Összeesküvés-elméletek nyomában

A férfiölő női szektáktól az 5G hálózatokig

2020. május 28. - D. Hajnal Boglárka

Hogyan alakulnak ki az összeesküvés-elméletek, és milyen összetevők kellenek a "tökéletes recepthez"? Mikor és hol történt a történelem első olyan esete, amelyet az utókor konteónak tart? És mi köze van az 5G hálózatoknak a Covid-19 járványhoz? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Krisztus előtti kortól kezdve egészen 2020-ig!

Az összeesküvés-elméletek nem a modern világ találmányai, akármennyire is az a gyanúnk, hogy ezek a teóriák a 20. században kezdtek csak el felvirágozni. Bár kétségtelen, hogy ma jóval nagyobb mennyiségben találkozunk ilyen elméletekkel, ez inkább annak tudható be, hogy az internet korában bárki bármit leírhat, megoszthat, és sokszor ezek mindenfajta cenzúra nélkül áraszthatják el a weboldalakat, mire pedig valakinek feltűnik, hogy az adott témának vajmi kevés köze van a valósághoz, már késő, és, mint futótűz szétterjedt. 

Illuminati room!

Kép forrása:https://www.tripadvisor.com/LocationPhotoDirectLink-g190382-d7350736-i161236100-ESCAPE_Limassol-Limassol_City_Limassol.html

A férfiölő női szekta

Az egyik első feljegyzett eset a Krisztus előtti korból származik, amikor is Rómában időszámításunk előtt 331-ben hirtelen és rejtélyes módon magas rangú férfiak kezdtek megbetegedni, akik többsége hamarosan bele is halt az ismeretlen kórba. Senki nem tudta e rejtély okát, mindaddig, amíg egy nap egy női szolgáló nem járult a helyi bíróság színe elé, és el nem hintette azt, hogy ő történetesen tudja kik állnak a rejtélyes halálesetek mögött. Felelősnek egy felsőbb osztálybeli női szektát jelölt meg, akik állítása szerint méreggel irtják a férfiakat. Hamarosan korabeli nyomozók egy csoportja ráakadt az állítólagos tettesekre, akik azonban tagadták tettüket és azt állították, hogy ők csupán gyógyfüves főzeteket készítenek. Némileg ellentétesen hatott ezzel az állítással, hogy amikor mégis rákényszerítették őket, hogy igyanak a főzetekből, kettő nő azonnal meghalt. Ezzel elindult a megtorlási hullám, és hamarosan külön hivatal alakult arra, hogy felderítse a gonosz nőket, és méltó büntetésben részítse őket. A botrány hatalmas volt, a tömeges letartóztatások során pedig 170 nő került a bűnüldözők kezére. 

Az eseményt a pár százzal évvel később élt híres történész, Titus Livius jegyezte fel, aki bár nem volt meggyőződve arról, - mint ahogyan a mai szakértők sem -  hogy a rejtélyes halálesetek mögött valóban a női csoport állt, kötelességtudóan ezt a verziót is megörökítette. Ő egy sokkal racionálisabb lehetőséget emelt ki, méghozzá egy járvány lehetőségét. Ebben az időszakban ugyanis egy ismeretlen pestis pusztíthatott a római állampolgárok körében, amely a rejtélyes, nagyszámú halálesetre racionálisabb magyarázattal szolgálhat. A Livius által megvitatott események az elsők az összeesküvés-elméletek sorában: bár valószínűsíthető, hogy a nők tényleg gyártottak főzeteket, ezek valószínűleg inkább gyógyászati, semmint mérgezési szándékkal készülhettek, a kapcsolódó elméletek pedig részben vagy teljes egészében kitaláltak. 

A mérgezés lehetősége a jelenlegi vírushelyzetben is szárnyra kapott: április eleje óta közel 77 TV-tornyot rongáltak meg és 40 mérnököt támadtak meg az Egyesült Királyságban, mert elterjedt egy olyan teória, mely szerint a Covid-19 járvány a globális telekommunikációs hálózatok támadása az emberiség ellen. Félő, hogy ez az elmélet további agressziókhoz is vezet majd, ugyanis egyre jobban terjed a világhálón, és már az USA-ba is begyűrűzött.

Az összeesküvés-elméletek kedvelt karakterei a gyíkemberek, a kémek, a milliárdos háttérhatalmak, akik mind köztünk élnek, és vagy láthatatlanul vagy pedig minket megtévesztve tevékenykednek. Létezik összeesküvés-elmélet arról is, hogy az összeesküvés-elméletek hogyan kezdtek el terjedni: e teória szerint azokat a CIA szabadította a világra. De miért van az, hogy némelyek, ezek közül szétterjednek a egész világon és mindenhol akadnak követőik, míg más elméletek hamar eltűnnek az internet sötét bugyraiban? Mit taníthatnak nekünk ezek a felmerülő problémákról, amelyek a társadalmakban jelentkeznek, és hogyan lehet azokat megoldani?

Mi kell egy jó összeesküvés-elmélethez?

 A tökéletes összeesküvés-elmélet receptjéhez először is kell egy meggyőzően gonosz szereplő. A római történet is valószínűleg azért lett ennyire népszerű, mert a teória egybegyúrta a nők két akkoriban rettegett csoportját: a rabszolgákat és a magas státuszúakat, amely mindkét csoporttól féltek az elit férfi társadalom tagjai. A magas státuszú nőket mindig is veszélyesnek tartották, a rabszolganőkről pedig időről időre elterjedtek olyan történetek, hogy uraikat megmérgezik, valamint kémekként működnek. 

A második összetevő a kollektív félelem. Modern világukban azok a legnépszerűbb elméletek, amelyek a földönkívüli élethez, az erős elithez, a rivális nemzetekhez, vallási csoportokhoz, új techonológiákhoz vagy a környezeti pusztításokhoz kapcsolódnak. Az egész világon az emberek általában azokban a teóriákban hisznek a leginkább, melyek olyan történelmi vagy kulturális eseményekhez kapcsolódnak, amelyek bizonyos helyeken megtörténtek vagy megtörténhettek. Ezen felül minden társadalomnak megvannak a saját félelmeik és megszállottságaik, amelyekre az összeesküvés-elméletek rá is erősítenek. 

Néhány esetben az elménkben nyugvó és rejtett félelmeket bizonyos események -  mondjuk politikai változások - aktiválhatják. 

Vegyük például az antiszemita elméleteket, amelyekben a zsidók rendre gonoszak, hatalmasak, és a háttérben, titokban munkálkodnak. Ezek az elméletek olyan időszakban virágoztak fel, amikor nagy volt a társadalmi stressz, például mint egy gazdasági recesszióval egybekötött tömeges munkanélküliség, amely helyzetekben az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, és ahelyett hogy a bonyolult gazdasági és társadalmi viszonyok megismerésére törekedtek volna, egyszerűbbnek tűnt a zsidókat felelőssé tenni. A kutatások is alátámasztották azt, hogy azok az emberek, akik a társadalom áldozatának tartják magukat, hajlamosabbak a zsidókat gonosznak látni, őket felelőssé tenni, és ez az elmélet a társadalom egészére is interpretálható lehet.

Harmadik összetevőként az úgynevezett törzsi vagy csoport jelleget emelhetjük ki. E szerint jó érzés az, ha van egy saját közösségünk, az úgynevezett “ingroup”, és a rivális csoport az, aki tőlünk másfajta értékekkel rendelkezik, az “outgroup”, amely sok esetben gonosz jegyekkel is társul. Ez a csoport jelleg erős identitásképző erővel rendelkezik, és képes védelmet nyújtani azoknak az embereknek, akik fenyegetve érzik magukat a társadalomban vagy a többi csoport által. Ezeken belül pedig hamar ki tudnak bontakozni az összeesküvés-elméletek, és a kívülállókat veszélyesnek és gonosznak titulhátják. 

A bizonytalanságot is fontos összetevőként említhetjük. Kutatások alátámasztják, hogy az emberek hajlamosabbak az összeesküvés-elméletekre, ha krízishelyzettel szembesülnek - ilyen például a jelenlegi járvány is.

A járvány, amit a telefon okozott

Ebben a járványügyi helyzetben, amelyben az emberek tele vannak félelemmel, szorongással, és bizonytalansággal, ismét szárnyra keltek a telefonhálózatokat hibáztató elméletek, amelyek az elmúlt 30 évben rendre visszatérnek, és főelemük, hogy ezek a globális technológiák valahogyan károsítják az egészségünket. Január 22-én egy belga háziorvossal készült egy interjú, amelyben ő arról beszélt, hogy az 5G hálózatokat életveszélyesek, csupán ezt még nem tudják az emberek. És tessék, máris szárnyra kapott egy teória, amelyben az emberek a járványt összekapcsolták az új 5G technológiával, és már nem lehetett ennek terjedését megállítani, noha semmilyen tényleges bizonyíték nincs ezzel kapcsolatban. 

Kép forrása:https://telecoms.com/503845/5g-conspiracy-theories-what-they-are-why-they-are-wrong-and-what-can-be-done/

Az 5G-elmélet azonban nem csak egy sima teória, hanem egyenesen egy összeesküvés koktél, amely számos félelmet gyúrt egybe, mint a globális hálózatokat, a gonosz technológiát, amelyet a nagyhatalmak az emberiségre szabadítanak, a járványt és a betegségeket, amelyek láthatatlanul károsítják a mi életünket, és ez ellen mi vajmi keveset tehetünk. Ezen felül az 5G-elmélet is egy jól hangzó tündérmese, olyan mint a gyermeki történetek vagy legendák, amelyeken felnőttünk, éppen ezért lehet ennyire népszerű. Van benne gonosz, vannak benne ártatlanok, van egy jól megírt forgatókönyv és nem utolsósorban morális tanulsággal is szolgál. 

Egy összeesküvés-elmélet elterjedéséhez a tudásbeli különbségek is hozzájárulnak. Vegyük azokat az eseményeket, amelyekben például emberek rejtélyesen eltűnnek, vagy repülőgépek vesznek el a szemünk elől, és senki nem tudja vagy nem akarja egyértelműen megmagyarázni, hogy mi vagy ki állhat ezek mögött. Ezek az események remek táptalajai az összeesküvés-elméleteknek, hiszen mi sem lehetne egyértelműbb, mint, hogy a hatóságok és kormányzatok ténylegesen elhallgatnak előlünk információkat ezekről, holott ők bizonyosan tudják, hogy mi van ezek mögött az eltűnések mögött - például földönkívüliek. 

És miben hozott még újat a Covid-19 járvány az összeesküvés-elméletek terén? 

Például abban, hogy ezeket az elméleteket a vezető politikusok direkt hátsó szándékkal használják fel, az indulatok feltüzelése érdekében. Amíg az eddigiekben az ilyesfajta teóriákat a társadalom marginalizált csoportjai terjesztették, akik ezáltal úgy érezték, hogy nekik is van fegyverük a hatalommal szemben, addig a pandémia időszakában olyan vezetők, mint Donald Trump vagy Nicolás Maduro kezdték el maguk is terjeszteni az összeesküvés-elméleteket. Míg előbbi azt állította, hogy látott arra vonatkozóan bizonyítékokat, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, - noha ezt a saját hírszerző ügynöksége is cáfolta - addig a venezuelai elnök azt találta mondani, hogy a vírus egy olyan elszabadult biofegyver, amelyet eredetileg Kínának szántak. 

Bár eddig is köztudott volt, hogy a politikusok igyekeznek a világot és a társadalmakat a saját képükre formálni, most e veszély még égetőbbé vált. Az USA helyzete erre egy jó példa, hiszen ahogyan a politikai paletta egyre polarizáltabbá válik, egyre inkább kerülnek elő olyan összeesküvés-elméletek, amelyek az ellenfeleket támadják meg, nem rettenve vissza sokszor még attól sem, hogy a rivális felet teljesen ellehetetlenítsék és demoralizálják. Ahogyan Russel Muirhead amerikai politikatudós is megjegyezte, elérkeztünk abba a második hullámba, amelyben az összeesküvés-elméletekben már nincsen elmélet, csupán összeesküvés. Szárnyra kapnak olyan teóriák, amelyek az elejétől a végéig teljesen kitaláltak, és mégis megtalálják a közönségüket, valamint súlyos károkat okoznak. Míg az eddigiekben az első lépés az volt, hogy az igazságot valamilyen homály fedte, ami miatt találgatások és elméletek indultak el, addig a mostani, második hullámos összeesküvés-elméletekben az első lépés kimarad. Úgy válnak ezek pedig mégis népszerűvé, hogy szinte teljesen nyilvánvaló az, hogy elejétől a végéig hamisak. 

És mit tehetünk ezek ellen?

Muirhead azt javasolja, hogy újítsuk meg a demokráciát, hiszen az emberek elvesztették a bizalmukat a kormányokban, hivatalokban és intézményekben. Szerinte ha újra legitimáljuk ezeket a szerveket, akkor az emberek visszatalálnak majd ezekhez, és kevésbé fognak az összeesküvés-elméletek felé fordulni. 

Karen Douglas szociálpszichológus azt javasolja, hogy kutatásokba invesztáljunk, ugyanis szerinte eddig kevésbé foglalkoztunk azzal, hogy egyes elméletek miért maradnak meg hosszútávon a társadalmakban - mint amilyen a laposföld-elmélet vagy az illuminátus léte - és honnan jönnek azok, valamint miért terjednek szét globálisan. Valójában az is tény, hogy számtalan ezzel foglalkozó kutatás készült az elmúlt évtizedekben, azonban rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt még hátra.

Douglas szerint a kutatók között egyetértés van abban, hogy az összeesküvés-elméletek korában élünk, bár erre sincs egyértelmű bizonyítékuk még. És ki tudja, talán ez lesz a következő összeesküvés-elmélet?

Forrás: https://www.bbc.com/future/article/20200522-what-we-can-learn-from-conspiracy-theories

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.

 

Összeesküdött mindenki mindenki ellen:

A koronavírus egyik leghangosabb narratívája

Az elmúlt hónapokban ezrével láttak napvilágot a COVID-19 jelenséget övező összeesküvés-elméletek. Ezek mindannak ellenére elképesztően népszerűek, hogy a jelentős részükről az első pillanatban megállapítható az, hogy a valósággal köszönőviszonyban sincsenek.

ossze_eskuves_cikk.jpg

Kép forrása:https://www.arabnews.com/node/1660656

Példának okáért, az a híresztelés, miszerint a kínai biológiai-hadviselés részeként jött létre a vírus: (https://www.bbc.com/news/blogs-trending-51271037). Az orosz állami televízióban is megjelentek hasonló „hírek”, amelyek indirekten az USA-ra mutogattak, mint bűnbak (https://www.bbc.com/news/world-europe-51413870). Az igazán érdekes viszont az, hogy amint haladtunk egyre mélyebbre a járványhelyzetbe, úgy ezek az elméletek egyre nagyobb és nagyobb teret nyertek. Idővel pedig vezető politikusok kezdték el ezeket megemlíteni, ezzel is hitelt és nyilvánosságot adva az ilyesfajta narratíváknak.

Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, hogy Kína a saját nemzetközi megítélését milyen hatékonysággal volt képes volt manipulálni, és miként öltötte magára az önzetlen segítő szerepét(https://paradigma.blog.hu/2020/03/26/kina_feladta_a_lecket_mi_pedig_roluk_masolunk). Most viszont úgy néz ki, hogy a Kínai Kommunista Párt képes volt még egy hatalmasat csavarni a helyzetén. Donald Trump nagy következetességgel Pekinget vádolja a globális járványhelyzetért: „Chineese virus”-nak hívja (kínai vírus) és jóvátételt követel a kommunista rezsimtől a vírus által okozott károkért. Az USA kormányának szóvivői pedig folyton lebegtetik a járvány szándékos kifejlesztésének és eleresztésének lehetőségét.

Kína pedig pont ugyanezt csinálja. Zhao Lijian, a kínai külügyminiszter egyre gyakrabban kommunikálja azt, hogy a vírus az USA-ban keletkezhetett. Március 12.-én azt tweetelte, hogy az amerikai hadsereg hozta be a kórokozót Kínába, ezután egy nappal pedig egy cikket osztott meg, melyet azzal kommentált, hogy további bizonyíték arra, hogy a vírust az USA-nak „köszönhetjük”. Érdekes módon a cikk azóta teljesen eltűnt az internetről. Lassan ott tartunk, hogy a vírusnak semmi köze sincs Kínához, sőt nekik köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj.

tweet_kina.png

Kép forrása: https://twitter.com/zlj517

Valójában ezek a konspirációk szinte minden alkalommal cáfolhatóak, hiszen szinte lehetetlen elképzelni, hogy bárkinek is érdeke lett volna szándékosan ekkora nemzetközi krízist okozni. Többek között azért is, mert a globalizmus sajátossága, hogy mindenki megégeti magát egy ilyen szituációban. Tekintettel arra, hogy az USA és Kína egymás legnagyobb kereskedő partnerei, a látszólagos konfliktusok ellenére sem érdeke egyik félnek sem a mostani helyzet.

Az tudni lehet, hogy egészen biztosan nem mesterségesen előállított a vírus, mivel ezt viszonylag könnyedén meg lehet állapítani annak szerkezeti felépítéséből. Erről szinte teljes konszenzus van a hozzáértők között. Ezért is érdekes, hogy ennek ellenére folyamatos vizsgálatokat rendelnek el a CIA-nál, a mesterségesség lehetőségéről. Az viszont nagyon is előfordulhat, hogy a vírus természetes eredetű, és vizsgálat közben szabadult ki valahogy. Mint jól tudjuk, Wuhan volt az origója a járványnak, és ott található a Wuhani Virológus Intézet (WIV).

A kínai kormány pedig egyáltalán nem járult hozzá ahhoz, hogy bármilyen külföldi kutatócsapat segédkezzen ennek az eshetőségét kideríteni az ottani hatóságoknak. Ez természetesen nem jelenti azt egyértelműen, hogy valami olyat takargatna az állampárt, melynek közvetlenül van jelentősége a koronavírus helyzet kialakulásában. Ettől függetlenül nem zárhatjuk ki a lehetőségét annak, hogy talán a járványhelyzet legnagyobb fordulata még mindig várat magára.

Források:https://www.sciencealert.com/here-s-what-scientists-think-of-the-coronavirus-was-made-in-a-lab-rumour

https://www.bbc.com/news/world-52224331

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

„A demokráciát is tanulni kell” – interjú Forgács József szociálpszichológussal

Nemrég jelent meg munkatársaival közösen szerkesztett könyve, melyben a szerzők azt taglalják, hogyan lehet alkalmazni a szociálpszichológia eredményeit a világ problémáinak feltárásában és megoldásában. Nem maradhattak ki a közélettel és politikai viselkedéssel kapcsolatos fejezetek sem, melyek közül egy, kifejezetten hazánkra összpontosít. Milyen pszichológiai igényeket elégít ki a populizmus? Hogyan alakítja történelmünk a világszemléletünk? Hogy van a magyar demokrácia és túléli-e a világjárványt? A University of New South Wales szociálpszichológia professzorával, Forgács Józseffel beszélgettünk. A korábban három részben közölt interjút ezúttal egyben olvashatják.

fj_szerk22.jpg

Úgy tűnik, hogy a liberális demokrácia nevű huszadik századi történet mégsem elég erős és nem működik a világ minden pontján.

A liberális demokrácia nem a huszadik század sajátja, hanem egy egyedülálló több száz éves nyugat-európai történelmi fejlődés eredménye, mely a felvilágosodás óta az egyéni függetlenséget és szabadságot határozta meg, mint fő értéket. Ez az értékvilág nem egyformán vert gyökeret Európa minden államában. Mint ezt már Bibó István is kimutatta, a kelet-európai országokban nagyrészt megmaradt a kollektivista, csoportalapú, nacionalista tudatvilág, így talán nem is annyira meglepő, hogy a rendszerváltás után sem tudott megszilárdulni a liberális demokrácia.

A keleti blokk országaiban eleve halálra volt ítélve ez a berendezkedés, vagy csak késve kapcsolódtunk be a liberális demokráciák fénykorába?

Nem volt eleve halálra ítélve, hiszen a liberális demokrácia sikeresen gyökeret vert sok olyan országban is mint Tajvan vagy Dél-Korea, melyeknek ugyancsak nem volt demokratikus tradíciója. Sőt, hozzánk hasonló országok, mint Szlovákia is közelebb állnak manapság a demokratikus viselkedési normákhoz.

Magyarországon is megszilárdulhattak volna a demokratikus intézmények és normák, de ehhez egy mélyreható tudati változásnak is be kellett volna következnie.

Valószínűleg történelmi balszerencsénk, hogy 2010 után olyan autokrata vezető került hatalomra, aki önmaga is a késői Kádár-korszakban szocializálódott, és sem nem érti, sem nem értékeli a liberális demokrácia letagadhatatlan előnyeit. Megdöbbentő 2014-es beszédeben Orbán Viktor szándékosan hátat fordított a liberális demokráciának, és az elmaradt, diktatórikus keleti államokat nevezte példaképének. Másrészt a magyar választók jelentős részében is megmaradt egy erős hajlandóság, hogy elfogadja az autoriter, diktatórikus vezetői stílust, hiszen generációk óta ezek a normák érvényesülnek.

Mi az a történet, amit az illiberális/populista erők megírtak és eladhatóvá tettek?

A populizmus, mint politikai fogalom nehezen meghatározható, de több jellemzője is van. A populista ideológia szembeállítja a népet egy idegen szívű „elittel”, a népet, mint referencia csoportot idealizálja és felülrendeli az egyénnek, elfogadja a vezérelvűséget, a saját ideológiáját abszolútnak és morálisan megkérdőjelezhetetlennek tartja, és preferálja a hierarchikus, autokrata és homogén mentalitást az egyéni szabadságjogokkal szemben. A modern populizmus megpróbálja kiaknázni a pozitív csoportidentitásra való archaikus igényt, hiszen a csoportazonosulás fajunk évezredes evolúciós sikerének is egyik alapját képezi. Nyugaton ezt a csoportalapú, kollektivista gondolkodást váltotta le az európai felvilágosodás liberális és individualista szemlélete.

Mi a magyar történet, amit a Fidesz kreált és olyan sok szavazót megfogott vele?

A Fidesz populista ideológiája elsősorban a demagóg nacionalizmus tudatvilágára épül. A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék), hogy így növelje a félelmet, a gyűlöletet és persze a vezér legitimitását. Az ilyen hazug és demagóg propaganda eddig csak a legszélsőségesebb diktatórikus rendszerekre volt jellemző. Érdekes, hogy a Fidesz propaganda-stratégiája akkor is működik, ha semmi valóságalapja sincs. Hiszen a menekültek nem akartak Magyarországon maradni, Soros talán Széchenyi óta a legadakozóbb filantróp az országban, az EU pedig nemhogy nem ellenség, hanem az ország történelmének legbőkezűbb támogatója.

Tényleg egy jószándékú, nagylelkű filantróp lenne Soros György? Az EU pedig többet ad, mint bárki más? Ez ilyen egyszerű lenne?

Soros mélyen hisz a szabad társadalom eszményében, melyet londoni tanulmányai során Karl Popper filozófus hatásának köszönhet. A rendszerváltás idején Soros elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer gyengítésében és a szegények támogatásában, Orbán is tőle kapott ösztöndíjat. Azóta is világszerte támogatja a nyílt társadalom és az emberi szabadság eszményét.

Bár szerintem is elhibázott a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja, az ellene terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek kivétel nélkül aljas hazugságok.

Normális, tájékozott ember nem veheti komolyan, hogy Sorosnak titkos befolyása lehetne az európai vagy amerikai nagypolitikára, hiszen az általa támogatott ügyek gyakran vereséget is szenvednek. Soros, csakúgy, mint Széchenyi, hisz egy nyílt és felvilágosult társadalomban és saját magánvagyonával támogatja ezt az eszmét.  

Ami az EU-t illeti, Magyarország még soha nem kapott ekkora anyagi segítséget, ami a magyar GDP több mint 3 százalékát teszi ki. Ez a nyugat-európai adófizetők pénze, és hazugság, hogy ez a pénz nekünk „járna” mert megnyitottuk a piacunkat. Ezt saját érdekünkben tettük, mert a kommunizmus évei után végre a magyarok is szerettek volna nyugati árukínálathoz jutni. Elképesztő, hogy a magyar választók máig eltűrik, hogy ezt a példátlan gazdasági segítséget elherdálják és korrupt Fidesz-közeli oligarchák ellopják, amit a magyar ügyészség tétlenül végignéz.  

1225195.jpg

"A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék)..." Kép forrása: Molnár Ádám/Népszava

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista kormánypárti propaganda?

Valószínűsíthető, hogy a magyar választók jelentős részének érzelmi igénye is van a nacionalista propagandára, mely a magyarokat egy hősies, ellenálló nép szerepében mutatja be. Ez az stratégia a harmincas évek ideológiájára emlékeztet.
A populizmus általában akkor válik igazán dinamikus politikai erővé, amikor a csoport identitása sérült, úgy érzi, hogy igazságtalanul és érdemtelenül bánnak vele és hátrányba került más csoportokkal szemben. Sok szociálpszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a sérült csoportidentitás nagy szerepet játszik a populista politika sikerében.

A magyar nemzeti tudatot és politikai gondolkodást jellemzi egy talán a történelmi kudarcokra visszavezethető önsajnálat, kisebbrendűségi érzés, áldozatmentalitás, a mások hibáztatása, és a saját felelősségünk tagadása.


A sérült nemzettudat empirikusan is kimutatható a nyelvhasználatban, például az irodalmi szövegek, iskolai tankönyvek és mindennapi beszélgetések nyelvi analízisével melyet László János professzor kutatásai meggyőzően dokumentálnak.

Tudna erre egy példát mondani?

Csepeli György szociálpszichológus például a magyar himnusz szóvilágát hasonlította össze a szomszédos népek himnuszaival. Míg a szomszéd népek himnuszai sikert, önbizalmat és optimizmust hangsúlyoznak, a magyar himnusz szavait a traumák, negatív élmények, a tehetetlenség és az önsajnálat jellemzik.

Valóban, a magyar nyelv ilyen értelemben is igen gazdag és kifejező. Ugyanakkor elszigetelten használjuk Európában. Ennek van valamilyen hatása az identitásunkra?

A nyelvi elszigeteltségnek is fontos szerepe van a nemzeti identitás fenntartásában és az ilyenfajta eltorzult alakulásában. Sok kimutatás szerint a magyarok idegennyelv-tudása nagyon gyenge európai összehasonlításban. Ez hozzájárul a tájékozatlansághoz, sokan nem ismerik vagy értik a nyugati liberális kultúrát és így könnyen félrevezethetőek. Ellenben a nemzeti nagyságra való törekvés miatt egyre elterjedtebb a rovásírás, mely a dicső múltat szimbolizálja, közben gyakorlatilag senki sem tudja elolvasni. Ez a fajta kulturális elszigeteltség az egyik fontos oka a nagyzoló, nárcisztikus kulturális identitás létrejöttének

Mit jelent a kollektív nárcizmus fogalma és miként értelmezhető Magyarország esetében?

Több szociálpszichológiai kutatás igazolja, hogy bizonyos politikai kultúrákat (így Lengyelországot és Magyarországot is) jellemez a „kollektív narcizmus” érzése. Ilyenkor egy csoport a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást egy nagyzoló, másokat lenéző, a saját csoport nagyszerűséget és erényeit vizionáló csoportidentitással kompenzálja. Ez a tudati beállítottság Bibó szerint hajlamossá tesz egy fajta „politikai hisztériára”. Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza, nem képes a valós problémákra reális megoldásokat találni, és befogadóvá válik a csoportot dicsőítő hazug politikai propagandára.

Ez a pszichológiai fogalom és annak jelenléte általában megfigyelhető a magyar lakosság körében?

Igen, sok országos felmérés igazolja ezt a fajta paradox nemzettudatot. Gyakran a megkérdezettek nagy része negatívan, pesszimistán értékeli az ország gazdasági, politikai és közjogi helyzetét, ugyanakkor ez a mélyen kritikus értékelés jól megfér egy irreálisan büszke, másokat (különösen a szomszédos népeket) lenéző és az országot idealizáló fellengzős nemzettudattal. Érdekes például a „hungarikumok” furcsa kultusza. Egy reális önbizalommal rendelkező országnak nem lenne szüksége arra, hogy hivatalos bizottságok mondják ki, hogy melyik kolbászra, fűszerre vagy italra kellene mostantól kollektívan büszkének lenni.

Milyen történelmi okok és traumák fűtik a kollektív nárcizmust?

Az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos történelme (idegen elnyomás, vesztes háborúk, sikertelen forradalmak) nagy szerepet játszik a kollektív nárcizmus térnyerésében. A traumatikus történelmi élmények magyarázatot igényelnek, és a nárcisztikus, önigazoló magyarázatokat gyakran az igazságtalanság, az árulás, az erőtlenség és az áldozat témái köré építik.

Az ország jelentős területeinek elvesztése az első világháborút követő trianoni békeszerződésben máig egy fel nem dolgozott trauma.

A magyar nemzeti identitás válságban szenved, mert a többnyire kudarcos történelem nem ad meggyőző alapot a hőn áhított pozitív nemzeti identitásra. Így a magyar nemzeti öntudatot inkább kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, mások hibáztatása és a reális történelmi értékelés megtagadása jellemzi. Ezt a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást kompenzálja egy nagyzoló, másokat lenéző, a nemzet kivételességét hangsúlyozó ideológia. 

image015.png

„Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza.”

Miért ne érezhetnénk magunkat áldozatnak ilyen történelemmel a hátunk mögött?

Az áldozatmentalitás és önsajnálat pszichológiai értelemben nagyon káros ideológiák, hiszen reménytelenséget jeleznek, azt sugallják, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, és így nincs is reményünk, hogy saját erőnkből sikereket érjünk el, hiszen leküzdhetetlen ellenséges erőkkel nézünk szembe. Ez a „tanult tehetetlenség” állapota, egy olyan pszichológiai jelenség, ami mind az egyént, mind a csoportot eleve kudarcra kárhoztatja.

Persze, ellenségekkel tele a padlás. Viszont a kormány kommunikációja át van itatva erővel, cselekvőképességgel. Azt sugallja, hogy rengeteg globális jelenségnek ellen tudunk állni és Magyarország jelentős tényezővé vált. Ez nem csökkenti a tehetetlenség érzést a kormánypárti szavazók körében?

Ezek csak üres szavak, a kormánypropaganda mögött nem áll sem effektív kormányzati teljesítmény, sem hatásos külpolitika. Magyarország az EU GDP-jének kevesebb mint egy százalékát adja, és megítélése soha nem volt ennyire rossz a világban. Ahelyett, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz közelednénk, olyan elmaradt keleti diktatúrák kegyeit keressük, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország. 

Azt is sokan mondják, hogy nem vagyunk szolidáris nép. A veszteségek, áldozatok miért nem növelik a saját csoporton belüli szolidaritást vagy a más csoportok iránti szolidaritást?

A szolidaritás hiánya részben az évszázadok óta tartó és a társadalmat atomizáló, infantilizáló autoriter rendszerek rovására írható. Ahova nem jutott el a felvilágosodás értékvilága és az egyén nem tanult meg autonóm módon viselkedni, hanem felülről várja a problémák megoldását, ott az emberek kevésbé éreznek felelősséget egymásért, hiszen maguk is kiszolgáltatottak.

Ha a világ igazságtalan, a politika pedig korrupt a magyarok szemében, - ahogy a fejezetben is említik - hogy lehet ilyen felhatalmazással kormányoznia bárkinek, nemhogy ugyanannak a vezetőnek, immáron 2010 óta?

Egy korrupt és autoriter vezető csak ott tud hatalmon maradni, ahol a választók egy része elfogadta, hogy a korrupció elkerülhetetlen, mert nincs tapasztalatuk racionális és átlátható politikai kultúráról. Így nagyon elterjedt a személyes tehetetlenség érzése is, sokan még választani sem mennek el.

Végignézve az előző 150 év történelmén azt látjuk, hogy három rendszer (Tisza, Horthy, Kádár) stabilan és hosszútávon működött. Most az általános választójog mellett, megszálló szovjet csapatok nélkül választunk egy elvileg elnyomó vezetőt és rendszert. Tényleg probléma ez? Vagy csak a sajátos magyar történelem és politika következménye?

Úgy tűnik, hogy a választók jelentős része generációk óta az autoriter, diktatórikus politikai rendszerekben szocializálódott, ezt tartja természetesnek, és így az alapvetően alattvalói viselkedési normák dominálnak.

A demokráciát is tanulni kell, szükség van egy független, magabiztos polgárságra, amely autonóm módon tud fellépni az államhatalommal szemben.

Sajnos ez nagyrészt hiányzik Magyarországon. Amit a miniszterelnök néha szándéktalan iróniával „polgárságnak” nevez, az egyáltalán nem a független polgárság fogalma, hanem pontosan az ellenkezője, a rendszernek kiszolgáltatott és behódolt kliensek osztálya.      

Mi akkor végső soron a kapcsolat a populizmus, a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus közt?

A csoport által elszenvedett negatív élmények, mint például a történelmi traumák, egy sérült és veszélyeztetett csoport identitáshoz vezetnek.

A kollektív nárcizmus ezt a sérült csoportidentitást van hivatva kompenzálni, amennyiben egy irreálisan pozitív csoportértékelés igényét fogalmazza meg.

Ezt az érzelmi igényt tudja aztán kihasználni a populista propaganda, mely a csoport áhított kiválóságát és erényeit, továbbá az ellenségekkel szembeni hősies kiállását célozza meg, akár a történelemhamisítás módszereivel is. 

Térjünk vissza a jelenbe, hiszen történelmi időket élünk. Mennyiben valós az a felfogás, hogy általában a diktatúrák vagy a populista autokráciák kezelik jól a járványt? Mekkora arcvesztés ez a helyzet a liberális demokráciák és a liberális pártok számára?

Szerintem a járványt leginkább azok a liberális demokratikus országok kezelik jól, ahol nagy a társadalmi bizalom, az egyetértés és ahol szakszerű az információ. Így például Tajvan, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, a skandináv országok, Németország, Ausztria mind kitűnően teljesítenek. A diktatúrák – ide tartozik Kína is – nemcsak, hogy felelősek a járvány kirobbanásáért, hanem hazugságaikkal és titkolózásaikkal felelősek a járvány nemzetközi elterjedéséért is. Az Orbán-kormány járványkezelése nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött. Hiányzik a kompetencia, Müller Cecília nyilvánvalóan végrehajtó, és a fegyveres erők szerepeltetése egyenesen abszurd egy ilyen helyzetben.      

Egyelőre a hatalomban lévők népszerűsége növekszik. Mi az oka annak, hogy ez a válság nem kezdte ki a kormány népszerűségét?

Krízishelyzetben általában mindenütt növekszik a vezetők elfogadottsága. Miután az átlagember sorsa a vezetőktől függ, így motiváltak vagyunk, hogy kompetensnek gondoljuk, akiktől függünk. Ez azonban egy átmeneti népszerűség.

A krízis elmúltával bekövetkezik majd a valódi, racionális kiértékelés.

Persze Magyarországon ezt felülírhatja egy esetleges újabb demagóg propaganda-kampány. Az ellenzék ellen folytatott gyűlöletkampány sajnos nem sok jót ígér. Míg demokratikus országokban a kormány és az ellenzék közösen cselekszik a krízis megoldásáért, addig Magyarországon Orbán Viktor még ezt a tragikus helyzetet is az egypárti hatalom növelésére használja ki.

Miben látja a fordulópontját annak a töretlen társadalmi bizalomnak, ami a járványkezelő kormányt népszerűvé teszi? Van az a mondás, hogy a mag-szavazói soha nem hagynák ott a kormánypártot. Ön is így gondolja, vagy tud olyan rossz lenni a helyzet, hogy ez megváltozzon?

Sajnos a történelem azt igazolja, hogy az „igazhitű” és érzelmileg megvezetett szavazó szinte a végtelenségig tud hinni. A nyilasok, vagy Hitler követői még akkor is hittek a „végső győzelemben”, amikor a szovjet hadsereg már csak pár kilométerre volt. Akik eddig hagyták magukat meggyőzni, hogy Orbán kitűnő vezető és a nemzet érdekeit képviseli, nem fogják egykönnyen feladni hitüket. Lehet, hogy csak valamilyen katartikus esemény után következhet ez be.

Vajon az eddig is magas társadalmi bizalmatlanság Magyarországon hogyan fog kinézni egy olyan pandémia után, ami egyfajta kölcsönös bizalmatlanságot követel meg mindenkitől?

Sok elemző szerint nem valószínű, hogy a világ alapjában fog megváltozni a járvány után, de a már meglévő folyamatok inkább meggyorsulnak majd. A nyugati liberális társadalmak is nagyon nehéz periódusban vannak. Az olyan hibás döntések, mint például az elmúlt évek bevándorlás-politikája nagyon meggyengítették a szavazók bizalmat.

A Magyarországon tapasztalható mély polarizáció sem fog eltűnni, sőt, a Fidesz politikája valószínűleg tovább mélyíti majd a társadalmi megosztottságot és gyűlölködést.

A kollektív társadalmi élményeknek politikailag is komoly hatásuk van. Hogy látja, milyen össztársadalmi forgatókönyvek vannak a mostani helyzet megélésére? Lehet-e ugyanabba a keretbe helyezni, hogy a történelem büntet minket, amikor mondjuk más országokban a helyzet ennél súlyosabb? Politikailag ezt vajon ki lehet-e használni?

Szerintem a járvány kimenetele Magyarországon nem az Operatív Torzs döntésétől függ majd elsősorban. A gazdasági következmények nagyon súlyosak lehetnek, itt állami támogatás híján nagyon sok ember néz majd szembe az egzisztenciális ellehetetlenüléssel, és ennek várható politikai következményei is lesznek.
A kórházak értelmetlen és embertelen kiürítését sem fogjak sokan könnyen megbocsátani. Én úgy látom, hogy a járvány olyan kihívást jelent, amely világosan fókuszba hozza az Orbán-rendszer alapvető kormányzati inkompetenciáját, ahol a párthűség többet számít, mint a szakértelem. Szégyenteljes, hogy amikor komoly, felelősségteljes és szakértői döntésekre lenne szükség, akkor is a belpolitikai hatalmi politika és rögtönzés van előtérben.

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

Szerintem Magyarország a járvány előtt sem volt mar működő demokrácia, a NER gyakorlatilag teljhatalmú egypártrendszerként funkcionál mely sok tekintetben a késői Kádár-rendszerre emlékeztet, ultranacionalista beütésekkel. Így a járvány legfeljebb felgyorsítja majd Orbán Viktor mélyen megosztó antidemokratikus politikáját.

Hiába szavaztak többen ellenük, mint mellettük, a Fidesz az ellenzéket egyre inkább a nemzet ellenségének tekinti.

Abszurd összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a jogos kritikát, a jogállamiságot felszámoltak, a demokratikus intézmények ellen engedelmes pártkatonák állnak, az ügyészség, a számvevőszék, és a NAV pártérdekeket érvényesít, bűnszövetkezeti szinten folyik az államilag szankcionált korrupció, a média túlnyomó részé kormánypárti ellenőrzés alatt áll, óriási a megosztottság és gyűlölködés, és még folytathatnánk. A békés rendszerváltás lehetősége így egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Orbán Viktor óriási történelmi felelőssége, hogy személyes hatalomvágyból eljátszotta ezt az egyedülállóan kedvező lehetőséget, hogy az ország végre felzárkózhasson a fejlettebb nyugat-európai demokráciákhoz.

***

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

– interjú Forgács Józseffel, III. rész

Populista és autoriter politikai vezetés, mely kihasználja történelmi sérelmeink, sérült csoportidentitásunk és megosztottságunk. Összeomló demokrácia, melyet tovább gyengítenek az összeesküvés-elméletek és a propaganda. Ha ennyi fenyegetés nem lenne elég, most még egy világjárvány is veszélyezteti az embereket, de talán az eddig megismert politikai berendezkedést is. Milyen változásokat hozhat a mostani válság Magyarországon? Interjúnk harmadik, záró része, az előzőek pedig itt és itt olvashatóak.

fj_szerk22.jpg

Térjünk vissza a jelenbe, hiszen történelmi időket élünk. Mennyiben valós az a felfogás, hogy általában a diktatúrák vagy a populista autokráciák kezelik jól a járványt? Mekkora arcvesztés ez a helyzet a liberális demokráciák és a liberális pártok számára?

Szerintem a járványt leginkább azok a liberális demokratikus országok kezelik jól, ahol nagy a társadalmi bizalom, az egyetértés és ahol szakszerű az információ. Így például Tajvan, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, a skandináv országok, Németország, Ausztria mind kitűnően teljesítenek. A diktatúrák – ide tartozik Kína is – nemcsak, hogy felelősek a járvány kirobbanásáért, hanem hazugságaikkal és titkolózásaikkal felelősek a járvány nemzetközi elterjedéséért is. Az Orbán-kormány járványkezelése nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött. Hiányzik a kompetencia, Müller Cecília nyilvánvalóan végrehajtó, és a fegyveres erők szerepeltetése egyenesen abszurd egy ilyen helyzetben.      

Egyelőre a hatalomban lévők népszerűsége növekszik. Mi az oka annak, hogy ez a válság nem kezdte ki a kormány népszerűségét?

Krízishelyzetben általában mindenütt növekszik a vezetők elfogadottsága. Miután az átlagember sorsa a vezetőktől függ, így motiváltak vagyunk, hogy kompetensnek gondoljuk, akiktől függünk. Ez azonban egy átmeneti népszerűség.

A krízis elmúltával bekövetkezik majd a valódi, racionális kiértékelés.

Persze Magyarországon ezt felülírhatja egy esetleges újabb demagóg propaganda-kampány. Az ellenzék ellen folytatott gyűlöletkampány sajnos nem sok jót ígér. Míg demokratikus országokban a kormány és az ellenzék közösen cselekszik a krízis megoldásáért, addig Magyarországon Orbán Viktor még ezt a tragikus helyzetet is az egypárti hatalom növelésére használja ki.

Miben látja a fordulópontját annak a töretlen társadalmi bizalomnak, ami a járványkezelő kormányt népszerűvé teszi? Van az a mondás, hogy a mag-szavazói soha nem hagynák ott a kormánypártot. Ön is így gondolja, vagy tud olyan rossz lenni a helyzet, hogy ez megváltozzon?

Sajnos a történelem azt igazolja, hogy az „igazhitű” és érzelmileg megvezetett szavazó szinte a végtelenségig tud hinni. A nyilasok, vagy Hitler követői még akkor is hittek a „végső győzelemben”, amikor a szovjet hadsereg már csak pár kilométerre volt. Akik eddig hagyták magukat meggyőzni, hogy Orbán kitűnő vezető és a nemzet érdekeit képviseli, nem fogják egykönnyen feladni hitüket. Lehet, hogy csak valamilyen katartikus esemény után következhet ez be.

Vajon az eddig is magas társadalmi bizalmatlanság Magyarországon hogyan fog kinézni egy olyan pandémia után, ami egyfajta kölcsönös bizalmatlanságot követel meg mindenkitől?

Sok elemző szerint nem valószínű, hogy a világ alapjában fog megváltozni a járvány után, de a már meglévő folyamatok inkább meggyorsulnak majd. A nyugati liberális társadalmak is nagyon nehéz periódusban vannak. Az olyan hibás döntések, mint például az elmúlt évek bevándorlás-politikája nagyon meggyengítették a szavazók bizalmat.

A Magyarországon tapasztalható mély polarizáció sem fog eltűnni, sőt, a Fidesz politikája valószínűleg tovább mélyíti majd a társadalmi megosztottságot és gyűlölködést.

A kollektív társadalmi élményeknek politikailag is komoly hatásuk van. Hogy látja, milyen össztársadalmi forgatókönyvek vannak a mostani helyzet megélésére? Lehet-e ugyanabba a keretbe helyezni, hogy a történelem büntet minket, amikor mondjuk más országokban a helyzet ennél súlyosabb? Politikailag ezt vajon ki lehet-e használni?

Szerintem a járvány kimenetele Magyarországon nem az Operatív Torzs döntésétől függ majd elsősorban. A gazdasági következmények nagyon súlyosak lehetnek, itt állami támogatás híján nagyon sok ember néz majd szembe az egzisztenciális ellehetetlenüléssel, és ennek várható politikai következményei is lesznek.
A kórházak értelmetlen és embertelen kiürítését sem fogjak sokan könnyen megbocsátani. Én úgy látom, hogy a járvány olyan kihívást jelent, amely világosan fókuszba hozza az Orbán-rendszer alapvető kormányzati inkompetenciáját, ahol a párthűség többet számít, mint a szakértelem. Szégyenteljes, hogy amikor komoly, felelősségteljes és szakértői döntésekre lenne szükség, akkor is a belpolitikai hatalmi politika és rögtönzés van előtérben.

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

Szerintem Magyarország a járvány előtt sem volt mar működő demokrácia, a NER gyakorlatilag teljhatalmú egypártrendszerként funkcionál mely sok tekintetben a késői Kádár-rendszerre emlékeztet, ultranacionalista beütésekkel. Így a járvány legfeljebb felgyorsítja majd Orbán Viktor mélyen megosztó antidemokratikus politikáját.

Hiába szavaztak többen ellenük, mint mellettük, a Fidesz az ellenzéket egyre inkább a nemzet ellenségének tekinti.

Abszurd összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a jogos kritikát, a jogállamiságot felszámoltak, a demokratikus intézmények ellen engedelmes pártkatonák állnak, az ügyészség, a számvevőszék, és a NAV pártérdekeket érvényesít, bűnszövetkezeti szinten folyik az államilag szankcionált korrupció, a média túlnyomó részé kormánypárti ellenőrzés alatt áll, óriási a megosztottság és gyűlölködés, és még folytathatnánk. A békés rendszerváltás lehetősége így egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Orbán Viktor óriási történelmi felelőssége, hogy személyes hatalomvágyból eljátszotta ezt az egyedülállóan kedvező lehetőséget, hogy az ország végre felzárkózhasson a fejlettebb nyugat-európai demokráciákhoz.

***

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

 

Mi a kapcsolat a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus között?

– interjú Forgács Józseffel, II. rész

Interjúnk első részében a populizmus térnyeréséről, a magyar nyelv elszigeteltségéről és a benne megjelenő traumatizált nemzettudatról beszélgettünk Forgács Józseffel, a sydney-i University of New South Wales szociálpszichológia professzorával. Új könyvének egyik, Lantos Dorottyával közösen jegyzett fejezetében (Understanding Populism: Collective Narcissism and the Collapse of Democracy in Hungary) a magyarországi helyzetet elemzik szociálpszichológiai szemszögből. De mit jelent a kollektív nárcizmus és hogyan függ össze nemzeti traumáinkkal? Interjúnk második része.

fj_szerk22.jpg

Mit jelent a kollektív nárcizmus fogalma és miként értelmezhető Magyarország esetében?

Több szociálpszichológiai kutatás igazolja, hogy bizonyos politikai kultúrákat (így Lengyelországot és Magyarországot is) jellemez a „kollektív narcizmus” érzése. Ilyenkor egy csoport a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást egy nagyzoló, másokat lenéző, a saját csoport nagyszerűséget és erényeit vizionáló csoportidentitással kompenzálja. Ez a tudati beállítottság Bibó szerint hajlamossá tesz egy fajta „politikai hisztériára”. Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza, nem képes a valós problémákra reális megoldásokat találni, és befogadóvá válik a csoportot dicsőítő hazug politikai propagandára.

Ez a pszichológiai fogalom és annak jelenléte általában megfigyelhető a magyar lakosság körében?

Igen, sok országos felmérés igazolja ezt a fajta paradox nemzettudatot. Gyakran a megkérdezettek nagy része negatívan, pesszimistán értékeli az ország gazdasági, politikai és közjogi helyzetét, ugyanakkor ez a mélyen kritikus értékelés jól megfér egy irreálisan büszke, másokat (különösen a szomszédos népeket) lenéző és az országot idealizáló fellengzős nemzettudattal. Érdekes például a „hungarikumok” furcsa kultusza. Egy reális önbizalommal rendelkező országnak nem lenne szüksége arra, hogy hivatalos bizottságok mondják ki, hogy melyik kolbászra, fűszerre vagy italra kellene mostantól kollektívan büszkének lenni.

Milyen történelmi okok és traumák fűtik a kollektív nárcizmust?

Az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos történelme (idegen elnyomás, vesztes háborúk, sikertelen forradalmak) nagy szerepet játszik a kollektív nárcizmus térnyerésében. A traumatikus történelmi élmények magyarázatot igényelnek, és a nárcisztikus, önigazoló magyarázatokat gyakran az igazságtalanság, az árulás, az erőtlenség és az áldozat témái köré építik.

Az ország jelentős területeinek elvesztése az első világháborút követő trianoni békeszerződésben máig egy fel nem dolgozott trauma.

A magyar nemzeti identitás válságban szenved, mert a többnyire kudarcos történelem nem ad meggyőző alapot a hőn áhított pozitív nemzeti identitásra. Így a magyar nemzeti öntudatot inkább kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, mások hibáztatása és a reális történelmi értékelés megtagadása jellemzi. Ezt a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást kompenzálja egy nagyzoló, másokat lenéző, a nemzet kivételességét hangsúlyozó ideológia. 

image015.png

„Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza.”

Miért ne érezhetnénk magunkat áldozatnak ilyen történelemmel a hátunk mögött?

Az áldozatmentalitás és önsajnálat pszichológiai értelemben nagyon káros ideológiák, hiszen reménytelenséget jeleznek, azt sugallják, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, és így nincs is reményünk, hogy saját erőnkből sikereket érjünk el, hiszen leküzdhetetlen ellenséges erőkkel nézünk szembe. Ez a „tanult tehetetlenség” állapota, egy olyan pszichológiai jelenség, ami mind az egyént, mind a csoportot eleve kudarcra kárhoztatja.

Persze, ellenségekkel tele a padlás. Viszont a kormány kommunikációja át van itatva erővel, cselekvőképességgel. Azt sugallja, hogy rengeteg globális jelenségnek ellen tudunk állni és Magyarország jelentős tényezővé vált. Ez nem csökkenti a tehetetlenség érzést a kormánypárti szavazók körében?

Ezek csak üres szavak, a kormánypropaganda mögött nem áll sem effektív kormányzati teljesítmény, sem hatásos külpolitika. Magyarország az EU GDP-jének kevesebb mint egy százalékát adja, és megítélése soha nem volt ennyire rossz a világban. Ahelyett, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz közelednénk, olyan elmaradt keleti diktatúrák kegyeit keressük, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország. 

Azt is sokan mondják, hogy nem vagyunk szolidáris nép. A veszteségek, áldozatok miért nem növelik a saját csoporton belüli szolidaritást vagy a más csoportok iránti szolidaritást?

A szolidaritás hiánya részben az évszázadok óta tartó és a társadalmat atomizáló, infantilizáló autoriter rendszerek rovására írható. Ahova nem jutott el a felvilágosodás értékvilága és az egyén nem tanult meg autonóm módon viselkedni, hanem felülről várja a problémák megoldását, ott az emberek kevésbé éreznek felelősséget egymásért, hiszen maguk is kiszolgáltatottak.

Ha a világ igazságtalan, a politika pedig korrupt a magyarok szemében, - ahogy a fejezetben is említik - hogy lehet ilyen felhatalmazással kormányoznia bárkinek, nemhogy ugyanannak a vezetőnek, immáron 2010 óta?

Egy korrupt és autoriter vezető csak ott tud hatalmon maradni, ahol a választók egy része elfogadta, hogy a korrupció elkerülhetetlen, mert nincs tapasztalatuk racionális és átlátható politikai kultúráról. Így nagyon elterjedt a személyes tehetetlenség érzése is, sokan még választani sem mennek el.

Végignézve az előző 150 év történelmén azt látjuk, hogy három rendszer (Tisza, Horthy, Kádár) stabilan és hosszútávon működött. Most az általános választójog mellett, megszálló szovjet csapatok nélkül választunk egy elvileg elnyomó vezetőt és rendszert. Tényleg probléma ez? Vagy csak a sajátos magyar történelem és politika következménye?

Úgy tűnik, hogy a választók jelentős része generációk óta az autoriter, diktatórikus politikai rendszerekben szocializálódott, ezt tartja természetesnek, és így az alapvetően alattvalói viselkedési normák dominálnak.

A demokráciát is tanulni kell, szükség van egy független, magabiztos polgárságra, amely autonóm módon tud fellépni az államhatalommal szemben.

Sajnos ez nagyrészt hiányzik Magyarországon. Amit a miniszterelnök néha szándéktalan iróniával „polgárságnak” nevez, az egyáltalán nem a független polgárság fogalma, hanem pontosan az ellenkezője, a rendszernek kiszolgáltatott és behódolt kliensek osztálya.      

Mi akkor végső soron a kapcsolat a populizmus, a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus közt?

A csoport által elszenvedett negatív élmények, mint például a történelmi traumák, egy sérült és veszélyeztetett csoport identitáshoz vezetnek.

A kollektív nárcizmus ezt a sérült csoportidentitást van hivatva kompenzálni, amennyiben egy irreálisan pozitív csoportértékelés igényét fogalmazza meg.

Ezt az érzelmi igényt tudja aztán kihasználni a populista propaganda, mely a csoport áhított kiválóságát és erényeit, továbbá az ellenségekkel szembeni hősies kiállását célozza meg, akár a történelemhamisítás módszereivel is.     

*** 

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista propaganda?

– interjú Forgács Józseffel, I. rész

Nemrég jelent meg munkatársaival közösen szerkesztett könyve, melyben a szerzők azt taglalják, hogyan lehet alkalmazni a szociálpszichológia eredményeit a világ problémáinak feltárásában és megoldásában. Nem maradhattak ki a közélettel és politikai viselkedéssel kapcsolatos fejezetek sem, melyek közül egy, kifejezetten hazánkra összpontosít. Milyen pszichológiai igényeket elégít ki a populizmus? Hogyan alakítja történelmünk a világszemléletünk? Hogy van a magyar demokrácia és túléli-e a világjárványt? A University of New South Wales szociálpszichológia professzorával, Forgács Józseffel beszélgettünk. Interjúnk első része.

fj_szerk22.jpg

Úgy tűnik, hogy a liberális demokrácia nevű huszadik századi történet mégsem elég erős és nem működik a világ minden pontján.

A liberális demokrácia nem a huszadik század sajátja, hanem egy egyedülálló több száz éves nyugat-európai történelmi fejlődés eredménye, mely a felvilágosodás óta az egyéni függetlenséget és szabadságot határozta meg, mint fő értéket. Ez az értékvilág nem egyformán vert gyökeret Európa minden államában. Mint ezt már Bibó István is kimutatta, a kelet-európai országokban nagyrészt megmaradt a kollektivista, csoportalapú, nacionalista tudatvilág, így talán nem is annyira meglepő, hogy a rendszerváltás után sem tudott megszilárdulni a liberális demokrácia.

A keleti blokk országaiban eleve halálra volt ítélve ez a berendezkedés, vagy csak késve kapcsolódtunk be a liberális demokráciák fénykorába?

Nem volt eleve halálra ítélve, hiszen a liberális demokrácia sikeresen gyökeret vert sok olyan országban is mint Tajvan vagy Dél-Korea, melyeknek ugyancsak nem volt demokratikus tradíciója. Sőt, hozzánk hasonló országok, mint Szlovákia is közelebb állnak manapság a demokratikus viselkedési normákhoz.

Magyarországon is megszilárdulhattak volna a demokratikus intézmények és normák, de ehhez egy mélyreható tudati változásnak is be kellett volna következnie.

Valószínűleg történelmi balszerencsénk, hogy 2010 után olyan autokrata vezető került hatalomra, aki önmaga is a késői Kádár-korszakban szocializálódott, és sem nem érti, sem nem értékeli a liberális demokrácia letagadhatatlan előnyeit. Megdöbbentő 2014-es beszédeben Orbán Viktor szándékosan hátat fordított a liberális demokráciának, és az elmaradt, diktatórikus keleti államokat nevezte példaképének. Másrészt a magyar választók jelentős részében is megmaradt egy erős hajlandóság, hogy elfogadja az autoriter, diktatórikus vezetői stílust, hiszen generációk óta ezek a normák érvényesülnek.

Mi az a történet, amit az illiberális/populista erők megírtak és eladhatóvá tettek?

A populizmus, mint politikai fogalom nehezen meghatározható, de több jellemzője is van. A populista ideológia szembeállítja a népet egy idegen szívű „elittel”, a népet, mint referencia csoportot idealizálja és felülrendeli az egyénnek, elfogadja a vezérelvűséget, a saját ideológiáját abszolútnak és morálisan megkérdőjelezhetetlennek tartja, és preferálja a hierarchikus, autokrata és homogén mentalitást az egyéni szabadságjogokkal szemben. A modern populizmus megpróbálja kiaknázni a pozitív csoportidentitásra való archaikus igényt, hiszen a csoportazonosulás fajunk évezredes evolúciós sikerének is egyik alapját képezi. Nyugaton ezt a csoportalapú, kollektivista gondolkodást váltotta le az európai felvilágosodás liberális és individualista szemlélete.

Mi a magyar történet, amit a Fidesz kreált és olyan sok szavazót megfogott vele?

A Fidesz populista ideológiája elsősorban a demagóg nacionalizmus tudatvilágára épül. A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék), hogy így növelje a félelmet, a gyűlöletet és persze a vezér legitimitását. Az ilyen hazug és demagóg propaganda eddig csak a legszélsőségesebb diktatórikus rendszerekre volt jellemző. Érdekes, hogy a Fidesz propaganda-stratégiája akkor is működik, ha semmi valóságalapja sincs. Hiszen a menekültek nem akartak Magyarországon maradni, Soros talán Széchenyi óta a legadakozóbb filantróp az országban, az EU pedig nemhogy nem ellenség, hanem az ország történelmének legbőkezűbb támogatója.

Tényleg egy jószándékú, nagylelkű filantróp lenne Soros György? Az EU pedig többet ad, mint bárki más? Ez ilyen egyszerű lenne?

Soros mélyen hisz a szabad társadalom eszményében, melyet londoni tanulmányai során Karl Popper filozófus hatásának köszönhet. A rendszerváltás idején Soros elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer gyengítésében és a szegények támogatásában, Orbán is tőle kapott ösztöndíjat. Azóta is világszerte támogatja a nyílt társadalom és az emberi szabadság eszményét.

Bár szerintem is elhibázott a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja, az ellene terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek kivétel nélkül aljas hazugságok.

Normális, tájékozott ember nem veheti komolyan, hogy Sorosnak titkos befolyása lehetne az európai vagy amerikai nagypolitikára, hiszen az általa támogatott ügyek gyakran vereséget is szenvednek. Soros, csakúgy, mint Széchenyi, hisz egy nyílt és felvilágosult társadalomban és saját magánvagyonával támogatja ezt az eszmét.  

Ami az EU-t illeti, Magyarország még soha nem kapott ekkora anyagi segítséget, ami a magyar GDP több mint 3 százalékát teszi ki. Ez a nyugat-európai adófizetők pénze, és hazugság, hogy ez a pénz nekünk „járna” mert megnyitottuk a piacunkat. Ezt saját érdekünkben tettük, mert a kommunizmus évei után végre a magyarok is szerettek volna nyugati árukínálathoz jutni. Elképesztő, hogy a magyar választók máig eltűrik, hogy ezt a példátlan gazdasági segítséget elherdálják és korrupt Fidesz-közeli oligarchák ellopják, amit a magyar ügyészség tétlenül végignéz.  

1225195.jpg

"A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék)..." Kép forrása: Molnár Ádám/Népszava

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista kormánypárti propaganda?

Valószínűsíthető, hogy a magyar választók jelentős részének érzelmi igénye is van a nacionalista propagandára, mely a magyarokat egy hősies, ellenálló nép szerepében mutatja be. Ez az stratégia a harmincas évek ideológiájára emlékeztet.
A populizmus általában akkor válik igazán dinamikus politikai erővé, amikor a csoport identitása sérült, úgy érzi, hogy igazságtalanul és érdemtelenül bánnak vele és hátrányba került más csoportokkal szemben. Sok szociálpszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a sérült csoportidentitás nagy szerepet játszik a populista politika sikerében.

A magyar nemzeti tudatot és politikai gondolkodást jellemzi egy talán a történelmi kudarcokra visszavezethető önsajnálat, kisebbrendűségi érzés, áldozatmentalitás, a mások hibáztatása, és a saját felelősségünk tagadása.


A sérült nemzettudat empirikusan is kimutatható a nyelvhasználatban, például az irodalmi szövegek, iskolai tankönyvek és mindennapi beszélgetések nyelvi analízisével melyet László János professzor kutatásai meggyőzően dokumentálnak.

Tudna erre egy példát mondani?

Csepeli György szociálpszichológus például a magyar himnusz szóvilágát hasonlította össze a szomszédos népek himnuszaival. Míg a szomszéd népek himnuszai sikert, önbizalmat és optimizmust hangsúlyoznak, a magyar himnusz szavait a traumák, negatív élmények, a tehetetlenség és az önsajnálat jellemzik.

Valóban, a magyar nyelv ilyen értelemben is igen gazdag és kifejező. Ugyanakkor elszigetelten használjuk Európában. Ennek van valamilyen hatása az identitásunkra?

A nyelvi elszigeteltségnek is fontos szerepe van a nemzeti identitás fenntartásában és az ilyenfajta eltorzult alakulásában. Sok kimutatás szerint a magyarok idegennyelv-tudása nagyon gyenge európai összehasonlításban. Ez hozzájárul a tájékozatlansághoz, sokan nem ismerik vagy értik a nyugati liberális kultúrát és így könnyen félrevezethetőek. Ellenben a nemzeti nagyságra való törekvés miatt egyre elterjedtebb a rovásírás, mely a dicső múltat szimbolizálja, közben gyakorlatilag senki sem tudja elolvasni. Ez a fajta kulturális elszigeteltség az egyik fontos oka a nagyzoló, nárcisztikus kulturális identitás létrejöttének

***

 

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Hol vagy Kim Dzsongun? Avagy Schrödinger diktátora

Az észak-koreai diktátor váratlan eltűnése majd előkerülése alaposan megbolygatta a koronavírus-mentes hírekre vadul ráugró nemzetközi közvélekedést, valamint az egyszerű hírfogyasztókat is. Jelenleg úgy tűnik, hogy az utolsó sztálinista diktatúra vezetője egészségét tekintve egyelőre rendben van. Lehet, hogy a beharangozott életmentő vagy súlyos kockázattal járó műtéteken sem kellett átesnie az utóbbi hetekben, ettől függetlenül az biztos, hogy a nyilvánosságból való eltűnése kiváló alkalmat szolgáltatott arra, hogy megpróbálhassuk megérteni a vezető szerepét a kommunista diktatúrában, talán magát Kim Dzsongun személyiségét és még inkább a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság természetét.

kim_jong_un_cikk.jpg

Kép forrása: https://theprint.in/world/kim-jon-un-surfaces-north-korea-leader-spotted-at-factory-visit-on-may-day/413101/

Kim Dzsongun hiányzása a nagyapja tiszteletére tartott ünnepségről mind belföldön mind pedig nemzetközileg kérdéseket vetett fel az állapotával kapcsolatban. Ez az egyik legfontosabb esemény az országban, ekkor az államalapítást és az „örökös elnököt” ünneplik, ezt eddig egy államfő sem hagyta ki. A dolgok akkor kezdtek el egyre gyanúsabbak lenni, amikor az első számú szövetségesük, Kína, egy vélhetően orvosokból és modern gyógyászati felszerelésekből álló csapatot küldött a határaikon túlra. A hivatalos phenjani források teljesen némák voltak az esettel kapcsolatban, de a titkolózás egyébként sem idegen a kommunista rezsimtől. A találgatások szerint lehetséges, hogy a koronavírus ellen izolálta el magát, vagy nemrég esett túl egy műtéten. A bizonytalanság heteiben viszont a mára legvadabbnak tűnő teóriák szerint, az észak-koreai propaganda azért hallgatott ennyire az esetről, mert nem tudták miként számoljanak el egy súlyosan beteg, vagy akár halott államfő hírével.

A találgatás mellett viszont főként az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának kellett felkészülnie a különböző akár nemzetbiztonsági vagy politikai eshetőségekre. Habár tudjuk, hogy a fiatal diktátor él és virul, de a hosszú távú stratégiai gondolkodás céljából érdemes áttekinteni az eltűnés kapcsán felmerülő alternatívákat, a lehetséges irányvonalakat. 

Mi lesz, ha Kimről egyszer csak nem kapunk több hírt?

Ha a diktátor hollétére és állapotára egyszer csak nem derülne fény, teljesen eltűnne, az jelentős politikai bizonytalanságot okozna, mint ahogy az utóbbi pár hétben is okozott. Ki hozza meg a fontos döntéseket? Kivel tárgyalna Dél-Korea és az USA, főleg úgy, hogy nincs is tudomásuk arról miért nem beszélhetnek az államfővel. Elég valószínű, hogy a korai 30-as éveiben járó húga venné át az irányítást, ám Kim hollétének bizonytalansága miatt az ő megítélése mind belföldön és nemzetközileg eléggé instabil lenne. Valamint a rakétatesztek és katonai gyakorlatok is tovább folytatódhatnának, elterelve a figyelmet arról, hogy az ország eddigi vezetője eltűnt szem elől. Az államigazgatásban túlnyomó többségben vannak azok a tábornokok, akik erősebb katonai fellépést és fenyegetőbb retorikát szorgalmaznak mind Japán, Dél-Korea és az USA felé, ők pedig a pillanatnyi gyengeséget kihasználva érvényesíthetnék akaratukat az ideiglenes vagy akár végleges új főparancsnokon. Ebben az esetben a szövetségesek sem mutathatnának gyengeséget, és ismét pattanásig feszülhetne a közhangulat Észak-Koreával szemben.

Mi történik, ha Kim meghal vagy képtelen lesz a kormányzásra?

Ebben az esetben hivatalos forrásból értesülnénk arról, hogy már nem Kim Dzsongun az ország vezetője. Mindenekelőtt a legfontosabb az lenne, hogy mielőtt meghalt, kinevezett-e valakit az utódjának, ami az ország történetének eddigi két vezetőváltásakor is kiemelten nagy jelentőséggel bírt. Amennyibben nem jelölt ki senkit, vagy a kijelöltje nem tudná ennek tényét bizonyítani, akkor kezdődhetne egy jelentős rizikóval járó politikai belharc, ahol fennállna a veszélye annak, hogy a nemzetközi szereplők félreértik a szituáció alakulását, és ebből adódóan akár végzetes döntéseket is hozhatnának. Az ország pedig így újra a nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerülne. Kína valószínűleg elfogadná az új vezetőt, ám fel kellene készülnie a menekültáradatra, mivel az ideiglenes instabilitást sokan megpróbálhatnák kihasználni arra, hogy átszökjenek a határon. Az Egyesült Államoknak és Japánnak sem lenne érdeke a Koreai-félsziget destabilizálása. Donald Trump minden bizonnyal, de egyébként egy másik elnök is hasonló policy-helyzetben, ebben az esetben azt tenné egyértelművé, hogy a közte és Kim Dzsongun között köttetett atomfegyvereket érintő megállapodások érvényben maradnak, függetlenül az új államfőtől. Jelenleg a koronavírus járvány kellőképpen lefoglalja a különböző országok erőforrásait, ezért semmiképpen sem érdekük egy újabb krízist kezelni, ezúttal Észak-Korea határain belül, de természetesen a járvány elültével ez változhat. A diktatúra összeomlására az esélyek igen csekélyek jelenlegi tudásunk szerint, hiszen az államhatalom már intézményesült, és ezer szálon fonódik össze a gazdasági, katonai és politikai elittel. Az igazi kérdést az új diktátor személye, valamint személyisége jelentené.

Mi történt, történik valójában Kim visszatérésével?

A dolgait elintézve, vagy esetleg meggyógyulva, de teljes kontrollal visszatért az államigazgatás élére az eddigi diktátor. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi politika folyamatok tovább folytatódnak. A dél-koreai miniszterelnök többek között azzal kampányolva nyerte meg a választásokat, hogy egy sokkal szorosabb koreai együttműködést fog kezdeményezni. Ezek közé tartozik: a könnyebb átjárhatóság, egy vonatútvonal létrehozása, valamint a vírus teljes félszigetre való kiterjedésének kezelése. Ugyanakkor ezeket a kampányígéreteket nagy mértékben befolyásolják az Egyesült Államok szankciói Észak-Koreára, valamint az a szándék, hogy felszámolják a kommunista rezsim nukleáris tölteteit. Ezek a konfliktusok viszont előre ismertek, így a világ eseményei egy számunkra viszonylag jól belátható mederben haladnak majd tovább a távol-keleten. Így számíthatunk az elkövetkezendő történésekre, valamint ismernénk a politikai szereplők dinamikáját egymással, sokkal kevesebb bizonytalanságot rejtenének ezek az ellentétek - mint a korábban vázolt esetekeben. A kérdés ugyanakkor állandó, mennyire lehet életképes egy központosított, egy személy köré felhúzott, számtalan hazugságon alapuló diktatúra, akkor, ha a vezető párhetes eltűnése is ilyen hullámokat tud csapni. Persze ez csak a nemzetközi színtéren jelenik meg, a diktatúrán belül élőket közel sem foglalkoztatják vagy foglalkoztathatják az eféle kérdések...

forrás:https://foreignpolicy.com/2020/04/27/kim-jong-un-north-korea-mysterious-absence/?fbclid=IwAR3xX9aozzkQn6gAnWuz7ylrUp_bMYYhOK9YoopT-MTk0tvIHyvzkbEYpII

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

Az online frontvonalakon vesztésre áll Kína

A Kínai Népköztársaság saját internetes közösségi média oldalakkal rendelkezik, amelyeken a megjelenő tartalmakat a kormány szigorúan ellenőriz. A világ nagy részén használt Facebookot Kínában nem engedélyezik a törvények, helyette a „QQ” nevű oldalt lehet használni amely szinte ugyanazokkal funkciókkal bír. A különbség, hogy itt az állam könnyebben monitorozhatja a megjelenő tartalmakat, szűrheti a nem kívánatos, kritikus tartalmakat és felhasználókat. Hasonló a helyzet a Twitterrel is, amelyet szintén helyettesít egy kínai szoftver, az úgynevezett „Weibo. Rengeteg számunkra magától értetődő online tartalom Kínában nem elérhető legálisan, de szinte mindegyikre van saját alternatívájuk. Ebből is következik az, hogy a kínai állampolgárok egy teljesen más internetes kultúrával rendelkeznek, élesen eltérő normák szerint használják a közösségi oldalakat.

kina_online_cikk.jpgKép forrása: https://www.duffelblog.com/2015/06/chinese-hackers-opm/

Az ottani felfogás szerint, egy ország vezetőségének felelnie kell azért, hogy mik jelennek meg az online közösségi felületeken. Náluk ez az internethasználatnak az egyetlen normális, magától értetődő formája. Ezért amikor a kínai rendszert bíráló, esetleg nevetség tárgyává tévő mémek vagy bejegyzések készülnek, akkor ezt egy magyarázat szerint sokan a  nemzetük elleni támadásnak élik meg. Ilyenkor, érdekes módon a kínai trollok ezrei szabadulnak át a virtuális határkerítésen a külföldi oldalakra. A szó szoros értelmében ilyenkor kialakul egy online frontvonal a kínai állami trollok és a nemzetközi véleményvezérek között az adott téma kommentszekcióiban.

A közelmúltban több szomszédos országgal is összecsaptak a kínai ,,felhasználók”. Előző év augusztusában a hongkongi tüntetések nyomán is kialakult egy ilyen konfliktus. Kínai rajongó lányok ezrei lepték el az ottani függetlenségpárti oldalakat és spamelték tele különböző indokokkal, például hogy a kedvenc pop előadójukat „A-Zhong”-ot védjék, miközben a valós indok az ezeknek az oldalaknak a leterhelése volt, többszöri terheléses támadásról beszélhetünk tehát. 2016-ban pedig egy K-Pop sztárt ért hasonló támadás mert egy dél-koreai televízió műsorban egy taiwani zászlóval pózolt, ami szintén érzékeny pontja a kínai közvélekedésnek.

Az ékes példája annak, hogy a kínai diktatúra keretei között élők, illetve az állam trollkatonái mennyire nem értik azt, hogy mit jelent a szólásszabadság, vagy az internetnek a szabadsága, egy nemrégi thaiföldi eset. Egy ottani híresség barátnője tweetelte, hogy vajon miért nem járul hozzá Kína ahhoz, hogy külföldi szakértők is vizsgálhassák az eshetőségét annak, hogy a koronavírus egy wuhani laborból szabadulhatott-e ki. Ennek eredményeként ismét több ezer troll ,,jutott át” hirtelen a tűzfalakon, és kezdték meg a thaiföldi politikusok és a kormány, valamint a király támadását, azt hívén, hogy ezzel érzékeny pontján ütik meg az országot. Legnagyobb meglepetésükre, az általuk használt hashtaget rengeteg thaiföldi ellenzéki párt és ember vette át és kezdte a saját magától használni, teljes mértékben kicsavarva azt a kínaiak kezéből. 

Rengeteg mém született a konfliktus során a kínaiak viselkedéséről, amely egy szintén idegen kultúrtermék számukra. Az egyszerű kínai sértések nem értek fel ahhoz a mocskolódáshoz, amelyet akár mi is megfigyelhetünk egy egyszerű, esetleg megosztóbb poszt alatt. Az egyébként külön érdekes, hogy ez az összeesküvés elmélettel kapcsolatos bejegyzés vajon miért mozgósíthatta ennyire a kínai trollokat. Ezek után titokzatos módon a hashtag egyik napról a másikra teljesen el is tűnt a kínai „Weibo”-ról.

A kínai kormány rengeteget áldoz a propagandájából a tűzfalon kívüli internet őt érintő részeinek uralására, ám egyelőre kevés sikerrel teszi mindezt. Egész egyszerűen a cenzúrázatlan internetet használó emberek, mindenféle szervezettség és pénz nélkül sokkal jobban értenek ahhoz, hogy miként lehet a másikat egy online diskurzus folyamán megsemmisíteni, többek között azért, mert ennek „gyakorlására” Kínában csekély lehetőség van. Rendkívül érdekes az, hogy ennél a totális diktatúra által előállított és pénzelt trolloknál mennyivel veszettebben képesek viselkedni az egyszerű internethasználók. Akár mi magunk is…

Forrás: https://foreignpolicy.com/2020/04/17/nnevvy-bright-firewall-thailand-china-online-army/?fbclid=IwAR2BfC0pqOQuwNhhcz3l1Od_5qhf0SGrYbt7_3VsXtgaOnbzTphuGfH1NDY

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

Az új társadalmi rend

Avagy hogyan segít a vírus leküzedésében kollektív cselekvésünk?

A modern világban megtanultunk együtt élni más emberekkel, elkerülhetetlenül érintkezni velük a nap szinte minden órájában a metrón, a buszon, a boltban, a nagyvárosok utcáin. Emellett megtanultuk azt is, hogy ebben a világban hogyan zajlanak a mindennapok, és, hogy mi hogyan illünk bele ebbe a bonyolult és komplex rendszerbe. Az elmúlt hetekben azonban minden, amit megismertünk erről a rendszerről háttérbe szorul, és átveszi a helyét egy olyan tudatosan megtervezett, racionális és bizalomalapú társadalmi rend, amelyben úgy kell élnünk, mozognunk, dolgoznunk, illetve tanulnunk, hogy azzal a legkevesebbet ártsunk más embereknek, és a lehető legminimálisabban kapcsolódjunk össze azzal a rengeteg emberrel, akivel együtt, egy társadalomban és világban élünk. 

coronavirus-mask.jpgForrás: moneycontrol.com

Most az egész világunk lelassult, megállt, és az eddig megszokott társadalmi rend hirtelen és váratlanul borult fel. Egyik pillanatról a másikra, szinte észrevétlenül csúsztunk bele a jelenlegi helyzetben, és ez az egész világon mindenhol érezteti a hatását. A megszokott hétköznapjaink beszorultak a négy fal közé, ez pedig minden egyes korosztályt érint kisiskolásoktól kezdve az idősekig.  Az emberek jelentős hányada nehezen küzd meg a most kialakult helyzettel, vágyik vissza az iskolába, a munkahelyére, és úgy általában olyan helyekre, ahol együtt lehet más emberekkel. Most kezdjük el igazán értékelni azokat a dolgokat, amelyek pár héttel ezelőtt még természetesek voltak. Februárban még el sem tudtuk azt képzelni, hogy napok leforgása alatt ilyen gyökeresen megváltozhatnak a mindennapjaink.

Egy dolog biztosan látszik már most: a megszokott valóságunkba való visszatérés minden bizonnyal egy rendkívül hosszú folyamat lesz, amely a legjobb esetben is hónapokat igényel majd, és az ehhez társuló rengeteg türelmet. Mégis hogyan fogunk azonban kikászálódni ebből a helyzetből, és van-e visszatérés abba a vágyott, régi valóságba?

A Georgia Állami Egyetem kutatócsoportjának vezető epidemiológusa szerint a társadalmi érintkezéseket 65%-kal kell csökkentenünk  a vírus előtti életvitelünkhöz képest . Ha így cselekszünk egy huzamosabb időszakon keresztül, elérhetjük azt a pontot, amikor minden fertőzött kevesebb, mint egy embert fertőz meg. Ezt nevezik tudományos körökben 1 alatti R-nek, vagyis 1 alatti reprodukciónak, újratermelésnek. Úgy hiszik, hogy csak ezen a ponton kezd majd el csökkeni a fertőzések száma, és kerülhet teljesen az ellenőrzésünk alá a járvány.

Ahhoz pedig, hogy ezt a pontot elérjük, mindenképpen át kell alakítanunk a társadalmi érintkezéseinket. Egy olyan új társadalmi szerződésre van szükség, amelyben az egyes emberek nem csupán önmagukért, a barátaikért, és a családjukért vállalnak felelősséget, hanem a szélesebb társadalom tagjaiért is, hiszen a kollektív cselekvésünk az első számú faktor ebben a harcban. Egy olyan harcban, melyben a saját egészségünket a társadalom ismeretlenjeinek a kezébe helyezzük át, bízva abban, hogy ők is úgy cselekszenek, ahogyan azt mi tesszük.

A társadalmi érintkezéseinket tehát le kell csökkentenünk 2/3-dal, aki teheti, annak még egy ideig otthonról kell dolgoznia, aki pedig kifejezetten veszélyeztetett, annak még ennél is jobban kell vigyáznia. Amikor az utcára megyünk, tömegközlekedési eszközt használunk, vagy bevásárolni megyünk, azt felkészülve kell megtennünk, másoktól minél inkább elkülönülve, arcmaszkban, kesztyűben, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentsük le a fertőzés átadásának esélyét. Az embereket most nem lehet besűríteni buszokba, metrókba, repülőkbe úgy, ahogy azt ezelőtt tettük. Több járatra lesz szükség innentől kezdve, amelyeken kevesebb ember utazik, ha valóban el akarjuk érni azt a bizonyos 1 alatti R állapotot.

A világunk újraindítása is csak fokozatosan lehetséges majd. A munkahelyeknek át kell gondolniuk, hogy mennyi munkavállalót szeretnének egy légtérbe sűríteni, az üzleti tevékenységeket újra kell tervezni, hogy valóban szükség van-e ennyi találkozóra, ennyi emberrel, és szükség van-e arra a temérdek üzleti útra, amelyre a vírus előtt igényünk volt. Ha sikerrel tartjuk majd azon a vágyott ponton az új fertőzések számát, szép lassan visszanyithatjuk a világot a mostani mindennapjainkból a megszokottakhoz. Ekkor majd szép lassan és óvatosan az éttermek újra működni kezdenek, elmehetünk már kisebb csoportokban meginni 1-1 sört, illetve idővel visszatérhetünk a színházak, mozik, szórakozóhelyek és koncertek világába is.

Mindannyian azt reméljük tehát ebben a helyzetben, hogy őszre már elérhető ez a fertőzési arány, és az életünk kezdhet visszatérni a régi normákhoz. Azt azonban semmiképpen ne várjuk, hogy ősztől, ha sikerül is az új fertőzéseket ilyen alacsonyan tartunk, minden azonnal olyan lehet, mint a járvány előtt. Mielőtt a diákok visszatérhetnétek az iskolákba, és kiscsoportokba megkezdhetnék a tanulást, mielőtt az időseknek elmúlhatna a félelmük, és mi mind kimehetnénk újra oda, ahová és akkor, amikor csak szeretnénk, új fajta tesztelési stratégiára van szükség. 

Nem arról van most szó, hogy napi százezer számra kell tesztelni, itt napi milliós nagyságrendekről van szó. Ez elérhető állapot, azonban az egész egészségügyi infrastruktúrát át kell alakítani, és jól működővé kell tenni, hogy felismerje, nyomon kövesse, és izolálja a fertőzött embereket, továbbá megakadályozza őket abban, hogy a vírust tovább terjesszék. Ez egy olyan hatalmas vállalkozásnak ígérkezik, amelyben mindenképpen szükség van új emberek felvételére és kiképzésére, ahhoz, hogy ez az előttünk álló hosszú út végül sikeresen záruljon.

Ahhoz azonban, hogy minden kényszerintézkedés, minden szükséges védőfelszerelés és minden társadalmi érintkezésbeli korlátozás véglegesen eltűnjön, meg kell találnunk és alkalmazni is tudnunk kell a hatékony és biztonságos védőoltást. A jövőnket és a sorsunkat addig pedig a társadalmi viselkedünk irányítja. El lehet azon merengeni, hogy ha felszabadul a világ a jelenlegi helyzet alól, az új társadalmi szerződés megmarad-e, vagy pedig visszaáll minden a régi, és megszokott normába, amelyben az emberek kevésbé figyeltek egymásra, és kevésbé bízták saját egészségüket ismeretlen emberek megfelelő cselekedeteire.

Forrás: https://www.nytimes.com/2020/04/20/opinion/coronavirus-social-contract.html?action=click&module=Opinion&pgtype=Homepage&fbclid=IwAR11F2tWlRWwBcWhxwvP3oMa7SVdQYKCD464mjF1zvKH4uIx1KMjlWwugik

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól…” Zsoltárok 23:4

Százhatvanezer ember halálát követelte mára a világot felforgató vírus, mely hetek óta egyre több területen határozza meg mindennapjainkat: napról napra szigorúbb korlátozások, növekvő munkanélküliség, gazdasági visszaesés. A vallási élet sem kivétel ez alól az üresen kongó templomokkal és online közvetített igehirdetésekkel. 

A globális járványhelyzetben rengeteg konfliktussal jár a vallásos tevékenységek kivétel alá helyezése, vagy éppen annak hiánya. Az Egyesült Államokban pedig kifejezetten kiélezett ez a helyzet, tekintve, hogy jelenleg náluk van a legtöbb fertőzött és alapjáraton is egy vallásos, keresztény társadalomról beszélünk.

virus_templom.jpg

Kép forrása: http://www.asianews.it/news-en/Arabian-Peninsula,-masses-and-celebrations-suspended-to-combat-the-spread-of-the-coronavirus-49531.html

Az elmúlt időszakban nagy port kavart a hír, miszerint Dan Ostring lelkipásztor, megnyitotta a templomját azoknak a híveknek, akik egy közeli gyülekezetbe jártak eddig, ám azt be kellett zárni, mivel ott többen is elkapták a koronavírust. Mindezt annak ellenére, hogy több államban is betiltották az ilyen társadalmi eseményeket a fertőzésveszélyre hivatkozva. A kormány korlátozásait az alkotmány szabad vallásgyakorlásról szóló részére hivatkozva szegik meg többen is országszerte. A nyomás hatására több tagállam is kivételt tett a templomaival, és lehetővé tette a gyülekezések megtartását (főleg húsvét alkalmából), mivel álláspontjuk szerint az államnak nincs joga a vallási intézményeket korlátozni a működésükben.

Floridában az egyik legsúlyosabb a járványhelyzet az Államokon belül. Az elmúlt időszakban eddig soha nem látott szigorításokat kellett az állam kormányzójának bevezetnie a terjedés lelassításának érdekében. Ennek ellenére a közvélekedés nyomása miatt kivételt kellett tennie a templomokkal és aligha hat meglepetésként, hogy a vallásos vezetők között éles ellentét húzódik a helyzet megítélését illetően. Egyre gyakrabbak azonban az olyan egyházi kezdeményezések, ahol a híveket a távolságtartásra buzdítják: az élő prédikáció-streaming mellett már kamionról tartott, „autósmozi” szertartásra is sok került. Például Darrel Steinberg, Sacramento polgármestere arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy akár a rendőrség közbeavatkozásával is, de be fogja tartatni a korlátozó intézkedéseket. Mind ezt úgy, hogy a felesége az egyik legnagyobb zsinagógának a kántora, amely most már online közvetíti az alkalmait.

Jelenleg nyugtalanságot érzékelhetünk a témát illetően, mivel folyamatosan növekednek a vallásos összejövetelekhez köthető megbetegedések. Louisevilleben több, mint hat személy tesztje lett pozitív, mindegyikük egy ott megtartott püspöki konferencián vett részt. Több egészségügyi szakértő is állítja, hogy az észak-karolinai megfertőződések jelentős része köthető egy keresztény vallási összejövetelhez, melyet a 100 főnél nagyobb rendezvények tiltása ellenére megtartottak.

Minnesotában  közben legalább 9 koronavírusos esetet vezettek vissza a szertartásokon való részvételre, Chicagóban pedig 43-at. Az esetek pedig egyre csak sokasodnak. Egyelőre a legsúlyosabb az a Sacramentóban található gyülekezet esete, melynek lélekszáma 3500 fő, és már több mint 71 fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt hetekben. A legnagyobb port kavaró esetben egy lelkész a helyi 50 fős rendezvényeket engedélyező rendelettel szembemenve ezer fős gyülekezetnek tartott istentiszteletet, a szabad vallásgyakorlásra hivatkozva. Jelenleg rendőri eljárás folyik ellene.

Nem meglepő azonban az, hogy ellentmondásos az egyházak reakciója. Az Egyesült Államokban, ahol már naponta ezerre emelkedett a halálos áldozatok száma, az egyes államok hatáskörébe tartoznak a járványügyi intézkedések.

Az imádságra szolgáló helyek szintén potenciális gócpontok lehetnek. Több epidemológus szerint pedig egy másik igen magas kockázatforrás az az éneklés, mely a dicsőítés közben zajlik. A vírus cseppfertőzéssel terjed, mely már magát a beszédet is veszélyessé teheti, az éneklést pedig különösen. Bizonyos vélemények szerint a vírus iránti nemtörődömséghez még pluszban hozzájárultak Donald Trump relativizáló kijelentései is. Mivel a templomba járok jelentős része republikánus identitással bír, így valószínűleg ez is hozzátett a veszélyhelyzet ilyen irányú megítéléseihez.

A kialakult helyzet igazi próbatétele a húsvét volt, mivel a kereszténység egyik meghatározó eseménye, ahol nagyon fontos a közös istentisztelet. Elvégre „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” Máté 20. 

Fontos lenne konszenzuális megoldást találni arra vonatkozóan, hogy a szigorú intézkedéseket betartva lehessen megtartani az alkalmakat, amelyre kiváló lehetőség az online közvetítés. Ugyancsak sürgető lenne megtalálni az egyensúlyt a szabad vallásgyakorlás és a krízishelyzet intézkedései között - nem csupán az USA-ban, de a világon mindenhol, ameddig véget nem ér a járványhelyzet.

Források: https://www.washingtonpost.com/national/coronavirus-church-services-outbreak/2020/04/05/7f5b63cc-7773-11ea-90ad-819caa48d39f_story.html 

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2020-04/papa-urbi-orbi-uzenet-feltamadas-szeretet-vilag-gondoskodas.html?fbclid=IwAR13xhlPpzR_moTZmK2TSSpcHLVmxKAcT7KtoYTs31dfE9KscC9C3VOrdD

Buka Dávid & Mundrucz Szilvia

A szerzők a Paradigma Intézet gyakornokai.