Bűncselekmény vagy mentális zavar?

A társadalom válasza a pedofíliára

2020. július 22. - Kővári Kincső Kinga

Talán mostanában kezd elcsendesedni a pár hete nagyot robbant botrány Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet kapcsán. Miután az ügyben született bírósági ítélet közfelháborodás tárgya lett, a kormánypárti képviselők törvényi szigorítást ígérnek, a Mi Hazánk Mozgalom kémiai kasztrációt vezetne be, de felmerült már a pedofil személyek nevét tartalmazó nyilvános adatbázis felállítása is. De hogy is áll egy olyan ember helyzete ma Magyarországon, aki tartósan gyermekek irányába érez szexuális vonzalmat?

Rég nem tapasztalt egyetértés alakult a hetekben politikai oldaltól függetlenül azzal kapcsolatban, hogy a gyermekpornográf tartalmak elkészítése és birtoklása szörnyű cselekedet, mely megtorlásért kiált. De csak hogy lássuk, nem a magyarok kifejezetten pedofil-ellenesek: egy német és angol ajkú mintán felvett tanulmány szerint az emberek csaknem 1/3-a jobbnak tartaná, ha a pedofil vágyakkal élő emberek nem is élnének, függetlenül attól, elkövetnek-e bűncselekményt. De mikortól beszélhetünk olyan állapotról, ami veszélyezteti a társadalmunkban élő gyermekeket?

Első és legfontosabb talán, hogy differenciáljuk magát a mentális zavart. A pszichológusok diagnosztikai kézikönyveként szolgáló DSM 5 szerint pedofíliáról, mint pszichiátriai zavarról diagnózist az kaphat, aki ismétlődő (legalább 6 hónapig tartó) vonzódást tapasztal prepubertás korúak (kb.13 éves kor alatti gyermekek) irányába. És itt van az első nagyobb eltérés a törvényi szabályozás és a szakma meghatározása között Magyarországon (bár a btk is megkülönböztet 14 és 18 év alatti sérelmére elkövetett bűncselekményt); a pszichodiagnosztika, a biológiai fejlettséghez köti a parafiliát (atipikus szexuális vonzalmat), ami talán életszerűbb, ám nehezen lenne alkalmazható törvényi szabályozás szintjén.

Bár a diagnózis felállításához elegendő a tartós fantáziálás fiatalkorúakkal kapcsolatban, fontos megkülönböztetni azokat, akik a késztetésnek engedve gyerekeket bántalmaznak, illetve, akik „mindössze“együtt élnek a késztetéssel. Utóbbi ugyanis egy sikeres terápia után is fennállhat.
Arra vonatkozóan, hogy a pedofília kísértésének milyen arányban engednek ezzel a zavarral élők, és hányan nyomják el, nem élik ki vonzalmukat, egymásnak ellentmondó kutatási eredmények születnek, ahogy arról is, genetikai, vagy szociálisan kódolt zavarról van-e szó. A tudomány előrehaladását, és a rendszer megoldását erősen hátráltató tényező, hogy pszichológusnak jelentési kötelezettsége van egy pedofil hajlamát kiélő, gyermekekkel szexuális viszonyt folytató személy esetén, akire a bejelentés után nagy valószínűséggel bírósági ítélet és a börtönhierarchia legalsó lépcsőfoka vár, ha segítséget kér hajlama kordában tartására. Ilyen feltételek mellett persze kicsi eséllyel várhatjuk, hogy bárki önként segítséget kérjen, ha ilyen jellegű problémával küzd.

 

1006opednegley-jumbo.jpg

A kép forrása: https://www.nytimes.com/2014/10/06/opinion/pedophilia-a-disorder-not-a-crime.html

Hogy ismét a németeknél minden jobban megy szokásnak hódoljunk: Németországban, ha valakit elítélnek gyermekpornográf képek birtoklásáért három évre, a három év után sem kerül ki a büntetés-végrehajtásból. Az illető preventív őrizet alatt marad, ahol egy szakmai team folyamatos szociális terápiával (a kognitív pszichológia eszközeivel) segíti börtön és rabruha nélkül abban, hogy menedzselni tudja a társadalmi konvenciók ellenére továbbra is fellépő vágyait. Vagy hogy egy másik nyugati példát nézzünk: a dánoknál nyitva áll a lehetőség önkéntes kémiai kasztrációra is, ám ezt minden esetben megtámogatják szociálterápiával. Ha már Nyugat és kasztráció; az USA néhány tagállama előtt sem ismeretlen a módszer: Alabamában a tavalyi évben foglalták törvénybe bizonyos szexuális bűncselekmények esetén a kémiai kasztrációt, mint a szabadlábra helyezés feltételét (ezzel egyébként az önkéntesség tényállását erősen megkérdőjelezve.) Hasonló intézkedéseket pedig olyan államok is kilátásba helyezték, mint Florida, Louisiana vagy Wisconsin. Az Egyesült Államokban a pedofil emberek nevét felsorakoztató publikus nyilvántartás is bevett gyakorlat, ezen a linken a legtöbb állam adatbázisában lehet keresni név vagy lokáció szerint, lakik-e pedofil egy adott környéken.

De ha az érem másik oldalát nézzük, és úgy tekintünk a parafiliákkal élőkre, mint bármely más pszichiátriai zavarral élő csoportra, akik létezését nem lehet a szőnyeg alá söpörni, felmerül a kérdés, mit tehet, aki észrevesz magán pedofil vágyakra utaló jelet, de morális megítélése alapján vagy más okból nem szeretné azokat mások kárára kiélni?

Azok számára, akik segítséget kérnek, általában a kognitív-viselkedés terápiás módszerek tudnak leginkább hatékonyak lenni (pl. áldozatok iránti empátia építése, vagy averzív kondicionálás módszerével), ahol indokolt, gyógyszeres kezeléssel kiegészítve. Egy sikeres terápia eredményei lehetnek többek közt a csökkent szexuális étvágy, nagyobb empátia az áldozatok irányába, és fejlettebb önszabályozás. Egy szakember segíthet különböző megküzdési stratégiák elsajátításában, de ehhez a kliens betegségtudata, és kitartó szándéka szükséges. És gondolhatnánk, hogy mindez a szakma dolga, hogy legyen végre egy pszichológus kamara, ami többek közt az ilyen problémákra épít egy jól kidolgozott rendszert. Ám amíg az országot irányítók érdekei kimerülnek a társadalom igazságérzetének elhallgattatásában rendszerszintű megoldás helyett, erőforrások és megfelelő társadalmi felfogás híján ez a rendszer magától nem fog kiépülni.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg pszichológus hallgató.

Forrás:

https://www.nytimes.com/2019/09/29/us/pedophiles-online-sex-abuse.html?fbclid=IwAR3rjviHXAD8R4itWkFnGz3WnNOrxAw6iR0TFoE3SJd2iKaA7KqFU5qvMdo

https://buntetojog.info/kulonos-resz/204-%C2%A7-gyermekpornografia/

https://buntetojog.info/kulonos-resz/btk-342-%C2%A7-kozokirat-hamisitas/

https://www.nytimes.com/2019/06/11/us/politics/chemical-castration.html

https://www.nsopw.gov/

http://www.academia.edu/download/43785879/Stigmatization_of_People_with_Pedophilia20160316-14957-1lex72u.pdf

https://www.psychologytoday.com/intl/conditions/pedophilia

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr8216042614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ekrü 2020.07.23. 09:53:53

@eßemfaßom meg áll: Nos,ha ilyet tesz akkor kasztrálva vonul a börtönbe...Én biztos nem fogom sajnálni érte.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.23. 09:55:33

@morph on deer:

Annyiban ez pontosítandó, hogy pedó cselekményt nem pedók nem szoktak elkövetni, hiszen minek tennék.

chrisred 2020.07.23. 09:56:16

@eßemfaßom meg áll: A nyomozati anyagot, a vádemelés az alapján történik.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 09:57:13

@Ekrü: "A kockázatot az csökkentené legjobban,ha kasztrálnák őket" A kasztrálás nem szünteti meg a nemi vágyat, akinek feláll a gyerekképekre annak kasztrálás után is fel fog állni max több képet kell hozzá megnéznie.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 10:00:32

@Ekrü:
1) A szadistát tolerálja a társadalom, mert nem bűncselekmény bdsm videókat nézni, sőt aki ilyet néz nincs automatikusan megvádolva azzal, hogy biztos el is rabol nőket és bántalmazza őket.
2) "...A pornófilmekben felnőttek szerepelnek nem pedig kiszolgáltatott gyermekek. A kettőt összemosni undorító..."
Szövegértelmezési gondjaid vannak - amin én nem tudok segíteni -, lévén senki nem mosta össze a kettőt.
3) Mivel láthatóan kibas*ott komoly szekértője vagy a pszichológiai módszereknek és kezeléseknek (én sajnos nem), biztos el tudod mondani, hogy miért a kasztrálás az egyetlen megoldás. Hiszen nyilván képben vagy, nem csak baromságokat beszélsz.

chrisred 2020.07.23. 10:00:38

@MAXVAL bircaman közíró: Amikor a béketáborban a tornászedzők felcsinálták a kiskorú tornászlányokat, nem tudhatjuk, hogy élvezték is, vagy csak azért tették, mert utasítást kaptak rá.

chrisred 2020.07.23. 10:02:29

@eßemfaßom meg áll: Másodszor is csak ugyanazt válaszolhatom.

chrisred 2020.07.23. 10:04:17

@MAXVAL bircaman közíró: 1972-ben csökkentették a világversenyeken az alsó korhatárt 14 évre.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:05:18

@Muad\\\'Dib: Egyébként tényleg van valami diszkrét bája annak, hogyha valaki megnézi neten ahogy egy felöltözött gyereket lefejeznek az teljesen OK, ha megnéz egy a strandon meztelenül szaladgáló gyerekről készült fotót a neten akkor 0-3 év.

Andy73 2020.07.23. 10:14:38

Rossz a cím. Az biztos, hogy bűncselekmény, tehát ez nem kérdés. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy mentális betegség-e. Ha az, akkor a börtönben is lehet kezelni, ahogy a többi elítéltet. A késztetés nem mentség egyéb bűncselekmény esetén sem, se lopás, se gyilkosság esetén.

chrisred 2020.07.23. 10:15:58

@eßemfaßom meg áll: Mivel a titkosított anyagról nem tudunk semmit.

chrisred 2020.07.23. 10:20:13

@eßemfaßom meg áll: Mivel a lefejezett gyerek életét már sajnos nem lehet megmenteni, a bántalmazottét meg remélhetően igen.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 10:22:55

@Andy73:
Ahogy értelemszerűen börtönbe is kerül, aki gyermeket bántalmaz, róla készült pornográf felvételekkel kereskedik, vagy ilyen felvételt megoszt másokkal. Ezt mutatják a statisztikák. Az ilyen ügyek szinte kivétel nélkül letöltendő büntetést érnek. Arról indult a vita, hogy miért nem kap letöltendőd az is, aki csak letöltött ilyen felvételeket. Ezen lehet vitatkozni és meg lehet nézni a nemzetközi tapasztalatokat pro és kontra az ilyen, vagy olyan bírósági gyakorlatok szerint (például a börtön, vagy a kezelés hasznosabb-e, ha arról van szó, hogy a bűnismétlés és visszaesés esélyét csökkentsük).
De itt nem erről megy a vita, hanem a partylincselés különböző fokozatairól. Tehát a szokásos...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:27:01

@chrisred: A vádhatóság előtt nem titkos. Nem vádolták meg vele.

chrisred 2020.07.23. 10:30:12

@Muad\\\'Dib: Praktikusan a börtönbüntetés és a kényszergyógykezelés között az a különbség, hogy az elzárás időtartama előre meghatározott, míg a gyógykezelés hossza lényegében a kezelésre szakosodott szerv döntésén múlik.

chrisred 2020.07.23. 10:31:35

@eßemfaßom meg áll: Ha titkosított, nem használhatták fel, tehát vádat sem emelhettek miatta.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:31:48

@chrisred: Tehát szerinted a strandon meztelenül szaladgáló Virágocska az bántalmazva van amikor megnézi valaki a róla készült képet a neten?

Még egyszer, nem arról beszélünk, hogy valaki megerőszakolja majd megöli a 9évest.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:35:05

@chrisred: Remélem ezt komolyan gondoltad mert viccnek durva.

chrisred 2020.07.23. 10:39:07

@eßemfaßom meg áll: Igen, aki illetéktelenül birtokolja a kéet.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:44:37

@chrisred: Nézd már meg te szerencsétlen mikor volt a nyomozás, mikor volt a per és mikor mit titkosítottak.

chrisred 2020.07.23. 10:45:55

@eßemfaßom meg áll: Kezdjük az alapoknál: melyik nyomozásra gondolsz?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:46:29

@chrisred: Ha anyu küldi át a képet Bélabának Virágocskáról, Bélabának akkor is 0-3 év.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 10:47:04

@chrisred:
Viszont az elzárás ma Magyarországon nemhogy csökkentené a visszaesés esélyét, hanem növeli. Arról nem is beszélve, hogy létezik olyan is, hogy arányosság elve. Akármennyire visszataszító is egy bűncselekmény ennek nem illik sérülnie. Márpedig ebben a vitában szigorúan olyan ügyekről beszélünk ahol az egyetlen elkövetett bűncselekmény, hogy pedofil tartalmat találtak xy számítógépén. Tehát hangsúlyozottan nem arról van szó, hogy ezeket pénzért megvette, nem arról van szó, hogy árulta, vagy megosztotta és legfőképpen nem arról, hogy bántalmazott egy gyereket.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:47:43

@chrisred: a Rosenberg házaspár ellenire. Te most játszod a hülyét?

chrisred 2020.07.23. 10:53:53

@eßemfaßom meg áll: Nem, csak láthatóan teljesen tájékozatlan vagy, ha azt hiszed, hogy csak a magyar hatóságok folytattak nyomozást, amiben Kaleta érintett volt.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 10:58:04

@chrisred: Kezdesz egyre zagyvább lenni. kapcsold be a légkondit vagy legalább tegyél a fejedre egy vizes kendőt.

chrisred 2020.07.23. 10:58:22

@eßemfaßom meg áll: Így van. De akkor is így van, ha anyu ajánlja fel neki, hogy csináljon a lányával, amit akar. A feleösségét nem zárja ki, hogy az anyu is megsérti a szülői gondviselői kötelezettségeit.

chrisred 2020.07.23. 11:00:05

@eßemfaßom meg áll: Ja, értem, hőségben ülsz, azért nem tudsz gondolkodni,

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 11:07:01

@chrisred: Ok, kezdjük újra. Hogy akadályozza meg a 2020. februári bizottsági meghallgatás titkosítása, hogy a 2019. novemberi vádemelésben szerepeljen vádként a gyerekmegdugás amennyiben erre van valami bizonyíték vagy legalábbis felmerül opcióként a nemzetközi nyomozás során?

chrisred 2020.07.23. 11:23:13

@eßemfaßom meg áll: Nem a bizottsági meghallgatás titkosításáról írtam. Hanem ahogy írod, 2019 tavaszán rendelték vissza Limából, ősszel emeltek vádat, és 2020 februárjáig egy árva kukkot nem lehetett tudni az ügyről, és akkor is csak a külföldi hatóságok által felderített tényeket kötötte össze a média Kaleta személyével. Halványlila gőze sem lehet senkinek sem, hogy a magyar hatóságok mit derítettek ki, mert a külügyi bizottság ülésén is állítólag csak pár részletet ismertettek - amiket kívülálló a titkosítás miatt nem ismerhet meg. Amiért pedig Kaleta ellen vádat emeltek, iényegében az, amit az az amerikai nyomozószerv már korábban felderített, és a média nyilvánosságra hozott, tehát értelmetlen lett volna titkosítani.

Ad Dio 2020.07.23. 11:32:38

Betesév? Igen. Csak önmagára káros? Nem. Ebből következően nem csak lehetőség, hanem kötelezettség kezelés, prevenció, bűncselekmény esetén a büntetés.

Nem olyan bonyolult ez.

Mint a legtöbb bűncselekménynél itt is a PREVENCIÓ a lényeg. Legyen ERŐS társadalmi konszenzus abban a kérdésben, hogy ez ROSSZ. Ne relativizálassu el. Ne tudja magát mentegetni önmaga előtt. De legyen lehetősége segítéget kérni MIELŐTT bajt csinál.

Akik viszont aktívan részt vesznek pedofil pornoráf anyaok készítésében, terjesztésében, azokra rohadjon rá a műanyag lakat. 10x.

morph on deer 2020.07.23. 11:35:55

@Muad\\\'Dib:
“ Tehát hangsúlyozottan nem arról van szó, hogy ezeket pénzért megvette,”

De arról. Több tranzakció is bizonyított, ahol bitcoinnal fizetett a képek letölthetőségéért.

Ez pedig már azt is jelenti, hogy ő (is) finanszírozza, ezáltal motiválja a fizikai formában is megvalósuló erőszakot...
Ugyanis valaki(k) valahol konkrétan megerőszakolta azt a kétévest, akiről ilyen felvétel készült, ugye.
Gondolj bele, hogy vannak olyan nyomorult helye a világnak, ahol ráadásul mindezt csak(!!) pénzért csinálják, akár saját gyerekeikkel is, azért a pénzért, amit az amúgy “ártatlan” nézegető fizet!
És hogy az érdeklődés fenntartsák, egyre extrémebb, egyre brutálisabb dolgokat találnak ki, hogy az “úri közönség” érdeklődése ne lankadjon az “áru” iránt..!

Ez a történet ezért elkeserítően mocskos.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 11:40:29

@morph on deer:
Erről lemaradtam, hogy bizonyítható volt, hogy pénzt adott érte. Van erről valami linked?

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 11:47:47

@morph on deer:
Hmm, igen a törvényben az nincs külön megkülönböztetve. Na ez például lehetne az első lépés, hogy emeljék fel 1-5 évra a büntetési tételeket a 3 évről, ha valaki megvásárolja az adott felvételt.

Drizari 2020.07.23. 11:55:18

Beteg dolog beteg, Kaleta orvosi eset. Ilyet egészséges ember nem tesz. Jogilag bűncselekményt követett el, hiába nem bizonyított nála fiatalkorú megrontása v. abúzusa. A pszichopata sorozatgyilkosok is betegek, és szintén büntethetők, hiába betegek.

A pedofíliának több variánsa létezik, pl. mint dr. Larry Nassal, az amerikai női tornászválogatott orvosának az esete. Ő, mindenki szeme láttára, beleértve a szülőket is, 1998 és 2015 között 265 tinit és fiatal lányt molesztált úgy, hogy orvosi kesztyű nélkül ujjazott a vaginájukban, ezt fájdalomcsillapító kezelés részének beállítva, mindezt a tornászok spártai nevelésének és edzésmódszerének köszönhetően bírta kivitelezni. A kislányok őt tekintették egyedüli jótevőjüknek, megmentőjüknek, aki a koplaltatásuk közben lopva ad nekik enni, aki a vérző tenyérrel sokadszor a felemás nyújtóra visszazavart síró gyereket vigasztalta és fájdalmát csillapította. És a tinik elhitték, hogy a "vaginakezelés" a gyógyulásuk folyamatának része. Ha valamelyik panaszkodott emiatt a szüleinek, azok nem hitték, hiszen ők is egy mosolygós és illedelmes orvosnak ismerték Nassalt. Nem hitte az olimpiai bizottság se, aztán 2015-ben túl sokan kezdtek a lányok közül panaszkodni, végül 2016-ban robbant ki a botrány, amikor az egyik sajtó megszellőztette, végül a válogatott orvosát 2018-ban ítélték el 175 év börtönbüntetésre. Lemondatták a teljes olimpiai bizottság testületét is, és még egy pár sportbizottság vezetőségét, akik mind tudtak az esetekről, de nem hittek a tinik panaszának.
(HBO GO: Az amerikai tornászbotrány belülről c. dokufilm)

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 12:00:16

@Drizari:
De hát senkiben nememrült fel, hogy nem követett el bűncselekményt (hiszen nem is mentették fel). A vita azon megy, hol legyen a határ, mikor már letöltendőt adnak.

Drizari 2020.07.23. 12:04:31

Kaleta beteg, de jogilag büntethető. Esete (és büntetőítélete) azért közérdeklődésű, mert diplomataként művelte aberrált tevékenységét a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrző tevékenységének orra előtt. Mint diplomata, rendkívül nagy a nemzetbiztonsági kockázata egy ilyen fotógyűjtési szenvedélynek, hiszen a gyakorlója zsarolhatóvá válik. Esete viszont kétségbe vonja a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonyságát.
Egyszóval ciki a nemzetközi nemzetbiztonsági szolgálatok előtt is, lévén, hogy az amcsik figyelmeztették a magyar kollégáikat.

Drizari 2020.07.23. 12:13:03

@Muad\\\'Dib:

Nincs rábizonyított abúzusa v. molesztálása Kaletának. A fotómániája szintén pszichés betegség, ezeknek a fotóknak a segítségével legfeljebb kiverhette. Betegségét jelzi, hogy ezekre képes fölizgulni, de egy ..... aktra nem állna be nála merevedés.

A legfőbb baj az, hogy aki közülük érezve a nem normális reakcióját, elmenne kezeltetésre, a kezelőorvos kötelessége a följelentés, amit büntetőeljárás követ. Ezek a betegek emiatt se jelentkeznek, hanem egyrészt büntethetőségük tudatában tovább szenvednek, és előbb-utóbb kielégítik kordába nem tartható vágyaikat.

Drizari 2020.07.23. 12:16:03

Végül az a baj Kaleta ítéletével, hogy a nemzetbiztonsági kockázatot figyelmen kívül hagyva, rendkívül enyhe ítéletet kapott.

morph on deer 2020.07.23. 12:20:43

@BOAR:
“ A heterók nem tartanak "heterofesztivált" provokatív ruhákba öltözve”

Ez nekem tökmindegy.
Én arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy egy épkézláb heteró a büdös életben nem lesz meleg, akárhogy riszál is Gézuka a platón.
Akit meg ez felizgat, annak nyilván ott a helye közöttük, és vagy ki mer jönni a kredencből vagy nem, akár a saját maga számára is.
Akik meg odajárnak óbégatni, gyalázkodni meg dobálni őket, sajnos nem egyebek büdös bunkóknál, ezen nem nagyon van mit szépíteni.
Ha valaki nem akar ilyet látni, akkor nem megy oda, ennél ez nem bonyolultabb, azt hiszem. Ha meg senkit nem érdekel, akkor minek kéne felvonulni, nem?
Hergelni csak azt lehet, aki hagyja magát, egyébként is!
A polgárpukkasztáshoz kell a pukkadni hajlandó polgár is, mert anélkül nem megy, ez azért elég egyértelmű! :)

morph on deer 2020.07.23. 12:33:22

@Muad\\\'Dib:
Az elején több helyen is olvastam, de most hirtelen ez került a kezem ügyébe:

444.hu/2020/07/08/tettestarsai-nem-usztak-meg-olyan-olcson-mint-kaleta-gabor

midnightcoder2 2020.07.23. 12:55:55

@BOAR: Én a beteg szempontjáról beszélek. Ez kb. olyan, mint ha az influenza A törzsét kapod el akkor te vagy a társadalom által elnyomott kisebbség és piedesztálra emelnek, ha meg a B törzsét akkor rohadt állat vagy és kiherélnek.

Ekrü 2020.07.23. 13:30:11

@Muad\\\'Dib: Kétlem,hogy egy szadista megelégedne azzal,hogy horrorfilmeket nézget,hisz épp azért szadista mert mások fájdalma okoz neki élvezetet..Ahhoz ,hogy ezt elérje (és persze felvegye videóra) másokat kell bántalmaznia.Épp így van ez a pedofil képekkel is.Én nem hiszem,hogy nekem itt bármit is magyarázgatni vagy tolerálni kéne.A pedofília az bűncselekmény,mint ahogy gyermekekről pedofil képeket csinálni és nézegetni szintén az.Ha neki megértés vagy kezelés kell azt kérje majd a börtönben.
A kémiai kasztrálásról amúgy egy ausztrálokról szóló cikkben olvastam pár évvel ezelőtt.Mármint azt,hogy amelyik pedofil önként belemegy azt utána nem zargatják,nem tartják megfigyelés alatt,mivel az a vágyat is kiöli.A cikk szerint nem sokan vállalták...erről ennyit.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 13:42:32

@Ekrü:
A világon semmit nem kell magyaráznod, mert te a csőcselék vagy. Tudjuk, ismerjük, persze, hogy nem kell magyaráznod. Business as usual...
A többiek itt azon vitatkoznak, mik lehetnek a szigorítás feltételei, milyen esetekben milyen büntetés lenne ildomos. De ez nem a te szinted nyilván.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 13:48:21

@morph on deer:
Igen, ez így elég egyértelmű. Na ezt például nyugodtan kiemelhetnék külön a törvényben, hogy ha valaki pénzt ad érte, akkor ez legyen egyenértékű azzal, hogy átadja másnak (megosztja). Akkor itt mindjárt letöltendő járt volna érte.

chrisred 2020.07.23. 13:48:25

@midnightcoder2: Jelentős tényező, hogy valaki önként elkülöníti magát, hogy ne fertőzzzön, vagy tudva a betegségéről átadja másoknak.

Ekrü 2020.07.23. 13:51:13

@Muad\\\'Dib: A legkevésbé sem érdekel,hogy te minek tartasz,az meg ,hogy miután elfogytak az érveid személyeskedni kezdesz az csak téged minősít.
"A többiek itt azon vitatkoznak, mik lehetnek a szigorítás feltételei, "-Bocs,de cikk címe az,hogy "Bűncselekmény vagy mentális zavar?" nem pedig az ,hogy " Bűncselekmény ÉS mentális" zavar az meg végképp nem ,hogy "mik legyenek a szigorítás feltételei" .Én ehhez a cikkhez szóltam hozzá,te pedig ezek után énhozzám.Ha nem tetszik,hogy visszaválaszolnak nem kell megszólítani másokat.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 13:58:48

@Ekrü:
Tényleg nincs. A pedofília nem bűncselekmény, nem is volt az, és várhatóan nem is lesz az. Ugyanis az egy nemi vágy, nem pedig egy megvalósított bűncselekmény. de amúgy is elméleti a vita, hiszen honnan derülne ki a dolog, pláne ha debil módon kriminalizálnád?
Nem személyeskedem, hanem tényeket közlök. Eddig kereken NULLA észrevételére reagáltál bárkinek is. A témakörödet lefedi a kasztrálás, börtön, stb.

Ekrü 2020.07.23. 14:11:21

@Muad\\\'Dib:
"A pedofília nem bűncselekmény,"-Viszont pedofil tartalmú képeket tárolni ,illetve pedofíliát elkövetni az.Szerintem érted te mit írok,csak valamiért mentegetni akarod őket.
"Eddig kereken NULLA észrevételére reagáltál bárkinek is."-Akkor nem is értem miért írtál nekem? :))) Én ugyan nem kerestem a társaságodat.
"A témakörödet lefedi a kasztrálás, börtön, stb. "-Ha jól emlékszem te írtál a kockázat csökkentéséről.Erre válaszoltam én megoldásként ezeket.Azt ugye te sem gondolod komolyan ,hogy majd az ejnye-bejnyére abbahagyják ténykedésüket?

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:15:02

@Ekrü:
Már kik? Azok akiknek a gépén találtak ilyen tartalmat? De, simán lehet, hogy abbahagyják a felfüggesztett börtönnel a hátuk mögött, meg a kötelező orvosi kezeléssel.
Ismét leírom, van olyan, hogy arányosság elve. Ha 40 évre lecsukod azt is, aki ilyen képet tárolt, meg azt is aki gyerekeket erőszakolt meg, akkor ez az elv sérül. Ez pedig nem véletlenül alapja a modern jogállamoknak.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:19:18

@Ekrü:
Ráadásul azt is leírtam, hogy nálunk a bűnismétlés esélyét nem csökkenti a börtön, hanem növeli. Ha valaki kapott egy felfüggesztettet akkor élhet tovább a társadalomban, de ott fog lebegni a feje felett a tudat, hogy bármikor lecsukhatják. Akit lecsuktál, azt ma Magyarországon lényegében kivégezted társadalmilag. Amikor kijön nem lesz semmiféle visszatartó erő az esetében, mert legfeljebb újra becsukják. Az pedig evidencia kell, hogy legyen, hogy ezt nem előzöd meg azzal, hogy majd a börtönben jól megkapja a magáét. A kínzást ugyanis semmilyen körülmények között nem tűrheti egy normális társadalom (igen, akkor sem ha megérdemelné).
És továbbra is azokról beszélünk, akinek ilyen tartalmat találtak a gépén, nem azokról akik ezeket gyártották, vagy eladták, vagy erőszakoskodtak gyerekekkel.

Ekrü 2020.07.23. 14:23:03

@Muad\\\'Dib:
"Ismét leírom, van olyan, hogy arányosság elve." -Számomra gyermekek molesztálásával kapcsolatban nincs olyan ,hogy arányosság elve...Ezért nem fogunk mi soha sem megegyezni ebben.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:26:37

@Ekrü:
Képet tárol != gyereket molesztál. Azért szerintem ez eléggé világos.

Ekrü 2020.07.23. 14:27:05

@Muad\\\'Dib: A bűnismétlés esélyét legjobban az növeli,ha elnéző vele a társadalom.Hisz,ha "megúszta" egy felfüggesztettel akkor miért is ne próbálná meg újra?
"Akit lecsuktál, azt ma Magyarországon lényegében kivégezted társadalmilag. "-Bocs,de bűnözőkkel hadd ne kelljen együtt éreznem...

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:35:28

@Ekrü:
Látod mondom, hogy csőcselék vagy. Nem szégyen ez, nem értem miért tagadod, a történelemben mindig is ti vittétek a zászlót.
A büntetésnek három fontos feladata van:
1) a bűncselekmény kellő mértékű és arányos megbüntetése
2) a prevenció, azaz a bűnismétlés megakadályozása
3) a társadalmi visszaintegrálódás segítése, a reintegráció.
Ha ebből egy is sérül, akkor nem vagyunk jogállam. Ami persze a csőcseléknek nem baj, de általában fura módon ők is rá szoktak erre faragni, mert faék egyszerűségű aktuális ellenségeket kreálni, akiket aztán lehet agyonlőni, hiszen az arányosság részét már hamarabb letudtuk.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:39:37

@Ekrü:
Az már csak hab a tortán, hogy a Recidivism rate azokban az országokban a legalacsonyabb (demokráciák között), ahol a börtönbüntetések enyhék, kerülik a felesleges letöltendőket és a börtönkörülmények kiemekedően jók.

Ekrü 2020.07.23. 14:47:59

@Muad\\\'Dib: Az előbb már írtam,hogy nem érdekel ha csőcselékezel.Ez téged minősít nem engem.
1.Azt,hogy mi a kellő mértékű arányos büntetés azt mindig az adott társadalom dönti el.Ha egy társadalom 80%-a a pedofil bűncselekmények súlyosabb büntetését kéri,akkor az ott úgy arányos és helyes.
2.Kétlem,hogy ejnye-bejnyével meg lehetne előzni az ilyen típusú büncselekményeket.
3.Mit tudsz tenni egy pedofillal,hogy 100%-ig azt mond,hogy biztonságos visszaereszteni a társadalomba?Kíváncsian várom...
"Ha ebből egy is sérül, akkor nem vagyunk jogállam. "-Ha egy társadalom 50+%-a szerint ezeket a törvényeket szigorítani kell,akkor az bizony akkor jogállam ha szigorítják és akkor nem jogállam ha figyelmen kívül hagyják ezt az 50+ %-ot.Viszont lecsőcselékezni azokat akiknek más a véleményük mint a tied, sem nem demokratikus, sem nem jogállamhoz méltó.Főleg úgy nem ha épp ők vannak többen.Pont emiatt nem tud az ellenzék 2010 óta nyerni.

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 14:53:14

@Ekrü:
OMFG!
Nem, a többségi támogatás nem tesz valamit demokratikussá, vagy elfogadhatóvá, vagy jogállamivá.

Ekrü 2020.07.23. 14:57:46

@Muad\\\'Dib: Gondolom nálad ez attól függ,hogy ép melyik oldalt vagy véleményt támogatják többen...a tiédet vagy a másét?Hát....no comment.

Ekrü 2020.07.23. 15:07:11

@Muad\\\'Dib: Ha valóban nem attól függne akkor nem csőcselékeznéd a tőled eltérő véleménnyel rendelkezőket...

Muad\\\'Dib 2020.07.23. 15:34:05

@Ekrü:
Nem is teszem. Másokkal remekül elbeszélgettem arról, hogy hol lehetne szigorítani a letöltendő büntetést.

chrisred 2020.07.23. 15:40:23

@Ekrü: Pedig fontos szempont, mert az arányosság meghatározásánál döntő szempont annak a védendő értéknek a jelentősége, amit a bűncselekmény sért vagy veszélyeztet. És itt a védendő érték a gyermekek testi, lelki egészsége, amit a társadalom a legfontosabb értékek között tart számon.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.23. 15:45:19

@kolomparlole1114: megnézted nyuszifül? érdemes volt megcsinálnom mert sokat tanultál belőle

Arcade Macho 2020.07.23. 17:38:08

@morph on deer: "Szóval nyugodj meg, aki eredendően nem homoszexuális, az nem is lesz az, nem válik azzá, akármit is tolnak a képébe!"

a tengereszeknel levo buzisag vagy a bortonben levo buzisaggal mi a szitu?
ja hogy ott valamiert bebuzulnak annak ellenere amit itt pofazol...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 18:38:06

@chrisred: Te titkosításról beszéltél. Ezek szerint félre.

chrisred 2020.07.23. 18:43:19

@eßemfaßom meg áll: De nem a bizottsági ülés jegyzökönyvének titkosításáról. Azt te keverted bele.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 18:44:47

@Ekrü: te nagyon nem vagy tisztában a fogalmakkal

ha 50%+1 akasztatni akarna akkor jogállamban lesz akasztás. Persze :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 18:45:30

@chrisred: mást meg nem titkosítottak. Halandzsázol, félrebeszélsz ha épp az támasztja alá a fantáziavilágodat

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 18:48:06

@chrisred: Mekkorát sérül egy gyerek testi és lelki egészsége ha valami ismeretlen valahol megnéz róla egy fényképet?

Merugye amikor levágják a fejét akkor pl meghal de azt szabad nézni.

chrisred 2020.07.23. 19:12:09

@eßemfaßom meg áll: Bizonyára. :)

www.google.com/amp/s/24.hu/kozelet/2020/07/14/kaleta-gabor-hazkutatas-rendorseg-peru/amp/

"A titkosításra azért volt szükség, közölte a minisztérium, mert az ülésen részt vett egy titkosszolgálati vezető is.

Az RTL úgy tudja, hogy a külügyminisztérium kezdeményezheti a titkosítás feloldását, de ha ez megtörténik, a titkosszolgálati akció részletei akkor sem lesznek nyilvánosak."

chrisred 2020.07.23. 19:13:20

@eßemfaßom meg áll: Ha kikerül a képe a netre? Ez tényleg komolyan kérdezed?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 19:52:40

@chrisred: ez megint a 2020 februári bizottsági ülés titkosításáról szól amit szerinted én kevertem ide:

"chrisred2020.07.23. 18:43:19
@eßemfaßom meg áll: De nem a bizottsági ülés jegyzökönyvének titkosításáról. Azt te keverted bele."

Szedd már össze egy kicsit magad.

chrisred 2020.07.23. 19:53:33

@eßemfaßom meg áll: Próbálj eljutni az idézet utolso mondatáig.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 19:58:08

@chrisred: Komolyan kérdezem. Mi baja lesz kiskunmajsai 11 éves Virágocska lelkének és testének attól ha mondjuk Ede Dortmundban megnézi neten a róla készült képet.

Ismétlem, nem arról van szó, hogy Ede megnézte a képet aztán felkereste a 11 éves Virágocskát és megdugta erőszekkel vagy egy fagyiért, hanem arról, hogy Ede megnézte a képet (amiről a 11 éves Virágocska nem is tud).

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.23. 20:01:08

@chrisred: A világ mely pontján publikusak a titkosszolgálati akciók részletei? Szóval szerinted ha egy nempublikus titkosszolgálati akció keretében fognak el egy tömeggyilkost akkor azt nem tudja a vádhatóság megvádolni tömeggyilkossággal.

Neked tényleg megártott valami.

chrisred 2020.07.23. 20:16:34

@eßemfaßom meg áll: Figyelemre méltó fejlődés, ahhoz képest, hogy nemrég még az volt, hogy semmi mást nem titkosítottak a bizottsági jegyzőkönyvön kívül. A végén még azt is megérted, amiről eredetileg szó volt.

Nyilvánosságra nem hozható anyagok alapján lefolytatott per anyagai is titkosak.A Kaleta per anyaga nyilvános.

Arcade Macho 2020.07.23. 23:57:01

@chrisred: figyelj ide te buzi
titkositasra azert volt szukseg mert LEHET hogy par pedo allatot le fognak vadaszni titkosszolgalati modszerekkel az amcsik, es nem akarjak, hogy par szarfaszu balkani bunko, mint ami te is vagy, nos miattuk par potencialis jelolt tippeket kapjon

remelem ertheto voltam...

Glokta 2020.07.24. 01:33:55

@Muad\\\'Dib: Teljesen igazad van. De érzésem szerint Mo-on (is) többségben van az a réteg akit csőcseléknek nevezel.

chrisred 2020.07.24. 05:16:53

@Arcade Macho: Írni tudsz, olvasni nem, mert csak a saját zavaros fejedben bukkant fel a gondolat, hogy a titkosítást kifogásoltam. Csak hogy te is megértsd, azt írtam, fogalmam sincs (és másnak sem lehet), hogy a titkosszolgálat milyen egyéb terhelő adatokra bukkant a nyomozás során, mert az nem lehetett a per része. tekintve, hogy a peranyag nyilvános.

Andy73 2020.07.24. 08:12:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de van módja. A késztetés nem bűn, csak az, ha enged a késztetésnek. Éppen ennek a leküzdésére kaphat segítséget.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.07.24. 08:42:29

@Andy73: De éppen azt írja, hogy nem mer segítséget kérni, mert egyből a kiközösítéssel szembesül.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.24. 10:53:10

@chrisred: te tényleg értelmiképességhiányban szenvedsz.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.07.24. 10:54:46

@chrisred: "hogy a titkosszolgálat milyen egyéb terhelő adatokra bukkant a nyomozás során, mert az nem lehetett a per része."

magamat idézném utoljára mert meguntalak.

"Szóval szerinted ha egy nempublikus titkosszolgálati akció keretében fognak el egy tömeggyilkost akkor azt nem tudja a vádhatóság megvádolni tömeggyilkossággal."

kolomparlole1114 2020.07.25. 03:12:32

@anyadmajma: Miről ugatsz, te zsidó fajú szubhumán felszopó? A kurva anyádról? Nem kérdeztelek, addig pedig nem szólalhatsz meg fideszbuzi! Helyedre! Kurva anyád!

kolomparlole1114 2020.07.25. 03:13:53

@anyadmajma: Látom te anyádzsidaja, mélyen megérintett a téma, nem véletlenül sérelmezed a hozzád hasonló pedofil buzik megbűntetését, mert te is az vagy. Egy utolsó buzi oláhcigány.

kolomparlole1114 2020.07.25. 03:16:30

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Nem néztük meg, te buzeráns, csak te reklámoztad a neten hogy mekkora pedofil buzi vagy. Mint apád, aki minden nap seggbekúr téged, és a pofádba veri.

chrisred 2020.07.25. 07:11:22

@eßemfaßom meg áll: Valóban nehéz lehet elviselni, ha olyasmiről vitatkozol, amit nyomokban sem ismersz. Tessék:

kuria-birosag.hu/hu/3-targyalas-nyilvanossaga

kolomparlole1114 2020.07.25. 09:50:44

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Összekeversz Brendel Matyika haveroddal, ő recskázik ilyesmire!