Talán mostanában kezd elcsendesedni a pár hete nagyot robbant botrány Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet kapcsán. Miután az ügyben született bírósági ítélet közfelháborodás tárgya lett, a kormánypárti képviselők törvényi szigorítást ígérnek, a Mi Hazánk Mozgalom kémiai kasztrációt vezetne be, de felmerült már a pedofil személyek nevét tartalmazó nyilvános adatbázis felállítása is. De hogy is áll egy olyan ember helyzete ma Magyarországon, aki tartósan gyermekek irányába érez szexuális vonzalmat?
Rég nem tapasztalt egyetértés alakult a hetekben politikai oldaltól függetlenül azzal kapcsolatban, hogy a gyermekpornográf tartalmak elkészítése és birtoklása szörnyű cselekedet, mely megtorlásért kiált. De csak hogy lássuk, nem a magyarok kifejezetten pedofil-ellenesek: egy német és angol ajkú mintán felvett tanulmány szerint az emberek csaknem 1/3-a jobbnak tartaná, ha a pedofil vágyakkal élő emberek nem is élnének, függetlenül attól, elkövetnek-e bűncselekményt. De mikortól beszélhetünk olyan állapotról, ami veszélyezteti a társadalmunkban élő gyermekeket?
Első és legfontosabb talán, hogy differenciáljuk magát a mentális zavart. A pszichológusok diagnosztikai kézikönyveként szolgáló DSM 5 szerint pedofíliáról, mint pszichiátriai zavarról diagnózist az kaphat, aki ismétlődő (legalább 6 hónapig tartó) vonzódást tapasztal prepubertás korúak (kb.13 éves kor alatti gyermekek) irányába. És itt van az első nagyobb eltérés a törvényi szabályozás és a szakma meghatározása között Magyarországon (bár a btk is megkülönböztet 14 és 18 év alatti sérelmére elkövetett bűncselekményt); a pszichodiagnosztika, a biológiai fejlettséghez köti a parafiliát (atipikus szexuális vonzalmat), ami talán életszerűbb, ám nehezen lenne alkalmazható törvényi szabályozás szintjén.
Bár a diagnózis felállításához elegendő a tartós fantáziálás fiatalkorúakkal kapcsolatban, fontos megkülönböztetni azokat, akik a késztetésnek engedve gyerekeket bántalmaznak, illetve, akik „mindössze“együtt élnek a késztetéssel. Utóbbi ugyanis egy sikeres terápia után is fennállhat.
Arra vonatkozóan, hogy a pedofília kísértésének milyen arányban engednek ezzel a zavarral élők, és hányan nyomják el, nem élik ki vonzalmukat, egymásnak ellentmondó kutatási eredmények születnek, ahogy arról is, genetikai, vagy szociálisan kódolt zavarról van-e szó. A tudomány előrehaladását, és a rendszer megoldását erősen hátráltató tényező, hogy pszichológusnak jelentési kötelezettsége van egy pedofil hajlamát kiélő, gyermekekkel szexuális viszonyt folytató személy esetén, akire a bejelentés után nagy valószínűséggel bírósági ítélet és a börtönhierarchia legalsó lépcsőfoka vár, ha segítséget kér hajlama kordában tartására. Ilyen feltételek mellett persze kicsi eséllyel várhatjuk, hogy bárki önként segítséget kérjen, ha ilyen jellegű problémával küzd.
A kép forrása: https://www.nytimes.com/2014/10/06/opinion/pedophilia-a-disorder-not-a-crime.html
Hogy ismét a németeknél minden jobban megy szokásnak hódoljunk: Németországban, ha valakit elítélnek gyermekpornográf képek birtoklásáért három évre, a három év után sem kerül ki a büntetés-végrehajtásból. Az illető preventív őrizet alatt marad, ahol egy szakmai team folyamatos szociális terápiával (a kognitív pszichológia eszközeivel) segíti börtön és rabruha nélkül abban, hogy menedzselni tudja a társadalmi konvenciók ellenére továbbra is fellépő vágyait. Vagy hogy egy másik nyugati példát nézzünk: a dánoknál nyitva áll a lehetőség önkéntes kémiai kasztrációra is, ám ezt minden esetben megtámogatják szociálterápiával. Ha már Nyugat és kasztráció; az USA néhány tagállama előtt sem ismeretlen a módszer: Alabamában a tavalyi évben foglalták törvénybe bizonyos szexuális bűncselekmények esetén a kémiai kasztrációt, mint a szabadlábra helyezés feltételét (ezzel egyébként az önkéntesség tényállását erősen megkérdőjelezve.) Hasonló intézkedéseket pedig olyan államok is kilátásba helyezték, mint Florida, Louisiana vagy Wisconsin. Az Egyesült Államokban a pedofil emberek nevét felsorakoztató publikus nyilvántartás is bevett gyakorlat, ezen a linken a legtöbb állam adatbázisában lehet keresni név vagy lokáció szerint, lakik-e pedofil egy adott környéken.
De ha az érem másik oldalát nézzük, és úgy tekintünk a parafiliákkal élőkre, mint bármely más pszichiátriai zavarral élő csoportra, akik létezését nem lehet a szőnyeg alá söpörni, felmerül a kérdés, mit tehet, aki észrevesz magán pedofil vágyakra utaló jelet, de morális megítélése alapján vagy más okból nem szeretné azokat mások kárára kiélni?
Azok számára, akik segítséget kérnek, általában a kognitív-viselkedés terápiás módszerek tudnak leginkább hatékonyak lenni (pl. áldozatok iránti empátia építése, vagy averzív kondicionálás módszerével), ahol indokolt, gyógyszeres kezeléssel kiegészítve. Egy sikeres terápia eredményei lehetnek többek közt a csökkent szexuális étvágy, nagyobb empátia az áldozatok irányába, és fejlettebb önszabályozás. Egy szakember segíthet különböző megküzdési stratégiák elsajátításában, de ehhez a kliens betegségtudata, és kitartó szándéka szükséges. És gondolhatnánk, hogy mindez a szakma dolga, hogy legyen végre egy pszichológus kamara, ami többek közt az ilyen problémákra épít egy jól kidolgozott rendszert. Ám amíg az országot irányítók érdekei kimerülnek a társadalom igazságérzetének elhallgattatásában rendszerszintű megoldás helyett, erőforrások és megfelelő társadalmi felfogás híján ez a rendszer magától nem fog kiépülni.
A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg pszichológus hallgató.
Forrás:
https://buntetojog.info/kulonos-resz/204-%C2%A7-gyermekpornografia/
https://buntetojog.info/kulonos-resz/btk-342-%C2%A7-kozokirat-hamisitas/
https://www.nytimes.com/2019/06/11/us/politics/chemical-castration.html
