A Fidesz által következetesen kommunikált tét hatásosabb volt, mint az ellenzéki pártoké. Ezt bizonyítja a tegnapi választási eredmény.

kép forrása: index.hu

Még ősszel, jó fél évvel a választások előtt merült fel a kérdés, hogy melyik politikai erő hogyan határozza majd meg a választás tétjét. Már akkor is biztosak lehettünk benne, hogy a leghitelesebb “tétmeghatározó” számíthat majd a választók elismerésére, de persze az is fontos, hogy a tét megfelelően legyen kommunikálva a kampány egésze során.

Végső soron minden ellenzéki formáció a Fideszt és Orbán Viktort helyezte a középpontba. Ez a kormánypárti tétmeghatározáshoz képest azonban kevésbé volt ambíciózus. Az sem volt egyértelmű, hogy maguk a szereplők elhiszik-e, hogy valóban ez a választás tétje. Cselekedeteikkel legalábbis biztosan nem ezt a látszatot erősítették.

A Jobbik sokáig az egyedül esélyes kihívóként igyekezett pozícionálni magát, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás után azonban változott a kampány dinamikája, így egy más taktika tűnt a célhoz vezető útnak. A különböző mérések alapján a választók is a koordinált indulásban látták a győzelem lehetőségét, az önérdekkövető pártok azonban nem igazán tudtak és akartak ehhez alkalmazkodni.

Itt érdemes kiemelni az ellenzéki média szerepét, hiszen bár nem lehet egy olyan homogén térről beszélni, mint a kormánypárti sajtó esetében, mégis egységesen lépett föl szinte az összes portál, és egy irányba vitték a közvélekedést: Koordiációval tényleg lehetséges a kormányváltás. Ez a nyomás pedig letérítette a pártokat az általuk választott útról, valamint a velük szemben megfogalmazott elvárásokat is jelentősen megváltoztatta. Az utolsó napokban még az sem volt egyértelmű, hogy pontosan hova kell húzni az x-et, pedig egy parlamenti választás esetében ez nem árt. 

Ezzel szemben a kormánypárt tétje nagyon magas volt: már hónapok óta egyértelműen az ország hosszútávú jövőjét hirdették, mint eldöntendő kérdést. A megoldás is egyszerű volt: a Fideszre kell szavazni, és akkor Magyarország megmarad magyar országnak. A kampány során tehát a tét, és az oda vezető út sem változott, mely utólagosan fontos fegyverténynek bizonyult.

Ezt pedig tovább segítette, hogy a kormánypárti médiatérben hatásosan festették fel azt a nyugat európai, no-go zónás világot, mely Magyarországra is várhat egy esetleges ellenzéki győzelemmel. A tét így teljesen valósnak hatott azok körében, akik a kormánypárti médiára támaszkodnak, mint a valóság megismerésének elsődleges forrására.

Itt ütközik ki a legkomolyabb ellentét a két tábor között. Ahogy a pártok szavazói között is egyre mélyülnek az árkok, úgy az elkülönülő médiaterekben is két teljesen eltérő valóságban élték át az emberek a kampányt. Míg az emberek egyik fele a közelgő migránstömegektől való félelmében ment el szavazni, addig a másik a diktatúra megakadályozásáért állt sorba a szavazókörök előtt.

Mind a politikai tér, mind pedig a média szélsőséges polarizációja komoly társadalmi károkat okoz. Ezt csak a politikai elitek egyfajta konszenzusával lehetne feloldani, melyek olyan eredményekre épülnek, melyeket akár mindenki a sajátjának tekinthet. Amíg az “eredmények megvédése”, vagy a “rendszer lebontása” a tét, ez elég nehéz feladatnak ígérkezik.