Július 12. óta újabb határvillongásokra került sor Örményország és Azerbajdzsán határán. A két állam kapcsolata már a Szovjetunió felbomlása óta viharos, de a mostani konfliktus több szempontból is egészen újszerű. Ezért ebben az írásban a jelenlegi határvillongások kiújulásának okait és következményeit fogjuk feltárni.
Örmény katona a fronton. Forrás: Guardian
Előzmények:
A két állam viszonya gyakorlatilag már a sztálini éra óta romlik, ugyanis a szovjet diktátor autonóm tartománnyá nevezte ki Hegyi-Karabahot, ezt az örmény-azeri határon lévő, Azerbajdzsán fennhatósága alatt álló, de etnikailag többnyire örmény területet. 1988-ban, miután a Hegyi-Karabahi parlament megszavazta az Örményországgal való egyesülést, véres háború tört ki a két ország között, mely során az örmény és karabahi csapatok megszállták nemcsak Karabah területét, de Azerbajdzsán több más tartományát is. Ma Hegyi-Karabah egy, de facto független, habár de jure Azerbajdzsán részét képező terület.
A helyzet:
Kezdésnek fontos leszögezni, hogy bár az előző konfliktusokban jellemzően a kisebb és szegényebb Örményország kerekedett felül, Azerbajdzsán gazdasági előnye egyre inkább behozhatatlannak látszik. Nem elég, hogy az azeri népesség három és félszer akkora, mint Örményországé, de az ország számottevő olajvagyonának köszönhetően rendkívüli gazdasági gyarapodást ért el az utóbbi időben. Így eshetik meg, hogy Azerbajdzsán GDP-je jelenleg mintegy 190 milliárd dollárra rúg, míg az örmények egy szelíd 33 milliárdból kénytelenek gazdálkodni. Emellett, ahogy azt később bemutatjuk, az azeriek kezdik nemzetközi befolyássá változtatni a gazdasági erejük, ami nemzetközi beavatkozás esetén az irányukba billentheti a mérleget.
Jelenleg valószínűsíthetően már több tucat katona és számos civil halt meg mindkét oldalon, habár mind Örményország, mind pedig Azerbajdzsán igyekszik az ellenfél veszteségeit kihangsúlyozni, és a sajátjait elhallgatni. A konfliktus azonban több szempontból is újszerű: a bevetett fegyverarzenál immáron nem csak a korábbi határvillongásokban használt kézifegyverekben merül ki, hanem jelentős szerepet kap a legújabb katonai technológia, így az automata drónok, illetve a nehézfegyverzet, mint a tankok használata is. Ezek használata inkább az azeri oldalra jellemző, ami nem csoda: Azerbajdzsán az utóbbi években mintegy 2.7 milliárd dollárt költött a hadserege modernizálására, ami majdnem hatszor akkora, mint Örményország hadikiadásai. Mégis, a korábbi évekhez hasonlóan, az azeriek mintha nem tudnák a hadtechnológiai előnyüket kiiktatni: a napokban az azeri hadsereg egy magas rangú parancsnoka vesztette életét egy örmény, feltehetőleg drónnal végzett támadás során. Azonban egyelőre úgy látszik, hogy az azeriek jobban képesek tömöríteni a potenciális szövetségeseiket. Lássuk tehát a konfliktus világpolitikai szereplőit.
Nagypolitika:
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közvéleményt váratlanul érte a konfliktus kiújulása. Washington kivár és a tárgyalás megoldást szorgalmazza, míg a két régiós hatalom, Oroszország és Törökország némileg válasza eltérő. Míg az Putinék az USA-hoz hasonlóan megbékélésre sürgetnek, mégis hadgyakorlatot tartanak a térségben. Emellett azonban jelzésértékű, hogy a hagyományosan örménybarát oroszok ezúttal nem Jerevánt, hanem Bakut értesítették a hadgyakorlatról (habár ezen a ponton elhamarkodottság lenne megítélni azt, hogy ennek mekkora valódi jelentősége van). A törökök az azeri fél mellett foglalnak állást. Ez szintén rossz hír az örményekre nézve, hiszen egy, a korábbi éveknél aktívabb török beavatkozás harapófogóba szoríthatja őket. Emellett Iránban a lakosság egyharmadát kitevő azeri kisebbség tüntetésekbe kezdett, mind Teheránban, mind nagyobb vidéki városokban, katonai beavatkozást sürgetve. Félő, hogy a közelmúlt tüntetéssorozata miatt amúgy is kissé instabil teheráni rezsim engedni fog a követeléseknek, és aktívabb katonai jelenlét mellett dönt majd.
Energiapolitikai szakértők pedig egy kevésbé ismert, a háttérben meghúzódó okra hívták fel a figyelmet. A mostani konfliktus ugyanis nem a hagyományos Hegyi-Karabahi területen, hanem attól északabbra, az Kaszpi gázvezeték környékén zajlik. Különösen érdekes, hogy a harcok a gázvezeték újonnan megépült déli szakasza közelében folynak. Így nem nehéz összekötni a pontokat, miszerint a hagyományos vallási és etnikai ellentétek mellett a térség geopolitikai jelentőségének növekedése is szerepet játszik a villongások eszkalálódásában. A gázvezeték megszerzése az energiaszegény örményeknek különösen fontos lenne – kérdés az, hogy képesek lesznek-e rá a növekvő azeri és nemzetközi nyomás alatt.
Következmények:
Még nem látni tisztán a folytatást, azonban a konfliktus általános trendjei már kezdenek kibontakozni, láthatóvá válni. A két ország hagyományos ellentétjét fokozni látszik a két ország határvidékének megnövekedő geopolitikai jelentősége. Emellett jelenleg az azeriek szövetségi rendszere jobban tömörülni látszik, ami rossz hír az eddigi konfliktusokban a hagyományosan nyertes oldalnak kikiáltott örmények számára.
A magyar kormány, hiába tűzte zászlójára a keresztény közösségek védelmét, általában mégis a muszlim Azerbajdzsánnal tart. 2013-ban ugyanis az örmény kormány kérése ellenére Azerbajdzsánnak adtuk ki Ramil Szafarovot, az örmény katonatársát egy magyarországi képzésen hideg vérrel legyilkoló azeri őrnagyot. A jelenlegi konfliktus esetén azonban a mai napig nem született hivatalos kormányzati állásfoglalás, habár várható, hogy Magyarország ezúttal is a legfőbb régiós szövetségesével, Törökországgal együtt Azerbajdzsán mellett foglal majd állást.
Végezetül szeretettel ajánlom Önöknek Serj Tankian, a System of a Down rockzenekar örmény származású énekesének a karabahi konfliktusról szóló számát.
A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, közgazdász hallgató.
