A Paradigma Intézet blogja


Mennyiben járult hozzá a facebook az egyéni sikerhez?

Egyéni választó kerületi politikusok

2018. július 13. - Torma Noemi

A következőkben azokkal az egyéni választókerületi győztesekkel foglalkozom, akik pártjukból egyedüliként jutottak egyéni mandátumhoz, a parlamentbe jutott pártok közül a Jobbik és az LMP az a két párt, amely mindössze 1-1 egyéni mandátumot tudhat magáénak, emellett említést tennék Szabó…

Tovább

A királycsináló Együtt

A 2000-es évek elején a választásokat a második fordulóban visszalépő jelöltek szavazói döntötték el. A 176 EVK-ból 2002-ben 24, 2006-ban 16 olyan körzet volt, ahol a két forduló között a második helyen álló jelöltnek sikerült fordítania. kép forrása: index.hu A 2. forduló eredményét tehát…

Tovább

Hogyan használják a pártok az egyes kampányeszközöket?

Szórólap és közösségi média az 1. számú EVK-ban

Egy hete eldördült a startpisztoly, és a pártok ténylegesen nekikezdtek a kampánynak. Az eddig megjelent kampányanyagokból azt a következtetést biztosan levonhatjuk, hogy az ellenzék erőforrásai szűkösek, és bár elkezdtek kampányolni, nem az első hétre összpontosítanak. Ezzel szemben a kormánypárt…

Tovább

A találékony Együttről

Juhász Péter pártjáról az online hírportálok szalagcímeit olvasgatva könnyen az a kép alakulhat ki a választópolgárokban, hogy releváns politikai szereplőről van szó. Hírértéke van annak, hogy visszalépteti jelöltjeit: elvhű, mivel nem szövetkezik a baloldallal, de a “közjó” érdekében mégis képes a…

Tovább
süti beállítások módosítása