A Paradigma Intézet blogja

Melyik politikus használja jobban a facebookot? - 3. rész

Egyéni választókerületi politikusok

2018. július 10. - Torma Noemi

A közösségi média használata elsősorban azon politikusok számára fontos, akik népszerűségüket nem csupán a pártjuk ismertségének köszönhetik. A miniszterelnök-jelöltek mellett az egyéni választókerületi politikusok számára nélkülözhetetlen az egyéni imázs megléte. Ezen politikusok esetében egyértelmű, hogy a győzelemhez nagyban hozzájárult a pártjuk népszerűsége, azonban emellett mindig jelen volt a személyes ismertségük is.

 A 2018-as választás során a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték meg az egyéni választókerületek nagy többségét, mellettük az MSZP-Párbeszéd, valamint a DK volt az a két párt, amely több egyéni győzelmet is bezsebelt. A sok egyéni győztes közül azonban mindhárom pártban van egy-egy olyan személy, akinek a közösségi aktivitása kiemelendő.

 A Fidesz-KDNP számos egyéni jelöltje közül érdemes kiemelt figyelmet szentelni Lázár Jánosnak. Amilyen későn kezdte el aktivizálni magát a Facebookon, annál nagyobb lendülettel ásta bele magát a közösségi média nyújtotta lehetőségekbe. Lázár János mind általánosságban, mind a közösségi média szemszögén keresztül iskolapéldája az egyéni választókerületi politikusnak, 2018-as ciklusa óta országos politikai szerepet nem tölt be, teljes egészében csak a választókerületére koncentrál. Hivatalos Facebook-oldalát az idei kampányra hozta létre, innentől kezdte el magát a közösségi médiában népszerűsíteni. A magyar politikusok körében kiemelkedő módon használja azokat az eszközöket, melyek hazánkban még csak a youtuberek körében terjedtek el, vlogol, bejelentkezik élőben, szinte már csak azt várjuk, hogy egyszer megmutassa, mi van a táskájában. Az általa megjelenített tartalmak is eltérnek a megszokottól. Országos közügyeket érintő kérdések szinte egyáltalán nem jelennek meg oldalán, csak helyi ügyekkel foglalkozik, ezeket azonban olyan módon jeleníti meg, hogy országos szintű népszerűségre tesz szert. A közéleti tartalmak mellett azonban a magánéletét bemutató elemek is megjelennek hivatalos oldalán: többször töltött fel olyan videókat, melyekben választókörzete kisebb településeire látogat, és még egy-egy beszélgetésre is beinvitálják az ott lakók, emellett fiatalokkal beszélget a politikáról, valamint hétvégi ultipartikat csap barátaival. A Facebook mellett azonban az Instagramon való aktivitása is említésre méltó, ahol a tartalmak hasonlóak, azonban ezek mellett többször megjelennek a „János a mi fiunk”, valamint a „Mi fiunk Pesten” tagek. lazar_janos.jpg

kép forrás: Lázár János hivatalos Facebook oldala

Kunhalmi Ágnes, az MSZP-Párbeszéd jelöltje volt az, aki talán a leginkább vágyott az egyéni mandátum megszerzésére. A Facebookon való aktivitását úgy jellemezhetnénk, hogy a magánéleti posztok mellett elvétve politikai tartalmakat is találunk. A kampány idején még jellemző volt, hogy utcafórumokról és gyűlésekről posztolt, valamint a választás után nagy örömmel tudatta, hogy átvette egyéni mandátumát. Ezek mellett azonban Kunhalmi teljes családját megismerhettük a hivatalos Facebook-oldalán keresztül, minden örömét, bánatát és családi eseményét megosztja követőivel, a nagy események mellett azonban még olyan mindennapi történéseket is megoszt, mint a foci-vb nézése, edzés, nyaralás a szüleivel vagy a legújabb Horn Gyula-idézetes bögréje. Az, hogy ennyire közel hozza magát az emberekhez, csak növeli népszerűségét, sikerült megnyernie választókerületét, személyes ismertsége is egyre inkább nő, Kunhalmi Ágnes az MSZP bájos kislánya, akit Gyurcsány Ferenchez hasonlóan mindenki megölelgetne. kunhalmi.jpg

kép forrása: index.hu

A Demokratikus Koalíció egyéni győztesei közül Varju László talán a legismertebb a közvélemény számára. Hivatalos oldalán neve a következőképpen szerepel: VARJU László Újpest-Angyalföld – ezzel is kifejezve a választókerületének prioritását. Oldalán kizárólag közéleti jellegű posztok találhatóak, ezek azonban jellemzően országos szintűek, nem csupán választókerületére koncentrálódnak. A kampány időszakában jellemzően a DK központi fényképeit osztotta meg, valamint egyszerre kampányolt önmaga, Gyurcsány Ferenc és más DK-s képviselőjelöltek mellett. A választást követően Varju László médiafelülete nem sok változást mutat, jelen vannak a pártja központi tartalmai, valamint egyéni utcai fogadóórái is. varju.jpg

kép forrása: Varju László hivatalos Facebook oldala

A cikksorozat következő részében azon egyéni választókerületi nyertesek közösségimédia-használatát elemzem, akik pártjukból egyedül tudtak egyéni mandátumhoz jutni.       

Torma Noémi a Szegedi Tudományegyetem politológus hallgatója, a Paradigma Intézet gyakornoka

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr9514104283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2018.07.11. 10:13:20

kunnnhalmi ugy posztol mint egy tipikus ostoba picsa, bar teny hogy o a butasaga miatt lett ballib, nem aljassagbol vagy szamitasbol

meg persze a csaladja is tos-gyokeres kommancs gondolom

arabok balrol 2018.07.11. 10:22:04

Mondjuk az telleg fura hogy ugy kell mar keresni a maszop vezetoket a legostobabbak kozul...ki lenne az aki karrierbe kezdene a tutira elsullyedo partban?

mit lehet ott meg lopni?
süti beállítások módosítása