A Paradigma Intézet blogja

Mennyiben járult hozzá a facebook az egyéni sikerhez?

Egyéni választó kerületi politikusok

2018. július 13. - Torma Noemi

A következőkben azokkal az egyéni választókerületi győztesekkel foglalkozom, akik pártjukból egyedüliként jutottak egyéni mandátumhoz, a parlamentbe jutott pártok közül a Jobbik és az LMP az a két párt, amely mindössze 1-1 egyéni mandátumot tudhat magáénak, emellett említést tennék Szabó Szabolcsról, az Együtt egyéni képviselőjéről, akinek pártja bár frakciót nem tudott alakítani, egy mandátumot mégis sikerült összehozni.pinter.jpg

kép forrása: Pintér Tamás hivatalos Facebook oldala 

A Jobbiknak számos népszerű politikusa indult egyéni kerületben, azonban mégis csak egyet tudott bezsebelni, méghozzá Pintér Tamás személyével Fejér megyében. Pintér Tamás azon egyéni választókerületi nyertesekhez tartozik, akiknek az országos ismertsége alacsonyabb, így elsősorban a választókerületi népszerűsége vezetett győzelméhez, és ez jól látszik Facebook-oldalán is. Annak ellenére, hogy találkozhatunk a Jobbik programjának elemeivel, így például a bérunióval vagy az ingyenes jogosítvánnyal, mégis leginkább a helyi ügyek és események jelentek meg Pintér oldalán. A kampány nagy részét választókörzete központjában, Dunaújvárosban töltötte, itt utcafórumokat, gyűléseket tartott a választópolgárok számára, leginkább ezzel kapcsolatos tartalmak találhatók médiafelületén. Az országos problémák Dunaújváros és környékére levetítve jelentek meg, melyekkel személyesen foglalkozik, és Facebook-oldalán mindenki számára elérhetővé teszi, de még a Dunaújvárosban tartandó programokat is saját oldalán reklámozza a lakosság számára. A választást követően a legtöbb poszt az elnyert mandátumért való köszönetnyilvánítást tartalmazta, valamint egyre több kép jelenik meg a parlamenti munka mindennapjairól, ám Pintér néhány személyes jellegű posztot is megoszt oldalán, amelyeket a kampány során nem alkalmazott.

Az LMP egyetlen egyéni mandátuma – nem meglepő módon – a fővárosban született, Csárdi Antal győzelmével. A kampány időszakában egyáltalán nem alkalmazta Facebook-oldalát önmaga népszerűsítésére, csupán az LMP, Szél Bernadett és különböző hírportálok bejegyzéseit osztotta meg és fejtette ki azokkal kapcsolatos véleményét. A választás napján csak egyelten kép került fel Csárdiról, amikor is éppen az urnába dobja szavazólapját és köszönetet mond a szavazóknak, valamint kitartást kíván a még sorban várakozóknak. A választást követően szintén a közügyekkel kapcsolatos bejegyzésekre való reagálás figyelhető meg. Csárdi közösségimédia-használata ezek alapján kitűnik az eddigiek közül, hiszen az eddig említett politikusok akár magánéleti jellegű posztokkal, akár a közéletben való aktivitásukkal, de önmaguk imázsát igyekeztek népszerűbbé tenni, míg Csárdinál effajta jelenségről nem beszélhetünk.

csardi.jpg

kép forrása: Csárdi Antal hivatalos Facebook oldala

Szabó Szabolcs az Együtt színeiben indult, majd nyerte meg Budapest 17. számú választókerületét, pártja azonban nem jutott be a parlamentbe, így az LMP frakcióját erősíti. Facebook-oldalát mind a kampány során, mind pedig azt követően nagyon aktívan használja, szinte minden egyes nap találhatunk ott új tartalmat. Posztjai sokrétűek, sokszor reagál hírportálokra, videókat és képeket is egyaránt megoszt. A választás előtt az Együtt népszerűsítése is megfigyelhető volt, azt követően azonban egyéni tevékenységére koncentrál közösségi oldalán. Részt vesz választókerülete mindennapjaiban – legyen szó kézműves táborról, bográcsozásról vagy traktorvezetésről, ezeket az eseményeket pedig folyamatosan megosztja követőivel is.szabo_szabolcs.jpg

 kép forrása: Szabó Szabolcs hivatalos Facebook oldala

A következő részben a parlamentbe jutott pártok egy-egy népszerű listás politikusának Facebook-használatával fogok foglalkozni. 

Torma Noémi a Szegedi Tudományegyetem politológus hallgatója, a Paradigma Intézet gyakornoka

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr9614110815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása