Az örmény-azeri konfliktusról: okok és következmények

2020. július 30. - Almási Dávid

Július 12. óta újabb határvillongásokra került sor Örményország és Azerbajdzsán határán. A két állam kapcsolata már a Szovjetunió felbomlása óta viharos, de a mostani konfliktus több szempontból is egészen újszerű. Ezért ebben az írásban a jelenlegi határvillongások kiújulásának okait és következményeit fogjuk feltárni.

armenia_image.jpg

Örmény katona a fronton. Forrás: Guardian

 

Előzmények:

A két állam viszonya gyakorlatilag már a sztálini éra óta romlik, ugyanis a szovjet diktátor autonóm tartománnyá nevezte ki Hegyi-Karabahot, ezt az örmény-azeri határon lévő, Azerbajdzsán fennhatósága alatt álló, de etnikailag többnyire örmény területet. 1988-ban, miután a Hegyi-Karabahi parlament megszavazta az Örményországgal való egyesülést, véres háború tört ki a két ország között, mely során az örmény és karabahi csapatok megszállták nemcsak Karabah területét, de Azerbajdzsán több más tartományát is. Ma Hegyi-Karabah egy, de facto független, habár de jure Azerbajdzsán részét képező terület.

 

A helyzet:

Kezdésnek fontos leszögezni, hogy bár az előző konfliktusokban jellemzően a kisebb és szegényebb Örményország kerekedett felül, Azerbajdzsán gazdasági előnye egyre inkább behozhatatlannak látszik. Nem elég, hogy az azeri népesség három és félszer akkora, mint Örményországé, de az ország számottevő olajvagyonának köszönhetően rendkívüli gazdasági gyarapodást ért el az utóbbi időben. Így eshetik meg, hogy Azerbajdzsán GDP-je jelenleg mintegy 190 milliárd dollárra rúg, míg az örmények egy szelíd 33 milliárdból kénytelenek gazdálkodni. Emellett, ahogy azt később bemutatjuk, az azeriek kezdik nemzetközi befolyássá változtatni a gazdasági erejük, ami nemzetközi beavatkozás esetén az irányukba billentheti a mérleget.

Jelenleg valószínűsíthetően már több tucat katona és számos civil halt meg mindkét oldalon, habár mind Örményország, mind pedig Azerbajdzsán igyekszik az ellenfél veszteségeit kihangsúlyozni, és a sajátjait elhallgatni. A konfliktus azonban több szempontból is újszerű: a bevetett fegyverarzenál immáron nem csak a korábbi határvillongásokban használt kézifegyverekben merül ki, hanem jelentős szerepet kap a legújabb katonai technológia, így az automata drónok, illetve a nehézfegyverzet, mint a tankok használata is. Ezek használata inkább az azeri oldalra jellemző, ami nem csoda: Azerbajdzsán az utóbbi években mintegy 2.7 milliárd dollárt költött a hadserege modernizálására, ami majdnem hatszor akkora, mint Örményország hadikiadásai. Mégis, a korábbi évekhez hasonlóan, az azeriek mintha nem tudnák a hadtechnológiai előnyüket kiiktatni: a napokban az azeri hadsereg egy magas rangú parancsnoka vesztette életét egy örmény, feltehetőleg drónnal végzett támadás során. Azonban egyelőre úgy látszik, hogy az azeriek jobban képesek tömöríteni a potenciális szövetségeseiket. Lássuk tehát a konfliktus világpolitikai szereplőit.

 

Nagypolitika:

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közvéleményt váratlanul érte a konfliktus kiújulása. Washington kivár és a tárgyalás megoldást szorgalmazza, míg a két régiós hatalom, Oroszország és Törökország némileg válasza eltérő. Míg az Putinék az USA-hoz hasonlóan megbékélésre sürgetnek, mégis hadgyakorlatot tartanak a térségben. Emellett azonban jelzésértékű, hogy a hagyományosan örménybarát oroszok ezúttal nem Jerevánt, hanem Bakut értesítették a hadgyakorlatról (habár ezen a ponton elhamarkodottság lenne megítélni azt, hogy ennek mekkora valódi jelentősége van).  A törökök az azeri fél mellett foglalnak állást. Ez szintén rossz hír az örményekre nézve, hiszen egy, a korábbi éveknél aktívabb török beavatkozás harapófogóba szoríthatja őket. Emellett Iránban a lakosság egyharmadát kitevő azeri kisebbség tüntetésekbe kezdett, mind Teheránban, mind nagyobb vidéki városokban, katonai beavatkozást sürgetve. Félő, hogy a közelmúlt tüntetéssorozata miatt amúgy is kissé instabil teheráni rezsim engedni fog a követeléseknek, és aktívabb katonai jelenlét mellett dönt majd.

Energiapolitikai szakértők pedig egy kevésbé ismert, a háttérben meghúzódó okra hívták fel a figyelmet. A mostani konfliktus ugyanis nem a hagyományos Hegyi-Karabahi területen, hanem attól északabbra, az Kaszpi gázvezeték környékén zajlik. Különösen érdekes, hogy a harcok a gázvezeték újonnan megépült déli szakasza közelében folynak. Így nem nehéz összekötni a pontokat, miszerint a hagyományos vallási és etnikai ellentétek mellett a térség geopolitikai jelentőségének növekedése is szerepet játszik a villongások eszkalálódásában. A gázvezeték megszerzése az energiaszegény örményeknek különösen fontos lenne – kérdés az, hogy képesek lesznek-e rá a növekvő azeri és nemzetközi nyomás alatt.

 

Következmények:

Még nem látni tisztán a folytatást, azonban a konfliktus általános trendjei már kezdenek kibontakozni, láthatóvá válni. A két ország hagyományos ellentétjét fokozni látszik a két ország határvidékének megnövekedő geopolitikai jelentősége. Emellett jelenleg az azeriek szövetségi rendszere jobban tömörülni látszik, ami rossz hír az eddigi konfliktusokban a hagyományosan nyertes oldalnak kikiáltott örmények számára.

A magyar kormány, hiába tűzte zászlójára a keresztény közösségek védelmét, általában mégis a muszlim Azerbajdzsánnal tart. 2013-ban ugyanis az örmény kormány kérése ellenére Azerbajdzsánnak adtuk ki Ramil Szafarovot, az örmény katonatársát egy magyarországi képzésen hideg vérrel legyilkoló azeri őrnagyot. A jelenlegi konfliktus esetén azonban a mai napig nem született hivatalos kormányzati állásfoglalás, habár várható, hogy Magyarország ezúttal is a legfőbb régiós szövetségesével, Törökországgal együtt Azerbajdzsán mellett foglal majd állást.

Végezetül szeretettel ajánlom Önöknek Serj Tankian, a System of a Down rockzenekar örmény származású énekesének a karabahi konfliktusról szóló számát.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, közgazdász hallgató.

Rendőri rasszizmus és brutalitás: miért nem megoldás a rendőrség megszüntetése

Tegnaphoz képest két hónapja, május 25-én történt George Floyd halála, ami kirobbantotta az 1960-70-es évek óta nem látott kiterjedtségű rendőrségi brutalitás és rendszerszintű rasszizmus elleni tüntetéshullámot. Rengeteg javaslat és kezdeményezés született az elmúlt két hónapban, tágabb értelemben a ’60-as évek emberjogi mozgalmai, még tágabb értelemben a rabszolga-felszabadítás óta. Mivel évek-évszázadok óta nem történt gyökeres változás, sokan egy meglehetősen radikális elképzelés megvalósítását sürgetik: a rendőrség intézményének teljes megszüntetését. Megdöbbentő ötletnek tűnhet, de mérlegelése a probléma új aspektusaira világíthat rá.

header.jpg

Forrás: crimethinc.com

A mappingpoliceviolence.org által összegyűjtött statisztikák világosan és röviden összefoglalják a problémát:

  • Míg az amerikai népességnek csak a 13%-a, addig a rendőrság által 2013 után megölteknek a 28%-a volt fekete
  • 2019-ben 27 olyan nap volt, amelyiken a rendőrség nem ölt meg senkit
  • Háromszor nagyobb az esélye, hogy a rendőrség egy feketét öl meg, mint egy fehéret
  • 3-szor valószínűbb, hogy egy fekete fegyvertelen, mint egy fehér
  • A „rendőrtiszteknek meg kell védeniük magukat” nem kifogás: a rendőrség általi emberölés mértéke nem függ össze a bűnözés mértékével (ld. grafikon)
  • Azoknak a rendőröknek a 99%-a nem lett elítélve, akik embert öltek

rendorsegi_gyilkossag_per_bunozes.PNG

Forrás: mappingpoliceviolence.org

Az ún. police abolitionist mozgalmon belül elkülöníthetőek radikális és liberális elképzelések. Előbbiek a rendőrség teljes megszüntetését és különféle alternatívákkal való helyettesítését szorgalmazzák, mivel – szerintük – ha valami rendszerszinten romlott, azt nem érdemes tovább toldozni-foltozni; kizárólag a büntetésvégrehajtás, a faji-alapú társadalmi rend és az ezeket éltető kapitalista rendszer megszüntetése jelenthet megoldást. A liberális elképzelés ellenben nem törölné el a teljes intézményt. A társadalmi igazságosságot megfojtó, túlhierarchizált büntetés-végrehajtási rendszert alakítaná át inkább úgy, hogy több teret kapjanak az „emberibb”, megelőzés- és mentálhigiéné-alapú módszerek. Ide tartoznak például a problémamegoldásra szolgáló, prevenciós jellegű lakossági fórumok, hogy ne utólag, büntetés útján, hanem már a szabályszegés vagy bűncselekmény elkövetése előtt legyenek megoldva a problémák. Ha már elkövették, a fenyítés helyett a bűnelkövető társadalomba való visszaszokását és a társadalmi szabályok tiszteletének az elsajátítását kéne elősegíteni. Röviden: minimális büntetőjog, alternatív intézmények. A radikálisok tehát a meglévő rendszeren kívüli, a liberálisok pedig az azon belüli reformokban látják a megoldást.

A radikális For a World Without Police nevű szervezet – történelmi alapokra helyezve az érvelést, miszerint az amerikai rendőrség rendszerszinten rasszista – kiemeli, hogy a rendőri karhatalom Egyesült Államokbeli bevezetésére a rabszolgatartó társadalmi rend fenntartása okán volt szükség. A XIX. század derekán a javában zajló ipari forradalom melléktermékeként rohamosan nőttek a társadalmi különbségek, nőtt a szegénység, illetve egyre több rabszolgalázadással kellett szembenéznie a fehér vezetőrétegnek. Az elit vagyona és az azt konzerváló társadalmi rend védelmének érdekében egyre több államban vezették be a rendőrség intézményét vagy ahhoz hasonló karhatalmi intézményeket. A rabszolgatartó déli államokban ezeket „rabszolga-őrjáratnak” (slave patrol) nevezeték. A mind a mai napig fennálló probléma szempontjából fontos megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban még az általános rabszolgafelszabadítás és a polgári állam kiépülése előtt terjedt el ez a törvényvégrehajtási forma, így mindenképpen elmondható, hogy a rasszizmus rányomta bélyegét a rendszerre.

police-5.jpg

A slave patrol a korabeli ábrázolás szerint (forrás: crimethinc.com)

Megoldási javaslatok és radikális abolicionizmus

A kompromisszummentes radikális irányzat leginkább a mainstream elképzelések eredménytelenségére vagy elégtelenségére reagál. Habár ezeket fontosnak és szükségesnek tartják az irányzat képviselői, szerintük az összehangolatlan, inkonzisztens, szűk látószögű reform nem reform.

Egy régi követelést felfrissítve, az Amerikai Szociológiai Szövetség Faji és Etnikai Osztálya – egyéb szervezetek, aktivisták és gondolkodók mellett – a rendőrség katonai jellegének megszüntetésére szólította fel az állami és helyi önkormányzatokat, hogy a civilek és a rendőrség között kialakulhasson egy élhetőbb, jóhiszemű viszony. Mivel a szövetségi szintű törvényvégrehajtásért felelős állami szervek (pl. Federal Bureau of Investigation (FBI), Drug Enforcement Administration (DEA)) nem szólhatnak bele állami és helyi ügyekbe, ezeknek a reformoknak a jövője állami és helyi szinten dől el.

Egy biztonságpolitikai szakértő szerint (legalább) két oka van a túlzott katonai jellegnek. A 2000-es évek elején az Afganisztánban és Irakban harcoló katonák nagy része rendőrként folytatta pályafutását. Ha egy erőszakos tüntetőtömeggel találják szemben magukat, sokukban a háborús élmények és protokollok kerülnek felszínre, és esetlegesen a kelleténél erőszakosabb tömegoszlatási módszereket alkalmazhatnak. Ezen túl, a rendőrség fegyverarzenálja indokolatlanul militarizált, ami abból ered, hogy rendszerint náluk landolnak az amerikai hadipar katonaságnak szánt arzenáljának maradékai. Így a rendőrség képe nem biztonságérzetet, jóhiszeműséget, hanem inkább félelmet kelt a lakosságban. Ez egy egyértelmű tömeglélektani magyarázata a mostani tüntetéseknek.

Kérdés azonban, hogy az önkormányzatok, akiknél reklamálnak demilitarizáció-ügyben hogyan kerülhetik meg a hadiipar érdekeit, ha egyáltalán szándékukban áll. A radikális abolicionisták szerint ebből kifolyólag kizárólag a tágabb struktúra, vagyis a fehér felsőbbrendűséget hirdető kapitalista társadalmi rend és állami intézményrendszer megsemmisítésével reformálható meg igazán a rendőrség.

gettyimages-1216620279.jpeg

Forrás: Ricardo Arduengo/AFP/Getty Images

További frusztrációra és – különösen a színesbőrűekre tekintettel – félelemre ad okot, hogy gyakorlatilag szankcionálhatatlanok az indokolatlan erőszakot alkalmazó rendőrök. George Floyd meggyilkolása előtt, Derek Chauvin ellen tizennyolc panasz érkezett és két fegyvertelen őslakos indián származású civilt ölt meg. Habár elképzelhetetlennek gondolnánk, a jelenlegi szabályok szerint nem tiltott alkalmazni a rendőrségnek ilyen vagy hasonló előélettel rendelkező rendőrtiszteket.

A „Defund the police” szlogennel fémjelzett mozgalom elvenne a rendőrség támogatásából, és a megelőzésre fókuszáló, társadalmi változást előidéző projektekbe fektetne, amik elősegíthetnék a bűnelkövetés mértékének csökkenését. Az LA for Youth például a Los Angeles megyei törvényvégrehajtási büdzsének egy százalékát vagy annak egy 100 millió dollár nagyságú részét 25.000 munkahely megteremtésére és egyéb hasonló projektekre fordítaná.

A rendőrség megszüntetése a rendőrség létrejöttéhez vezet

Habár a radikális oldalnak abban igaza van, hogy a társadalmi-gazdasági valóságon kívül nem értelmezhető a rendőrség, ezáltal nem is igazán megreformálható, rengeteg nyilvánvaló problémával jár annak megszüntetése. Ezeket a seattle-i (Washington) Capitol Hill városrészében kialakított autonóm zóna (CHAZ) története kiválóan szemlélteti.

A városrészen belüli hat háztömbnyi területen június 9. és július 1. között egy „no-cop” zónát alakítottak ki Black Lives Matter tüntetők és egyéb anarchista szervezetek. Ezt a tüntetők és a rendőrség sokszor halálos következményekkel járó összecsapásai előzték meg. Június 5-én 30 napos könnygázhasználati tilalmat kellett elrendelnie a polgármesternek, mivel a szükségesnél többször használt a rendőrség könnygázt, villanógránátot és paprikasprayt. Ennek ellenére, a Seattle Times tudósítása szerint a következő napokban könnygázt és villanógránátot vetett be az immár városi, megyei és állami erőkkel kiegészült rendőrség. Június 8-án a helyzet deeszkalálása érdekében elhagyta a rendőrség a kelet-seattle-i kerületi rendőrőrsöt és az akörüli hat háztömbnyi területet. A helyi rapper, Raz Simone vezette tüntetők másnap decentralizálták a helyi önkormányzatot egy rendőrség nélküli városnegyed kialakításának a céljából. Követeléseik magukba foglalták:

  • A lakásbérleti díjak kontrollálását, hogy ne szálljanak el az árak;
  • A dzsentrifikáció visszafordítását, azaz annak megakadályozását, hogy a középrétegek külvárosba költözésének következtében gettósodjon a belváros;
  • A rendőrség megszüntetését vagy támogatásának leállítását;
  • Közegészségügyi rendszert;
  • A marihuána-birtoklás és hatóságoknak való ellenszegülés miatt börtönbüntetést töltő foglyok szabadlábra helyezését

Utóbbi követelésnek a háttere, hogy az USÁ-ban az ún. crime bill többéves börtönbüntetés kiszabását teszi lehetővé ilyen vagy hasonló súlyosságú szabályszegések miatt. Ennek is betudható, hogy az USA minden más államnál több embert börtönöz be, a globális börtönpopuláció 25 százaléka Egyesült Államokbeli börtönökben van. Az 1994-es crime bill, ami a színes bőrű embereket kifejezetten hátrányosan érinti, lehetővé tette, hogy a legapróbb tettekért börtönbe kerüljenek az elkövetők. A törvény egyébként központi szerepet kapott a Trump és Biden közötti kampánycsatározásban.

960x0.jpg

Forrás: Anadolu Agency/ Getty Images

Seattle-re visszatérve, míg június 14-én ünnepi hangulatról számolt be az USA Today, 20-án, 21-én és 23-án lövöldözésekig fajult a tüntetés a zónán belül és annak közelében, ami a tüntetők területvesztéséhez és néhány tüntető távozásához vezetett. Június 22-én az Associated Press azt írta, hogy a hangulat megváltozott: a tüntetők egy radikálisabb csoportja meneteléseket szervezett és fegyveres őrséget állítottak fel a rend fenntartásának érdekében. Egyes hírforrások arról számoltak be, hogy a mozgalom/kommuna vezetője, Raz Simone rapper zsarnoki módon viselkedik pozíciójában. Ezt követően a polgármester – aki egyébként eleinte azt nyilatkozta, hogy „party” hangulat van, nincs szó fegyveres hatalomátvételről, és hogy biztonságban van mind a tömeg mind a lakosság – a zónába való bevonulásra tett ígéretet. Az egy héttel későbbi, június 29-i lövöldözés volt az utolsó csepp a pohárba: egy 16 éves fiú a kórházba szállítást követően belehalt lőtt sebeibe (nem lehet tudni, ki volt az elkövető) és egy 14 éves fiú, szintén lőtt sebekkel intenzív osztályra került. Pár nappal ezután, július elsején visszaszerezte a rendőrség a területet és a rendőrfőkapitányság épületét, a tüntetések azonban folytatódtak.

Vagyis: a „no-cop zone” kialakítása végsősoron ahhoz vezetett, hogy mivel a rendőrség távolléte nélkül nem lehetett fenntartani a rendet (a helyi vállalkozások tulajdonosainak például magáncégeket kellett megbízniuk biztonságuk fenntartása érdekében), a tüntetőknek fegyveres őröket kellett az autonóm zóna szélére vezényelni hasonló indokból, mint amiért a rendőrség létezik – ez a rendfenntartás, azaz a rend fenntartása. A rendőrség teljes megszüntetése nem lehetséges, mivel minden ember, legyen bal- vagy jobboldali, anarchista vagy fasiszta, igényli a biztonságot, ami pedig nincs biztosítva rendőri karhatalom nélkül. Márpedig saját fegyveres őrségüknek a felállítása után nem mondhatják a mozgalom/kommuna tagjai, vezetői, hogy sikeres volt a „no-cop” zóna felállítása: mindegy milyen ruhában vannak, milyen szervezetet alkotnak, a kommuna fegyveres emberei ugyanazt a célt szolgálják, mint a rendőrség. Ők ráadásul politikai alapon és egy konkrét politikai cél és társadalmi rend fenntartása érdekében lettek felállítva. Egyébként pont úgy, ahogyan a 19. századi slave patrol-ok és részben a rendőrségi szervezetek is.

seattle-east-precinct-620-rantz-620x370.jpg

Seattle Police People Department East Precinct (Forrás: mynorthwest.com)

Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy egy rendfenntartó intézmény – legyen az a rendőrség vagy bármi más – mennyire van átitatva a rasszizmus mérgével, és hogy annak (rendőr)tisztjei mennyire érzik magukat felhatalmazva arra és mennyire vannak felhatalmazva arra (merthogy a szankcionálhatóság hiánya felhatalmazást jelent), hogy a szükségesnél/legálisnál erőszakosabb rendfenntartási, akár tömegoszlatási módszereket alkalmazzanak. Habár a rendőrség eltörlése lehetetlen (mint láttuk Seattle-ben), annak megreformálása nem feltétlenül az: évtizedek óta ugyanazokat a megoldásokat szorgalmazzák az aktivisták és gondolkodók, mégsem látszanak megoldódni a rendőri brutalitáshoz és rasszizmushoz kapcsolható problémák. Hat éve, miután a fekete Michael Brownt lelőtte egy fehér rendőrtiszt, ugyanígy az utcára vonultak az emberek és ugyanezekért a reformokért kiáltottak. Most, hogy két hónap után relatíve lecsendesedni látszanak a kedélyek, nem látni még, hogy mennyivel fog tudni több eredményt elérni a mostani tüntetéshullám, mint a hat évvel ezelőtti, de az őszi választások előtti időzítés és a nemzetközi közvéleménytől kapott figyelem és szolidaritás nem rontja esélyeit. Az viszont biztos, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nem fogják elbocsájtani az összes rendőrt holnap. Ha mégis, a lakosság holnapután odaadja fegyvereiket és felhatalmazásukat egy más néven futó rendvédelmi szervezetnek. A rendőrség megszüntetése lehetetlen, mert a biztonságérzetet igénylő társadalom újjászervezi azt.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg Culture, Politics and Society szakon hallgató.

Források:

Buggs, S. G. et al. (2020) ‘Systemic Anti-Black Racism Must Be Dismantled: Statement by the American Sociological Association Section on Racial and Ethnic Minorities’:, Sociology of Race and Ethnicity. SAGE PublicationsSage CA: Los Angeles, CA. doi: 10.1177/2332649220941019.

Chazkel, A., Kim, M. and Paik, A. N. (2020) ‘Worlds without Police’, Radical History Review, 2020(137), pp. 1–12. doi: 10.1215/01636545-8092738.

Dwilson, S. D. (2020) ‘“You’re Now Leaving the USA”: Capitol Hill Autonomous Zone Map in Seattle’, Heavy.com, 10 June. Available at: https://heavy.com/news/2020/06/capitol-hill-autonomous-zone-chaz/ (Accessed: 24 July 2020).

Hu, J. C. (2020) What’s Really Going On at Seattle’s So-Called Autonomous Zone?, Slate Magazine. Available at: https://slate.com/technology/2020/06/seattle-capitol-hill-autonomous-zone-occupied-protest.html (Accessed: 24 July 2020).

Journal, C. F. R. is a contributing editor of C. et al. (2020) Antifa Activists Claim First Territory in Seattle, City Journal. Available at: https://www.city-journal.org/antifa-seattle-capitol-hill-autonomous-zone (Accessed: 24 July 2020).

McDowell, M. G. and Fernandez, L. A. (2018) ‘“Disband, Disempower, and Disarm”: Amplifying the Theory and Practice of Police Abolition’, Critical Criminology, 26(3), pp. 373–391. doi: 10.1007/s10612-018-9400-4.

The Economist (June 4th 2020 edition) ‘How to fix American policing’. Available at: https://www.economist.com/united-states/2020/06/04/how-to-fix-american-policing (Accessed: 24 July 2020).

Az elefánt a szobában, amiről nem tartanak sajtótájékoztatót Brüsszelben

Nagyon örvendetes a hét elején elért megállapodás, de a kisembereket alig fogja érinteni - nem úgy, mint a megszorítások, különösen a déli államokban, írja Jánisz Varufákisz baloldali sztárközgazdász.

File:2019-04-13 Yanis Varoufakis by Olaf Kosinsky-0658.jpg ...

Jánisz Varufákisz - fénykép: Olaf Kosinsky

A péntek óta tartó, éjjel-nappal rövid megszakításokkal folyó európai csúcstalálkozón a tagállamok kormány és államfői kedd hajnalra értek el megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről, és a koronavírus utáni segélyalap mértékéről és összetételéről. Utóbbi főösszege nem változott, a tagállamok Angela Merkel keménykezűségének köszönhetően (a csúcstalálkozó előtt voltak hangok már Németországból is, miszerint csökkenteni kéne ezt az összeget), maradt 750 milliárd euró – ennek csupán az összetétele változott: a vissza nem térítendő támogatás összege 500-ról 390 milliárd euróra olvadt, a visszafizetendő hitel összege pedig 250 milliárdról 360 milliárdra nőtt.

Erre reagált személyes blogján Jánisz Várufákisz, aki a baloldali Sziriza kormány pénzügyminiszteri pozícióját töltötte be 2015 januárjától lemondásáig, ugyanazon év júliusáig. Írásában felhívja a figyelmet az elefántra a szobában, amiről senki nem beszél a megállapodás fölött érzett eufóriában: az összeg nettó költségvetési hatása alig 1 százalék, miközben a Bizottság optimista becslései szerint az EU tagállamok idei átlagos GDP visszaesése 8 százalék lesz – a gyors visszapattanás szinte esélytelen, ezért a jövő évre is átlag 4 százalék visszaesést prognosztizálnak. Az eurozóna 2021-es költségvetéséből tehát átlag 4 százalék fog hiányozni. Ez csak az átlag: Görögország és Olaszország kasszájából a Bizottság szerint 2020-ban 15 százalék fog hiányozni, 2021-ben 8 százalék. Annak érdekében, hogy az eurozóna tagállamai betartsák a maastrichti kritériumokat (a GDP 60 százaléka alatti államadósság, és évi három százalékot meg nem haladó költségvetési hiány), meg kell majd húzni a nadrágszíjukat: ez átlagosan 4 százalékos fiskális megszorításokat jelent, ami Görögország és Olaszország esetén könnyen felszökhet majd 8 százalékra is.

Várufákisz szerint tehát makroökonómiai szempontból jelentéktelen összegről született most megállapodás, miközben a tagállamok vezetői a különböző sajtótájékoztatón elhallgatják, milyen komoly megszorítások várnak egyes tagállamok polgáraira.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg politológus hallgató.

Bűncselekmény vagy mentális zavar?

A társadalom válasza a pedofíliára

Talán mostanában kezd elcsendesedni a pár hete nagyot robbant botrány Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet kapcsán. Miután az ügyben született bírósági ítélet közfelháborodás tárgya lett, a kormánypárti képviselők törvényi szigorítást ígérnek, a Mi Hazánk Mozgalom kémiai kasztrációt vezetne be, de felmerült már a pedofil személyek nevét tartalmazó nyilvános adatbázis felállítása is. De hogy is áll egy olyan ember helyzete ma Magyarországon, aki tartósan gyermekek irányába érez szexuális vonzalmat?

Rég nem tapasztalt egyetértés alakult a hetekben politikai oldaltól függetlenül azzal kapcsolatban, hogy a gyermekpornográf tartalmak elkészítése és birtoklása szörnyű cselekedet, mely megtorlásért kiált. De csak hogy lássuk, nem a magyarok kifejezetten pedofil-ellenesek: egy német és angol ajkú mintán felvett tanulmány szerint az emberek csaknem 1/3-a jobbnak tartaná, ha a pedofil vágyakkal élő emberek nem is élnének, függetlenül attól, elkövetnek-e bűncselekményt. De mikortól beszélhetünk olyan állapotról, ami veszélyezteti a társadalmunkban élő gyermekeket?

Első és legfontosabb talán, hogy differenciáljuk magát a mentális zavart. A pszichológusok diagnosztikai kézikönyveként szolgáló DSM 5 szerint pedofíliáról, mint pszichiátriai zavarról diagnózist az kaphat, aki ismétlődő (legalább 6 hónapig tartó) vonzódást tapasztal prepubertás korúak (kb.13 éves kor alatti gyermekek) irányába. És itt van az első nagyobb eltérés a törvényi szabályozás és a szakma meghatározása között Magyarországon (bár a btk is megkülönböztet 14 és 18 év alatti sérelmére elkövetett bűncselekményt); a pszichodiagnosztika, a biológiai fejlettséghez köti a parafiliát (atipikus szexuális vonzalmat), ami talán életszerűbb, ám nehezen lenne alkalmazható törvényi szabályozás szintjén.

Bár a diagnózis felállításához elegendő a tartós fantáziálás fiatalkorúakkal kapcsolatban, fontos megkülönböztetni azokat, akik a késztetésnek engedve gyerekeket bántalmaznak, illetve, akik „mindössze“együtt élnek a késztetéssel. Utóbbi ugyanis egy sikeres terápia után is fennállhat.
Arra vonatkozóan, hogy a pedofília kísértésének milyen arányban engednek ezzel a zavarral élők, és hányan nyomják el, nem élik ki vonzalmukat, egymásnak ellentmondó kutatási eredmények születnek, ahogy arról is, genetikai, vagy szociálisan kódolt zavarról van-e szó. A tudomány előrehaladását, és a rendszer megoldását erősen hátráltató tényező, hogy pszichológusnak jelentési kötelezettsége van egy pedofil hajlamát kiélő, gyermekekkel szexuális viszonyt folytató személy esetén, akire a bejelentés után nagy valószínűséggel bírósági ítélet és a börtönhierarchia legalsó lépcsőfoka vár, ha segítséget kér hajlama kordában tartására. Ilyen feltételek mellett persze kicsi eséllyel várhatjuk, hogy bárki önként segítséget kérjen, ha ilyen jellegű problémával küzd.

 

1006opednegley-jumbo.jpg

A kép forrása: https://www.nytimes.com/2014/10/06/opinion/pedophilia-a-disorder-not-a-crime.html

Hogy ismét a németeknél minden jobban megy szokásnak hódoljunk: Németországban, ha valakit elítélnek gyermekpornográf képek birtoklásáért három évre, a három év után sem kerül ki a büntetés-végrehajtásból. Az illető preventív őrizet alatt marad, ahol egy szakmai team folyamatos szociális terápiával (a kognitív pszichológia eszközeivel) segíti börtön és rabruha nélkül abban, hogy menedzselni tudja a társadalmi konvenciók ellenére továbbra is fellépő vágyait. Vagy hogy egy másik nyugati példát nézzünk: a dánoknál nyitva áll a lehetőség önkéntes kémiai kasztrációra is, ám ezt minden esetben megtámogatják szociálterápiával. Ha már Nyugat és kasztráció; az USA néhány tagállama előtt sem ismeretlen a módszer: Alabamában a tavalyi évben foglalták törvénybe bizonyos szexuális bűncselekmények esetén a kémiai kasztrációt, mint a szabadlábra helyezés feltételét (ezzel egyébként az önkéntesség tényállását erősen megkérdőjelezve.) Hasonló intézkedéseket pedig olyan államok is kilátásba helyezték, mint Florida, Louisiana vagy Wisconsin. Az Egyesült Államokban a pedofil emberek nevét felsorakoztató publikus nyilvántartás is bevett gyakorlat, ezen a linken a legtöbb állam adatbázisában lehet keresni név vagy lokáció szerint, lakik-e pedofil egy adott környéken.

De ha az érem másik oldalát nézzük, és úgy tekintünk a parafiliákkal élőkre, mint bármely más pszichiátriai zavarral élő csoportra, akik létezését nem lehet a szőnyeg alá söpörni, felmerül a kérdés, mit tehet, aki észrevesz magán pedofil vágyakra utaló jelet, de morális megítélése alapján vagy más okból nem szeretné azokat mások kárára kiélni?

Azok számára, akik segítséget kérnek, általában a kognitív-viselkedés terápiás módszerek tudnak leginkább hatékonyak lenni (pl. áldozatok iránti empátia építése, vagy averzív kondicionálás módszerével), ahol indokolt, gyógyszeres kezeléssel kiegészítve. Egy sikeres terápia eredményei lehetnek többek közt a csökkent szexuális étvágy, nagyobb empátia az áldozatok irányába, és fejlettebb önszabályozás. Egy szakember segíthet különböző megküzdési stratégiák elsajátításában, de ehhez a kliens betegségtudata, és kitartó szándéka szükséges. És gondolhatnánk, hogy mindez a szakma dolga, hogy legyen végre egy pszichológus kamara, ami többek közt az ilyen problémákra épít egy jól kidolgozott rendszert. Ám amíg az országot irányítók érdekei kimerülnek a társadalom igazságérzetének elhallgattatásában rendszerszintű megoldás helyett, erőforrások és megfelelő társadalmi felfogás híján ez a rendszer magától nem fog kiépülni.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg pszichológus hallgató.

Forrás:

https://www.nytimes.com/2019/09/29/us/pedophiles-online-sex-abuse.html?fbclid=IwAR3rjviHXAD8R4itWkFnGz3WnNOrxAw6iR0TFoE3SJd2iKaA7KqFU5qvMdo

https://buntetojog.info/kulonos-resz/204-%C2%A7-gyermekpornografia/

https://buntetojog.info/kulonos-resz/btk-342-%C2%A7-kozokirat-hamisitas/

https://www.nytimes.com/2019/06/11/us/politics/chemical-castration.html

https://www.nsopw.gov/

http://www.academia.edu/download/43785879/Stigmatization_of_People_with_Pedophilia20160316-14957-1lex72u.pdf

https://www.psychologytoday.com/intl/conditions/pedophilia

Skócia megerősítheti önállóságát a vírushelyzet alatt

A vírushelyzetet az Egyesült Királyság miniszterelnöke Boris Johnson, és Skócia első minisztere Nicola Sturgeon teljesen eltérő módon közelítették meg. Ennek a jelentősége viszont nem csak magához a járvány kezeléséhez kapcsolódik, hiszen úgy tűnik, hogy emellett a jelenlegi helyzet akár a két ország kapcsolatának jövőjére is nagy hatással lehet.

A két ország szövetségével kapcsolatban évek óta ugyanazok a kérdések merülnek fel: 2014-ben a skótok egy népszavazás során többségében az Egyesült Királyságban maradás mellett szavaztak, ám mivel Skócia lakossága nagyrészt Európai Unió párti, feszültséget képezett London távolodása az Uniótól. Így mikor 2016-ban a Skót Nemzeti Párt nyert a skót parlamenti választásokon, Nicola Sturgeon megígérte: ha Skóciát az akarata ellenére kivezetik az EU-ból, újabb népszavazást tartanak, amelynek tárgya az Egyesült Királyságból való kilépés, és ezáltal Skócia EU-tagságának biztosítása lenne. Miután az Egyesült Királyság 2020. január 31-vel kilépett az EU-ból, Sturgeon továbbra is kitart e cél mellett. Furcsamód a vírushelyzet pedig lehetőséget teremthet annak, hogy ez a népszavazás megvalósulhasson.

Edinburgh március 23-án, a londoni kormánnyal megegyező napon vezette be a kijárási korlátozást, ám a vírus enyhülése közben szelektívebben szüntette meg a korlátozásokat. A kocsmák néhány nappal tovább tartottak zárva, kötelező a maszkok viselése az üzletekben, (ami Angliában nem mondható el) és Angliával ellentétben Spanyolországot, az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb üdülőhelyét is lehagyta azon országok listájáról, amelyekbe skótok utazhatnak anélkül, hogy visszatérve izolációba kelljen vonulniuk. Ezek mellett az utóbbi három hónapban a kormány mellett összeállt egy tudósokból álló szakértőcsoport, akik folyamatos kommunikációt folytatnak a kormánnyal vírusügyben. Ms. Sturgeon tehát tudatosan egy óvatosabb, körültekintő taktikát követett és követ, és többször nyilatkozott úgy, hogy meggyőződése, hogy Anglia túl nagy kockázatokat vállal a közösségi élet gyors újraindításával.

2017_38_nicola_sturgeon.jpg

A kép forrása: https://www.newstatesman.com/politics/scotland/2017/09/interview-nicola-sturgeons-scottish-referendum-dilemma


Az óvatosság úgy tűnik meghozza az eredményét Skóciában, az országban sikerül alacsonyan tartani a fertőzöttek, és halálos áldozatok számát, Angliával szemben, ahol Boris Johnson szabados víruskezelése kevésbé reményteli adatokhoz vezetett – gondoljunk csak a járvány első szakaszára a nyájimmunitással való kísérletezésre. A határok azonban nyíltak a két ország között, rengeteg az átjárás, így ami Angliában történik az előbb utóbb Skóciára is hatással van. A napi számadatok erős kontrasztja újraélesztette a skótok régi sérelmeit, akik 2014-ben az Egyesült Királyságból elhagyása ellen szavaztak, de egyértelműen elutasították az EU-s kilépést. A nacionalista, függetlenségpárti érzelmek új lendületet kaptak az országban, egy friss közvéleménykutatás szerint jelenleg a skótok 55%-a függetlenségpárti. Egyes elemzők szerint, ezt a nacionalista skót kormány eredményes víruskezelése eredményezi, azonban a számadatok mellett érdekes lehet megfigyelni a vírust övező politikai kommunikációt is.

Nicola Sturgeon kormánya a kezdetektől függetlenség- és EU-párti, de május óta egyre tudatosabb az elkülönülés kommunikációjukban a brit kormánytól, erre a célra pedig kiválóan használják a járványhelyzet adta politikai lehetőségeket. Bár a skót víruskezelési adatok nem rosszak, európai szinten nem is kiemelkedőek, így a skót kormányfő kommunikációjában saját helyzetüket tudatosan az angolokéval veti össze, ezzel megerősítve a választókban az elégedettséget a hazai víruskezeléssel, és az ellenszenvet Angliával és az angol válságkezeléssel szemben. Ez a kommunikáció provokálta Boris Johnson-t is, aki eddig előszeretettel nevezte az angol-skót konfliktust eltúlzottnak, a mostani helyzetre pedig azt nyilatkozta, hogy „lenyűgöző”, és „valódi határok nem léteznek Anglia és Skócia között”. A friss közvéleménykutatások azt mutatják, hogy Strugeon támogatottsága nő, Boris Johnson viszont gyengül Angliában. Anglia és a brit kormányfő jelenlegi kiszolgáltatottsága pedig szakértők szerint arra ösztönözheti az Egyesült Királyság miniszterelnökét, hogy megfontolja a függetlenségi népszavazást, ami eddig szóba sem kerülhetett. De ha a népszavazás nem is történik meg, annyi legalábbis biztos, hogy innentől kezdve sokkal nehezebb lesz rá nemet mondani, és kérdéses, hogy hosszútávon mennyire lesznek képesek az egységpárti britek konszolidálni ezt a szituációt.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, jelenleg politológus hallgató.

Források:

-https://www.nytimes.com/2020/07/10/world/europe/coroanvirus-scotland-england.html

- https://www.theguardian.com/world/2020/jul/16/coronavirus-uk-map-the-latest-deaths-and-confirmed-covid-19-cases

- https://www.aljazeera.com/indepth/opinion/coronavirus-sparks-nationalist-surge-scotland-200710114816867.html

A rendszerszintű rasszizmus működése

Az Egyesült Államok jogi keretet teremtett, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, a drogháború révén pedig eszközt, fegyvert, de valójában kevés felelősséget adott a kezükbe. George Floyd meggyilkolása emiatt történhetett meg. Vendégszerzőnk, Hüvös Ferenc írása.

1961-ben, amikor egy fekete és fehér papokból álló csoport belépett a buszállomás szegregált várótermébe a Missisipi állambeli Jacksonban, a kiérkező rendőrség őrizetbe vette őket. A következő hat évben perek egész sorozata követte egymást, míg végül 1967-ben az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került. A bíróság döntése a Pierson v Ray ügyben megerősítette a korábban, állami szinten hozott döntést, miszerint az eljárást végző rendőrt nem vonhatják felelősségre azért, amit ő jogszerű cselekedetnek tartott.

A Pierson v Ray döntés megágyazott a későbbi, 1982-es döntésnek, melyben a Legfelső Bíróság határozata szerint a szövetségi állam dolgozói védettek a jogi eljárásoktól munkavégzésük során felmerülő kérdésekben. Az angol jogi szaknyelv ezt qualified immunity néven tartja számon. Fontos megjegyezni, hogy a koncepció maga létfontosságú: szövetségi szinten foglalkoztatottak például a tanárok, a különböző állami szervek szabályok betartásáért felelős szakértői és vizsgálói. A qualified immunity megakadályozza például az olajvállalatokat, hogy eltemessék az őket vizsgáló EPA-t (Environmental Protection Agency, Környezetvédelmi Hivatal) jogilag kétes értékű perek alatt.

Csakhogy a rendőrség szintén a szövetségi állam egy ágának tekinthető. És míg a tanárok, vagy az EPA vizsgálóbiztosai nem viselnek fegyvert, addig a rendőrség minden nap kerül olyan helyzetekbe, ahol a túlkapásokra minden feltétel adott.

h.png

Kép forrása: https://www.wrde.com/story/42199597/protesters-invoke-different-names-to-decry-police-treatment

A qualified immunity kérdését 2009-ben vizsgálta felül legutóbb a Legfelső Bíróság, mely esetben (Pearson v Callahan) katasztrofális hatású döntésre jutottak: eltörölték a korábbi, bíróság általi kétlépcsős vizsgálatot, mely megállapította a törvénysértést, és ezt követően vizsgálta volna az ügyet, és a bíróságok döntésére hagyták qualified immunity alkalmazását. A bíróságok többsége, ennek következtében, megteheti, hogy a legtöbb, rendőrökkel kapcsolatos eljárást vita vagy indoklás nélkül kidobja. Ami megakadályozza a precedens teremtését, és így az adott cselekedet tiltását.

Az államügyészek sem szívesen foglalkoznak rendőröket érintő ügyekkel: az Egyesült Államokban a rendőrség és az ügyészség szoros, már-már szimbiotikus kapcsolatot ápol. Egy ügyész akkor végezheti jól a munkáját, ha bírja a helyi rendőrség támogatását, amihez először a jóindulatukat kell elnyerni. Miért vállalkoznának akkor egy alapvetően veszett üggyel és kockáztatnák saját karrierjüket?

George Floyd esete ennek tökéletes példája: Derek Chauvin, a rendőr, aki meggyilkolta Floydot több esetben is részt vett erőszakos cselekedetekben, de az ügyészség sosem emelt vádat ellene. Hasonló eset a szintén 2020-as, Ahmaud Arbery halálával végződő konfrontáció. Arbery-t még februárban a már visszavonult rendőr, Gregory McMitchel és fia Travis üldözték autóval, miközben kora délutáni kocogásra indult – betöréssel gyanúsították ugyanis (későbbi vizsgálat megállapította: alaptalapul). Az eset végeredménye Arbery halála lett, elkövetőit csak májusban tartóztatták le, miután az incidensről előkerült egy videófelvétel. Egészen addig az államügyész elutasította a vádemelést.

Ez mind a magyarázat arra, miként engedhetik meg a rendőrök maguknak a brutális túlkapásokat, de nem magyarázza, miért a feketék ellen irányul a legtöbb ilyen eset.

A válasz erre sokrétű, de alapvetően visszavezethető a Richard Nixon elnöksége alatt indult drogháborúhoz, mely militarizálta az amerikai rendőrséget. Az amerikai rendőrség nem a filmekben gyakran látott képét mutatja a mindennapokban: átalakult egy paramilitáris alakulattá, mely megkapja ugyan a katonai fegyverzetet, de messze nem rendelkezik ugyanazzal a kiképzéssel, amivel a hadsereget felkészítik annak felelős használatára.

A drogháború maga is egy érdekes eset. Papíron, kolosszális bukás, az egyetlen haszonélvezői azok a kartellek, melyek ellen irányult. John Elrichman, Nixon belpolitikáért felelős embere rávilágított a valóságra: a cél sosem a kartellek megtörése volt. Nixon felismerte ugyanis, hogy belpolitikailag két buktatójuk van, akiken elúszhat az újraválasztásuk, és a pártjuk esélyei a további választásokon: az akkor javában tomboló Vietnámi háborút ellenzők és az afroamerikai közösségek, akiket a republikánusok a polgárjogi küzdelemben ugyanúgy elvesztettek, ahogy a demokraták elvesztették a déli államokat. Csakhogy Nixon nem tehette illegálissá sem a háború ellenzését, sem azt, ha valaki afroamerikainak született. Viszont azzal, hogy kormányzati propagandával ezekhez a csoportokhoz társították a droghasználatot, majd kriminalizálták és háborút hirdettek ugyanezen drogok ellen, gyengíthették őket. A következmény? Mára a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt börtönben lévő amerikaiak 80%-a (szövetségi szinten) fekete vagy latin származású.

Ezen a tényen nem segítenek a mandatory minimum (kötelező minimum) törvények, melyek kötelezik a bíróságokat arra, milyen büntetést szabjanak ki, amennyiben a vádlottat bűnösnek találják kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben. Valaki évtizedeket ülhet minimális mennyiségű kábítószer birtoklásáért.

Az Egyesült Államok tehát megteremtette a jogi keretet arra, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, hogy megszálló hadseregként viselkedjen ott, ahol védenie és szolgálnia kellene. Egy átlagos afroamerikai tapasztalata a rendőrséggel a brutalitásról és az indokolatlan sztereotipizálásról szól. Családok törnek össze a drogháború okán, gyerekek nőnek fel úgy, hogy nem ismerik meg az apjukat. És eközben a rendőrség, amely brutalizálja ezeket a közösségeket, még felelősségre sem vonható. A törvény őket védi, nem a közösségeket.

A legutóbbi hírek szerint George Floyd és Ahmaud Arbery halálának ügyében talán igazságot szolgáltatnak. Derek Chauvin letartóztatásához és vád alá helyezéséhez négy napig tartó, erőszakos tüntetésekre volt szükség. A három másik rendőrt, akik álltak, és tétlenül végignézték, ahogy társuk meggyilkol valakit, csak most helyezték vád alá.

E sorok írója nem támogatja az erőszakot, semmilyen formában. De talán most már érthető, miért fogyott el a türelem. A mostani helyzetet évek óta tartó, békés tüntetések előzték meg. Mégis, semmi nem változott a nyomukban.

A vendégcikk szerzője történelemtanár végzettségű, jelenleg politológus hallgató.

Források:
https://www.drugpolicy.org/issues/race-and-drug-war
https://edition.cnn.com/2016/03/23/politics/john-ehrlichman-richard-nixon-drug-war-blacks-hippie/index.html
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=4741&context=jclc
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/386/547/
https://www.aclu.org/issues/criminal-law-reform/reforming-police/war-comes-home?redirect=war-comes-home-excessive-militarization-american-policing
https://www.vox.com/2020/6/3/21277104/qualified-immunity-cops-constitution-shaniz-west-supreme-court
https://www.nytimes.com/article/ahmaud-arbery-shooting-georgia.html

Miért történnek George Floyd esetének tucatjai az USA-ban?

Az egész interneten végigsöpört a hír, miszerint egy afroamerikai férfit rendőri intézkedés közben meggyilkoltak. Az áldozat bűne az volt, hogy hasonlított valakire, aki hamis pénzzel próbált meg fizetni egy boltban. A férfi nyakán pontosan 8 percig térdelt a rendőr, egészen addig amíg az oxigénhiánytól George Floyd elájult, majd meghalt. Közben végig az életéért és levegőért könyörgött, amelyről videófelvétel is készült. Az esemény egy tragédia, erről szinte teljes a konszenzus, ám eredményeképpen immáron napok óta tart a fosztogatásba és rombolásba fulladt tüntetéssorozat Minneapolisban, és mostanra már több nagyvárosban is.

george-floyd-protests2.jpg

Kép forrása: https://indianexpress.com/article/world/george-floyd-death-us-protests-donald-trump-6437122/

Először is érdemes megértenünk azt, hogy az USA rendfenntartó szervei miért olyanok amilyenek, miért mindennaposok náluk a túlkapások. Az elsődleges indoka ennek az, hogy a fegyverviselés alkotmányos joga minden amerikai állampolgárnak. Az európai országokban, többek között hazánkban is, egy rendőrnek relatíve kevés félnivalója van egy intézkedéskor. Az állam fegyver monopóliuma miatt hatalmas fizikai fölényben van az állampolgárokkal szemben, így a puszta rendőri mivolta túlnyomó többségben megelőzi az erőszakot. Az Egyesült Államokban viszont akár egy egyszerű igazoltatás is lövöldözésbe fulladhat, és fullad is sokszor. Egészen egyszerűen, ott egy rendőrnek tényleg az élete foroghat kockán egy intézkedéskor, hiszen sosem lehet tudni, hogy a fegyver melyik oldalán végzi. Ezért is jogszerűek ott az olyan, nálunk akár elképzelhetetlen jogszabályok, mint például a „gyanús mozdulatra” leadott lövés, amely a rendőr szubjektív megítélésére bízza az igazoltatott ember életét. Ennek is köszönhető, hogy az USA messze a legelső nemzetközi viszonylatban a rendőrgyilkosságok és a rendőrök által elkövetett gyilkosságok terén is. George Floyd esete azért is felháborító, mert a veszélyesség semmilyen jelét nem mutatta. Nem értette, hogy miért kellene őt egy olyan bűncselekményért előállítani, amit nem követett el. Azt viszont látni kell, hogy ezek a bűncselekmények tovább mennek az egyszerű rasszizmusnál.

A rendőri túlkapások vajon miért érintik jobban a fekete közösséget, mint a többi etnikumot? Az USA bűnözési nyilvántartása teljesen eltér az európai normáktól. Itt az illető neme és kora mellett annak bőrszínét, valamint vallási hovatartozását is rögzítik, így a társadalomra jól eloszthatóan vannak számontartva a bűnözők, csoportjaik szerint. Ebből az adathalmazból derül ki az, hogy a feketék annak ellenére, hogy 12%-át teszik ki az amerikai társadalomnak, több mint 33%-át a börtönlakóknak, míg a fehéreknél ez az arány 62% és 30%. Ebből következik a két széles amerikai narratíva: a liberális, miszerint a rendszerbe intézményesült rasszizmusnak köszönhetően sokkal több feketét ítélnek el a bíróságokon, valamint állítanak elő a rendőrök. A jobboldali felfogás szerint viszont az afroamerikai kultúra ezer szálon kapcsolódik a bűnözéshez, ezért is található meg ez a nagyságrendi különbség. Az igazságot nem kíséreljük megállapítani, az viszont egészen biztos, hogy ezek az arányok elmélyültek a köztudatban, és elsőrendűen befolyásolhatják mind a rendőr, mind pedig az egyszerű állampolgárok hozzáállását.

A tüntetések egyelőre nem a Martin Luther King által lefektetett, békés afroamerikai demonstrációknak felelnek meg. Az utcákon már egy embert halálosan meglőttek, több millió dollár kárt okoztak, valamint egy rendőrőrsöt is elfoglaltak a tüntetők. Az etnikumok közötti konfliktusnak a 21. században egyáltalán nincs létjogosultsága, ennek ellenére a világ vezető hatalma jelenleg ott tart, hogy kénytelen bevetni a hadsereget a Nemzeti Gárda képében, hogy megfékezze a további pusztítást. Felmerül az a kérdés, hogy a tragédiát érdemes-e újabb tragédiákkal kifizettetni? Az afroamerikai sztereotípiákat pedig az utcák felgyújtása, kocsik rongálása, boltok fosztogatása nem fogja gyengíteni, éppen ellenkezőleg. Az állandó feszültség és frusztráció artikulálatlan és elkeseredett kommunikációja ez, amely már jó ideje gyűlt a #blacklivesmatter zászlaja alatt. 

Ami biztos, hogy George Floyd halálára nem újabb halálesetekkel kellene emlékeznie az amerikai társadalomnak.

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

Források:https://www.vox.com/identities/2020/5/27/21271667/george-floyd-death-police-kneed-in-the-neck?fbclid=IwAR1Y4DRQRkWI0fyugH7QMbge2gIauqaU_ZDCK5ovqDLRLV4NKZtAnMXp1s

https://www.bbc.com/news/world-us-canada-52854037

 

Összeesküvés-elméletek nyomában

A férfiölő női szektáktól az 5G hálózatokig

Hogyan alakulnak ki az összeesküvés-elméletek, és milyen összetevők kellenek a "tökéletes recepthez"? Mikor és hol történt a történelem első olyan esete, amelyet az utókor konteónak tart? És mi köze van az 5G hálózatoknak a Covid-19 járványhoz? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Krisztus előtti kortól kezdve egészen 2020-ig!

Az összeesküvés-elméletek nem a modern világ találmányai, akármennyire is az a gyanúnk, hogy ezek a teóriák a 20. században kezdtek csak el felvirágozni. Bár kétségtelen, hogy ma jóval nagyobb mennyiségben találkozunk ilyen elméletekkel, ez inkább annak tudható be, hogy az internet korában bárki bármit leírhat, megoszthat, és sokszor ezek mindenfajta cenzúra nélkül áraszthatják el a weboldalakat, mire pedig valakinek feltűnik, hogy az adott témának vajmi kevés köze van a valósághoz, már késő, és, mint futótűz szétterjedt. 

Illuminati room!

Kép forrása:https://www.tripadvisor.com/LocationPhotoDirectLink-g190382-d7350736-i161236100-ESCAPE_Limassol-Limassol_City_Limassol.html

A férfiölő női szekta

Az egyik első feljegyzett eset a Krisztus előtti korból származik, amikor is Rómában időszámításunk előtt 331-ben hirtelen és rejtélyes módon magas rangú férfiak kezdtek megbetegedni, akik többsége hamarosan bele is halt az ismeretlen kórba. Senki nem tudta e rejtély okát, mindaddig, amíg egy nap egy női szolgáló nem járult a helyi bíróság színe elé, és el nem hintette azt, hogy ő történetesen tudja kik állnak a rejtélyes halálesetek mögött. Felelősnek egy felsőbb osztálybeli női szektát jelölt meg, akik állítása szerint méreggel irtják a férfiakat. Hamarosan korabeli nyomozók egy csoportja ráakadt az állítólagos tettesekre, akik azonban tagadták tettüket és azt állították, hogy ők csupán gyógyfüves főzeteket készítenek. Némileg ellentétesen hatott ezzel az állítással, hogy amikor mégis rákényszerítették őket, hogy igyanak a főzetekből, kettő nő azonnal meghalt. Ezzel elindult a megtorlási hullám, és hamarosan külön hivatal alakult arra, hogy felderítse a gonosz nőket, és méltó büntetésben részítse őket. A botrány hatalmas volt, a tömeges letartóztatások során pedig 170 nő került a bűnüldözők kezére. 

Az eseményt a pár százzal évvel később élt híres történész, Titus Livius jegyezte fel, aki bár nem volt meggyőződve arról, - mint ahogyan a mai szakértők sem -  hogy a rejtélyes halálesetek mögött valóban a női csoport állt, kötelességtudóan ezt a verziót is megörökítette. Ő egy sokkal racionálisabb lehetőséget emelt ki, méghozzá egy járvány lehetőségét. Ebben az időszakban ugyanis egy ismeretlen pestis pusztíthatott a római állampolgárok körében, amely a rejtélyes, nagyszámú halálesetre racionálisabb magyarázattal szolgálhat. A Livius által megvitatott események az elsők az összeesküvés-elméletek sorában: bár valószínűsíthető, hogy a nők tényleg gyártottak főzeteket, ezek valószínűleg inkább gyógyászati, semmint mérgezési szándékkal készülhettek, a kapcsolódó elméletek pedig részben vagy teljes egészében kitaláltak. 

A mérgezés lehetősége a jelenlegi vírushelyzetben is szárnyra kapott: április eleje óta közel 77 TV-tornyot rongáltak meg és 40 mérnököt támadtak meg az Egyesült Királyságban, mert elterjedt egy olyan teória, mely szerint a Covid-19 járvány a globális telekommunikációs hálózatok támadása az emberiség ellen. Félő, hogy ez az elmélet további agressziókhoz is vezet majd, ugyanis egyre jobban terjed a világhálón, és már az USA-ba is begyűrűzött.

Az összeesküvés-elméletek kedvelt karakterei a gyíkemberek, a kémek, a milliárdos háttérhatalmak, akik mind köztünk élnek, és vagy láthatatlanul vagy pedig minket megtévesztve tevékenykednek. Létezik összeesküvés-elmélet arról is, hogy az összeesküvés-elméletek hogyan kezdtek el terjedni: e teória szerint azokat a CIA szabadította a világra. De miért van az, hogy némelyek, ezek közül szétterjednek a egész világon és mindenhol akadnak követőik, míg más elméletek hamar eltűnnek az internet sötét bugyraiban? Mit taníthatnak nekünk ezek a felmerülő problémákról, amelyek a társadalmakban jelentkeznek, és hogyan lehet azokat megoldani?

Mi kell egy jó összeesküvés-elmélethez?

 A tökéletes összeesküvés-elmélet receptjéhez először is kell egy meggyőzően gonosz szereplő. A római történet is valószínűleg azért lett ennyire népszerű, mert a teória egybegyúrta a nők két akkoriban rettegett csoportját: a rabszolgákat és a magas státuszúakat, amely mindkét csoporttól féltek az elit férfi társadalom tagjai. A magas státuszú nőket mindig is veszélyesnek tartották, a rabszolganőkről pedig időről időre elterjedtek olyan történetek, hogy uraikat megmérgezik, valamint kémekként működnek. 

A második összetevő a kollektív félelem. Modern világukban azok a legnépszerűbb elméletek, amelyek a földönkívüli élethez, az erős elithez, a rivális nemzetekhez, vallási csoportokhoz, új techonológiákhoz vagy a környezeti pusztításokhoz kapcsolódnak. Az egész világon az emberek általában azokban a teóriákban hisznek a leginkább, melyek olyan történelmi vagy kulturális eseményekhez kapcsolódnak, amelyek bizonyos helyeken megtörténtek vagy megtörténhettek. Ezen felül minden társadalomnak megvannak a saját félelmeik és megszállottságaik, amelyekre az összeesküvés-elméletek rá is erősítenek. 

Néhány esetben az elménkben nyugvó és rejtett félelmeket bizonyos események -  mondjuk politikai változások - aktiválhatják. 

Vegyük például az antiszemita elméleteket, amelyekben a zsidók rendre gonoszak, hatalmasak, és a háttérben, titokban munkálkodnak. Ezek az elméletek olyan időszakban virágoztak fel, amikor nagy volt a társadalmi stressz, például mint egy gazdasági recesszióval egybekötött tömeges munkanélküliség, amely helyzetekben az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, és ahelyett hogy a bonyolult gazdasági és társadalmi viszonyok megismerésére törekedtek volna, egyszerűbbnek tűnt a zsidókat felelőssé tenni. A kutatások is alátámasztották azt, hogy azok az emberek, akik a társadalom áldozatának tartják magukat, hajlamosabbak a zsidókat gonosznak látni, őket felelőssé tenni, és ez az elmélet a társadalom egészére is interpretálható lehet.

Harmadik összetevőként az úgynevezett törzsi vagy csoport jelleget emelhetjük ki. E szerint jó érzés az, ha van egy saját közösségünk, az úgynevezett “ingroup”, és a rivális csoport az, aki tőlünk másfajta értékekkel rendelkezik, az “outgroup”, amely sok esetben gonosz jegyekkel is társul. Ez a csoport jelleg erős identitásképző erővel rendelkezik, és képes védelmet nyújtani azoknak az embereknek, akik fenyegetve érzik magukat a társadalomban vagy a többi csoport által. Ezeken belül pedig hamar ki tudnak bontakozni az összeesküvés-elméletek, és a kívülállókat veszélyesnek és gonosznak titulhátják. 

A bizonytalanságot is fontos összetevőként említhetjük. Kutatások alátámasztják, hogy az emberek hajlamosabbak az összeesküvés-elméletekre, ha krízishelyzettel szembesülnek - ilyen például a jelenlegi járvány is.

A járvány, amit a telefon okozott

Ebben a járványügyi helyzetben, amelyben az emberek tele vannak félelemmel, szorongással, és bizonytalansággal, ismét szárnyra keltek a telefonhálózatokat hibáztató elméletek, amelyek az elmúlt 30 évben rendre visszatérnek, és főelemük, hogy ezek a globális technológiák valahogyan károsítják az egészségünket. Január 22-én egy belga háziorvossal készült egy interjú, amelyben ő arról beszélt, hogy az 5G hálózatokat életveszélyesek, csupán ezt még nem tudják az emberek. És tessék, máris szárnyra kapott egy teória, amelyben az emberek a járványt összekapcsolták az új 5G technológiával, és már nem lehetett ennek terjedését megállítani, noha semmilyen tényleges bizonyíték nincs ezzel kapcsolatban. 

Kép forrása:https://telecoms.com/503845/5g-conspiracy-theories-what-they-are-why-they-are-wrong-and-what-can-be-done/

Az 5G-elmélet azonban nem csak egy sima teória, hanem egyenesen egy összeesküvés koktél, amely számos félelmet gyúrt egybe, mint a globális hálózatokat, a gonosz technológiát, amelyet a nagyhatalmak az emberiségre szabadítanak, a járványt és a betegségeket, amelyek láthatatlanul károsítják a mi életünket, és ez ellen mi vajmi keveset tehetünk. Ezen felül az 5G-elmélet is egy jól hangzó tündérmese, olyan mint a gyermeki történetek vagy legendák, amelyeken felnőttünk, éppen ezért lehet ennyire népszerű. Van benne gonosz, vannak benne ártatlanok, van egy jól megírt forgatókönyv és nem utolsósorban morális tanulsággal is szolgál. 

Egy összeesküvés-elmélet elterjedéséhez a tudásbeli különbségek is hozzájárulnak. Vegyük azokat az eseményeket, amelyekben például emberek rejtélyesen eltűnnek, vagy repülőgépek vesznek el a szemünk elől, és senki nem tudja vagy nem akarja egyértelműen megmagyarázni, hogy mi vagy ki állhat ezek mögött. Ezek az események remek táptalajai az összeesküvés-elméleteknek, hiszen mi sem lehetne egyértelműbb, mint, hogy a hatóságok és kormányzatok ténylegesen elhallgatnak előlünk információkat ezekről, holott ők bizonyosan tudják, hogy mi van ezek mögött az eltűnések mögött - például földönkívüliek. 

És miben hozott még újat a Covid-19 járvány az összeesküvés-elméletek terén? 

Például abban, hogy ezeket az elméleteket a vezető politikusok direkt hátsó szándékkal használják fel, az indulatok feltüzelése érdekében. Amíg az eddigiekben az ilyesfajta teóriákat a társadalom marginalizált csoportjai terjesztették, akik ezáltal úgy érezték, hogy nekik is van fegyverük a hatalommal szemben, addig a pandémia időszakában olyan vezetők, mint Donald Trump vagy Nicolás Maduro kezdték el maguk is terjeszteni az összeesküvés-elméleteket. Míg előbbi azt állította, hogy látott arra vonatkozóan bizonyítékokat, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, - noha ezt a saját hírszerző ügynöksége is cáfolta - addig a venezuelai elnök azt találta mondani, hogy a vírus egy olyan elszabadult biofegyver, amelyet eredetileg Kínának szántak. 

Bár eddig is köztudott volt, hogy a politikusok igyekeznek a világot és a társadalmakat a saját képükre formálni, most e veszély még égetőbbé vált. Az USA helyzete erre egy jó példa, hiszen ahogyan a politikai paletta egyre polarizáltabbá válik, egyre inkább kerülnek elő olyan összeesküvés-elméletek, amelyek az ellenfeleket támadják meg, nem rettenve vissza sokszor még attól sem, hogy a rivális felet teljesen ellehetetlenítsék és demoralizálják. Ahogyan Russel Muirhead amerikai politikatudós is megjegyezte, elérkeztünk abba a második hullámba, amelyben az összeesküvés-elméletekben már nincsen elmélet, csupán összeesküvés. Szárnyra kapnak olyan teóriák, amelyek az elejétől a végéig teljesen kitaláltak, és mégis megtalálják a közönségüket, valamint súlyos károkat okoznak. Míg az eddigiekben az első lépés az volt, hogy az igazságot valamilyen homály fedte, ami miatt találgatások és elméletek indultak el, addig a mostani, második hullámos összeesküvés-elméletekben az első lépés kimarad. Úgy válnak ezek pedig mégis népszerűvé, hogy szinte teljesen nyilvánvaló az, hogy elejétől a végéig hamisak. 

És mit tehetünk ezek ellen?

Muirhead azt javasolja, hogy újítsuk meg a demokráciát, hiszen az emberek elvesztették a bizalmukat a kormányokban, hivatalokban és intézményekben. Szerinte ha újra legitimáljuk ezeket a szerveket, akkor az emberek visszatalálnak majd ezekhez, és kevésbé fognak az összeesküvés-elméletek felé fordulni. 

Karen Douglas szociálpszichológus azt javasolja, hogy kutatásokba invesztáljunk, ugyanis szerinte eddig kevésbé foglalkoztunk azzal, hogy egyes elméletek miért maradnak meg hosszútávon a társadalmakban - mint amilyen a laposföld-elmélet vagy az illuminátus léte - és honnan jönnek azok, valamint miért terjednek szét globálisan. Valójában az is tény, hogy számtalan ezzel foglalkozó kutatás készült az elmúlt évtizedekben, azonban rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt még hátra.

Douglas szerint a kutatók között egyetértés van abban, hogy az összeesküvés-elméletek korában élünk, bár erre sincs egyértelmű bizonyítékuk még. És ki tudja, talán ez lesz a következő összeesküvés-elmélet?

Forrás: https://www.bbc.com/future/article/20200522-what-we-can-learn-from-conspiracy-theories

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.

 

Összeesküdött mindenki mindenki ellen:

A koronavírus egyik leghangosabb narratívája

Az elmúlt hónapokban ezrével láttak napvilágot a COVID-19 jelenséget övező összeesküvés-elméletek. Ezek mindannak ellenére elképesztően népszerűek, hogy a jelentős részükről az első pillanatban megállapítható az, hogy a valósággal köszönőviszonyban sincsenek.

ossze_eskuves_cikk.jpg

Kép forrása:https://www.arabnews.com/node/1660656

Példának okáért, az a híresztelés, miszerint a kínai biológiai-hadviselés részeként jött létre a vírus: (https://www.bbc.com/news/blogs-trending-51271037). Az orosz állami televízióban is megjelentek hasonló „hírek”, amelyek indirekten az USA-ra mutogattak, mint bűnbak (https://www.bbc.com/news/world-europe-51413870). Az igazán érdekes viszont az, hogy amint haladtunk egyre mélyebbre a járványhelyzetbe, úgy ezek az elméletek egyre nagyobb és nagyobb teret nyertek. Idővel pedig vezető politikusok kezdték el ezeket megemlíteni, ezzel is hitelt és nyilvánosságot adva az ilyesfajta narratíváknak.

Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, hogy Kína a saját nemzetközi megítélését milyen hatékonysággal volt képes volt manipulálni, és miként öltötte magára az önzetlen segítő szerepét(https://paradigma.blog.hu/2020/03/26/kina_feladta_a_lecket_mi_pedig_roluk_masolunk). Most viszont úgy néz ki, hogy a Kínai Kommunista Párt képes volt még egy hatalmasat csavarni a helyzetén. Donald Trump nagy következetességgel Pekinget vádolja a globális járványhelyzetért: „Chineese virus”-nak hívja (kínai vírus) és jóvátételt követel a kommunista rezsimtől a vírus által okozott károkért. Az USA kormányának szóvivői pedig folyton lebegtetik a járvány szándékos kifejlesztésének és eleresztésének lehetőségét.

Kína pedig pont ugyanezt csinálja. Zhao Lijian, a kínai külügyminiszter egyre gyakrabban kommunikálja azt, hogy a vírus az USA-ban keletkezhetett. Március 12.-én azt tweetelte, hogy az amerikai hadsereg hozta be a kórokozót Kínába, ezután egy nappal pedig egy cikket osztott meg, melyet azzal kommentált, hogy további bizonyíték arra, hogy a vírust az USA-nak „köszönhetjük”. Érdekes módon a cikk azóta teljesen eltűnt az internetről. Lassan ott tartunk, hogy a vírusnak semmi köze sincs Kínához, sőt nekik köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj.

tweet_kina.png

Kép forrása: https://twitter.com/zlj517

Valójában ezek a konspirációk szinte minden alkalommal cáfolhatóak, hiszen szinte lehetetlen elképzelni, hogy bárkinek is érdeke lett volna szándékosan ekkora nemzetközi krízist okozni. Többek között azért is, mert a globalizmus sajátossága, hogy mindenki megégeti magát egy ilyen szituációban. Tekintettel arra, hogy az USA és Kína egymás legnagyobb kereskedő partnerei, a látszólagos konfliktusok ellenére sem érdeke egyik félnek sem a mostani helyzet.

Az tudni lehet, hogy egészen biztosan nem mesterségesen előállított a vírus, mivel ezt viszonylag könnyedén meg lehet állapítani annak szerkezeti felépítéséből. Erről szinte teljes konszenzus van a hozzáértők között. Ezért is érdekes, hogy ennek ellenére folyamatos vizsgálatokat rendelnek el a CIA-nál, a mesterségesség lehetőségéről. Az viszont nagyon is előfordulhat, hogy a vírus természetes eredetű, és vizsgálat közben szabadult ki valahogy. Mint jól tudjuk, Wuhan volt az origója a járványnak, és ott található a Wuhani Virológus Intézet (WIV).

A kínai kormány pedig egyáltalán nem járult hozzá ahhoz, hogy bármilyen külföldi kutatócsapat segédkezzen ennek az eshetőségét kideríteni az ottani hatóságoknak. Ez természetesen nem jelenti azt egyértelműen, hogy valami olyat takargatna az állampárt, melynek közvetlenül van jelentősége a koronavírus helyzet kialakulásában. Ettől függetlenül nem zárhatjuk ki a lehetőségét annak, hogy talán a járványhelyzet legnagyobb fordulata még mindig várat magára.

Források:https://www.sciencealert.com/here-s-what-scientists-think-of-the-coronavirus-was-made-in-a-lab-rumour

https://www.bbc.com/news/world-52224331

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

„A demokráciát is tanulni kell” – interjú Forgács József szociálpszichológussal

Nemrég jelent meg munkatársaival közösen szerkesztett könyve, melyben a szerzők azt taglalják, hogyan lehet alkalmazni a szociálpszichológia eredményeit a világ problémáinak feltárásában és megoldásában. Nem maradhattak ki a közélettel és politikai viselkedéssel kapcsolatos fejezetek sem, melyek közül egy, kifejezetten hazánkra összpontosít. Milyen pszichológiai igényeket elégít ki a populizmus? Hogyan alakítja történelmünk a világszemléletünk? Hogy van a magyar demokrácia és túléli-e a világjárványt? A University of New South Wales szociálpszichológia professzorával, Forgács Józseffel beszélgettünk. A korábban három részben közölt interjút ezúttal egyben olvashatják.

fj_szerk22.jpg

Úgy tűnik, hogy a liberális demokrácia nevű huszadik századi történet mégsem elég erős és nem működik a világ minden pontján.

A liberális demokrácia nem a huszadik század sajátja, hanem egy egyedülálló több száz éves nyugat-európai történelmi fejlődés eredménye, mely a felvilágosodás óta az egyéni függetlenséget és szabadságot határozta meg, mint fő értéket. Ez az értékvilág nem egyformán vert gyökeret Európa minden államában. Mint ezt már Bibó István is kimutatta, a kelet-európai országokban nagyrészt megmaradt a kollektivista, csoportalapú, nacionalista tudatvilág, így talán nem is annyira meglepő, hogy a rendszerváltás után sem tudott megszilárdulni a liberális demokrácia.

A keleti blokk országaiban eleve halálra volt ítélve ez a berendezkedés, vagy csak késve kapcsolódtunk be a liberális demokráciák fénykorába?

Nem volt eleve halálra ítélve, hiszen a liberális demokrácia sikeresen gyökeret vert sok olyan országban is mint Tajvan vagy Dél-Korea, melyeknek ugyancsak nem volt demokratikus tradíciója. Sőt, hozzánk hasonló országok, mint Szlovákia is közelebb állnak manapság a demokratikus viselkedési normákhoz.

Magyarországon is megszilárdulhattak volna a demokratikus intézmények és normák, de ehhez egy mélyreható tudati változásnak is be kellett volna következnie.

Valószínűleg történelmi balszerencsénk, hogy 2010 után olyan autokrata vezető került hatalomra, aki önmaga is a késői Kádár-korszakban szocializálódott, és sem nem érti, sem nem értékeli a liberális demokrácia letagadhatatlan előnyeit. Megdöbbentő 2014-es beszédeben Orbán Viktor szándékosan hátat fordított a liberális demokráciának, és az elmaradt, diktatórikus keleti államokat nevezte példaképének. Másrészt a magyar választók jelentős részében is megmaradt egy erős hajlandóság, hogy elfogadja az autoriter, diktatórikus vezetői stílust, hiszen generációk óta ezek a normák érvényesülnek.

Mi az a történet, amit az illiberális/populista erők megírtak és eladhatóvá tettek?

A populizmus, mint politikai fogalom nehezen meghatározható, de több jellemzője is van. A populista ideológia szembeállítja a népet egy idegen szívű „elittel”, a népet, mint referencia csoportot idealizálja és felülrendeli az egyénnek, elfogadja a vezérelvűséget, a saját ideológiáját abszolútnak és morálisan megkérdőjelezhetetlennek tartja, és preferálja a hierarchikus, autokrata és homogén mentalitást az egyéni szabadságjogokkal szemben. A modern populizmus megpróbálja kiaknázni a pozitív csoportidentitásra való archaikus igényt, hiszen a csoportazonosulás fajunk évezredes evolúciós sikerének is egyik alapját képezi. Nyugaton ezt a csoportalapú, kollektivista gondolkodást váltotta le az európai felvilágosodás liberális és individualista szemlélete.

Mi a magyar történet, amit a Fidesz kreált és olyan sok szavazót megfogott vele?

A Fidesz populista ideológiája elsősorban a demagóg nacionalizmus tudatvilágára épül. A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék), hogy így növelje a félelmet, a gyűlöletet és persze a vezér legitimitását. Az ilyen hazug és demagóg propaganda eddig csak a legszélsőségesebb diktatórikus rendszerekre volt jellemző. Érdekes, hogy a Fidesz propaganda-stratégiája akkor is működik, ha semmi valóságalapja sincs. Hiszen a menekültek nem akartak Magyarországon maradni, Soros talán Széchenyi óta a legadakozóbb filantróp az országban, az EU pedig nemhogy nem ellenség, hanem az ország történelmének legbőkezűbb támogatója.

Tényleg egy jószándékú, nagylelkű filantróp lenne Soros György? Az EU pedig többet ad, mint bárki más? Ez ilyen egyszerű lenne?

Soros mélyen hisz a szabad társadalom eszményében, melyet londoni tanulmányai során Karl Popper filozófus hatásának köszönhet. A rendszerváltás idején Soros elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer gyengítésében és a szegények támogatásában, Orbán is tőle kapott ösztöndíjat. Azóta is világszerte támogatja a nyílt társadalom és az emberi szabadság eszményét.

Bár szerintem is elhibázott a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja, az ellene terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek kivétel nélkül aljas hazugságok.

Normális, tájékozott ember nem veheti komolyan, hogy Sorosnak titkos befolyása lehetne az európai vagy amerikai nagypolitikára, hiszen az általa támogatott ügyek gyakran vereséget is szenvednek. Soros, csakúgy, mint Széchenyi, hisz egy nyílt és felvilágosult társadalomban és saját magánvagyonával támogatja ezt az eszmét.  

Ami az EU-t illeti, Magyarország még soha nem kapott ekkora anyagi segítséget, ami a magyar GDP több mint 3 százalékát teszi ki. Ez a nyugat-európai adófizetők pénze, és hazugság, hogy ez a pénz nekünk „járna” mert megnyitottuk a piacunkat. Ezt saját érdekünkben tettük, mert a kommunizmus évei után végre a magyarok is szerettek volna nyugati árukínálathoz jutni. Elképesztő, hogy a magyar választók máig eltűrik, hogy ezt a példátlan gazdasági segítséget elherdálják és korrupt Fidesz-közeli oligarchák ellopják, amit a magyar ügyészség tétlenül végignéz.  

1225195.jpg

"A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék)..." Kép forrása: Molnár Ádám/Népszava

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista kormánypárti propaganda?

Valószínűsíthető, hogy a magyar választók jelentős részének érzelmi igénye is van a nacionalista propagandára, mely a magyarokat egy hősies, ellenálló nép szerepében mutatja be. Ez az stratégia a harmincas évek ideológiájára emlékeztet.
A populizmus általában akkor válik igazán dinamikus politikai erővé, amikor a csoport identitása sérült, úgy érzi, hogy igazságtalanul és érdemtelenül bánnak vele és hátrányba került más csoportokkal szemben. Sok szociálpszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a sérült csoportidentitás nagy szerepet játszik a populista politika sikerében.

A magyar nemzeti tudatot és politikai gondolkodást jellemzi egy talán a történelmi kudarcokra visszavezethető önsajnálat, kisebbrendűségi érzés, áldozatmentalitás, a mások hibáztatása, és a saját felelősségünk tagadása.


A sérült nemzettudat empirikusan is kimutatható a nyelvhasználatban, például az irodalmi szövegek, iskolai tankönyvek és mindennapi beszélgetések nyelvi analízisével melyet László János professzor kutatásai meggyőzően dokumentálnak.

Tudna erre egy példát mondani?

Csepeli György szociálpszichológus például a magyar himnusz szóvilágát hasonlította össze a szomszédos népek himnuszaival. Míg a szomszéd népek himnuszai sikert, önbizalmat és optimizmust hangsúlyoznak, a magyar himnusz szavait a traumák, negatív élmények, a tehetetlenség és az önsajnálat jellemzik.

Valóban, a magyar nyelv ilyen értelemben is igen gazdag és kifejező. Ugyanakkor elszigetelten használjuk Európában. Ennek van valamilyen hatása az identitásunkra?

A nyelvi elszigeteltségnek is fontos szerepe van a nemzeti identitás fenntartásában és az ilyenfajta eltorzult alakulásában. Sok kimutatás szerint a magyarok idegennyelv-tudása nagyon gyenge európai összehasonlításban. Ez hozzájárul a tájékozatlansághoz, sokan nem ismerik vagy értik a nyugati liberális kultúrát és így könnyen félrevezethetőek. Ellenben a nemzeti nagyságra való törekvés miatt egyre elterjedtebb a rovásírás, mely a dicső múltat szimbolizálja, közben gyakorlatilag senki sem tudja elolvasni. Ez a fajta kulturális elszigeteltség az egyik fontos oka a nagyzoló, nárcisztikus kulturális identitás létrejöttének

Mit jelent a kollektív nárcizmus fogalma és miként értelmezhető Magyarország esetében?

Több szociálpszichológiai kutatás igazolja, hogy bizonyos politikai kultúrákat (így Lengyelországot és Magyarországot is) jellemez a „kollektív narcizmus” érzése. Ilyenkor egy csoport a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást egy nagyzoló, másokat lenéző, a saját csoport nagyszerűséget és erényeit vizionáló csoportidentitással kompenzálja. Ez a tudati beállítottság Bibó szerint hajlamossá tesz egy fajta „politikai hisztériára”. Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza, nem képes a valós problémákra reális megoldásokat találni, és befogadóvá válik a csoportot dicsőítő hazug politikai propagandára.

Ez a pszichológiai fogalom és annak jelenléte általában megfigyelhető a magyar lakosság körében?

Igen, sok országos felmérés igazolja ezt a fajta paradox nemzettudatot. Gyakran a megkérdezettek nagy része negatívan, pesszimistán értékeli az ország gazdasági, politikai és közjogi helyzetét, ugyanakkor ez a mélyen kritikus értékelés jól megfér egy irreálisan büszke, másokat (különösen a szomszédos népeket) lenéző és az országot idealizáló fellengzős nemzettudattal. Érdekes például a „hungarikumok” furcsa kultusza. Egy reális önbizalommal rendelkező országnak nem lenne szüksége arra, hogy hivatalos bizottságok mondják ki, hogy melyik kolbászra, fűszerre vagy italra kellene mostantól kollektívan büszkének lenni.

Milyen történelmi okok és traumák fűtik a kollektív nárcizmust?

Az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos történelme (idegen elnyomás, vesztes háborúk, sikertelen forradalmak) nagy szerepet játszik a kollektív nárcizmus térnyerésében. A traumatikus történelmi élmények magyarázatot igényelnek, és a nárcisztikus, önigazoló magyarázatokat gyakran az igazságtalanság, az árulás, az erőtlenség és az áldozat témái köré építik.

Az ország jelentős területeinek elvesztése az első világháborút követő trianoni békeszerződésben máig egy fel nem dolgozott trauma.

A magyar nemzeti identitás válságban szenved, mert a többnyire kudarcos történelem nem ad meggyőző alapot a hőn áhított pozitív nemzeti identitásra. Így a magyar nemzeti öntudatot inkább kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, mások hibáztatása és a reális történelmi értékelés megtagadása jellemzi. Ezt a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást kompenzálja egy nagyzoló, másokat lenéző, a nemzet kivételességét hangsúlyozó ideológia. 

image015.png

„Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza.”

Miért ne érezhetnénk magunkat áldozatnak ilyen történelemmel a hátunk mögött?

Az áldozatmentalitás és önsajnálat pszichológiai értelemben nagyon káros ideológiák, hiszen reménytelenséget jeleznek, azt sugallják, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, és így nincs is reményünk, hogy saját erőnkből sikereket érjünk el, hiszen leküzdhetetlen ellenséges erőkkel nézünk szembe. Ez a „tanult tehetetlenség” állapota, egy olyan pszichológiai jelenség, ami mind az egyént, mind a csoportot eleve kudarcra kárhoztatja.

Persze, ellenségekkel tele a padlás. Viszont a kormány kommunikációja át van itatva erővel, cselekvőképességgel. Azt sugallja, hogy rengeteg globális jelenségnek ellen tudunk állni és Magyarország jelentős tényezővé vált. Ez nem csökkenti a tehetetlenség érzést a kormánypárti szavazók körében?

Ezek csak üres szavak, a kormánypropaganda mögött nem áll sem effektív kormányzati teljesítmény, sem hatásos külpolitika. Magyarország az EU GDP-jének kevesebb mint egy százalékát adja, és megítélése soha nem volt ennyire rossz a világban. Ahelyett, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz közelednénk, olyan elmaradt keleti diktatúrák kegyeit keressük, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország. 

Azt is sokan mondják, hogy nem vagyunk szolidáris nép. A veszteségek, áldozatok miért nem növelik a saját csoporton belüli szolidaritást vagy a más csoportok iránti szolidaritást?

A szolidaritás hiánya részben az évszázadok óta tartó és a társadalmat atomizáló, infantilizáló autoriter rendszerek rovására írható. Ahova nem jutott el a felvilágosodás értékvilága és az egyén nem tanult meg autonóm módon viselkedni, hanem felülről várja a problémák megoldását, ott az emberek kevésbé éreznek felelősséget egymásért, hiszen maguk is kiszolgáltatottak.

Ha a világ igazságtalan, a politika pedig korrupt a magyarok szemében, - ahogy a fejezetben is említik - hogy lehet ilyen felhatalmazással kormányoznia bárkinek, nemhogy ugyanannak a vezetőnek, immáron 2010 óta?

Egy korrupt és autoriter vezető csak ott tud hatalmon maradni, ahol a választók egy része elfogadta, hogy a korrupció elkerülhetetlen, mert nincs tapasztalatuk racionális és átlátható politikai kultúráról. Így nagyon elterjedt a személyes tehetetlenség érzése is, sokan még választani sem mennek el.

Végignézve az előző 150 év történelmén azt látjuk, hogy három rendszer (Tisza, Horthy, Kádár) stabilan és hosszútávon működött. Most az általános választójog mellett, megszálló szovjet csapatok nélkül választunk egy elvileg elnyomó vezetőt és rendszert. Tényleg probléma ez? Vagy csak a sajátos magyar történelem és politika következménye?

Úgy tűnik, hogy a választók jelentős része generációk óta az autoriter, diktatórikus politikai rendszerekben szocializálódott, ezt tartja természetesnek, és így az alapvetően alattvalói viselkedési normák dominálnak.

A demokráciát is tanulni kell, szükség van egy független, magabiztos polgárságra, amely autonóm módon tud fellépni az államhatalommal szemben.

Sajnos ez nagyrészt hiányzik Magyarországon. Amit a miniszterelnök néha szándéktalan iróniával „polgárságnak” nevez, az egyáltalán nem a független polgárság fogalma, hanem pontosan az ellenkezője, a rendszernek kiszolgáltatott és behódolt kliensek osztálya.      

Mi akkor végső soron a kapcsolat a populizmus, a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus közt?

A csoport által elszenvedett negatív élmények, mint például a történelmi traumák, egy sérült és veszélyeztetett csoport identitáshoz vezetnek.

A kollektív nárcizmus ezt a sérült csoportidentitást van hivatva kompenzálni, amennyiben egy irreálisan pozitív csoportértékelés igényét fogalmazza meg.

Ezt az érzelmi igényt tudja aztán kihasználni a populista propaganda, mely a csoport áhított kiválóságát és erényeit, továbbá az ellenségekkel szembeni hősies kiállását célozza meg, akár a történelemhamisítás módszereivel is. 

Térjünk vissza a jelenbe, hiszen történelmi időket élünk. Mennyiben valós az a felfogás, hogy általában a diktatúrák vagy a populista autokráciák kezelik jól a járványt? Mekkora arcvesztés ez a helyzet a liberális demokráciák és a liberális pártok számára?

Szerintem a járványt leginkább azok a liberális demokratikus országok kezelik jól, ahol nagy a társadalmi bizalom, az egyetértés és ahol szakszerű az információ. Így például Tajvan, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, a skandináv országok, Németország, Ausztria mind kitűnően teljesítenek. A diktatúrák – ide tartozik Kína is – nemcsak, hogy felelősek a járvány kirobbanásáért, hanem hazugságaikkal és titkolózásaikkal felelősek a járvány nemzetközi elterjedéséért is. Az Orbán-kormány járványkezelése nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött. Hiányzik a kompetencia, Müller Cecília nyilvánvalóan végrehajtó, és a fegyveres erők szerepeltetése egyenesen abszurd egy ilyen helyzetben.      

Egyelőre a hatalomban lévők népszerűsége növekszik. Mi az oka annak, hogy ez a válság nem kezdte ki a kormány népszerűségét?

Krízishelyzetben általában mindenütt növekszik a vezetők elfogadottsága. Miután az átlagember sorsa a vezetőktől függ, így motiváltak vagyunk, hogy kompetensnek gondoljuk, akiktől függünk. Ez azonban egy átmeneti népszerűség.

A krízis elmúltával bekövetkezik majd a valódi, racionális kiértékelés.

Persze Magyarországon ezt felülírhatja egy esetleges újabb demagóg propaganda-kampány. Az ellenzék ellen folytatott gyűlöletkampány sajnos nem sok jót ígér. Míg demokratikus országokban a kormány és az ellenzék közösen cselekszik a krízis megoldásáért, addig Magyarországon Orbán Viktor még ezt a tragikus helyzetet is az egypárti hatalom növelésére használja ki.

Miben látja a fordulópontját annak a töretlen társadalmi bizalomnak, ami a járványkezelő kormányt népszerűvé teszi? Van az a mondás, hogy a mag-szavazói soha nem hagynák ott a kormánypártot. Ön is így gondolja, vagy tud olyan rossz lenni a helyzet, hogy ez megváltozzon?

Sajnos a történelem azt igazolja, hogy az „igazhitű” és érzelmileg megvezetett szavazó szinte a végtelenségig tud hinni. A nyilasok, vagy Hitler követői még akkor is hittek a „végső győzelemben”, amikor a szovjet hadsereg már csak pár kilométerre volt. Akik eddig hagyták magukat meggyőzni, hogy Orbán kitűnő vezető és a nemzet érdekeit képviseli, nem fogják egykönnyen feladni hitüket. Lehet, hogy csak valamilyen katartikus esemény után következhet ez be.

Vajon az eddig is magas társadalmi bizalmatlanság Magyarországon hogyan fog kinézni egy olyan pandémia után, ami egyfajta kölcsönös bizalmatlanságot követel meg mindenkitől?

Sok elemző szerint nem valószínű, hogy a világ alapjában fog megváltozni a járvány után, de a már meglévő folyamatok inkább meggyorsulnak majd. A nyugati liberális társadalmak is nagyon nehéz periódusban vannak. Az olyan hibás döntések, mint például az elmúlt évek bevándorlás-politikája nagyon meggyengítették a szavazók bizalmat.

A Magyarországon tapasztalható mély polarizáció sem fog eltűnni, sőt, a Fidesz politikája valószínűleg tovább mélyíti majd a társadalmi megosztottságot és gyűlölködést.

A kollektív társadalmi élményeknek politikailag is komoly hatásuk van. Hogy látja, milyen össztársadalmi forgatókönyvek vannak a mostani helyzet megélésére? Lehet-e ugyanabba a keretbe helyezni, hogy a történelem büntet minket, amikor mondjuk más országokban a helyzet ennél súlyosabb? Politikailag ezt vajon ki lehet-e használni?

Szerintem a járvány kimenetele Magyarországon nem az Operatív Torzs döntésétől függ majd elsősorban. A gazdasági következmények nagyon súlyosak lehetnek, itt állami támogatás híján nagyon sok ember néz majd szembe az egzisztenciális ellehetetlenüléssel, és ennek várható politikai következményei is lesznek.
A kórházak értelmetlen és embertelen kiürítését sem fogjak sokan könnyen megbocsátani. Én úgy látom, hogy a járvány olyan kihívást jelent, amely világosan fókuszba hozza az Orbán-rendszer alapvető kormányzati inkompetenciáját, ahol a párthűség többet számít, mint a szakértelem. Szégyenteljes, hogy amikor komoly, felelősségteljes és szakértői döntésekre lenne szükség, akkor is a belpolitikai hatalmi politika és rögtönzés van előtérben.

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

Szerintem Magyarország a járvány előtt sem volt mar működő demokrácia, a NER gyakorlatilag teljhatalmú egypártrendszerként funkcionál mely sok tekintetben a késői Kádár-rendszerre emlékeztet, ultranacionalista beütésekkel. Így a járvány legfeljebb felgyorsítja majd Orbán Viktor mélyen megosztó antidemokratikus politikáját.

Hiába szavaztak többen ellenük, mint mellettük, a Fidesz az ellenzéket egyre inkább a nemzet ellenségének tekinti.

Abszurd összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a jogos kritikát, a jogállamiságot felszámoltak, a demokratikus intézmények ellen engedelmes pártkatonák állnak, az ügyészség, a számvevőszék, és a NAV pártérdekeket érvényesít, bűnszövetkezeti szinten folyik az államilag szankcionált korrupció, a média túlnyomó részé kormánypárti ellenőrzés alatt áll, óriási a megosztottság és gyűlölködés, és még folytathatnánk. A békés rendszerváltás lehetősége így egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Orbán Viktor óriási történelmi felelőssége, hogy személyes hatalomvágyból eljátszotta ezt az egyedülállóan kedvező lehetőséget, hogy az ország végre felzárkózhasson a fejlettebb nyugat-európai demokráciákhoz.

***

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is