A Paradigma Intézet blogja

Kinek a felelőssége a domináns pártrendszer létrejötte?

2018. április 09. - Paradigma Intézet

A domináns pártrendszer egy olyan demokratikus politikai rendszert jelent, ahol az erőviszonyok alapján van egy megkerülhetetlen, domináns párt, amely központi alkupozícióval rendelkezik. Sartori definíciója alapján: legalább 10%-kal több szavazatot kap, mint a második helyezett, minimum abszolút többséget szerez, stabil szavazói réteget tudhat magáénak, valamint legalább három egymást követő választáson győz.

2018.png

forrás: valasztas.hu

Már az elmúlt választáson is kampánytéma volt az ellenzék szemszögéből, hogy Magyarországon diktatúra lesz, ha Orbán Viktor ekkora többséggel marad kormányzati pozícióban. A kérdés viszont inkább az, hogy kinek a felelőssége, hogy egy európai demokratikus országban, három egymást követő választáson nyerhet ugyanaz a párt kétharmados többséggel?

Az igazság az, hogy ez nem feltétlenül a Fidesz, hanem inkább a teljes politikai elit (hosszú évekre visszanyúló) tevékenységének a következménye, hiszen az ellenzék három egymást követő választáson sem tudott olyan alternatívát állítani, mely egy kicsit is megközelítené a kormánypárt támogatottságát. Bár a választási rendszer, vagy egyéb esélyegyenlőségi tényezők vitathatatlanul a kormánypártnak kedveznek, a pártlistás szavazatok sok mindenről árulkodnak.

A Fidesz 49,19%-ot, míg a legerősebb ellenzéki párt 19,49%-ot kapott. Itt pedig nem kell nézni a mandátumkiosztási módszert, valamint nem a “győztes mindent visz” elve érvényesül (mint a választókerületekben). A különbség nem 10%, hanem 30%. A Fidesz 2,5-szer annyi szavazóval rendelkezik, mint a legnagyobb ellenzéki párt.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr7113821074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2018.04.09. 23:01:36

A domináns párrendszer létrejötte az az 1989-es választási rendszer félre-paraméterezésének a következménye.

ép-ész 2018.04.10. 10:54:56

Az idióta választópolgároké.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.10. 14:20:43

Mióta átalakitották a választási rendszert azóta lehetetlen az ellenzéknek eredményt elérni

hederg 2018.04.10. 15:15:20

Merkel! Az Unió gyámoltalansága! Orbán "ferde" hajlamai és sok ingyenélő here!

Európai téridő 2018.04.10. 21:42:05

@kublerek: De 2010-ben nem ez a rendszer volt és mára az ellenzék annyira agyatlan volt, hogy ez is túlbiztosításnak bizonyult.

ben2 2018.04.11. 10:28:10

Nem ártana tisztázni, hogy a választási rendszerek miért mindenhol a "győztes mindent visz" elvre épülnek és miért elég a szavazatok 50%-át birtokolni a kétharmados többséghez. (Fontos, hogy a szavazatok és nem a mandátumok 50%-áról beszélünk!)

Induljunk ki abból, hogy egy demokráciában a többség dönt.
A többség pedig a szavazójoggal rendelkező állampolgárok 50%-a +1 fő.
Azaz ha minden rendszer szintű módosítást népszavazáson döntenénk el, akkor az állampolgárok 50%-a +1 szavazat elég lenne az elfogadásához. A népszavazásnál erősebb legitimációjú döntés pedig egyetlen demokráciában sincs.

Csakhogy a népszavazás a gyakorlatban drága, lassú és sok esetben az állampolgárok nem rendelkeznek a szükséges információkkal és szakértelemmel, hogy felelős döntést hozzanak. Ez elitistának tűnik, de gondoljunk csak pl. a hardsereg bevetésére: általában gyors, azonnali döntésekre van szükség, amelyek sokszor titkos információkra alapulnak. Ilyen ügyekben nyilván nem lehet népszavazást tartani.
Ezen kívül ott van a részvételi hajlandóság probléma: minél egységesebb a nemzet egy adott kérdésben, annál kevesebben jelennek meg a szavazókörökben, hiszen a szavazás "tét nélküli".(Lásd: EU csatlakozás.) Ugyanakkor minél megosztottabb a társadalom a kérdésben, annál frusztráltabb lesz a vesztes fél a döntés miatt és annál gyorsabban változik a többség véleménye az ellenkezőjére. (Lásd: brexit.)

A képviseleti demokráciákban tehát a napi döntéshozatal gyakorlati részét az állampolgárok arra szakosodott profikra bízzák. Ahogy a pénzügyeiket a könyvelőjükre, a peres ügyeiket az ügyvédjükre.
Ha elfogadjuk, hogy a képviseleti demokráciában az általunk megválaszott emberek döntenek az érdekünkben, akkor már csak az a kérdés, hogy milyen arányban.

És itt jön képbe a kétharmad: a rendszernek nem azt kell garantálnia, hogy az adott kétharmados, rendszer szintű döntés a szavazókorú népesség kétharmadának véleményét tükrözze, elég csak a fele, hiszen egy népszavazáson is elég.
Ha tehát egy döntés megszerzi azt a mandátum számot, amelyhez a szavazópolgárok (és nem a képviselők!) több mint felének a szavazata szükséges, akkor joggal feltételezzük, hogy a döntés a társadalom legalább felének a véleményét képviseli, pont mint egy népszavazásson. Ez a mandátum szám a legtöbb rendszerben a képviselői mandátumok kétharmada.

Na de miért nem arányos a mandátumok eloszlása a szavazatokhoz képest?
Mert ebben az esetben már egyszerű, mindennapi, nem rendszerszintű kérdésekben is túl nagy egyetértés szükséges, ami az esetek többségében megbénítja a döntéshozatalt.
A társasházi törvény pl. sokáig a lakók 100%-os egyetértését írta elő az érvényes döntésekhez. Így a 200 lakásos társasházak lassan lerohadtak, mert elég volt egyetlen szenilis néni, aki nem volt hajlandó a tető felújítására szavazni, mert ő a földszinten lakik, és úgyis meghal, mire a tető a fejére omlana. Azaz a 99.5% érdekét felülírta az 0.5%-é. (Többek között pont ezért módosították a társasházi törvényt később az 50%+1 arányra.)
Hiába szép és nemes dolog tehát a kompromisszumkényszer, az esetek többségében egyszerűen nem működik és csak a törpe kisebbség zsarolási potenciálját növeli a többség ellenében.

Ezért a választási rendszereket úgy alkották meg (minden stabilan működő demokráciában), hogy a mandátumok arányaiban tükrözzék a szavazatok arányát, de már a szavazatok valamivel több, mint harmadának a megszerzésével a győztes a mandátumok felét kapja, a szavazatok 50%-ánál többért pedig a mandátumok kétharmadát.
Ezek az arányok persze országonként változnak, illetve más a döntéshozatal összetétele. Így létezik többkamarás parlament, prezidenciális rendszer, stb., de mindegyikben közös, hogy a renszerszintű változásokhoz elég a szavazók 50%-ának a támogatása, a mindennapi döntéshoztalhoz pedig a nyertes relatív többsége.
süti beállítások módosítása