A rendszerszintű rasszizmus működése

2020. június 05. - Paradigma Intézet Admin

Az Egyesült Államok jogi keretet teremtett, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, a drogháború révén pedig eszközt, fegyvert, de valójában kevés felelősséget adott a kezükbe. George Floyd meggyilkolása emiatt történhetett meg. Vendégszerzőnk, Hüvös Ferenc írása.

1961-ben, amikor egy fekete és fehér papokból álló csoport belépett a buszállomás szegregált várótermébe a Missisipi állambeli Jacksonban, a kiérkező rendőrség őrizetbe vette őket. A következő hat évben perek egész sorozata követte egymást, míg végül 1967-ben az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került. A bíróság döntése a Pierson v Ray ügyben megerősítette a korábban, állami szinten hozott döntést, miszerint az eljárást végző rendőrt nem vonhatják felelősségre azért, amit ő jogszerű cselekedetnek tartott.

A Pierson v Ray döntés megágyazott a későbbi, 1982-es döntésnek, melyben a Legfelső Bíróság határozata szerint a szövetségi állam dolgozói védettek a jogi eljárásoktól munkavégzésük során felmerülő kérdésekben. Az angol jogi szaknyelv ezt qualified immunity néven tartja számon. Fontos megjegyezni, hogy a koncepció maga létfontosságú: szövetségi szinten foglalkoztatottak például a tanárok, a különböző állami szervek szabályok betartásáért felelős szakértői és vizsgálói. A qualified immunity megakadályozza például az olajvállalatokat, hogy eltemessék az őket vizsgáló EPA-t (Environmental Protection Agency, Környezetvédelmi Hivatal) jogilag kétes értékű perek alatt.

Csakhogy a rendőrség szintén a szövetségi állam egy ágának tekinthető. És míg a tanárok, vagy az EPA vizsgálóbiztosai nem viselnek fegyvert, addig a rendőrség minden nap kerül olyan helyzetekbe, ahol a túlkapásokra minden feltétel adott.

h.png

Kép forrása: https://www.wrde.com/story/42199597/protesters-invoke-different-names-to-decry-police-treatment

A qualified immunity kérdését 2009-ben vizsgálta felül legutóbb a Legfelső Bíróság, mely esetben (Pearson v Callahan) katasztrofális hatású döntésre jutottak: eltörölték a korábbi, bíróság általi kétlépcsős vizsgálatot, mely megállapította a törvénysértést, és ezt követően vizsgálta volna az ügyet, és a bíróságok döntésére hagyták qualified immunity alkalmazását. A bíróságok többsége, ennek következtében, megteheti, hogy a legtöbb, rendőrökkel kapcsolatos eljárást vita vagy indoklás nélkül kidobja. Ami megakadályozza a precedens teremtését, és így az adott cselekedet tiltását.

Az államügyészek sem szívesen foglalkoznak rendőröket érintő ügyekkel: az Egyesült Államokban a rendőrség és az ügyészség szoros, már-már szimbiotikus kapcsolatot ápol. Egy ügyész akkor végezheti jól a munkáját, ha bírja a helyi rendőrség támogatását, amihez először a jóindulatukat kell elnyerni. Miért vállalkoznának akkor egy alapvetően veszett üggyel és kockáztatnák saját karrierjüket?

George Floyd esete ennek tökéletes példája: Derek Chauvin, a rendőr, aki meggyilkolta Floydot több esetben is részt vett erőszakos cselekedetekben, de az ügyészség sosem emelt vádat ellene. Hasonló eset a szintén 2020-as, Ahmaud Arbery halálával végződő konfrontáció. Arbery-t még februárban a már visszavonult rendőr, Gregory McMitchel és fia Travis üldözték autóval, miközben kora délutáni kocogásra indult – betöréssel gyanúsították ugyanis (későbbi vizsgálat megállapította: alaptalapul). Az eset végeredménye Arbery halála lett, elkövetőit csak májusban tartóztatták le, miután az incidensről előkerült egy videófelvétel. Egészen addig az államügyész elutasította a vádemelést.

Ez mind a magyarázat arra, miként engedhetik meg a rendőrök maguknak a brutális túlkapásokat, de nem magyarázza, miért a feketék ellen irányul a legtöbb ilyen eset.

A válasz erre sokrétű, de alapvetően visszavezethető a Richard Nixon elnöksége alatt indult drogháborúhoz, mely militarizálta az amerikai rendőrséget. Az amerikai rendőrség nem a filmekben gyakran látott képét mutatja a mindennapokban: átalakult egy paramilitáris alakulattá, mely megkapja ugyan a katonai fegyverzetet, de messze nem rendelkezik ugyanazzal a kiképzéssel, amivel a hadsereget felkészítik annak felelős használatára.

A drogháború maga is egy érdekes eset. Papíron, kolosszális bukás, az egyetlen haszonélvezői azok a kartellek, melyek ellen irányult. John Elrichman, Nixon belpolitikáért felelős embere rávilágított a valóságra: a cél sosem a kartellek megtörése volt. Nixon felismerte ugyanis, hogy belpolitikailag két buktatójuk van, akiken elúszhat az újraválasztásuk, és a pártjuk esélyei a további választásokon: az akkor javában tomboló Vietnámi háborút ellenzők és az afroamerikai közösségek, akiket a republikánusok a polgárjogi küzdelemben ugyanúgy elvesztettek, ahogy a demokraták elvesztették a déli államokat. Csakhogy Nixon nem tehette illegálissá sem a háború ellenzését, sem azt, ha valaki afroamerikainak született. Viszont azzal, hogy kormányzati propagandával ezekhez a csoportokhoz társították a droghasználatot, majd kriminalizálták és háborút hirdettek ugyanezen drogok ellen, gyengíthették őket. A következmény? Mára a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt börtönben lévő amerikaiak 80%-a (szövetségi szinten) fekete vagy latin származású.

Ezen a tényen nem segítenek a mandatory minimum (kötelező minimum) törvények, melyek kötelezik a bíróságokat arra, milyen büntetést szabjanak ki, amennyiben a vádlottat bűnösnek találják kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben. Valaki évtizedeket ülhet minimális mennyiségű kábítószer birtoklásáért.

Az Egyesült Államok tehát megteremtette a jogi keretet arra, hogy a rendőrség ellenségnek lássa az afroamerikai közösségeket, hogy megszálló hadseregként viselkedjen ott, ahol védenie és szolgálnia kellene. Egy átlagos afroamerikai tapasztalata a rendőrséggel a brutalitásról és az indokolatlan sztereotipizálásról szól. Családok törnek össze a drogháború okán, gyerekek nőnek fel úgy, hogy nem ismerik meg az apjukat. És eközben a rendőrség, amely brutalizálja ezeket a közösségeket, még felelősségre sem vonható. A törvény őket védi, nem a közösségeket.

A legutóbbi hírek szerint George Floyd és Ahmaud Arbery halálának ügyében talán igazságot szolgáltatnak. Derek Chauvin letartóztatásához és vád alá helyezéséhez négy napig tartó, erőszakos tüntetésekre volt szükség. A három másik rendőrt, akik álltak, és tétlenül végignézték, ahogy társuk meggyilkol valakit, csak most helyezték vád alá.

E sorok írója nem támogatja az erőszakot, semmilyen formában. De talán most már érthető, miért fogyott el a türelem. A mostani helyzetet évek óta tartó, békés tüntetések előzték meg. Mégis, semmi nem változott a nyomukban.

A vendégcikk szerzője történelemtanár végzettségű, jelenleg politológus hallgató.

Források:
https://www.drugpolicy.org/issues/race-and-drug-war
https://edition.cnn.com/2016/03/23/politics/john-ehrlichman-richard-nixon-drug-war-blacks-hippie/index.html
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=4741&context=jclc
https://supreme.justia.com/cases/federal/us/386/547/
https://www.aclu.org/issues/criminal-law-reform/reforming-police/war-comes-home?redirect=war-comes-home-excessive-militarization-american-policing
https://www.vox.com/2020/6/3/21277104/qualified-immunity-cops-constitution-shaniz-west-supreme-court
https://www.nytimes.com/article/ahmaud-arbery-shooting-georgia.html

Miért történnek George Floyd esetének tucatjai az USA-ban?

Az egész interneten végigsöpört a hír, miszerint egy afroamerikai férfit rendőri intézkedés közben meggyilkoltak. Az áldozat bűne az volt, hogy hasonlított valakire, aki hamis pénzzel próbált meg fizetni egy boltban. A férfi nyakán pontosan 8 percig térdelt a rendőr, egészen addig amíg az oxigénhiánytól George Floyd elájult, majd meghalt. Közben végig az életéért és levegőért könyörgött, amelyről videófelvétel is készült. Az esemény egy tragédia, erről szinte teljes a konszenzus, ám eredményeképpen immáron napok óta tart a fosztogatásba és rombolásba fulladt tüntetéssorozat Minneapolisban, és mostanra már több nagyvárosban is.

george-floyd-protests2.jpg

Kép forrása: https://indianexpress.com/article/world/george-floyd-death-us-protests-donald-trump-6437122/

Először is érdemes megértenünk azt, hogy az USA rendfenntartó szervei miért olyanok amilyenek, miért mindennaposok náluk a túlkapások. Az elsődleges indoka ennek az, hogy a fegyverviselés alkotmányos joga minden amerikai állampolgárnak. Az európai országokban, többek között hazánkban is, egy rendőrnek relatíve kevés félnivalója van egy intézkedéskor. Az állam fegyver monopóliuma miatt hatalmas fizikai fölényben van az állampolgárokkal szemben, így a puszta rendőri mivolta túlnyomó többségben megelőzi az erőszakot. Az Egyesült Államokban viszont akár egy egyszerű igazoltatás is lövöldözésbe fulladhat, és fullad is sokszor. Egészen egyszerűen, ott egy rendőrnek tényleg az élete foroghat kockán egy intézkedéskor, hiszen sosem lehet tudni, hogy a fegyver melyik oldalán végzi. Ezért is jogszerűek ott az olyan, nálunk akár elképzelhetetlen jogszabályok, mint például a „gyanús mozdulatra” leadott lövés, amely a rendőr szubjektív megítélésére bízza az igazoltatott ember életét. Ennek is köszönhető, hogy az USA messze a legelső nemzetközi viszonylatban a rendőrgyilkosságok és a rendőrök által elkövetett gyilkosságok terén is. George Floyd esete azért is felháborító, mert a veszélyesség semmilyen jelét nem mutatta. Nem értette, hogy miért kellene őt egy olyan bűncselekményért előállítani, amit nem követett el. Azt viszont látni kell, hogy ezek a bűncselekmények tovább mennek az egyszerű rasszizmusnál.

A rendőri túlkapások vajon miért érintik jobban a fekete közösséget, mint a többi etnikumot? Az USA bűnözési nyilvántartása teljesen eltér az európai normáktól. Itt az illető neme és kora mellett annak bőrszínét, valamint vallási hovatartozását is rögzítik, így a társadalomra jól eloszthatóan vannak számontartva a bűnözők, csoportjaik szerint. Ebből az adathalmazból derül ki az, hogy a feketék annak ellenére, hogy 12%-át teszik ki az amerikai társadalomnak, több mint 33%-át a börtönlakóknak, míg a fehéreknél ez az arány 62% és 30%. Ebből következik a két széles amerikai narratíva: a liberális, miszerint a rendszerbe intézményesült rasszizmusnak köszönhetően sokkal több feketét ítélnek el a bíróságokon, valamint állítanak elő a rendőrök. A jobboldali felfogás szerint viszont az afroamerikai kultúra ezer szálon kapcsolódik a bűnözéshez, ezért is található meg ez a nagyságrendi különbség. Az igazságot nem kíséreljük megállapítani, az viszont egészen biztos, hogy ezek az arányok elmélyültek a köztudatban, és elsőrendűen befolyásolhatják mind a rendőr, mind pedig az egyszerű állampolgárok hozzáállását.

A tüntetések egyelőre nem a Martin Luther King által lefektetett, békés afroamerikai demonstrációknak felelnek meg. Az utcákon már egy embert halálosan meglőttek, több millió dollár kárt okoztak, valamint egy rendőrőrsöt is elfoglaltak a tüntetők. Az etnikumok közötti konfliktusnak a 21. században egyáltalán nincs létjogosultsága, ennek ellenére a világ vezető hatalma jelenleg ott tart, hogy kénytelen bevetni a hadsereget a Nemzeti Gárda képében, hogy megfékezze a további pusztítást. Felmerül az a kérdés, hogy a tragédiát érdemes-e újabb tragédiákkal kifizettetni? Az afroamerikai sztereotípiákat pedig az utcák felgyújtása, kocsik rongálása, boltok fosztogatása nem fogja gyengíteni, éppen ellenkezőleg. Az állandó feszültség és frusztráció artikulálatlan és elkeseredett kommunikációja ez, amely már jó ideje gyűlt a #blacklivesmatter zászlaja alatt. 

Ami biztos, hogy George Floyd halálára nem újabb halálesetekkel kellene emlékeznie az amerikai társadalomnak.

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

Források:https://www.vox.com/identities/2020/5/27/21271667/george-floyd-death-police-kneed-in-the-neck?fbclid=IwAR1Y4DRQRkWI0fyugH7QMbge2gIauqaU_ZDCK5ovqDLRLV4NKZtAnMXp1s

https://www.bbc.com/news/world-us-canada-52854037

 

Összeesküvés-elméletek nyomában

A férfiölő női szektáktól az 5G hálózatokig

Hogyan alakulnak ki az összeesküvés-elméletek, és milyen összetevők kellenek a "tökéletes recepthez"? Mikor és hol történt a történelem első olyan esete, amelyet az utókor konteónak tart? És mi köze van az 5G hálózatoknak a Covid-19 járványhoz? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Krisztus előtti kortól kezdve egészen 2020-ig!

Az összeesküvés-elméletek nem a modern világ találmányai, akármennyire is az a gyanúnk, hogy ezek a teóriák a 20. században kezdtek csak el felvirágozni. Bár kétségtelen, hogy ma jóval nagyobb mennyiségben találkozunk ilyen elméletekkel, ez inkább annak tudható be, hogy az internet korában bárki bármit leírhat, megoszthat, és sokszor ezek mindenfajta cenzúra nélkül áraszthatják el a weboldalakat, mire pedig valakinek feltűnik, hogy az adott témának vajmi kevés köze van a valósághoz, már késő, és, mint futótűz szétterjedt. 

Illuminati room!

Kép forrása:https://www.tripadvisor.com/LocationPhotoDirectLink-g190382-d7350736-i161236100-ESCAPE_Limassol-Limassol_City_Limassol.html

A férfiölő női szekta

Az egyik első feljegyzett eset a Krisztus előtti korból származik, amikor is Rómában időszámításunk előtt 331-ben hirtelen és rejtélyes módon magas rangú férfiak kezdtek megbetegedni, akik többsége hamarosan bele is halt az ismeretlen kórba. Senki nem tudta e rejtély okát, mindaddig, amíg egy nap egy női szolgáló nem járult a helyi bíróság színe elé, és el nem hintette azt, hogy ő történetesen tudja kik állnak a rejtélyes halálesetek mögött. Felelősnek egy felsőbb osztálybeli női szektát jelölt meg, akik állítása szerint méreggel irtják a férfiakat. Hamarosan korabeli nyomozók egy csoportja ráakadt az állítólagos tettesekre, akik azonban tagadták tettüket és azt állították, hogy ők csupán gyógyfüves főzeteket készítenek. Némileg ellentétesen hatott ezzel az állítással, hogy amikor mégis rákényszerítették őket, hogy igyanak a főzetekből, kettő nő azonnal meghalt. Ezzel elindult a megtorlási hullám, és hamarosan külön hivatal alakult arra, hogy felderítse a gonosz nőket, és méltó büntetésben részítse őket. A botrány hatalmas volt, a tömeges letartóztatások során pedig 170 nő került a bűnüldözők kezére. 

Az eseményt a pár százzal évvel később élt híres történész, Titus Livius jegyezte fel, aki bár nem volt meggyőződve arról, - mint ahogyan a mai szakértők sem -  hogy a rejtélyes halálesetek mögött valóban a női csoport állt, kötelességtudóan ezt a verziót is megörökítette. Ő egy sokkal racionálisabb lehetőséget emelt ki, méghozzá egy járvány lehetőségét. Ebben az időszakban ugyanis egy ismeretlen pestis pusztíthatott a római állampolgárok körében, amely a rejtélyes, nagyszámú halálesetre racionálisabb magyarázattal szolgálhat. A Livius által megvitatott események az elsők az összeesküvés-elméletek sorában: bár valószínűsíthető, hogy a nők tényleg gyártottak főzeteket, ezek valószínűleg inkább gyógyászati, semmint mérgezési szándékkal készülhettek, a kapcsolódó elméletek pedig részben vagy teljes egészében kitaláltak. 

A mérgezés lehetősége a jelenlegi vírushelyzetben is szárnyra kapott: április eleje óta közel 77 TV-tornyot rongáltak meg és 40 mérnököt támadtak meg az Egyesült Királyságban, mert elterjedt egy olyan teória, mely szerint a Covid-19 járvány a globális telekommunikációs hálózatok támadása az emberiség ellen. Félő, hogy ez az elmélet további agressziókhoz is vezet majd, ugyanis egyre jobban terjed a világhálón, és már az USA-ba is begyűrűzött.

Az összeesküvés-elméletek kedvelt karakterei a gyíkemberek, a kémek, a milliárdos háttérhatalmak, akik mind köztünk élnek, és vagy láthatatlanul vagy pedig minket megtévesztve tevékenykednek. Létezik összeesküvés-elmélet arról is, hogy az összeesküvés-elméletek hogyan kezdtek el terjedni: e teória szerint azokat a CIA szabadította a világra. De miért van az, hogy némelyek, ezek közül szétterjednek a egész világon és mindenhol akadnak követőik, míg más elméletek hamar eltűnnek az internet sötét bugyraiban? Mit taníthatnak nekünk ezek a felmerülő problémákról, amelyek a társadalmakban jelentkeznek, és hogyan lehet azokat megoldani?

Mi kell egy jó összeesküvés-elmélethez?

 A tökéletes összeesküvés-elmélet receptjéhez először is kell egy meggyőzően gonosz szereplő. A római történet is valószínűleg azért lett ennyire népszerű, mert a teória egybegyúrta a nők két akkoriban rettegett csoportját: a rabszolgákat és a magas státuszúakat, amely mindkét csoporttól féltek az elit férfi társadalom tagjai. A magas státuszú nőket mindig is veszélyesnek tartották, a rabszolganőkről pedig időről időre elterjedtek olyan történetek, hogy uraikat megmérgezik, valamint kémekként működnek. 

A második összetevő a kollektív félelem. Modern világukban azok a legnépszerűbb elméletek, amelyek a földönkívüli élethez, az erős elithez, a rivális nemzetekhez, vallási csoportokhoz, új techonológiákhoz vagy a környezeti pusztításokhoz kapcsolódnak. Az egész világon az emberek általában azokban a teóriákban hisznek a leginkább, melyek olyan történelmi vagy kulturális eseményekhez kapcsolódnak, amelyek bizonyos helyeken megtörténtek vagy megtörténhettek. Ezen felül minden társadalomnak megvannak a saját félelmeik és megszállottságaik, amelyekre az összeesküvés-elméletek rá is erősítenek. 

Néhány esetben az elménkben nyugvó és rejtett félelmeket bizonyos események -  mondjuk politikai változások - aktiválhatják. 

Vegyük például az antiszemita elméleteket, amelyekben a zsidók rendre gonoszak, hatalmasak, és a háttérben, titokban munkálkodnak. Ezek az elméletek olyan időszakban virágoztak fel, amikor nagy volt a társadalmi stressz, például mint egy gazdasági recesszióval egybekötött tömeges munkanélküliség, amely helyzetekben az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, és ahelyett hogy a bonyolult gazdasági és társadalmi viszonyok megismerésére törekedtek volna, egyszerűbbnek tűnt a zsidókat felelőssé tenni. A kutatások is alátámasztották azt, hogy azok az emberek, akik a társadalom áldozatának tartják magukat, hajlamosabbak a zsidókat gonosznak látni, őket felelőssé tenni, és ez az elmélet a társadalom egészére is interpretálható lehet.

Harmadik összetevőként az úgynevezett törzsi vagy csoport jelleget emelhetjük ki. E szerint jó érzés az, ha van egy saját közösségünk, az úgynevezett “ingroup”, és a rivális csoport az, aki tőlünk másfajta értékekkel rendelkezik, az “outgroup”, amely sok esetben gonosz jegyekkel is társul. Ez a csoport jelleg erős identitásképző erővel rendelkezik, és képes védelmet nyújtani azoknak az embereknek, akik fenyegetve érzik magukat a társadalomban vagy a többi csoport által. Ezeken belül pedig hamar ki tudnak bontakozni az összeesküvés-elméletek, és a kívülállókat veszélyesnek és gonosznak titulhátják. 

A bizonytalanságot is fontos összetevőként említhetjük. Kutatások alátámasztják, hogy az emberek hajlamosabbak az összeesküvés-elméletekre, ha krízishelyzettel szembesülnek - ilyen például a jelenlegi járvány is.

A járvány, amit a telefon okozott

Ebben a járványügyi helyzetben, amelyben az emberek tele vannak félelemmel, szorongással, és bizonytalansággal, ismét szárnyra keltek a telefonhálózatokat hibáztató elméletek, amelyek az elmúlt 30 évben rendre visszatérnek, és főelemük, hogy ezek a globális technológiák valahogyan károsítják az egészségünket. Január 22-én egy belga háziorvossal készült egy interjú, amelyben ő arról beszélt, hogy az 5G hálózatokat életveszélyesek, csupán ezt még nem tudják az emberek. És tessék, máris szárnyra kapott egy teória, amelyben az emberek a járványt összekapcsolták az új 5G technológiával, és már nem lehetett ennek terjedését megállítani, noha semmilyen tényleges bizonyíték nincs ezzel kapcsolatban. 

Kép forrása:https://telecoms.com/503845/5g-conspiracy-theories-what-they-are-why-they-are-wrong-and-what-can-be-done/

Az 5G-elmélet azonban nem csak egy sima teória, hanem egyenesen egy összeesküvés koktél, amely számos félelmet gyúrt egybe, mint a globális hálózatokat, a gonosz technológiát, amelyet a nagyhatalmak az emberiségre szabadítanak, a járványt és a betegségeket, amelyek láthatatlanul károsítják a mi életünket, és ez ellen mi vajmi keveset tehetünk. Ezen felül az 5G-elmélet is egy jól hangzó tündérmese, olyan mint a gyermeki történetek vagy legendák, amelyeken felnőttünk, éppen ezért lehet ennyire népszerű. Van benne gonosz, vannak benne ártatlanok, van egy jól megírt forgatókönyv és nem utolsósorban morális tanulsággal is szolgál. 

Egy összeesküvés-elmélet elterjedéséhez a tudásbeli különbségek is hozzájárulnak. Vegyük azokat az eseményeket, amelyekben például emberek rejtélyesen eltűnnek, vagy repülőgépek vesznek el a szemünk elől, és senki nem tudja vagy nem akarja egyértelműen megmagyarázni, hogy mi vagy ki állhat ezek mögött. Ezek az események remek táptalajai az összeesküvés-elméleteknek, hiszen mi sem lehetne egyértelműbb, mint, hogy a hatóságok és kormányzatok ténylegesen elhallgatnak előlünk információkat ezekről, holott ők bizonyosan tudják, hogy mi van ezek mögött az eltűnések mögött - például földönkívüliek. 

És miben hozott még újat a Covid-19 járvány az összeesküvés-elméletek terén? 

Például abban, hogy ezeket az elméleteket a vezető politikusok direkt hátsó szándékkal használják fel, az indulatok feltüzelése érdekében. Amíg az eddigiekben az ilyesfajta teóriákat a társadalom marginalizált csoportjai terjesztették, akik ezáltal úgy érezték, hogy nekik is van fegyverük a hatalommal szemben, addig a pandémia időszakában olyan vezetők, mint Donald Trump vagy Nicolás Maduro kezdték el maguk is terjeszteni az összeesküvés-elméleteket. Míg előbbi azt állította, hogy látott arra vonatkozóan bizonyítékokat, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, - noha ezt a saját hírszerző ügynöksége is cáfolta - addig a venezuelai elnök azt találta mondani, hogy a vírus egy olyan elszabadult biofegyver, amelyet eredetileg Kínának szántak. 

Bár eddig is köztudott volt, hogy a politikusok igyekeznek a világot és a társadalmakat a saját képükre formálni, most e veszély még égetőbbé vált. Az USA helyzete erre egy jó példa, hiszen ahogyan a politikai paletta egyre polarizáltabbá válik, egyre inkább kerülnek elő olyan összeesküvés-elméletek, amelyek az ellenfeleket támadják meg, nem rettenve vissza sokszor még attól sem, hogy a rivális felet teljesen ellehetetlenítsék és demoralizálják. Ahogyan Russel Muirhead amerikai politikatudós is megjegyezte, elérkeztünk abba a második hullámba, amelyben az összeesküvés-elméletekben már nincsen elmélet, csupán összeesküvés. Szárnyra kapnak olyan teóriák, amelyek az elejétől a végéig teljesen kitaláltak, és mégis megtalálják a közönségüket, valamint súlyos károkat okoznak. Míg az eddigiekben az első lépés az volt, hogy az igazságot valamilyen homály fedte, ami miatt találgatások és elméletek indultak el, addig a mostani, második hullámos összeesküvés-elméletekben az első lépés kimarad. Úgy válnak ezek pedig mégis népszerűvé, hogy szinte teljesen nyilvánvaló az, hogy elejétől a végéig hamisak. 

És mit tehetünk ezek ellen?

Muirhead azt javasolja, hogy újítsuk meg a demokráciát, hiszen az emberek elvesztették a bizalmukat a kormányokban, hivatalokban és intézményekben. Szerinte ha újra legitimáljuk ezeket a szerveket, akkor az emberek visszatalálnak majd ezekhez, és kevésbé fognak az összeesküvés-elméletek felé fordulni. 

Karen Douglas szociálpszichológus azt javasolja, hogy kutatásokba invesztáljunk, ugyanis szerinte eddig kevésbé foglalkoztunk azzal, hogy egyes elméletek miért maradnak meg hosszútávon a társadalmakban - mint amilyen a laposföld-elmélet vagy az illuminátus léte - és honnan jönnek azok, valamint miért terjednek szét globálisan. Valójában az is tény, hogy számtalan ezzel foglalkozó kutatás készült az elmúlt évtizedekben, azonban rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt még hátra.

Douglas szerint a kutatók között egyetértés van abban, hogy az összeesküvés-elméletek korában élünk, bár erre sincs egyértelmű bizonyítékuk még. És ki tudja, talán ez lesz a következő összeesküvés-elmélet?

Forrás: https://www.bbc.com/future/article/20200522-what-we-can-learn-from-conspiracy-theories

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.

 

Összeesküdött mindenki mindenki ellen:

A koronavírus egyik leghangosabb narratívája

Az elmúlt hónapokban ezrével láttak napvilágot a COVID-19 jelenséget övező összeesküvés-elméletek. Ezek mindannak ellenére elképesztően népszerűek, hogy a jelentős részükről az első pillanatban megállapítható az, hogy a valósággal köszönőviszonyban sincsenek.

ossze_eskuves_cikk.jpg

Kép forrása:https://www.arabnews.com/node/1660656

Példának okáért, az a híresztelés, miszerint a kínai biológiai-hadviselés részeként jött létre a vírus: (https://www.bbc.com/news/blogs-trending-51271037). Az orosz állami televízióban is megjelentek hasonló „hírek”, amelyek indirekten az USA-ra mutogattak, mint bűnbak (https://www.bbc.com/news/world-europe-51413870). Az igazán érdekes viszont az, hogy amint haladtunk egyre mélyebbre a járványhelyzetbe, úgy ezek az elméletek egyre nagyobb és nagyobb teret nyertek. Idővel pedig vezető politikusok kezdték el ezeket megemlíteni, ezzel is hitelt és nyilvánosságot adva az ilyesfajta narratíváknak.

Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, hogy Kína a saját nemzetközi megítélését milyen hatékonysággal volt képes volt manipulálni, és miként öltötte magára az önzetlen segítő szerepét(https://paradigma.blog.hu/2020/03/26/kina_feladta_a_lecket_mi_pedig_roluk_masolunk). Most viszont úgy néz ki, hogy a Kínai Kommunista Párt képes volt még egy hatalmasat csavarni a helyzetén. Donald Trump nagy következetességgel Pekinget vádolja a globális járványhelyzetért: „Chineese virus”-nak hívja (kínai vírus) és jóvátételt követel a kommunista rezsimtől a vírus által okozott károkért. Az USA kormányának szóvivői pedig folyton lebegtetik a járvány szándékos kifejlesztésének és eleresztésének lehetőségét.

Kína pedig pont ugyanezt csinálja. Zhao Lijian, a kínai külügyminiszter egyre gyakrabban kommunikálja azt, hogy a vírus az USA-ban keletkezhetett. Március 12.-én azt tweetelte, hogy az amerikai hadsereg hozta be a kórokozót Kínába, ezután egy nappal pedig egy cikket osztott meg, melyet azzal kommentált, hogy további bizonyíték arra, hogy a vírust az USA-nak „köszönhetjük”. Érdekes módon a cikk azóta teljesen eltűnt az internetről. Lassan ott tartunk, hogy a vírusnak semmi köze sincs Kínához, sőt nekik köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj.

tweet_kina.png

Kép forrása: https://twitter.com/zlj517

Valójában ezek a konspirációk szinte minden alkalommal cáfolhatóak, hiszen szinte lehetetlen elképzelni, hogy bárkinek is érdeke lett volna szándékosan ekkora nemzetközi krízist okozni. Többek között azért is, mert a globalizmus sajátossága, hogy mindenki megégeti magát egy ilyen szituációban. Tekintettel arra, hogy az USA és Kína egymás legnagyobb kereskedő partnerei, a látszólagos konfliktusok ellenére sem érdeke egyik félnek sem a mostani helyzet.

Az tudni lehet, hogy egészen biztosan nem mesterségesen előállított a vírus, mivel ezt viszonylag könnyedén meg lehet állapítani annak szerkezeti felépítéséből. Erről szinte teljes konszenzus van a hozzáértők között. Ezért is érdekes, hogy ennek ellenére folyamatos vizsgálatokat rendelnek el a CIA-nál, a mesterségesség lehetőségéről. Az viszont nagyon is előfordulhat, hogy a vírus természetes eredetű, és vizsgálat közben szabadult ki valahogy. Mint jól tudjuk, Wuhan volt az origója a járványnak, és ott található a Wuhani Virológus Intézet (WIV).

A kínai kormány pedig egyáltalán nem járult hozzá ahhoz, hogy bármilyen külföldi kutatócsapat segédkezzen ennek az eshetőségét kideríteni az ottani hatóságoknak. Ez természetesen nem jelenti azt egyértelműen, hogy valami olyat takargatna az állampárt, melynek közvetlenül van jelentősége a koronavírus helyzet kialakulásában. Ettől függetlenül nem zárhatjuk ki a lehetőségét annak, hogy talán a járványhelyzet legnagyobb fordulata még mindig várat magára.

Források:https://www.sciencealert.com/here-s-what-scientists-think-of-the-coronavirus-was-made-in-a-lab-rumour

https://www.bbc.com/news/world-52224331

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

„A demokráciát is tanulni kell” – interjú Forgács József szociálpszichológussal

Nemrég jelent meg munkatársaival közösen szerkesztett könyve, melyben a szerzők azt taglalják, hogyan lehet alkalmazni a szociálpszichológia eredményeit a világ problémáinak feltárásában és megoldásában. Nem maradhattak ki a közélettel és politikai viselkedéssel kapcsolatos fejezetek sem, melyek közül egy, kifejezetten hazánkra összpontosít. Milyen pszichológiai igényeket elégít ki a populizmus? Hogyan alakítja történelmünk a világszemléletünk? Hogy van a magyar demokrácia és túléli-e a világjárványt? A University of New South Wales szociálpszichológia professzorával, Forgács Józseffel beszélgettünk. A korábban három részben közölt interjút ezúttal egyben olvashatják.

fj_szerk22.jpg

Úgy tűnik, hogy a liberális demokrácia nevű huszadik századi történet mégsem elég erős és nem működik a világ minden pontján.

A liberális demokrácia nem a huszadik század sajátja, hanem egy egyedülálló több száz éves nyugat-európai történelmi fejlődés eredménye, mely a felvilágosodás óta az egyéni függetlenséget és szabadságot határozta meg, mint fő értéket. Ez az értékvilág nem egyformán vert gyökeret Európa minden államában. Mint ezt már Bibó István is kimutatta, a kelet-európai országokban nagyrészt megmaradt a kollektivista, csoportalapú, nacionalista tudatvilág, így talán nem is annyira meglepő, hogy a rendszerváltás után sem tudott megszilárdulni a liberális demokrácia.

A keleti blokk országaiban eleve halálra volt ítélve ez a berendezkedés, vagy csak késve kapcsolódtunk be a liberális demokráciák fénykorába?

Nem volt eleve halálra ítélve, hiszen a liberális demokrácia sikeresen gyökeret vert sok olyan országban is mint Tajvan vagy Dél-Korea, melyeknek ugyancsak nem volt demokratikus tradíciója. Sőt, hozzánk hasonló országok, mint Szlovákia is közelebb állnak manapság a demokratikus viselkedési normákhoz.

Magyarországon is megszilárdulhattak volna a demokratikus intézmények és normák, de ehhez egy mélyreható tudati változásnak is be kellett volna következnie.

Valószínűleg történelmi balszerencsénk, hogy 2010 után olyan autokrata vezető került hatalomra, aki önmaga is a késői Kádár-korszakban szocializálódott, és sem nem érti, sem nem értékeli a liberális demokrácia letagadhatatlan előnyeit. Megdöbbentő 2014-es beszédeben Orbán Viktor szándékosan hátat fordított a liberális demokráciának, és az elmaradt, diktatórikus keleti államokat nevezte példaképének. Másrészt a magyar választók jelentős részében is megmaradt egy erős hajlandóság, hogy elfogadja az autoriter, diktatórikus vezetői stílust, hiszen generációk óta ezek a normák érvényesülnek.

Mi az a történet, amit az illiberális/populista erők megírtak és eladhatóvá tettek?

A populizmus, mint politikai fogalom nehezen meghatározható, de több jellemzője is van. A populista ideológia szembeállítja a népet egy idegen szívű „elittel”, a népet, mint referencia csoportot idealizálja és felülrendeli az egyénnek, elfogadja a vezérelvűséget, a saját ideológiáját abszolútnak és morálisan megkérdőjelezhetetlennek tartja, és preferálja a hierarchikus, autokrata és homogén mentalitást az egyéni szabadságjogokkal szemben. A modern populizmus megpróbálja kiaknázni a pozitív csoportidentitásra való archaikus igényt, hiszen a csoportazonosulás fajunk évezredes evolúciós sikerének is egyik alapját képezi. Nyugaton ezt a csoportalapú, kollektivista gondolkodást váltotta le az európai felvilágosodás liberális és individualista szemlélete.

Mi a magyar történet, amit a Fidesz kreált és olyan sok szavazót megfogott vele?

A Fidesz populista ideológiája elsősorban a demagóg nacionalizmus tudatvilágára épül. A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék), hogy így növelje a félelmet, a gyűlöletet és persze a vezér legitimitását. Az ilyen hazug és demagóg propaganda eddig csak a legszélsőségesebb diktatórikus rendszerekre volt jellemző. Érdekes, hogy a Fidesz propaganda-stratégiája akkor is működik, ha semmi valóságalapja sincs. Hiszen a menekültek nem akartak Magyarországon maradni, Soros talán Széchenyi óta a legadakozóbb filantróp az országban, az EU pedig nemhogy nem ellenség, hanem az ország történelmének legbőkezűbb támogatója.

Tényleg egy jószándékú, nagylelkű filantróp lenne Soros György? Az EU pedig többet ad, mint bárki más? Ez ilyen egyszerű lenne?

Soros mélyen hisz a szabad társadalom eszményében, melyet londoni tanulmányai során Karl Popper filozófus hatásának köszönhet. A rendszerváltás idején Soros elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer gyengítésében és a szegények támogatásában, Orbán is tőle kapott ösztöndíjat. Azóta is világszerte támogatja a nyílt társadalom és az emberi szabadság eszményét.

Bár szerintem is elhibázott a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja, az ellene terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek kivétel nélkül aljas hazugságok.

Normális, tájékozott ember nem veheti komolyan, hogy Sorosnak titkos befolyása lehetne az európai vagy amerikai nagypolitikára, hiszen az általa támogatott ügyek gyakran vereséget is szenvednek. Soros, csakúgy, mint Széchenyi, hisz egy nyílt és felvilágosult társadalomban és saját magánvagyonával támogatja ezt az eszmét.  

Ami az EU-t illeti, Magyarország még soha nem kapott ekkora anyagi segítséget, ami a magyar GDP több mint 3 százalékát teszi ki. Ez a nyugat-európai adófizetők pénze, és hazugság, hogy ez a pénz nekünk „járna” mert megnyitottuk a piacunkat. Ezt saját érdekünkben tettük, mert a kommunizmus évei után végre a magyarok is szerettek volna nyugati árukínálathoz jutni. Elképesztő, hogy a magyar választók máig eltűrik, hogy ezt a példátlan gazdasági segítséget elherdálják és korrupt Fidesz-közeli oligarchák ellopják, amit a magyar ügyészség tétlenül végignéz.  

1225195.jpg

"A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék)..." Kép forrása: Molnár Ádám/Népszava

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista kormánypárti propaganda?

Valószínűsíthető, hogy a magyar választók jelentős részének érzelmi igénye is van a nacionalista propagandára, mely a magyarokat egy hősies, ellenálló nép szerepében mutatja be. Ez az stratégia a harmincas évek ideológiájára emlékeztet.
A populizmus általában akkor válik igazán dinamikus politikai erővé, amikor a csoport identitása sérült, úgy érzi, hogy igazságtalanul és érdemtelenül bánnak vele és hátrányba került más csoportokkal szemben. Sok szociálpszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a sérült csoportidentitás nagy szerepet játszik a populista politika sikerében.

A magyar nemzeti tudatot és politikai gondolkodást jellemzi egy talán a történelmi kudarcokra visszavezethető önsajnálat, kisebbrendűségi érzés, áldozatmentalitás, a mások hibáztatása, és a saját felelősségünk tagadása.


A sérült nemzettudat empirikusan is kimutatható a nyelvhasználatban, például az irodalmi szövegek, iskolai tankönyvek és mindennapi beszélgetések nyelvi analízisével melyet László János professzor kutatásai meggyőzően dokumentálnak.

Tudna erre egy példát mondani?

Csepeli György szociálpszichológus például a magyar himnusz szóvilágát hasonlította össze a szomszédos népek himnuszaival. Míg a szomszéd népek himnuszai sikert, önbizalmat és optimizmust hangsúlyoznak, a magyar himnusz szavait a traumák, negatív élmények, a tehetetlenség és az önsajnálat jellemzik.

Valóban, a magyar nyelv ilyen értelemben is igen gazdag és kifejező. Ugyanakkor elszigetelten használjuk Európában. Ennek van valamilyen hatása az identitásunkra?

A nyelvi elszigeteltségnek is fontos szerepe van a nemzeti identitás fenntartásában és az ilyenfajta eltorzult alakulásában. Sok kimutatás szerint a magyarok idegennyelv-tudása nagyon gyenge európai összehasonlításban. Ez hozzájárul a tájékozatlansághoz, sokan nem ismerik vagy értik a nyugati liberális kultúrát és így könnyen félrevezethetőek. Ellenben a nemzeti nagyságra való törekvés miatt egyre elterjedtebb a rovásírás, mely a dicső múltat szimbolizálja, közben gyakorlatilag senki sem tudja elolvasni. Ez a fajta kulturális elszigeteltség az egyik fontos oka a nagyzoló, nárcisztikus kulturális identitás létrejöttének

Mit jelent a kollektív nárcizmus fogalma és miként értelmezhető Magyarország esetében?

Több szociálpszichológiai kutatás igazolja, hogy bizonyos politikai kultúrákat (így Lengyelországot és Magyarországot is) jellemez a „kollektív narcizmus” érzése. Ilyenkor egy csoport a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást egy nagyzoló, másokat lenéző, a saját csoport nagyszerűséget és erényeit vizionáló csoportidentitással kompenzálja. Ez a tudati beállítottság Bibó szerint hajlamossá tesz egy fajta „politikai hisztériára”. Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza, nem képes a valós problémákra reális megoldásokat találni, és befogadóvá válik a csoportot dicsőítő hazug politikai propagandára.

Ez a pszichológiai fogalom és annak jelenléte általában megfigyelhető a magyar lakosság körében?

Igen, sok országos felmérés igazolja ezt a fajta paradox nemzettudatot. Gyakran a megkérdezettek nagy része negatívan, pesszimistán értékeli az ország gazdasági, politikai és közjogi helyzetét, ugyanakkor ez a mélyen kritikus értékelés jól megfér egy irreálisan büszke, másokat (különösen a szomszédos népeket) lenéző és az országot idealizáló fellengzős nemzettudattal. Érdekes például a „hungarikumok” furcsa kultusza. Egy reális önbizalommal rendelkező országnak nem lenne szüksége arra, hogy hivatalos bizottságok mondják ki, hogy melyik kolbászra, fűszerre vagy italra kellene mostantól kollektívan büszkének lenni.

Milyen történelmi okok és traumák fűtik a kollektív nárcizmust?

Az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos történelme (idegen elnyomás, vesztes háborúk, sikertelen forradalmak) nagy szerepet játszik a kollektív nárcizmus térnyerésében. A traumatikus történelmi élmények magyarázatot igényelnek, és a nárcisztikus, önigazoló magyarázatokat gyakran az igazságtalanság, az árulás, az erőtlenség és az áldozat témái köré építik.

Az ország jelentős területeinek elvesztése az első világháborút követő trianoni békeszerződésben máig egy fel nem dolgozott trauma.

A magyar nemzeti identitás válságban szenved, mert a többnyire kudarcos történelem nem ad meggyőző alapot a hőn áhított pozitív nemzeti identitásra. Így a magyar nemzeti öntudatot inkább kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, mások hibáztatása és a reális történelmi értékelés megtagadása jellemzi. Ezt a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást kompenzálja egy nagyzoló, másokat lenéző, a nemzet kivételességét hangsúlyozó ideológia. 

image015.png

„Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza.”

Miért ne érezhetnénk magunkat áldozatnak ilyen történelemmel a hátunk mögött?

Az áldozatmentalitás és önsajnálat pszichológiai értelemben nagyon káros ideológiák, hiszen reménytelenséget jeleznek, azt sugallják, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, és így nincs is reményünk, hogy saját erőnkből sikereket érjünk el, hiszen leküzdhetetlen ellenséges erőkkel nézünk szembe. Ez a „tanult tehetetlenség” állapota, egy olyan pszichológiai jelenség, ami mind az egyént, mind a csoportot eleve kudarcra kárhoztatja.

Persze, ellenségekkel tele a padlás. Viszont a kormány kommunikációja át van itatva erővel, cselekvőképességgel. Azt sugallja, hogy rengeteg globális jelenségnek ellen tudunk állni és Magyarország jelentős tényezővé vált. Ez nem csökkenti a tehetetlenség érzést a kormánypárti szavazók körében?

Ezek csak üres szavak, a kormánypropaganda mögött nem áll sem effektív kormányzati teljesítmény, sem hatásos külpolitika. Magyarország az EU GDP-jének kevesebb mint egy százalékát adja, és megítélése soha nem volt ennyire rossz a világban. Ahelyett, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz közelednénk, olyan elmaradt keleti diktatúrák kegyeit keressük, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország. 

Azt is sokan mondják, hogy nem vagyunk szolidáris nép. A veszteségek, áldozatok miért nem növelik a saját csoporton belüli szolidaritást vagy a más csoportok iránti szolidaritást?

A szolidaritás hiánya részben az évszázadok óta tartó és a társadalmat atomizáló, infantilizáló autoriter rendszerek rovására írható. Ahova nem jutott el a felvilágosodás értékvilága és az egyén nem tanult meg autonóm módon viselkedni, hanem felülről várja a problémák megoldását, ott az emberek kevésbé éreznek felelősséget egymásért, hiszen maguk is kiszolgáltatottak.

Ha a világ igazságtalan, a politika pedig korrupt a magyarok szemében, - ahogy a fejezetben is említik - hogy lehet ilyen felhatalmazással kormányoznia bárkinek, nemhogy ugyanannak a vezetőnek, immáron 2010 óta?

Egy korrupt és autoriter vezető csak ott tud hatalmon maradni, ahol a választók egy része elfogadta, hogy a korrupció elkerülhetetlen, mert nincs tapasztalatuk racionális és átlátható politikai kultúráról. Így nagyon elterjedt a személyes tehetetlenség érzése is, sokan még választani sem mennek el.

Végignézve az előző 150 év történelmén azt látjuk, hogy három rendszer (Tisza, Horthy, Kádár) stabilan és hosszútávon működött. Most az általános választójog mellett, megszálló szovjet csapatok nélkül választunk egy elvileg elnyomó vezetőt és rendszert. Tényleg probléma ez? Vagy csak a sajátos magyar történelem és politika következménye?

Úgy tűnik, hogy a választók jelentős része generációk óta az autoriter, diktatórikus politikai rendszerekben szocializálódott, ezt tartja természetesnek, és így az alapvetően alattvalói viselkedési normák dominálnak.

A demokráciát is tanulni kell, szükség van egy független, magabiztos polgárságra, amely autonóm módon tud fellépni az államhatalommal szemben.

Sajnos ez nagyrészt hiányzik Magyarországon. Amit a miniszterelnök néha szándéktalan iróniával „polgárságnak” nevez, az egyáltalán nem a független polgárság fogalma, hanem pontosan az ellenkezője, a rendszernek kiszolgáltatott és behódolt kliensek osztálya.      

Mi akkor végső soron a kapcsolat a populizmus, a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus közt?

A csoport által elszenvedett negatív élmények, mint például a történelmi traumák, egy sérült és veszélyeztetett csoport identitáshoz vezetnek.

A kollektív nárcizmus ezt a sérült csoportidentitást van hivatva kompenzálni, amennyiben egy irreálisan pozitív csoportértékelés igényét fogalmazza meg.

Ezt az érzelmi igényt tudja aztán kihasználni a populista propaganda, mely a csoport áhított kiválóságát és erényeit, továbbá az ellenségekkel szembeni hősies kiállását célozza meg, akár a történelemhamisítás módszereivel is. 

Térjünk vissza a jelenbe, hiszen történelmi időket élünk. Mennyiben valós az a felfogás, hogy általában a diktatúrák vagy a populista autokráciák kezelik jól a járványt? Mekkora arcvesztés ez a helyzet a liberális demokráciák és a liberális pártok számára?

Szerintem a járványt leginkább azok a liberális demokratikus országok kezelik jól, ahol nagy a társadalmi bizalom, az egyetértés és ahol szakszerű az információ. Így például Tajvan, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, a skandináv országok, Németország, Ausztria mind kitűnően teljesítenek. A diktatúrák – ide tartozik Kína is – nemcsak, hogy felelősek a járvány kirobbanásáért, hanem hazugságaikkal és titkolózásaikkal felelősek a járvány nemzetközi elterjedéséért is. Az Orbán-kormány járványkezelése nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött. Hiányzik a kompetencia, Müller Cecília nyilvánvalóan végrehajtó, és a fegyveres erők szerepeltetése egyenesen abszurd egy ilyen helyzetben.      

Egyelőre a hatalomban lévők népszerűsége növekszik. Mi az oka annak, hogy ez a válság nem kezdte ki a kormány népszerűségét?

Krízishelyzetben általában mindenütt növekszik a vezetők elfogadottsága. Miután az átlagember sorsa a vezetőktől függ, így motiváltak vagyunk, hogy kompetensnek gondoljuk, akiktől függünk. Ez azonban egy átmeneti népszerűség.

A krízis elmúltával bekövetkezik majd a valódi, racionális kiértékelés.

Persze Magyarországon ezt felülírhatja egy esetleges újabb demagóg propaganda-kampány. Az ellenzék ellen folytatott gyűlöletkampány sajnos nem sok jót ígér. Míg demokratikus országokban a kormány és az ellenzék közösen cselekszik a krízis megoldásáért, addig Magyarországon Orbán Viktor még ezt a tragikus helyzetet is az egypárti hatalom növelésére használja ki.

Miben látja a fordulópontját annak a töretlen társadalmi bizalomnak, ami a járványkezelő kormányt népszerűvé teszi? Van az a mondás, hogy a mag-szavazói soha nem hagynák ott a kormánypártot. Ön is így gondolja, vagy tud olyan rossz lenni a helyzet, hogy ez megváltozzon?

Sajnos a történelem azt igazolja, hogy az „igazhitű” és érzelmileg megvezetett szavazó szinte a végtelenségig tud hinni. A nyilasok, vagy Hitler követői még akkor is hittek a „végső győzelemben”, amikor a szovjet hadsereg már csak pár kilométerre volt. Akik eddig hagyták magukat meggyőzni, hogy Orbán kitűnő vezető és a nemzet érdekeit képviseli, nem fogják egykönnyen feladni hitüket. Lehet, hogy csak valamilyen katartikus esemény után következhet ez be.

Vajon az eddig is magas társadalmi bizalmatlanság Magyarországon hogyan fog kinézni egy olyan pandémia után, ami egyfajta kölcsönös bizalmatlanságot követel meg mindenkitől?

Sok elemző szerint nem valószínű, hogy a világ alapjában fog megváltozni a járvány után, de a már meglévő folyamatok inkább meggyorsulnak majd. A nyugati liberális társadalmak is nagyon nehéz periódusban vannak. Az olyan hibás döntések, mint például az elmúlt évek bevándorlás-politikája nagyon meggyengítették a szavazók bizalmat.

A Magyarországon tapasztalható mély polarizáció sem fog eltűnni, sőt, a Fidesz politikája valószínűleg tovább mélyíti majd a társadalmi megosztottságot és gyűlölködést.

A kollektív társadalmi élményeknek politikailag is komoly hatásuk van. Hogy látja, milyen össztársadalmi forgatókönyvek vannak a mostani helyzet megélésére? Lehet-e ugyanabba a keretbe helyezni, hogy a történelem büntet minket, amikor mondjuk más országokban a helyzet ennél súlyosabb? Politikailag ezt vajon ki lehet-e használni?

Szerintem a járvány kimenetele Magyarországon nem az Operatív Torzs döntésétől függ majd elsősorban. A gazdasági következmények nagyon súlyosak lehetnek, itt állami támogatás híján nagyon sok ember néz majd szembe az egzisztenciális ellehetetlenüléssel, és ennek várható politikai következményei is lesznek.
A kórházak értelmetlen és embertelen kiürítését sem fogjak sokan könnyen megbocsátani. Én úgy látom, hogy a járvány olyan kihívást jelent, amely világosan fókuszba hozza az Orbán-rendszer alapvető kormányzati inkompetenciáját, ahol a párthűség többet számít, mint a szakértelem. Szégyenteljes, hogy amikor komoly, felelősségteljes és szakértői döntésekre lenne szükség, akkor is a belpolitikai hatalmi politika és rögtönzés van előtérben.

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

Szerintem Magyarország a járvány előtt sem volt mar működő demokrácia, a NER gyakorlatilag teljhatalmú egypártrendszerként funkcionál mely sok tekintetben a késői Kádár-rendszerre emlékeztet, ultranacionalista beütésekkel. Így a járvány legfeljebb felgyorsítja majd Orbán Viktor mélyen megosztó antidemokratikus politikáját.

Hiába szavaztak többen ellenük, mint mellettük, a Fidesz az ellenzéket egyre inkább a nemzet ellenségének tekinti.

Abszurd összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a jogos kritikát, a jogállamiságot felszámoltak, a demokratikus intézmények ellen engedelmes pártkatonák állnak, az ügyészség, a számvevőszék, és a NAV pártérdekeket érvényesít, bűnszövetkezeti szinten folyik az államilag szankcionált korrupció, a média túlnyomó részé kormánypárti ellenőrzés alatt áll, óriási a megosztottság és gyűlölködés, és még folytathatnánk. A békés rendszerváltás lehetősége így egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Orbán Viktor óriási történelmi felelőssége, hogy személyes hatalomvágyból eljátszotta ezt az egyedülállóan kedvező lehetőséget, hogy az ország végre felzárkózhasson a fejlettebb nyugat-európai demokráciákhoz.

***

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

– interjú Forgács Józseffel, III. rész

Populista és autoriter politikai vezetés, mely kihasználja történelmi sérelmeink, sérült csoportidentitásunk és megosztottságunk. Összeomló demokrácia, melyet tovább gyengítenek az összeesküvés-elméletek és a propaganda. Ha ennyi fenyegetés nem lenne elég, most még egy világjárvány is veszélyezteti az embereket, de talán az eddig megismert politikai berendezkedést is. Milyen változásokat hozhat a mostani válság Magyarországon? Interjúnk harmadik, záró része, az előzőek pedig itt és itt olvashatóak.

fj_szerk22.jpg

Térjünk vissza a jelenbe, hiszen történelmi időket élünk. Mennyiben valós az a felfogás, hogy általában a diktatúrák vagy a populista autokráciák kezelik jól a járványt? Mekkora arcvesztés ez a helyzet a liberális demokráciák és a liberális pártok számára?

Szerintem a járványt leginkább azok a liberális demokratikus országok kezelik jól, ahol nagy a társadalmi bizalom, az egyetértés és ahol szakszerű az információ. Így például Tajvan, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, a skandináv országok, Németország, Ausztria mind kitűnően teljesítenek. A diktatúrák – ide tartozik Kína is – nemcsak, hogy felelősek a járvány kirobbanásáért, hanem hazugságaikkal és titkolózásaikkal felelősek a járvány nemzetközi elterjedéséért is. Az Orbán-kormány járványkezelése nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött. Hiányzik a kompetencia, Müller Cecília nyilvánvalóan végrehajtó, és a fegyveres erők szerepeltetése egyenesen abszurd egy ilyen helyzetben.      

Egyelőre a hatalomban lévők népszerűsége növekszik. Mi az oka annak, hogy ez a válság nem kezdte ki a kormány népszerűségét?

Krízishelyzetben általában mindenütt növekszik a vezetők elfogadottsága. Miután az átlagember sorsa a vezetőktől függ, így motiváltak vagyunk, hogy kompetensnek gondoljuk, akiktől függünk. Ez azonban egy átmeneti népszerűség.

A krízis elmúltával bekövetkezik majd a valódi, racionális kiértékelés.

Persze Magyarországon ezt felülírhatja egy esetleges újabb demagóg propaganda-kampány. Az ellenzék ellen folytatott gyűlöletkampány sajnos nem sok jót ígér. Míg demokratikus országokban a kormány és az ellenzék közösen cselekszik a krízis megoldásáért, addig Magyarországon Orbán Viktor még ezt a tragikus helyzetet is az egypárti hatalom növelésére használja ki.

Miben látja a fordulópontját annak a töretlen társadalmi bizalomnak, ami a járványkezelő kormányt népszerűvé teszi? Van az a mondás, hogy a mag-szavazói soha nem hagynák ott a kormánypártot. Ön is így gondolja, vagy tud olyan rossz lenni a helyzet, hogy ez megváltozzon?

Sajnos a történelem azt igazolja, hogy az „igazhitű” és érzelmileg megvezetett szavazó szinte a végtelenségig tud hinni. A nyilasok, vagy Hitler követői még akkor is hittek a „végső győzelemben”, amikor a szovjet hadsereg már csak pár kilométerre volt. Akik eddig hagyták magukat meggyőzni, hogy Orbán kitűnő vezető és a nemzet érdekeit képviseli, nem fogják egykönnyen feladni hitüket. Lehet, hogy csak valamilyen katartikus esemény után következhet ez be.

Vajon az eddig is magas társadalmi bizalmatlanság Magyarországon hogyan fog kinézni egy olyan pandémia után, ami egyfajta kölcsönös bizalmatlanságot követel meg mindenkitől?

Sok elemző szerint nem valószínű, hogy a világ alapjában fog megváltozni a járvány után, de a már meglévő folyamatok inkább meggyorsulnak majd. A nyugati liberális társadalmak is nagyon nehéz periódusban vannak. Az olyan hibás döntések, mint például az elmúlt évek bevándorlás-politikája nagyon meggyengítették a szavazók bizalmat.

A Magyarországon tapasztalható mély polarizáció sem fog eltűnni, sőt, a Fidesz politikája valószínűleg tovább mélyíti majd a társadalmi megosztottságot és gyűlölködést.

A kollektív társadalmi élményeknek politikailag is komoly hatásuk van. Hogy látja, milyen össztársadalmi forgatókönyvek vannak a mostani helyzet megélésére? Lehet-e ugyanabba a keretbe helyezni, hogy a történelem büntet minket, amikor mondjuk más országokban a helyzet ennél súlyosabb? Politikailag ezt vajon ki lehet-e használni?

Szerintem a járvány kimenetele Magyarországon nem az Operatív Torzs döntésétől függ majd elsősorban. A gazdasági következmények nagyon súlyosak lehetnek, itt állami támogatás híján nagyon sok ember néz majd szembe az egzisztenciális ellehetetlenüléssel, és ennek várható politikai következményei is lesznek.
A kórházak értelmetlen és embertelen kiürítését sem fogjak sokan könnyen megbocsátani. Én úgy látom, hogy a járvány olyan kihívást jelent, amely világosan fókuszba hozza az Orbán-rendszer alapvető kormányzati inkompetenciáját, ahol a párthűség többet számít, mint a szakértelem. Szégyenteljes, hogy amikor komoly, felelősségteljes és szakértői döntésekre lenne szükség, akkor is a belpolitikai hatalmi politika és rögtönzés van előtérben.

Túléli a járványt a magyar demokrácia?

Szerintem Magyarország a járvány előtt sem volt mar működő demokrácia, a NER gyakorlatilag teljhatalmú egypártrendszerként funkcionál mely sok tekintetben a késői Kádár-rendszerre emlékeztet, ultranacionalista beütésekkel. Így a járvány legfeljebb felgyorsítja majd Orbán Viktor mélyen megosztó antidemokratikus politikáját.

Hiába szavaztak többen ellenük, mint mellettük, a Fidesz az ellenzéket egyre inkább a nemzet ellenségének tekinti.

Abszurd összeesküvés-elméletekkel magyarázzák a jogos kritikát, a jogállamiságot felszámoltak, a demokratikus intézmények ellen engedelmes pártkatonák állnak, az ügyészség, a számvevőszék, és a NAV pártérdekeket érvényesít, bűnszövetkezeti szinten folyik az államilag szankcionált korrupció, a média túlnyomó részé kormánypárti ellenőrzés alatt áll, óriási a megosztottság és gyűlölködés, és még folytathatnánk. A békés rendszerváltás lehetősége így egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Orbán Viktor óriási történelmi felelőssége, hogy személyes hatalomvágyból eljátszotta ezt az egyedülállóan kedvező lehetőséget, hogy az ország végre felzárkózhasson a fejlettebb nyugat-európai demokráciákhoz.

***

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

 

Mi a kapcsolat a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus között?

– interjú Forgács Józseffel, II. rész

Interjúnk első részében a populizmus térnyeréséről, a magyar nyelv elszigeteltségéről és a benne megjelenő traumatizált nemzettudatról beszélgettünk Forgács Józseffel, a sydney-i University of New South Wales szociálpszichológia professzorával. Új könyvének egyik, Lantos Dorottyával közösen jegyzett fejezetében (Understanding Populism: Collective Narcissism and the Collapse of Democracy in Hungary) a magyarországi helyzetet elemzik szociálpszichológiai szemszögből. De mit jelent a kollektív nárcizmus és hogyan függ össze nemzeti traumáinkkal? Interjúnk második része.

fj_szerk22.jpg

Mit jelent a kollektív nárcizmus fogalma és miként értelmezhető Magyarország esetében?

Több szociálpszichológiai kutatás igazolja, hogy bizonyos politikai kultúrákat (így Lengyelországot és Magyarországot is) jellemez a „kollektív narcizmus” érzése. Ilyenkor egy csoport a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást egy nagyzoló, másokat lenéző, a saját csoport nagyszerűséget és erényeit vizionáló csoportidentitással kompenzálja. Ez a tudati beállítottság Bibó szerint hajlamossá tesz egy fajta „politikai hisztériára”. Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza, nem képes a valós problémákra reális megoldásokat találni, és befogadóvá válik a csoportot dicsőítő hazug politikai propagandára.

Ez a pszichológiai fogalom és annak jelenléte általában megfigyelhető a magyar lakosság körében?

Igen, sok országos felmérés igazolja ezt a fajta paradox nemzettudatot. Gyakran a megkérdezettek nagy része negatívan, pesszimistán értékeli az ország gazdasági, politikai és közjogi helyzetét, ugyanakkor ez a mélyen kritikus értékelés jól megfér egy irreálisan büszke, másokat (különösen a szomszédos népeket) lenéző és az országot idealizáló fellengzős nemzettudattal. Érdekes például a „hungarikumok” furcsa kultusza. Egy reális önbizalommal rendelkező országnak nem lenne szüksége arra, hogy hivatalos bizottságok mondják ki, hogy melyik kolbászra, fűszerre vagy italra kellene mostantól kollektívan büszkének lenni.

Milyen történelmi okok és traumák fűtik a kollektív nárcizmust?

Az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos történelme (idegen elnyomás, vesztes háborúk, sikertelen forradalmak) nagy szerepet játszik a kollektív nárcizmus térnyerésében. A traumatikus történelmi élmények magyarázatot igényelnek, és a nárcisztikus, önigazoló magyarázatokat gyakran az igazságtalanság, az árulás, az erőtlenség és az áldozat témái köré építik.

Az ország jelentős területeinek elvesztése az első világháborút követő trianoni békeszerződésben máig egy fel nem dolgozott trauma.

A magyar nemzeti identitás válságban szenved, mert a többnyire kudarcos történelem nem ad meggyőző alapot a hőn áhított pozitív nemzeti identitásra. Így a magyar nemzeti öntudatot inkább kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, mások hibáztatása és a reális történelmi értékelés megtagadása jellemzi. Ezt a kisebbrendűségi érzést és áldozatmentalitást kompenzálja egy nagyzoló, másokat lenéző, a nemzet kivételességét hangsúlyozó ideológia. 

image015.png

„Ebben az állapotban egy politikai közösség elszakad a valóságtól és egy illuzórikus gondolatvilágba menekül, saját erkölcsi nagyságát és kivételességét hangsúlyozza.”

Miért ne érezhetnénk magunkat áldozatnak ilyen történelemmel a hátunk mögött?

Az áldozatmentalitás és önsajnálat pszichológiai értelemben nagyon káros ideológiák, hiszen reménytelenséget jeleznek, azt sugallják, hogy tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, és így nincs is reményünk, hogy saját erőnkből sikereket érjünk el, hiszen leküzdhetetlen ellenséges erőkkel nézünk szembe. Ez a „tanult tehetetlenség” állapota, egy olyan pszichológiai jelenség, ami mind az egyént, mind a csoportot eleve kudarcra kárhoztatja.

Persze, ellenségekkel tele a padlás. Viszont a kormány kommunikációja át van itatva erővel, cselekvőképességgel. Azt sugallja, hogy rengeteg globális jelenségnek ellen tudunk állni és Magyarország jelentős tényezővé vált. Ez nem csökkenti a tehetetlenség érzést a kormánypárti szavazók körében?

Ezek csak üres szavak, a kormánypropaganda mögött nem áll sem effektív kormányzati teljesítmény, sem hatásos külpolitika. Magyarország az EU GDP-jének kevesebb mint egy százalékát adja, és megítélése soha nem volt ennyire rossz a világban. Ahelyett, hogy a fejlett nyugati demokráciákhoz közelednénk, olyan elmaradt keleti diktatúrák kegyeit keressük, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország. 

Azt is sokan mondják, hogy nem vagyunk szolidáris nép. A veszteségek, áldozatok miért nem növelik a saját csoporton belüli szolidaritást vagy a más csoportok iránti szolidaritást?

A szolidaritás hiánya részben az évszázadok óta tartó és a társadalmat atomizáló, infantilizáló autoriter rendszerek rovására írható. Ahova nem jutott el a felvilágosodás értékvilága és az egyén nem tanult meg autonóm módon viselkedni, hanem felülről várja a problémák megoldását, ott az emberek kevésbé éreznek felelősséget egymásért, hiszen maguk is kiszolgáltatottak.

Ha a világ igazságtalan, a politika pedig korrupt a magyarok szemében, - ahogy a fejezetben is említik - hogy lehet ilyen felhatalmazással kormányoznia bárkinek, nemhogy ugyanannak a vezetőnek, immáron 2010 óta?

Egy korrupt és autoriter vezető csak ott tud hatalmon maradni, ahol a választók egy része elfogadta, hogy a korrupció elkerülhetetlen, mert nincs tapasztalatuk racionális és átlátható politikai kultúráról. Így nagyon elterjedt a személyes tehetetlenség érzése is, sokan még választani sem mennek el.

Végignézve az előző 150 év történelmén azt látjuk, hogy három rendszer (Tisza, Horthy, Kádár) stabilan és hosszútávon működött. Most az általános választójog mellett, megszálló szovjet csapatok nélkül választunk egy elvileg elnyomó vezetőt és rendszert. Tényleg probléma ez? Vagy csak a sajátos magyar történelem és politika következménye?

Úgy tűnik, hogy a választók jelentős része generációk óta az autoriter, diktatórikus politikai rendszerekben szocializálódott, ezt tartja természetesnek, és így az alapvetően alattvalói viselkedési normák dominálnak.

A demokráciát is tanulni kell, szükség van egy független, magabiztos polgárságra, amely autonóm módon tud fellépni az államhatalommal szemben.

Sajnos ez nagyrészt hiányzik Magyarországon. Amit a miniszterelnök néha szándéktalan iróniával „polgárságnak” nevez, az egyáltalán nem a független polgárság fogalma, hanem pontosan az ellenkezője, a rendszernek kiszolgáltatott és behódolt kliensek osztálya.      

Mi akkor végső soron a kapcsolat a populizmus, a történelmi traumák és a kollektív nárcizmus közt?

A csoport által elszenvedett negatív élmények, mint például a történelmi traumák, egy sérült és veszélyeztetett csoport identitáshoz vezetnek.

A kollektív nárcizmus ezt a sérült csoportidentitást van hivatva kompenzálni, amennyiben egy irreálisan pozitív csoportértékelés igényét fogalmazza meg.

Ezt az érzelmi igényt tudja aztán kihasználni a populista propaganda, mely a csoport áhított kiválóságát és erényeit, továbbá az ellenségekkel szembeni hősies kiállását célozza meg, akár a történelemhamisítás módszereivel is.     

*** 

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista propaganda?

– interjú Forgács Józseffel, I. rész

Nemrég jelent meg munkatársaival közösen szerkesztett könyve, melyben a szerzők azt taglalják, hogyan lehet alkalmazni a szociálpszichológia eredményeit a világ problémáinak feltárásában és megoldásában. Nem maradhattak ki a közélettel és politikai viselkedéssel kapcsolatos fejezetek sem, melyek közül egy, kifejezetten hazánkra összpontosít. Milyen pszichológiai igényeket elégít ki a populizmus? Hogyan alakítja történelmünk a világszemléletünk? Hogy van a magyar demokrácia és túléli-e a világjárványt? A University of New South Wales szociálpszichológia professzorával, Forgács Józseffel beszélgettünk. Interjúnk első része.

fj_szerk22.jpg

Úgy tűnik, hogy a liberális demokrácia nevű huszadik századi történet mégsem elég erős és nem működik a világ minden pontján.

A liberális demokrácia nem a huszadik század sajátja, hanem egy egyedülálló több száz éves nyugat-európai történelmi fejlődés eredménye, mely a felvilágosodás óta az egyéni függetlenséget és szabadságot határozta meg, mint fő értéket. Ez az értékvilág nem egyformán vert gyökeret Európa minden államában. Mint ezt már Bibó István is kimutatta, a kelet-európai országokban nagyrészt megmaradt a kollektivista, csoportalapú, nacionalista tudatvilág, így talán nem is annyira meglepő, hogy a rendszerváltás után sem tudott megszilárdulni a liberális demokrácia.

A keleti blokk országaiban eleve halálra volt ítélve ez a berendezkedés, vagy csak késve kapcsolódtunk be a liberális demokráciák fénykorába?

Nem volt eleve halálra ítélve, hiszen a liberális demokrácia sikeresen gyökeret vert sok olyan országban is mint Tajvan vagy Dél-Korea, melyeknek ugyancsak nem volt demokratikus tradíciója. Sőt, hozzánk hasonló országok, mint Szlovákia is közelebb állnak manapság a demokratikus viselkedési normákhoz.

Magyarországon is megszilárdulhattak volna a demokratikus intézmények és normák, de ehhez egy mélyreható tudati változásnak is be kellett volna következnie.

Valószínűleg történelmi balszerencsénk, hogy 2010 után olyan autokrata vezető került hatalomra, aki önmaga is a késői Kádár-korszakban szocializálódott, és sem nem érti, sem nem értékeli a liberális demokrácia letagadhatatlan előnyeit. Megdöbbentő 2014-es beszédeben Orbán Viktor szándékosan hátat fordított a liberális demokráciának, és az elmaradt, diktatórikus keleti államokat nevezte példaképének. Másrészt a magyar választók jelentős részében is megmaradt egy erős hajlandóság, hogy elfogadja az autoriter, diktatórikus vezetői stílust, hiszen generációk óta ezek a normák érvényesülnek.

Mi az a történet, amit az illiberális/populista erők megírtak és eladhatóvá tettek?

A populizmus, mint politikai fogalom nehezen meghatározható, de több jellemzője is van. A populista ideológia szembeállítja a népet egy idegen szívű „elittel”, a népet, mint referencia csoportot idealizálja és felülrendeli az egyénnek, elfogadja a vezérelvűséget, a saját ideológiáját abszolútnak és morálisan megkérdőjelezhetetlennek tartja, és preferálja a hierarchikus, autokrata és homogén mentalitást az egyéni szabadságjogokkal szemben. A modern populizmus megpróbálja kiaknázni a pozitív csoportidentitásra való archaikus igényt, hiszen a csoportazonosulás fajunk évezredes evolúciós sikerének is egyik alapját képezi. Nyugaton ezt a csoportalapú, kollektivista gondolkodást váltotta le az európai felvilágosodás liberális és individualista szemlélete.

Mi a magyar történet, amit a Fidesz kreált és olyan sok szavazót megfogott vele?

A Fidesz populista ideológiája elsősorban a demagóg nacionalizmus tudatvilágára épül. A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék), hogy így növelje a félelmet, a gyűlöletet és persze a vezér legitimitását. Az ilyen hazug és demagóg propaganda eddig csak a legszélsőségesebb diktatórikus rendszerekre volt jellemző. Érdekes, hogy a Fidesz propaganda-stratégiája akkor is működik, ha semmi valóságalapja sincs. Hiszen a menekültek nem akartak Magyarországon maradni, Soros talán Széchenyi óta a legadakozóbb filantróp az országban, az EU pedig nemhogy nem ellenség, hanem az ország történelmének legbőkezűbb támogatója.

Tényleg egy jószándékú, nagylelkű filantróp lenne Soros György? Az EU pedig többet ad, mint bárki más? Ez ilyen egyszerű lenne?

Soros mélyen hisz a szabad társadalom eszményében, melyet londoni tanulmányai során Karl Popper filozófus hatásának köszönhet. A rendszerváltás idején Soros elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer gyengítésében és a szegények támogatásában, Orbán is tőle kapott ösztöndíjat. Azóta is világszerte támogatja a nyílt társadalom és az emberi szabadság eszményét.

Bár szerintem is elhibázott a menekült kérdésben elfoglalt álláspontja, az ellene terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek kivétel nélkül aljas hazugságok.

Normális, tájékozott ember nem veheti komolyan, hogy Sorosnak titkos befolyása lehetne az európai vagy amerikai nagypolitikára, hiszen az általa támogatott ügyek gyakran vereséget is szenvednek. Soros, csakúgy, mint Széchenyi, hisz egy nyílt és felvilágosult társadalomban és saját magánvagyonával támogatja ezt az eszmét.  

Ami az EU-t illeti, Magyarország még soha nem kapott ekkora anyagi segítséget, ami a magyar GDP több mint 3 százalékát teszi ki. Ez a nyugat-európai adófizetők pénze, és hazugság, hogy ez a pénz nekünk „járna” mert megnyitottuk a piacunkat. Ezt saját érdekünkben tettük, mert a kommunizmus évei után végre a magyarok is szerettek volna nyugati árukínálathoz jutni. Elképesztő, hogy a magyar választók máig eltűrik, hogy ezt a példátlan gazdasági segítséget elherdálják és korrupt Fidesz-közeli oligarchák ellopják, amit a magyar ügyészség tétlenül végignéz.  

1225195.jpg

"A Fidesz propagandája mindenkit a nemzet ellenségének állít be, akinek a vezértől eltérő véleménye van, és mondvacsinált ellenségek sorát vizionálja (menekültek, Soros, az EU, az ellenzék)..." Kép forrása: Molnár Ádám/Népszava

Milyen pszichológiai igényt elégít ki a populista kormánypárti propaganda?

Valószínűsíthető, hogy a magyar választók jelentős részének érzelmi igénye is van a nacionalista propagandára, mely a magyarokat egy hősies, ellenálló nép szerepében mutatja be. Ez az stratégia a harmincas évek ideológiájára emlékeztet.
A populizmus általában akkor válik igazán dinamikus politikai erővé, amikor a csoport identitása sérült, úgy érzi, hogy igazságtalanul és érdemtelenül bánnak vele és hátrányba került más csoportokkal szemben. Sok szociálpszichológiai felmérés bizonyítja, hogy a sérült csoportidentitás nagy szerepet játszik a populista politika sikerében.

A magyar nemzeti tudatot és politikai gondolkodást jellemzi egy talán a történelmi kudarcokra visszavezethető önsajnálat, kisebbrendűségi érzés, áldozatmentalitás, a mások hibáztatása, és a saját felelősségünk tagadása.


A sérült nemzettudat empirikusan is kimutatható a nyelvhasználatban, például az irodalmi szövegek, iskolai tankönyvek és mindennapi beszélgetések nyelvi analízisével melyet László János professzor kutatásai meggyőzően dokumentálnak.

Tudna erre egy példát mondani?

Csepeli György szociálpszichológus például a magyar himnusz szóvilágát hasonlította össze a szomszédos népek himnuszaival. Míg a szomszéd népek himnuszai sikert, önbizalmat és optimizmust hangsúlyoznak, a magyar himnusz szavait a traumák, negatív élmények, a tehetetlenség és az önsajnálat jellemzik.

Valóban, a magyar nyelv ilyen értelemben is igen gazdag és kifejező. Ugyanakkor elszigetelten használjuk Európában. Ennek van valamilyen hatása az identitásunkra?

A nyelvi elszigeteltségnek is fontos szerepe van a nemzeti identitás fenntartásában és az ilyenfajta eltorzult alakulásában. Sok kimutatás szerint a magyarok idegennyelv-tudása nagyon gyenge európai összehasonlításban. Ez hozzájárul a tájékozatlansághoz, sokan nem ismerik vagy értik a nyugati liberális kultúrát és így könnyen félrevezethetőek. Ellenben a nemzeti nagyságra való törekvés miatt egyre elterjedtebb a rovásírás, mely a dicső múltat szimbolizálja, közben gyakorlatilag senki sem tudja elolvasni. Ez a fajta kulturális elszigeteltség az egyik fontos oka a nagyzoló, nárcisztikus kulturális identitás létrejöttének

***

 

Forgács József a sydney-i University of New South Wales Scientia Professzora. Doktorátusát (D.Phil.), az oxfordi egyetemen szerezte, és fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, ezen belül is az emberek közötti viselkedés kognitív és érzelmi folyamatait tanulmányozza. Több mint 30 könyvet és több mint 250 tudományos cikket és könyvfejezetet publikált. Munkásságáért megkapta a tudományok doktora címet az oxfordi egyetemtől (DSc), az Alexander von Humboldt Kutatási Díját, a Kiváló Tudományos Munkásságért díjat, és a Rockefeller Ösztöndíjat, és tagjai közé választotta többek között az Ausztrál Tudományos Akadémia, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pszichológiai Tudományokért Társaság, és az Amerikai Pszichológiai Társaság. Szerkesztője a nemzetközi „Frontiers of Social Psychology” könyv szériának (New York, Psychology Press), és a „Sydney Symposium of Social Psychology” szériának is. Kivételes kutatói teljesítményéért megkapta az Ausztrália Rend kitüntetést is

Hol vagy Kim Dzsongun? Avagy Schrödinger diktátora

Az észak-koreai diktátor váratlan eltűnése majd előkerülése alaposan megbolygatta a koronavírus-mentes hírekre vadul ráugró nemzetközi közvélekedést, valamint az egyszerű hírfogyasztókat is. Jelenleg úgy tűnik, hogy az utolsó sztálinista diktatúra vezetője egészségét tekintve egyelőre rendben van. Lehet, hogy a beharangozott életmentő vagy súlyos kockázattal járó műtéteken sem kellett átesnie az utóbbi hetekben, ettől függetlenül az biztos, hogy a nyilvánosságból való eltűnése kiváló alkalmat szolgáltatott arra, hogy megpróbálhassuk megérteni a vezető szerepét a kommunista diktatúrában, talán magát Kim Dzsongun személyiségét és még inkább a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság természetét.

kim_jong_un_cikk.jpg

Kép forrása: https://theprint.in/world/kim-jon-un-surfaces-north-korea-leader-spotted-at-factory-visit-on-may-day/413101/

Kim Dzsongun hiányzása a nagyapja tiszteletére tartott ünnepségről mind belföldön mind pedig nemzetközileg kérdéseket vetett fel az állapotával kapcsolatban. Ez az egyik legfontosabb esemény az országban, ekkor az államalapítást és az „örökös elnököt” ünneplik, ezt eddig egy államfő sem hagyta ki. A dolgok akkor kezdtek el egyre gyanúsabbak lenni, amikor az első számú szövetségesük, Kína, egy vélhetően orvosokból és modern gyógyászati felszerelésekből álló csapatot küldött a határaikon túlra. A hivatalos phenjani források teljesen némák voltak az esettel kapcsolatban, de a titkolózás egyébként sem idegen a kommunista rezsimtől. A találgatások szerint lehetséges, hogy a koronavírus ellen izolálta el magát, vagy nemrég esett túl egy műtéten. A bizonytalanság heteiben viszont a mára legvadabbnak tűnő teóriák szerint, az észak-koreai propaganda azért hallgatott ennyire az esetről, mert nem tudták miként számoljanak el egy súlyosan beteg, vagy akár halott államfő hírével.

A találgatás mellett viszont főként az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának kellett felkészülnie a különböző akár nemzetbiztonsági vagy politikai eshetőségekre. Habár tudjuk, hogy a fiatal diktátor él és virul, de a hosszú távú stratégiai gondolkodás céljából érdemes áttekinteni az eltűnés kapcsán felmerülő alternatívákat, a lehetséges irányvonalakat. 

Mi lesz, ha Kimről egyszer csak nem kapunk több hírt?

Ha a diktátor hollétére és állapotára egyszer csak nem derülne fény, teljesen eltűnne, az jelentős politikai bizonytalanságot okozna, mint ahogy az utóbbi pár hétben is okozott. Ki hozza meg a fontos döntéseket? Kivel tárgyalna Dél-Korea és az USA, főleg úgy, hogy nincs is tudomásuk arról miért nem beszélhetnek az államfővel. Elég valószínű, hogy a korai 30-as éveiben járó húga venné át az irányítást, ám Kim hollétének bizonytalansága miatt az ő megítélése mind belföldön és nemzetközileg eléggé instabil lenne. Valamint a rakétatesztek és katonai gyakorlatok is tovább folytatódhatnának, elterelve a figyelmet arról, hogy az ország eddigi vezetője eltűnt szem elől. Az államigazgatásban túlnyomó többségben vannak azok a tábornokok, akik erősebb katonai fellépést és fenyegetőbb retorikát szorgalmaznak mind Japán, Dél-Korea és az USA felé, ők pedig a pillanatnyi gyengeséget kihasználva érvényesíthetnék akaratukat az ideiglenes vagy akár végleges új főparancsnokon. Ebben az esetben a szövetségesek sem mutathatnának gyengeséget, és ismét pattanásig feszülhetne a közhangulat Észak-Koreával szemben.

Mi történik, ha Kim meghal vagy képtelen lesz a kormányzásra?

Ebben az esetben hivatalos forrásból értesülnénk arról, hogy már nem Kim Dzsongun az ország vezetője. Mindenekelőtt a legfontosabb az lenne, hogy mielőtt meghalt, kinevezett-e valakit az utódjának, ami az ország történetének eddigi két vezetőváltásakor is kiemelten nagy jelentőséggel bírt. Amennyibben nem jelölt ki senkit, vagy a kijelöltje nem tudná ennek tényét bizonyítani, akkor kezdődhetne egy jelentős rizikóval járó politikai belharc, ahol fennállna a veszélye annak, hogy a nemzetközi szereplők félreértik a szituáció alakulását, és ebből adódóan akár végzetes döntéseket is hozhatnának. Az ország pedig így újra a nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerülne. Kína valószínűleg elfogadná az új vezetőt, ám fel kellene készülnie a menekültáradatra, mivel az ideiglenes instabilitást sokan megpróbálhatnák kihasználni arra, hogy átszökjenek a határon. Az Egyesült Államoknak és Japánnak sem lenne érdeke a Koreai-félsziget destabilizálása. Donald Trump minden bizonnyal, de egyébként egy másik elnök is hasonló policy-helyzetben, ebben az esetben azt tenné egyértelművé, hogy a közte és Kim Dzsongun között köttetett atomfegyvereket érintő megállapodások érvényben maradnak, függetlenül az új államfőtől. Jelenleg a koronavírus járvány kellőképpen lefoglalja a különböző országok erőforrásait, ezért semmiképpen sem érdekük egy újabb krízist kezelni, ezúttal Észak-Korea határain belül, de természetesen a járvány elültével ez változhat. A diktatúra összeomlására az esélyek igen csekélyek jelenlegi tudásunk szerint, hiszen az államhatalom már intézményesült, és ezer szálon fonódik össze a gazdasági, katonai és politikai elittel. Az igazi kérdést az új diktátor személye, valamint személyisége jelentené.

Mi történt, történik valójában Kim visszatérésével?

A dolgait elintézve, vagy esetleg meggyógyulva, de teljes kontrollal visszatért az államigazgatás élére az eddigi diktátor. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi politika folyamatok tovább folytatódnak. A dél-koreai miniszterelnök többek között azzal kampányolva nyerte meg a választásokat, hogy egy sokkal szorosabb koreai együttműködést fog kezdeményezni. Ezek közé tartozik: a könnyebb átjárhatóság, egy vonatútvonal létrehozása, valamint a vírus teljes félszigetre való kiterjedésének kezelése. Ugyanakkor ezeket a kampányígéreteket nagy mértékben befolyásolják az Egyesült Államok szankciói Észak-Koreára, valamint az a szándék, hogy felszámolják a kommunista rezsim nukleáris tölteteit. Ezek a konfliktusok viszont előre ismertek, így a világ eseményei egy számunkra viszonylag jól belátható mederben haladnak majd tovább a távol-keleten. Így számíthatunk az elkövetkezendő történésekre, valamint ismernénk a politikai szereplők dinamikáját egymással, sokkal kevesebb bizonytalanságot rejtenének ezek az ellentétek - mint a korábban vázolt esetekeben. A kérdés ugyanakkor állandó, mennyire lehet életképes egy központosított, egy személy köré felhúzott, számtalan hazugságon alapuló diktatúra, akkor, ha a vezető párhetes eltűnése is ilyen hullámokat tud csapni. Persze ez csak a nemzetközi színtéren jelenik meg, a diktatúrán belül élőket közel sem foglalkoztatják vagy foglalkoztathatják az eféle kérdések...

forrás:https://foreignpolicy.com/2020/04/27/kim-jong-un-north-korea-mysterious-absence/?fbclid=IwAR3xX9aozzkQn6gAnWuz7ylrUp_bMYYhOK9YoopT-MTk0tvIHyvzkbEYpII

 

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka

Az online frontvonalakon vesztésre áll Kína

A Kínai Népköztársaság saját internetes közösségi média oldalakkal rendelkezik, amelyeken a megjelenő tartalmakat a kormány szigorúan ellenőriz. A világ nagy részén használt Facebookot Kínában nem engedélyezik a törvények, helyette a „QQ” nevű oldalt lehet használni amely szinte ugyanazokkal funkciókkal bír. A különbség, hogy itt az állam könnyebben monitorozhatja a megjelenő tartalmakat, szűrheti a nem kívánatos, kritikus tartalmakat és felhasználókat. Hasonló a helyzet a Twitterrel is, amelyet szintén helyettesít egy kínai szoftver, az úgynevezett „Weibo. Rengeteg számunkra magától értetődő online tartalom Kínában nem elérhető legálisan, de szinte mindegyikre van saját alternatívájuk. Ebből is következik az, hogy a kínai állampolgárok egy teljesen más internetes kultúrával rendelkeznek, élesen eltérő normák szerint használják a közösségi oldalakat.

kina_online_cikk.jpgKép forrása: https://www.duffelblog.com/2015/06/chinese-hackers-opm/

Az ottani felfogás szerint, egy ország vezetőségének felelnie kell azért, hogy mik jelennek meg az online közösségi felületeken. Náluk ez az internethasználatnak az egyetlen normális, magától értetődő formája. Ezért amikor a kínai rendszert bíráló, esetleg nevetség tárgyává tévő mémek vagy bejegyzések készülnek, akkor ezt egy magyarázat szerint sokan a  nemzetük elleni támadásnak élik meg. Ilyenkor, érdekes módon a kínai trollok ezrei szabadulnak át a virtuális határkerítésen a külföldi oldalakra. A szó szoros értelmében ilyenkor kialakul egy online frontvonal a kínai állami trollok és a nemzetközi véleményvezérek között az adott téma kommentszekcióiban.

A közelmúltban több szomszédos országgal is összecsaptak a kínai ,,felhasználók”. Előző év augusztusában a hongkongi tüntetések nyomán is kialakult egy ilyen konfliktus. Kínai rajongó lányok ezrei lepték el az ottani függetlenségpárti oldalakat és spamelték tele különböző indokokkal, például hogy a kedvenc pop előadójukat „A-Zhong”-ot védjék, miközben a valós indok az ezeknek az oldalaknak a leterhelése volt, többszöri terheléses támadásról beszélhetünk tehát. 2016-ban pedig egy K-Pop sztárt ért hasonló támadás mert egy dél-koreai televízió műsorban egy taiwani zászlóval pózolt, ami szintén érzékeny pontja a kínai közvélekedésnek.

Az ékes példája annak, hogy a kínai diktatúra keretei között élők, illetve az állam trollkatonái mennyire nem értik azt, hogy mit jelent a szólásszabadság, vagy az internetnek a szabadsága, egy nemrégi thaiföldi eset. Egy ottani híresség barátnője tweetelte, hogy vajon miért nem járul hozzá Kína ahhoz, hogy külföldi szakértők is vizsgálhassák az eshetőségét annak, hogy a koronavírus egy wuhani laborból szabadulhatott-e ki. Ennek eredményeként ismét több ezer troll ,,jutott át” hirtelen a tűzfalakon, és kezdték meg a thaiföldi politikusok és a kormány, valamint a király támadását, azt hívén, hogy ezzel érzékeny pontján ütik meg az országot. Legnagyobb meglepetésükre, az általuk használt hashtaget rengeteg thaiföldi ellenzéki párt és ember vette át és kezdte a saját magától használni, teljes mértékben kicsavarva azt a kínaiak kezéből. 

Rengeteg mém született a konfliktus során a kínaiak viselkedéséről, amely egy szintén idegen kultúrtermék számukra. Az egyszerű kínai sértések nem értek fel ahhoz a mocskolódáshoz, amelyet akár mi is megfigyelhetünk egy egyszerű, esetleg megosztóbb poszt alatt. Az egyébként külön érdekes, hogy ez az összeesküvés elmélettel kapcsolatos bejegyzés vajon miért mozgósíthatta ennyire a kínai trollokat. Ezek után titokzatos módon a hashtag egyik napról a másikra teljesen el is tűnt a kínai „Weibo”-ról.

A kínai kormány rengeteget áldoz a propagandájából a tűzfalon kívüli internet őt érintő részeinek uralására, ám egyelőre kevés sikerrel teszi mindezt. Egész egyszerűen a cenzúrázatlan internetet használó emberek, mindenféle szervezettség és pénz nélkül sokkal jobban értenek ahhoz, hogy miként lehet a másikat egy online diskurzus folyamán megsemmisíteni, többek között azért, mert ennek „gyakorlására” Kínában csekély lehetőség van. Rendkívül érdekes az, hogy ennél a totális diktatúra által előállított és pénzelt trolloknál mennyivel veszettebben képesek viselkedni az egyszerű internethasználók. Akár mi magunk is…

Forrás: https://foreignpolicy.com/2020/04/17/nnevvy-bright-firewall-thailand-china-online-army/?fbclid=IwAR2BfC0pqOQuwNhhcz3l1Od_5qhf0SGrYbt7_3VsXtgaOnbzTphuGfH1NDY

A bejegyzés szerzője politológus hallgató, a Paradigma Intézet gyakornoka