólag nyilván egy rendőr sem lehet biztos abban, hogy van-e fegyver a mindenkori gyorshajtónál, ócska kocsiban furikázó latinnál, gyorshajtó motorosnál vagy akár hamis pénzzel fizető részeg feketénél. Európában elég valószínű, hogy ha a rendőr megállít valakit igazoltatni, akkor az nem varázsol elő egy pisztolyt. Éppen ezért a zsaruk keményebben lépnek fel, így pedig nyilván több egyrészt az önkényeskedés, visszalépés, másrészt a hiba. És nyilván a kemény bűnözők egyre kevésbé akarják, hogy megállítsák őket és lőnek majd, ha tét van. Végül ez a spirál vezet oda, hogy a rendőrök egyre inkább összezárnak és egyre kegyetlenebbek. Az, hogy ez most pont a feketéket érinti, egyszerűen valószínűségszámítás. A feketék között jóval több arányaiban az elítélt, a bűnöző. Ez egy tény, nem azt jelenti, hogy nincs rasszizmus, az pontosan az egész folyamat fő oka.
Kevés jó megoldása van ennek a szituációnak, de a fegyverek számának csökkenése az egyik lenne. Persze egy széleskörű fegyverkorlátozással is csak évek múlva lenne látható az eredménye. A tüntetések nyilván egy kicsit javítani fognak a helyzeten, de tartósan az előbbivel sokkal jobb eredmény lenne elérhető.

Hórukk 2020.06.06. 23:52:59

A feketék közt sokkal nagyobb arányú a bűnözés és mivel nagy eséllyel használnak fegyvert a rendőrök ellen (is), ezért a rendőrök is gyorsak és agresszívek velük szemben. De nem csak velük szemben, fehéreket is lelőnek ha gyanítják hogy az erőszakosan ellen akar állni.
Ami fényképet láttam, ott oldalról térdelt a rendőr Floyd nyakán, ez pedig nem tipikus a szándékos megfojtás esetén. Viszont az egyoldali nyaki ér leszorítása eszméletvesztést, rossz esetben stroke-ot okozhat akkor, ha a másik oldali ér jelentősen be van szűkülve.

midnightcoder2 2020.06.07. 07:12:16

@math0: Tudod matyika, a fegyver önmagában nem öl meg senkit. Az csak ott van a helyén, és nem csinál semmit. Ahhoz, hogy öljön kell egy ember aki megragadja, hogy öljön vele. Az öléshez pedig nem fegyver kell elsősorban, hanem szándék. Mert hogy ölni lehet a kisbaltától a fa testápolón át a konyhakésig bármivel, de akár puszta kézzel is.

eßemfaßom meg áll 2020.06.07. 08:23:30

@MEDVE1978: "Kevés jó megoldása van ennek a szituációnak, de a fegyverek számának csökkenése az egyik lenne" Nyilván, hiszen tipikusan legálisan tartott nyilvántartásban szereplő fegyver van a drogdiler kocsijában amit a betiltás esetén kedvesen leadna.

midnightcoder2 2020.06.07. 08:44:35

@MEDVE1978: Ja. Az a szitu tök fasza, amikor a rendőrnek van fegyvere, a bűnözőnek szintén van fegyvere (mert ő pont leszarja a fegyvertartási korlátozásokat, a hazai bűnözők sem fegyvertelenek), csak a lakosság védtelen. Ergo az a 120 kilós hátrányos helyzetű aki rablógyilkolni indul egy baseballütő társaságában, abban a biztos tudatban kereseheti fel a kiszemelt nyudíjast vagy egyedülálló nőt, hogy az illetőnek a leghalványabb esélye sincs védekezni. Persze ez itt Európában annyira nem gond, mert hogy az átlagpolgártól nem nagyon van mit elvenni, másrészt viszonylag kevés olyan csóró polgár van, akinek megéri pár évre börtönbe vonulni pár tízezer forintért, ugyanakkor van olyan fizikai/mentális állapotba, hogy képes legyen egy ilyet kivitelezni. Itt az átlagpolgár kirablását és a rabolt pénz egy részének a csórókhoz juttatását elvégzi állam bácsi intézményesített úton, aminek megvan az a kétségtelen előnye, hogy állam bácsi nem veri agyon az adófizető állampolgárt. Ugyanakkor, a túltolt egalizáció következménye, hogy az EU süllyed mint a Titanic.

midnightcoder2 2020.06.07. 08:46:06

@MEDVE1978: A másik dolog ami miatt itt jobb a helyzet, hogy itt azért talán nem akkor gond a kábítószer mint az USA-ban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.07. 10:44:32

@math0: Köszönöm, ebédet nem kérek. Én tudom miről beszélek, mert ez a linkgyűjtemény, ami alátámasztja a szavaimat, itt van előttem, egy word dokumentumban, de mivel ez egy várakozó blogposzt része, így nem teregetem ki. Az én munkám, energiám és időm van benne: a bűnözés, a fegyverviselés, a halálbüntetés, az ítélkezés,..ezek olyan témák, amelyek hosszú ideje érdekelnek, és otthonosan mozgok mindebben. Az pedig, hogy te miként gyalázol engem, teljesen hidegen hagy, Mátyás, azon érthető okoknál fogva, hogy mindketten tisztában vagyunk a blog.hu-s tevékenységed jellegével, így a reakcióidban semmi meglepő és szokatlan nincs. Legyenek szépek és nyugodtabbak a napjaid.

@eßemfaßom meg áll: Klasszikus érv a fegyvertartás híveinél, (demokratáknál is) és maximálisan jogos is. Többek között ezért sem fogják soha betiltani a fegyverviselést az USA-ban, és még a korlátozások tekintetében is csak óvatos léptekkel haladnak.

index.hu/kulfold/2019/09/20/ar_15_fegyver_amerika_leall_lovoldozes/

Hórukk 2020.06.07. 23:05:09

@Hórukk: Hülyeségeket írkálsz, ahelyett hogy gondolkodnál. A billentyűzet helyett használhatnád néha a józan eszedet ha volna.

MEDVE1978 2020.06.08. 15:54:09

@eßemfaßom meg áll: Természetesen nem, ez jóval hosszabb megoldás. De ha európaihoz hasonló szabályozás lenne mondjuk a lőfegyvereknél, akkor idővel jelentősen csökkene a számuk - az illegálisaké is. Hiszen az illegális fegyverek egy része is legálisként kezdi valószínűleg, mert valahogy behozzák az országba stb.

MEDVE1978 2020.06.08. 15:58:28

@midnightcoder2: Bocs, de ez messze nem így van. A borsodi zsákfalvak lakosságának egyes tagjai így is elvesznek dolgokat a következő zsákfalu lakosságának egyes tagjaitól. Fegyverük döntően nincsen és ezért nem eszkalálódik a helyzet. De Európában is vannak olyan leszakadt rétegek, amelyeknek már minden mindegy.

GyMasa 2020.06.08. 20:10:21

@MEDVE1978:
Mondjuk eztz lehet úgy is tekinteni, hoyg ezek az egyének vajon ugyanakkora lelkesedéssel mennének át a szomszéd faluba "elvenni", ha akár csak 50% esélyük (ami nem igazán jellemzi pl. az USA-t, hiszen ott ma, 100 emberre 120 lőfegyver jut.)lenne rá, hogy lelövik őket, mint egy kutyát, amikor a más telekhatárán belül vannak?
Mert egy fegyvertelen embert már egy bottal (sőt, igazábók puszta kézzel is) is agyon lehet verni, ami ugye a teljes fegyvertiltás esetén is rendelkezésre áll.
süti beállítások módosítása