Az Egyesült Államok jogi keretet teremtett, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, a drogháború révén pedig eszközt, fegyvert, de valójában kevés felelősséget adott a kezükbe. George Floyd meggyilkolása emiatt történhetett meg. Vendégszerzőnk, Hüvös Ferenc írása.

1961-ben, amikor egy fekete és fehér papokból álló csoport belépett a buszállomás szegregált várótermébe a Missisipi állambeli Jacksonban, a kiérkező rendőrség őrizetbe vette őket. A következő hat évben perek egész sorozata követte egymást, míg végül 1967-ben az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került. A bíróság döntése a Pierson v Ray ügyben megerősítette a korábban, állami szinten hozott döntést, miszerint az eljárást végző rendőrt nem vonhatják felelősségre azért, amit ő jogszerű cselekedetnek tartott.

A Pierson v Ray döntés megágyazott a későbbi, 1982-es döntésnek, melyben a Legfelső Bíróság határozata szerint a szövetségi állam dolgozói védettek a jogi eljárásoktól munkavégzésük során felmerülő kérdésekben. Az angol jogi szaknyelv ezt qualified immunity néven tartja számon. Fontos megjegyezni, hogy a koncepció maga létfontosságú: szövetségi szinten foglalkoztatottak például a tanárok, a különböző állami szervek szabályok betartásáért felelős szakértői és vizsgálói. A qualified immunity megakadályozza például az olajvállalatokat, hogy eltemessék az őket vizsgáló EPA-t (Environmental Protection Agency, Környezetvédelmi Hivatal) jogilag kétes értékű perek alatt.

Csakhogy a rendőrség szintén a szövetségi állam egy ágának tekinthető. És míg a tanárok, vagy az EPA vizsgálóbiztosai nem viselnek fegyvert, addig a rendőrség minden nap kerül olyan helyzetekbe, ahol a túlkapásokra minden feltétel adott.

Kép forrása: https://www.wrde.com/story/42199597/protesters-invoke-different-names-to-decry-police-treatment

A qualified immunity kérdését 2009-ben vizsgálta felül legutóbb a Legfelső Bíróság, mely esetben (Pearson v Callahan) katasztrofális hatású döntésre jutottak: eltörölték a korábbi, bíróság általi kétlépcsős vizsgálatot, mely megállapította a törvénysértést, és ezt követően vizsgálta volna az ügyet, és a bíróságok döntésére hagyták qualified immunity alkalmazását. A bíróságok többsége, ennek következtében, megteheti, hogy a legtöbb, rendőrökkel kapcsolatos eljárást vita vagy indoklás nélkül kidobja. Ami megakadályozza a precedens teremtését, és így az adott cselekedet tiltását.

Az államügyészek sem szívesen foglalkoznak rendőröket érintő ügyekkel: az Egyesült Államokban a rendőrség és az ügyészség szoros, már-már szimbiotikus kapcsolatot ápol. Egy ügyész akkor végezheti jól a munkáját, ha bírja a helyi rendőrség támogatását, amihez először a jóindulatukat kell elnyerni. Miért vállalkoznának akkor egy alapvetően veszett üggyel és kockáztatnák saját karrierjüket?

George Floyd esete ennek tökéletes példája: Derek Chauvin, a rendőr, aki meggyilkolta Floydot több esetben is részt vett erőszakos cselekedetekben, de az ügyészség sosem emelt vádat ellene. Hasonló eset a szintén 2020-as, Ahmaud Arbery halálával végződő konfrontáció. Arbery-t még februárban a már visszavonult rendőr, Gregory McMitchel és fia Travis üldözték autóval, miközben kora délutáni kocogásra indult – betöréssel gyanúsították ugyanis (későbbi vizsgálat megállapította: alaptalapul). Az eset végeredménye Arbery halála lett, elkövetőit csak májusban tartóztatták le, miután az incidensről előkerült egy videófelvétel. Egészen addig az államügyész elutasította a vádemelést.

Ez mind a magyarázat arra, miként engedhetik meg a rendőrök maguknak a brutális túlkapásokat, de nem magyarázza, miért a feketék ellen irányul a legtöbb ilyen eset.

A válasz erre sokrétű, de alapvetően visszavezethető a Richard Nixon elnöksége alatt indult drogháborúhoz, mely militarizálta az amerikai rendőrséget. Az amerikai rendőrség nem a filmekben gyakran látott képét mutatja a mindennapokban: átalakult egy paramilitáris alakulattá, mely megkapja ugyan a katonai fegyverzetet, de messze nem rendelkezik ugyanazzal a kiképzéssel, amivel a hadsereget felkészítik annak felelős használatára.

A drogháború maga is egy érdekes eset. Papíron, kolosszális bukás, az egyetlen haszonélvezői azok a kartellek, melyek ellen irányult. John Elrichman, Nixon belpolitikáért felelős embere rávilágított a valóságra: a cél sosem a kartellek megtörése volt. Nixon felismerte ugyanis, hogy belpolitikailag két buktatójuk van, akiken elúszhat az újraválasztásuk, és a pártjuk esélyei a további választásokon: az akkor javában tomboló Vietnámi háborút ellenzők és az afroamerikai közösségek, akiket a republikánusok a polgárjogi küzdelemben ugyanúgy elvesztettek, ahogy a demokraták elvesztették a déli államokat. Csakhogy Nixon nem tehette illegálissá sem a háború ellenzését, sem azt, ha valaki afroamerikainak született. Viszont azzal, hogy kormányzati propagandával ezekhez a csoportokhoz társították a droghasználatot, majd kriminalizálták és háborút hirdettek ugyanezen drogok ellen, gyengíthették őket. A következmény? Mára a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt börtönben lévő amerikaiak 80%-a (szövetségi szinten) fekete vagy latin származású.

Ezen a tényen nem segítenek a mandatory minimum (kötelező minimum) törvények, melyek kötelezik a bíróságokat arra, milyen büntetést szabjanak ki, amennyiben a vádlottat bűnösnek találják kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben. Valaki évtizedeket ülhet minimális mennyiségű kábítószer birtoklásáért.

Az Egyesült Államok tehát megteremtette a jogi keretet arra, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, hogy megszálló hadseregként viselkedjen ott, ahol védenie és szolgálnia kellene. Egy átlagos afroamerikai tapasztalata a rendőrséggel a brutalitásról és az indokolatlan sztereotipizálásról szól. Családok törnek össze a drogháború okán, gyerekek nőnek fel úgy, hogy nem ismerik meg az apjukat. És eközben a rendőrség, amely brutalizálja ezeket a közösségeket, még felelősségre sem vonható. A törvény őket védi, nem a közösségeket.

A legutóbbi hírek szerint George Floyd és Ahmaud Arbery halálának ügyében talán igazságot szolgáltatnak. Derek Chauvin letartóztatásához és vád alá helyezéséhez négy napig tartó, erőszakos tüntetésekre volt szükség. A három másik rendőrt, akik álltak, és tétlenül végignézték, ahogy társuk meggyilkol valakit, csak most helyezték vád alá.

E sorok írója nem támogatja az erőszakot, semmilyen formában. De talán most már érthető, miért fogyott el a türelem. A mostani helyzetet évek óta tartó, békés tüntetések előzték meg. Mégis, semmi nem változott a nyomukban.

A vendégcikk szerzője történelemtanár végzettségű, jelenleg politológus hallgató.

Források:
https://www.drugpolicy.org/issues/race-and-drug-war
https://edition.cnn.com/2016/03/23/politics/john-ehrlichman-richard-nixon-drug-war-blacks-hippie/index.html
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=4741&context=jclc
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/386/547/
https://www.aclu.org/issues/criminal-law-reform/reforming-police/war-comes-home?redirect=war-comes-home-excessive-militarization-american-policing
https://www.vox.com/2020/6/3/21277104/qualified-immunity-cops-constitution-shaniz-west-supreme-court
https://www.nytimes.com/article/ahmaud-arbery-shooting-georgia.html