Forrás:Vasily Fedosenko/Reuters (teljes kép: ld. lejjebb) & theatlantic.com

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz köztársasági elnök augusztus 9-i, patyolat tisztának nem mondható hatodik megválasztása rendkívüli mértékű társadalmi mobilizációt váltott ki a lakosságból, ami megdöntötte a fehérorosz status quo-t vagy legalábbis azt megdönteni látszik. A Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai – de birodalminak is mondható – törekvéseinek tekintetében gyanúsan szoros orosz-belorusz jogi és gazdasági kapcsolatból arra lehet következtetni, hogy Putyin fontos szerepet fog betölteni a fehérorosz válság „megoldásában”. A kérdés az, hogy Putyin mérlege merre fog dőlni. Kivár, amíg a nemzetközi és belpolitikai aktorok végül az ő kottájából játszanak majd, ezzel kikerülve az esetlegesen felmerülő nyugati szankciók kellemetlenségét? Vagy a Krímnél „bevált” módszert fogja alkalmazni: bevonul Fehéroroszországba és kiterjeszti egyelőre csak ambicionált eurázsiai birodalmát?

Putyint nemzetközi szerződés kötelezi és morális küldetéstudat sürgeti a beavatkozásra.

Oroszország és Fehéroroszország szoros alkotmányos kapcsolatban áll. 1999. december 8-án – szűk egy hónappal Putyin elnökségének kezdete előtt – egy konföderációs szerződés jött létre a Lukasenka és akkor még Borisz Jelcin által vezetett államok között. Ahogy Lukasenka kiemelte, a szerződés jogilag kötelezi Oroszországot, hogy átfogó katonai segítséget biztosítson a másik szerződő fél, Fehéroroszország számára, amennyiben az külső erők által veszélyeztetve van. A „külső veszély” narratívát alátámasztandó, Lukasenka azzal vádolta a NATO-t, hogy csapatai az ország határán állomásoztak. Putyint azonban nem valószínű, hogy érdeklik a szabadon értelmezhető (mit jelent a „külső veszély” és ki határozza ezt meg?) nemzetközi szerződések.

Jelcin és Lukasenka kezet ráznak a konföderációs egyezmény aláírását követően (1999. december 8., Moszkva). Forrás: mojenovosti.com.

Egy értelmezés szerint Putyin az ún. „eurázsianista” politikai hagyomány szerint fog cselekedni, és elfoglalja Fehéroroszországot. Ennek magját Timothy Snyder (2019, 113. o.) történész parafrázisa foglalja össze:

Hosszú távon Eurázsia az EU-t egy szélesebb szövetségbe, „Európai Uniójába” kebelezi be Putyin szerint, az Atlanti- és a Csendes-óceán, a „Lisszabon és Vlagyivosztok” közötti „térbe”. Nem csatlakozni Eurázsiához „a szó legszélesebb értelmében vett szeparatizmus támogatása”, fejtette ki Putyin.

Snyder szerint Putyin ennek szellemében indította el 2010-ben az Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán közötti Eurázsiai Vámuniót (2014-től Eurázsiai Gazdasági Unió); annektálta 2014-ben a Krím-félszigetet és sürgette, sürgeti az orosz-belorusz integráció felgyorsítását. (Ezeknél persze gazdasági érdekek is közrejátszottak.) Tehát valószínűbb, hogy egy esetleges megszállás nem azért fog megtörténni, mert Putyin meg akarja menteni Lukasenkát, hanem mert az orosz-központú „Eurázsiát” akarja kiszélesíteni.

Putyinnak nem éri meg és nem is szükséges beavatkoznia.

Nem éri meg:

A Krími-félsziget 2014-es annektálása után az EU, az USA, illetve egyéb országok és nemzetközi szervezetek is szankciókkal büntették Oroszországot Ukrajnába való bevonulása miatt. Az ezt követő egy évben 50%-kal csökkent a rubel értéke, ami Oroszországot, de a tőle függő, egyes ex-szovjet országokat is nagyon súlyosan érintette. Amennyiben tehát szankciókkal fenyegetnek nyugatról, lehet, hogy nem éri meg Putyinnak bevonulnia Fehéroroszországba.

Putyin nem akarja a hátán cipelni a volt téesz-elnök gazdasági elképzeléseinek életképtelenségéből fakadó terheket. A már említett, húsz éve aláírt konföderációs szerződés egy Szovjetunióhoz hasonló mértékű integrációt helyezett kilátásba közös államfővel, törvényhozással, zászlóval, himnusszal, alkotmánnyal, hadsereggel, állampolgársággal és valutával. Az ambiciózus tervekhez képest azonban csak a személyek és munkaerő szabad áramlása valósult meg. A tervek megvalósításának elmaradásában közrejátszott, hogy a 2000-es évek elején Moszkva világszintre emelte a Fehéroroszországba korábban kedvezményesen exportált gáz árát és az utóbbi években csökkentette a segélyek mértékét, mivel a fehérorosz gazdaság hosszútávon fenntarthatatlan szovjet modellek alapján működik.

Putyin és Lukasenka. Forrás: apnews.com.ua

A társadalmi támogatottság egy másik nagyon fontos szempont az orosz államfő döntésének meghozatalában. Egy esetleges katonai akciót jóval kevesebben támogatnának, mint 2014-ben: a krími megszállást követően Putyin népszerűségi indexe rekord magasra, 89 százalékra ugrott. Egy orosz állami közvéleménykutató, a VCIOM kutatása alapján, az oroszoknak csak a 22 százaléka tartja Lukasenka választási győzelmét tisztának. Vagyis Putyinnak nem éri meg egy olyan szövetségest „megmenteni”, aki az orosz választópolgárok többsége szerint illegitim.

Nem szükséges:

Sokak érvelése szerint az EU és a NATO közeledése Putyin azonnali beavatkozását provokálná ki, mivel Oroszország a NATO mindennemű keleti terjeszkedését fenyegetésnek veszi. Ugyanakkor az EU és a NATO ezen potenciális gesztusa nem feltétlenül jelentené azt, hogy Fehéroroszország csatlakozna a „nyugati tömbhöz” (EU, NATO). Erre világít rá az Oroszországtól szintén erősen függő Örményország példája. Habár 2018-ban egy a nyugati liberális sajtó szemével is demokratikusnak számító miniszterelnök került az ország élére, orosz cégek irányítják a nemzeti gazdaságot és továbbra is a „keleti tömbhöz” (Független Államok Közössége, Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) tartozik, így nem valószínűsíthető NATO-hoz való csatlakozása. Tehát a fehérorosz demokratikus átmenet meg tud történni a putyini érdekek (jelen példában a NATO be nem avatkozása) megvalósulásával párhuzamosan. Persze csak addig, amíg az új demokratikus kormányzat bele nem kezd a NATO- és EU-tárgyalásokba, ami – tekintve, hogy mekkora mértékben függ Belorusz Oroszországtól – nem tűnik reálisnak: egy demokratikus fehérorosz kormány nem valószínű, hogy tudna, de az se biztos, hogy akarna az orosz befolyástól függetlenedni.

A belorusz ellenzék hivatalos kommunikációjának nincsenek Putyin vagy Oroszország ellen irányuló követelései. Ezek három pontban összefoglalhatók: Lukasenka lemondása és közéletből való távozása; politikai foglyok szabadon engedése; szabad választások kiírása. A moszkvai Carnegie Központ elemzője szerint a fehérorosz társadalom általában véve nem orosz-ellenes, ezért egy orosz-barát vezető elvesztése nem jelentene különösebb problémát Putyinnak.

Habár a NATO terjeszkedése és egy demokratikus átmenet zavarhatja Putyint, az esetleges katonai beavatkozás súlyosabb szankciókat és támogatottság-veszteséget vonna maga után, mint amilyen előnyökkel járna az a Kremlnek és Putyinnak.

Minszk, 2020. augusztus 16. (Vasily Fedosenko/Reuters)

A Financial Times (FT) érvelése szerint Moszkvának a legjobban az érné meg, ha egy meggyengült Lukasenka ki tudna egyezni az ellenzékkel és le tudná szedálni a jelenleg közel forradalmi hangulatban lévő lakosságot. Egyrészt ez legfeljebb ideiglenes megoldásként tud működni, tekintve, hogy Lukashenka nem valószínű, hogy lesz valaha is a jelenleginél népszerűbb: politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva. Másrészt – ahogy az FT írta is – Lukasenka válságkezelő politikája nem a kiegyezés felé halad: vasárnap géppuskával a kezében érkezett rezidenciájára, miközben a közelben tízezren tüntettek ellene.

Nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel megválaszolni a kérdést, hogy be fog-e vonulni/avatkozni a Fehérorosz helyzetbe, annektálni fogja-e az országot Putyin. A jelenlegi viszonyokból, adatokból, üzengetésekből és gesztusokból azonban inkább az valószínűbb, hogy Putyin a kivárás politikáját fogja alkalmazni, és nem fogja elhamarkodni döntését.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg Culture, Politics and Society szakon hallgató.

Felhasznált irodalom:

Snyder, Timothy. A Szabadság Felszámolása: Oroszország, Európa, Amerika. Fordította L’Homme Ilona. Budapest: XXI. Század Kiadó, 2019 (Eredeti kiadás 2018).