A modern világban megtanultunk együtt élni más emberekkel, elkerülhetetlenül érintkezni velük a nap szinte minden órájában a metrón, a buszon, a boltban, a nagyvárosok utcáin. Emellett megtanultuk azt is, hogy ebben a világban hogyan zajlanak a mindennapok, és, hogy mi hogyan illünk bele ebbe a bonyolult és komplex rendszerbe. Az elmúlt hetekben azonban minden, amit megismertünk erről a rendszerről háttérbe szorul, és átveszi a helyét egy olyan tudatosan megtervezett, racionális és bizalomalapú társadalmi rend, amelyben úgy kell élnünk, mozognunk, dolgoznunk, illetve tanulnunk, hogy azzal a legkevesebbet ártsunk más embereknek, és a lehető legminimálisabban kapcsolódjunk össze azzal a rengeteg emberrel, akivel együtt, egy társadalomban és világban élünk.
Forrás: moneycontrol.com
Most az egész világunk lelassult, megállt, és az eddig megszokott társadalmi rend hirtelen és váratlanul borult fel. Egyik pillanatról a másikra, szinte észrevétlenül csúsztunk bele a jelenlegi helyzetben, és ez az egész világon mindenhol érezteti a hatását. A megszokott hétköznapjaink beszorultak a négy fal közé, ez pedig minden egyes korosztályt érint kisiskolásoktól kezdve az idősekig. Az emberek jelentős hányada nehezen küzd meg a most kialakult helyzettel, vágyik vissza az iskolába, a munkahelyére, és úgy általában olyan helyekre, ahol együtt lehet más emberekkel. Most kezdjük el igazán értékelni azokat a dolgokat, amelyek pár héttel ezelőtt még természetesek voltak. Februárban még el sem tudtuk azt képzelni, hogy napok leforgása alatt ilyen gyökeresen megváltozhatnak a mindennapjaink.
Egy dolog biztosan látszik már most: a megszokott valóságunkba való visszatérés minden bizonnyal egy rendkívül hosszú folyamat lesz, amely a legjobb esetben is hónapokat igényel majd, és az ehhez társuló rengeteg türelmet. Mégis hogyan fogunk azonban kikászálódni ebből a helyzetből, és van-e visszatérés abba a vágyott, régi valóságba?
A Georgia Állami Egyetem kutatócsoportjának vezető epidemiológusa szerint a társadalmi érintkezéseket 65%-kal kell csökkentenünk a vírus előtti életvitelünkhöz képest . Ha így cselekszünk egy huzamosabb időszakon keresztül, elérhetjük azt a pontot, amikor minden fertőzött kevesebb, mint egy embert fertőz meg. Ezt nevezik tudományos körökben 1 alatti R-nek, vagyis 1 alatti reprodukciónak, újratermelésnek. Úgy hiszik, hogy csak ezen a ponton kezd majd el csökkeni a fertőzések száma, és kerülhet teljesen az ellenőrzésünk alá a járvány.
Ahhoz pedig, hogy ezt a pontot elérjük, mindenképpen át kell alakítanunk a társadalmi érintkezéseinket. Egy olyan új társadalmi szerződésre van szükség, amelyben az egyes emberek nem csupán önmagukért, a barátaikért, és a családjukért vállalnak felelősséget, hanem a szélesebb társadalom tagjaiért is, hiszen a kollektív cselekvésünk az első számú faktor ebben a harcban. Egy olyan harcban, melyben a saját egészségünket a társadalom ismeretlenjeinek a kezébe helyezzük át, bízva abban, hogy ők is úgy cselekszenek, ahogyan azt mi tesszük.
A társadalmi érintkezéseinket tehát le kell csökkentenünk 2/3-dal, aki teheti, annak még egy ideig otthonról kell dolgoznia, aki pedig kifejezetten veszélyeztetett, annak még ennél is jobban kell vigyáznia. Amikor az utcára megyünk, tömegközlekedési eszközt használunk, vagy bevásárolni megyünk, azt felkészülve kell megtennünk, másoktól minél inkább elkülönülve, arcmaszkban, kesztyűben, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentsük le a fertőzés átadásának esélyét. Az embereket most nem lehet besűríteni buszokba, metrókba, repülőkbe úgy, ahogy azt ezelőtt tettük. Több járatra lesz szükség innentől kezdve, amelyeken kevesebb ember utazik, ha valóban el akarjuk érni azt a bizonyos 1 alatti R állapotot.
A világunk újraindítása is csak fokozatosan lehetséges majd. A munkahelyeknek át kell gondolniuk, hogy mennyi munkavállalót szeretnének egy légtérbe sűríteni, az üzleti tevékenységeket újra kell tervezni, hogy valóban szükség van-e ennyi találkozóra, ennyi emberrel, és szükség van-e arra a temérdek üzleti útra, amelyre a vírus előtt igényünk volt. Ha sikerrel tartjuk majd azon a vágyott ponton az új fertőzések számát, szép lassan visszanyithatjuk a világot a mostani mindennapjainkból a megszokottakhoz. Ekkor majd szép lassan és óvatosan az éttermek újra működni kezdenek, elmehetünk már kisebb csoportokban meginni 1-1 sört, illetve idővel visszatérhetünk a színházak, mozik, szórakozóhelyek és koncertek világába is.
Mindannyian azt reméljük tehát ebben a helyzetben, hogy őszre már elérhető ez a fertőzési arány, és az életünk kezdhet visszatérni a régi normákhoz. Azt azonban semmiképpen ne várjuk, hogy ősztől, ha sikerül is az új fertőzéseket ilyen alacsonyan tartunk, minden azonnal olyan lehet, mint a járvány előtt. Mielőtt a diákok visszatérhetnétek az iskolákba, és kiscsoportokba megkezdhetnék a tanulást, mielőtt az időseknek elmúlhatna a félelmük, és mi mind kimehetnénk újra oda, ahová és akkor, amikor csak szeretnénk, új fajta tesztelési stratégiára van szükség.
Nem arról van most szó, hogy napi százezer számra kell tesztelni, itt napi milliós nagyságrendekről van szó. Ez elérhető állapot, azonban az egész egészségügyi infrastruktúrát át kell alakítani, és jól működővé kell tenni, hogy felismerje, nyomon kövesse, és izolálja a fertőzött embereket, továbbá megakadályozza őket abban, hogy a vírust tovább terjesszék. Ez egy olyan hatalmas vállalkozásnak ígérkezik, amelyben mindenképpen szükség van új emberek felvételére és kiképzésére, ahhoz, hogy ez az előttünk álló hosszú út végül sikeresen záruljon.
Ahhoz azonban, hogy minden kényszerintézkedés, minden szükséges védőfelszerelés és minden társadalmi érintkezésbeli korlátozás véglegesen eltűnjön, meg kell találnunk és alkalmazni is tudnunk kell a hatékony és biztonságos védőoltást. A jövőnket és a sorsunkat addig pedig a társadalmi viselkedünk irányítja. El lehet azon merengeni, hogy ha felszabadul a világ a jelenlegi helyzet alól, az új társadalmi szerződés megmarad-e, vagy pedig visszaáll minden a régi, és megszokott normába, amelyben az emberek kevésbé figyeltek egymásra, és kevésbé bízták saját egészségüket ismeretlen emberek megfelelő cselekedeteire.
A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.
