A Paradigma Intézet blogja

Lehet-e választást nyerni a migráció elhallgatásával?

2018. április 12. - Elek Dorián

A Fidesz az egész választási kampányát a migráció témája köré építette, és az eredmény őket igazolta. Több mint két és félmillió ember tette le a voksát amellet, hogy Magyarország ne legyen bevándorló ország.

kerite_s.jpg

kép forrása: index.hu

A kormánypárt kivételével csak a Jobbik kommunikálta valamilyen mértékben a migrációval kapcsolatos álláspontját, a többi ellenzéki formáció viszont úgy kerülte a témát, ahogy csak tudta.

Ahogy a média logikája egyre inkább érvényesül a politika világában, úgy a győztes gyakran az lesz, aki megyeri a tematizációs versenyt. A média napirendjének uralása pedig a Fidesz győzelmének egyik kulcseleme volt. Bár a kormánypárt a végletekig leegyszerüsítette az üzenetet, és Soros György arcát adta a problémának, a probléma tényleg valós. A magyar társadalom legalábbis annak érzékeli. Ez pedig továbbra sem fog megváltozni, hiszen a Fidesz elemi érdeke, hogy napirenden  tartsa az ügyet, még akkor is, ha a valós fenyegetettség sokkal kisebb, mint ahogy a kormánypárti média tálalja.

Persze lehet beszélni az összes egyéb körülményről, mely zsinórban a Fidesz harmadik kétharmadát eredményezte, azonban van egy fontos szempont amiről nem igazán esett szó az elmúlt időszakban. Ezt röviden így foglalhatnánk össze: Európában van egy migrációs nyomás, melyet a tagállamok lakosságának többsége EU-s szinten is a következő éveket meghatározó kihívásaként kezel, azonban ne beszéljünk róla, mert ez a Fidesz témája.

Választást általában úgy lehet nyerni (és igen, megint fel lehet hozni az összes olyan körülményt, mely megnehezítette az ellenzék helyzetét), ha egy olyan problémára kínál megoldást az adott politikai formáció, melyet a választók problémának érzékelnek. A szavazók a migrációt pedig komoly problémaként érzékelik. Ez a következő négy évben is így fog maradni, ha akarják az ellenzékben, ha nem.

A Fidesz reálpolitikát folytat a migráció tematizálásával. Az viszont nem reálpolitika, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig beszélek az elefántról a szobában, mert nem én láttam meg először. EU-s szinten az az összbaloldali/liberális álláspont, hogy bevándorláspárti politikát kell folytatni, azonban nem szabad túl sokat és nyíltan beszélni róla, mivel az a populista jobboldalnak kedvez. Más témákat kell behozni a közbeszédbe, az emberek pedig majd rájönnek, hogy fontosabb azokkal foglalkozni, mint a kontinens jövőjével. A taktika sikerességét viszont jól tükrözik a pártok választásokon elért eredményei a bevándorlási válság kezdete óta. 

Vajon mikor jönnek majd rá, hogy a realitás tagadásával, elhallgatásával nem lehet választást nyerni?

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr813830708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2018.04.12. 23:07:05

a fidesz, csalt mindenhol,ez az eredmény csak annak köszönhető,a többi smafu

megamedve 2018.04.13. 04:18:44

@Peter Götz:
Térjünk vissza az elejére:
a bevándorlást, a menekülteket főképpen azt, ami ennek nevén az elmúlt években történt, sokkal-sokkal szigorúbban kell kezelni, mint ahogy azt az EU tette/teszi.
Lehet vernyákolni, hogy bajba jutott emberek, meg kellenek a kontinensnek meg ilyenek.
De ebben a témában a főgecinek igaza van.
Az mondjuk más téma, hogy mennyire rájátszik a dologra, de ezt pont azért tudja megtenni, mert az EU ennyire puha, és jelölhető ezen a téren.
Tudom Mátyás, nácik vagyunk mind, csak te vagy a helikopter.

T.Jani 2018.04.13. 07:09:32

A nagy kérdés inkább az Fasiszta állam omlott-e már össze belülről, mert Mussolini meghatározása szerint „a fasiszta állam nem más, mint hatalom- és uralomakarás”. Tagadja a demokráciát, a parlamentarizmust.
A fasizmus atyja úgy határozta meg a célt, hogy „egy párt, amely teljesen és kizárólagosan kormányoz egy nemzetet”. Egy másik idézet így szól: „egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket. Az állandó harc helyett az állandó kormányzás politikáját folytassuk.” Ez utóbbi Orbán Viktor kötcsei programbeszédének részlete.

Éhesló 2018.04.13. 09:35:57

Soha nem jönnek rá.
2006 ősze óta nem tanulnak semmilyen bukásukból semmit.

Nem mintha bánnám.
A sivalkodásuk zene füleimnek és örömmel várom a következő ordas nagy bukásukat egy év múlva.

devadel 2018.04.13. 11:55:59

én le fogok lépni innét, de négyévenként majd leszavazok a fideszre, hogy az összes sötét rasszista geci fidesz szavazó örökre abban a szarban nyomoroghasson, amit csinált magának :)

metal · http://electric.blog.hu 2018.04.13. 11:58:11

"A kormánypárt kivételével csak a Jobbik kommunikálta valamilyen mértékben a migrációval kapcsolatos álláspontját, a többi ellenzéki formáció viszont úgy kerülte a témát, ahogy csak tudta."

Nem kerülte a témát, hanem konkrétan tagadta a probléma létezését. Ennél nagyobb baromságot nem is csinálhattak volna.

Hozzászólok 2018.04.13. 12:05:01

@devadel: addigra csak bevezetik hogy a lakohellyel rendelkezok es adofizetok szavazhassanak,mert ez igy mar nekik sem buli.
te meg lakhatsz kint az arabnegyedben.

vargarockzsolt 2018.04.13. 12:15:37

Az ellenzék bármit mondott volna, az úgy sem vagy csak meghamisítva jutott volna el a választókhoz. Ezt a "Paradigma Intézet" vagy tudja, de titkolja, és akkor kormánypárti szócső, vagy nem tudja, és akkor dilettáns. :)

Ez független attól, hogy az ellenzék egy része hogyan foglalkozott a migráció témájával. A poszt hazugságát vagy ostobaságát azzal lehet nyilvánvalóvá tenni, ha megnézzük a Jobbik szereplését. A Jobbik reagált a migrációs válságra, mégis ott volt a plakátokon Soros György mellett a Vona képe. A Jobbik reagált a migrációs válságra, mégsem érte el a választóit. Tehát nem a témaválasztás, hanem az eszköztelenség és a torz választási rendszer volt a fő oka választási eredményeknek.

Csak így tovább Paradigma Intézet! :D

nemecsekerno_007 2018.04.13. 12:52:49

@devadel: Lépjé' nyugodtan csak vigyél egy nyuggert is és tartsd el mer' nekünk már elegünk van. Ugyanis nem a patás fizeti, hanem az itthon dolgozók.

Nancsibacsi 2018.04.13. 12:55:41

A felvetés is hülyeség - a fidesz nem azért nyert választást, mert a migránsokkal meg sorossal kampányoltatok, hanem ANNAK ELLENÉRE. Az ok az, hogy az emberek simán jól élnek: pörög a gazdaság, az adókedvezmények miatt sok pénz marad a zsebükben, a KATA és egyéb egyszerű adónemek miatt egyszerű vállalkozást indítani kicsiben, alacsony költséggel, a csok miatt beindult az építőipar - rengeteg munka, bevétel, pénz a zsebekben: öngerjesztő folyamat. Ez az egész migránsos-sorosos kampány története kb ez lehetett:

Fidesz székház, Szíjártó meg Habony éppen egy thai kurva hasáról szívják fel a kokót, bejön a Főnök:
- Itt meg mi folyik, ezt az erkölcsi fertőt, hát mindjárt itt vannak a választások, a kampányon kellene dolgozni a mindenségit!
Szíjártó:
- Semmi gond Főnök - a közvéleménykutatások szerint bármilyen kapmány lesz, a 2/3 meglesz. Nem szabad túl jó kampányt csinálnunk, mert akkor nem jut be a parlamentbe egy ellenzéki képviselő se, és az elég hülyén fog kinézni, ha saját magunkkal vitatkozunk.
V: - Bármilyen kampányt? Rendben. Akkor megmondom miről lehet beszélni a kampányban: a migránsokról, és Sorosról.
H: - Sorosról? Az még nem halt meg? Mit beszéljünk róla?
V: - Állítsuk meg a migránsokat! Állítsuk meg Sorost.
H: - Sorost minek? Az nem akar idejönni.
V: - Azt mondtátok bármivel lehet kampányolni, és meglesz a 2/3. Semmi másról nem lehet beszélni, ha kérdeznek, semmi más nem szerepelhet a plakátokon, csak a migránsok és Soros. Ha így sikerül a 2/3, akkor megduplázhatjátok a lányok számát a székházban, és a havi drog ellátmányt is. Ha nem, akkor kitakarítjuk ezt a fertőt, és választások után úgy fog kinézni mint egy igazi székház. Munkára!

mh1973 2018.04.13. 12:57:16

Elnézve a rendőrségi jelentéseket elmondhatjuk, hogy nincs helyzet, tehát nincs miről beszélni és véletlenül sem mo védi meg a kontinenst ha egyszer ideözönlenek.

kalbász 2018.04.13. 12:58:56

@devadel: Menjél már legyél szives. Élhetőbb lenne végre az ország ha az összes ilyen nárcisztikus pöcs valóban elmenne.
Sajnos maradtok.

mh1973 2018.04.13. 13:00:09

@Nancsibacsi: pattanj autóba és járd végig a Tiszántúlt, aztán beszélhetünk a jólétről és arról hány százezer magyar fél bármilyen külföldi embertől. Ellenpélda butapest, a fizuk ott magasak mégis 2/3-ot kapott az ellenzék és még oda is kellettek az ukrán bérszavazók!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.13. 13:04:17

Nem értem ezt az országot

Sir Galahad 2018.04.13. 13:10:08

A migrációs válsághoz a baloldal viszonya kb. olyan, mint a 2. világháború alatt a magyar konzervatív elité az orosz offenzívához. Az messze van tőlünk, nem a mi dolgunk, sőt nincs is, csak rugalmas elszakadásban vagyunk stb. Aztán amikor már itt voltak a Kárpátok alatt, már késő volt. Szóval a migráció, attól függetlenül, hogy pillanatnyilag mennyit érzékelünk belőle közvetlenül, valós és fontos probléma. Többször leírtam, hogy a baloldalnak e kérdésben komolyan revideálnia kellene a nézeteit, különben később sem terem nekik babér.

József Körmendy 2018.04.13. 13:43:02

@Peter Götz: De jó, hogy szarul érzitek magatokat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.13. 13:48:48

A valóság tagadásával nehéz választást nyerni, ennyi az egész.

A ballib taktika lényege 1 pont volt: várni, míg Orbán mond valamit, majd annak ellenkezőjét állítani. Nem jött be.

AvéCézárVavan 2018.04.13. 13:52:14

Tessék nekünk migránst szerezni, amíg el nem múlik a hatás! Ha nem jönnek és nem is akarnak, hát nem tom, mitűl rettegünk!

MyNick0 2018.04.13. 13:58:39

@devadel:

"sötét rasszista geci fidesz szavazó"

Ennyit tudsz, címkézni. Mi azzal a baj, hogy nem akar rendes fehér ember barbár vademberekkel együtt élni? Nyugati városokban az ember nem tudja úgy forgatni a fejét, hogy ne gyalogoljon bele a látószögébe valami etnikailag oda nem illlő ember. Undorító.

Nancsibacsi 2018.04.13. 14:14:49

@mh1973: "Ellenpélda butapest, a fizuk ott magasak mégis 2/3-ot kapott az ellenzék"
Nem volt olyan párt hogy ellenzék. Fidesz: 38%, MSZP: 18%, az összes többi futottak még. A sok koordinált lúd disznót győzött, de Budapesten is a fidesz kapott legtöbb szavazatot.

Richard Gaal 2018.04.13. 14:14:54

@Éhesló: ettől még nem lesz jobb kórházad és iskolád,

morph on deer 2018.04.13. 14:37:02

“ha egy olyan problémára kínál megoldást az adott politikai formáció, melyet a választók problémának érzékelnek”

Tényleg!
Qrvára “valós” az a probléma, aminek hatására a hevesi falu temetőjében amúgy halottak napja körül feltünt idegenekre rendőrt hívnak, ó igen.
Vagy a pécsi kézilabdázókra, a haját az esőtől féltô nőre, vagy az apácára a kendőjük miatt. Ez csakis “valódi” ptobléma lehet! Ja.

A “megoldás” meg az, hogy a civileket ki kell tiltani a “határsávból”, nehogy véletlenül tudomást szerezhessenek a valós helyzetről, ne adj isten még segíthessenek is azoknak, akiket a hatalom nem is vesz emberszámba.
Ez valóban úgy tűnik, mint a probléma megoldása? Mitől?

morph on deer 2018.04.13. 14:41:12

@József Körmendy:
“De jó, hogy szarul érzitek magatokat.”

És hogy van a szomszéd tehene mostanában?

morph on deer 2018.04.13. 14:45:46

@MyNick0:
“valami etnikailag oda nem illlő ember”
!!!
Ez igen!
Netán a horogkeresztes lovaghoz van szerencsénk?

morph on deer 2018.04.13. 14:49:06

@vargarockzsolt:
“Csak így tovább Paradigma Intézet! :D”

Gondolom Paradogma Intézetet akartál írni, csak melléütöttél, nem?

vargarockzsolt 2018.04.13. 16:00:06

@morph on deer: Esetleg Paranormális Intézet is lehetnének. :)

Péter51 2018.04.13. 18:07:17

Az utolsó 8 országos választást elvesztettétek ballibek.
2006 önkormányzati,2009 EU parlamenti,2010 országgyűlési,2010 önkormányzati,2014 parlamenti,2014 EU parlamenti.2014 önkormányzati,2018 parlamenti.
Mikor jöttök rá hogy mikor kezdődött a bukás?
GRATULÁLUNK GYURCSÁNY FLETÓNAK.
A magyar politikában egyértelműen a tökéletesen bukott politikust "tiszteelhetjük" személyében,aki hülyeségét szorgalommal növeli.
2014-ben Bajnai mellé pedálozva riasztott.
Idei példák: kerítésellenes performansz 2015 -ben,a határon túli magyarok ekézése - plusz 1 szavazat ezért a Fidesznek,az egyház ekézése a vatikáni egyezmény felmondásával,olyan jelöltek indítása- Bauer Tamás,Niedermüller Péter - akikre az ellenzékiek nagy része még befogott orral sem szavazott ,üres hülye fenyegetések és elképzelések tömege...

Frederick 2018.05.10. 14:21:49

@vargarockzsolt: A JOBBIK az utóbbi években egyre kevesebbet foglalkozott migráció ügyével. Többnyire az antikorrupciós politikát nyomatta. A migrációellenességet a Torockzai vitte, aki a JOBBIK belül mára kifejezetten egy megvetett pária. Emellett bevédte a CEU-t, felszólalt a STOP SOROS politikai terv ellen, egy esetleges LMP-vel való összefogásról és Macronnal való együttműködésről beszélt. Hát nem csodálom, hogy az emberek többsége hiteltelennek tartotta migráció kérdésében.

Orbán feladta a leckét ismét az ellenzéki pártoknak. Újfent bebizonyosodott az, hogy Magyarországon a migrációpártiság nem visz győzelemre, a migrációellenesség viszont igen. A FIDESZ azért nyerte meg a választást (megint), és a JOBBIK azért a legerősebb ellenzéki párt (még mindig), mert migrációellenes a retorikája. (Hogy ez mennyire őszinte, vagyis ez hogyan valósul meg a gyakorlatban, az más kérdés. Én aggódok emiatt.)

Jó lenne az ellenzéknek belátnia végre:
A magyar társadalom jelentősen migrációellenes. A többség. Szerencsére. Remélem, az is marad.

Ezért van az, hogy míg a teljes erkölcsi nihilben pácolódó német és francia társadalom hatalomba szavaz olyan migrációpárti, ezáltal hazaáruló faszfejeket, mint Merkel és Macron, addig Magyarországon egy olyan politikus kerül ki győztesen a választásokon, aki a legerősebben képviseli a migrációellenességet: ORBÁN!

Az ellenzék, ha győzni akar a 2022-es választáson, bizony, határozott választ kell adnia a migrációra: azt, hogy NEM! Az ellenzéknek migrációellenesnek kell lennie, ha jövőre győztesen akar kikerülni a voksolós játszmából.

De valószínűleg ehhez túl hülyék, így maradnak továbbra is vesztesek. A magyar társadalom pedig megőrizte annyira a józan eszét, hogy a migrációból nem kér. Mint ahogy a migrációpárti politikából sem.

OFF: Üdvözlöm Kuszma haverodat:
cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/04/a-koztunk-elo-szalasi-ferenc.html
süti beállítások módosítása