A Paradigma Intézet blogja

A szólásszabadságról röviden

2020. október 28. - Lukács B. Endre

Tanárgyilkosság Franciaországban, könyvdarálás Magyarországon. Mi köze ennek a két eseménynek egymáshoz? Ami összekapcsolja őket, az a szólásszabadság kérdése, de mielőtt rátérnék, pontosan hogyan, fontos megvizsgálnunk, mi is a szólásszabadság és miért övezi mind a mai napig vita.

A szólásszabadság

Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948) így ír a szólásszabadságról:

„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket."

Mindez azért nagyon fontos, mert enélkül a demokrácia intézménye és a tudományos élet nem tud egészségesen működni. Gondoljunk csak bele, hogyan vitatkozhatna a parlamentben két képviselő például az abortusz kérdéséről, ha valamelyik oldal képviselete tilos lenne, törvénybe ütközne? Vagy hogyan jöhetett volna létre a kvantumfizika, ha minden a newtoni mechanika területén nem értelmezhető gondolatot kizártak volna a tudományos diskurzusból?

A határok

Evidensnek tűnik tehát, hogy szólásszabadságra szükség van. Van-e azonban határa? Mi van, ha valaki például tagadja, hogy a Holokauszt megtörtént és ezt a véleményt terjeszteni próbálja? Ezt már kevesen hagynánk. És úgy tűnik ezzel nem vagyunk egyedül, ugyanis 16 európai országban - köztük Magyarországon - és Izraelben törvénybe van foglalva, hogy a szólásszabadság nem terjed ki a Holokauszt (és bizonyos országokban más népirtások) tagadására. Kérdéses, milyen általános érvényű szabályra következtethetünk ebből. Talán némi támpontot ad John Stuart Mill híres mondata, miszerint „az önvédelem az egyetlen olyan cél, melynek érdekében az emberiségnek – kollektívan és egyénileg – joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába". A népirtások tagadásának betiltása tehát azért jogos, mert megvédi az áldozatok leszármazottait, az estleges túlélőket az őket ért támadásoktól. Nem kérdés ugyanis, hogy végtelenül kegyetlen támadás az, amikor valakitől elvitatják életének valószínűleg legmeghatározóbb, legszörnyűbb élményét.

Mi itt akkor a kérdés?

Mill kijelentése kiválóan alkalmazható a fenti esetre, a kérdés az, hogy mi a helyzet a kevésbé egyértelmű esetekkel. Ha egyszerűen megbántanak valamivel, az feljogosít-e az önvédelemre, így mások szabadságának korlátozására? Az általánosan elfogadott irányelv a jogalkotók között az, hogy más jogokat nem sérthet a szólásszabadság, tehát például a jó hírnévhez és becsülethez való jogot. Így sok országban bűncselekmény a rágalmazás, a becsületsértés. Emellett a szólásszabadság alól kivételt képez Magyarországon a közösség elleni uszítás és a gyűlöletbeszéd is. Ezekkel a kivételekkel kapcsolatban azonban nincsen világszerte konszenzus. Amerikában például a közvetlen fenyegetést jelentő, erőszakos cselekményt előrejelző kijelentéseken kívül semmi sem tilos, és hasonlóan szabad a véleménynyilvánítás az Egyesült Királyságban is. De itthon is sorra akadályokba ütköztek azon törekvések, amelyek a gyűlöletbeszéd szankcionálásának szigorítását tűzték ki célul. A korlátozások ellen szól az Európai Emberi Jogok Bíróságának egy 1976-os határozata is, mely szerint

„a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”.

És ami Franciaországban a napokban történt, kiválóan bemutatja, milyen problémákat szülhet ez a nagy szabadság, hogy mennyire nehéz ezt sokaknak elfogadni, és hogy mennyire fontos újra meg újra visszatérnünk a határok kérdéséhez. Ráadásul nem csupán egyszeri esetről van szó, biztosan emlékszünk például a Charlie Hebdo botrányokra vagy a Jyllands-Posten ügyre.

Kép forrása: Reuters/Eric Gaillard

A magyarországi események a közbiztonság szempontjából jóval kisebb súllyal rendelkeznek, azonban a szólásszabadság határaival kapcsolatos kérdéseket szintén jól bemutatják. Dúró Dóra könyvdarálásának és a franciaországi támadás elkövetőjének üzenete ugyanaz: a szólásszabadság túllő a célon. Szerintük túl sokat engedünk meg, amikor hagyjuk, hogy egy gyermekkönyvben olyan kisebbségek képviselői szerepeljenek, mint például a homoszexuálisok, vagy hogy az újságokban, az iskolákban Mohamed prófétáról készült karikatúrák jelenjenek meg. A két törekvés létjogosultsága között persze van egy fontos különbség: míg a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat. Itt azonban felmerül a túlzott szubjektivitás veszélye - amennyiben csak a szándék számít, a következmény nem, mindenki felmentheti magát a felelősség alól, mondván, jó szándékkal tette amit tett - a karikatúrák készítője azokat nem támadásnak szánta, csak mosolyt akart csalni az emberek arcára. És a másik út sem tűnik járhatóbbnak: ha csak a következmény számít, bármilyen véleménynek kétségbevonhatjuk létjogosultságát, mondván, hogy annak képviselete sért minket. Még mindig ott vagyunk tehát, ahonnan kiindultunk, az egyetlen egyértelműnek tűnő határ, hogy más szabadságjogokat nem sérthet a szólásszabadság. Látszólag lehetetlen úgy bővíteni a korlátozást, hogy az mindenki számára kielégítő legyen.

Bibó István szabadságértelmezése

A megoldás megtalálásában talán segíthetnek Bibó István gondolatai a szabadságról. Ő ugyanis úgy vélte, nem az a szabadság, hogy az egyén bármit megtehet, és nem igaz, hogy „az egyén szabadságának határa mások szabadságának határa". Szabad szerinte az, aki nem fél. Vagy jobban mondva: akinek nem kell félnie. Ezzel arra kíván rámutatni, hogy az, aki úgy próbál felülkerekedni a kiszámíthatatlan világ eseményeivel szembeni tehetetlenségén, hogy közben másokban valamilyen módon félelmet kelt (hatalmi pozíció betöltése által azt az érzést keresve, hogy az irányítás a kezében van), az nem jarul hozzá a társadalom szabadságának növeléséhez, sőt, visszaél a szabadságával. És ez ugyanúgy igaz a szólásszabadságra, mint a cselekvés szabadságára. Lehetőségeinkhez mérten tehát fel kell mérnünk, az emberekben levő félelem növelésére, vagy csökkentésére szolgál egy-egy törekvés.

Kép forrása: Wikipedia

Nézzük most meg ilyen szempontból a már megismert eseteket:

  • Ha a népirtások tagadásának megtiltása nem történik meg, azáltal elismerjük, hogy a történelem nem csak a történetírók különböző véleménye miatt, hanem természete szerint szubjektív. Ez azért ad okot a félelemre, mert ebben az esetben az általunk megélt múlt, életünk eseményei is kétségbe vonhatóvá válhatnak mások által.
  • Ha a Meseország mindenkié című könyvnek nem kell lekerülnie a polcokról az azt az üzenetet hordozza, hogy lehet gyermekeknek szóló könyvekben számukra nehezen értelmezhető, szokatlan szereplőket megjeleníteni. Ez már csak amiatt sem képes igazán félelmet kelteni az emberekben, mert ezen könyvek elolvasása, de még megvásárlása sem kötelező.
  • Ha Franciaországban továbbra is készíthetőek karikatúrák az egyes vallások prominens alakjairól, ezáltal szabadon kigúnyolhatóak maradnak, az azért lehet félelmetes az emberek számára, mert megnyitja a kaput az előítéletesség, majd a diszkrimináció felé.

A másik oldalról nézve viszont mindhárom esetben félelmet kelthet az emberekben, hogy a szólásszabadsághoz való jog „önkényesen” csorbítható. Úgy tűnik, ezeket a potenciális félelmeket mérlegre helyezve határozott döntéseket tudunk hozni az egyes esetekben. És elismerem, ez nem vezet objektív, mindenki számára elfogadható elvekhez. Azonban úgy gondolom, pontosan ezt kell látnunk - hogy ilyen elvek nem léteznek. Bibó István szabadságelmélete is csupán egy eszközt ad a kezünkbe, amely segíthet a saját döntéseink meghozatalában. Mert világos: bármennyire is törekszik a törvényhozás a félelem minimalizálására, önmagában nem képes szabaddá tenni a társadalmat. Ugyanis mindannyian felelősek vagyunk egymásért, rajtunk múlik mások szabadsága. És meg kell hoznunk a döntést: visszaélünk ezzel, vagy megtanulunk élni vele.

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, Politics, Philosophy and Economics szakos hallgató.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigma.blog.hu/api/trackback/id/tr1516257188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.28. 09:53:14

Én úgy tudom, a szólásszabadság azt jelenti: a liberális vélemények megjelenhetnek, míg a nem liberálisak be vannak tiltva.

ulpius66 2020.10.28. 10:44:34

A LIBERÁLIS SZÓLÁSSZABADSÁG LEGNAGYOBB DICSŐSÉGÉRE A FACEBOOK TÖRÖLTE A MI HAZÁNK MOZGALMAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Törölték a Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldalát – közölte a párt, amely szerint a Facebook valódi indoklást nem fűzött ahhoz, hogy miért tette elérhetetlenné a több mint 80 ezer követővel rendelkező oldalt. Korábban, a tavalyi EP-választási kampány ideje alatt így járt a pártelnök, Toroczkai László 207 ezer követős oldala is.

A szélsőjobboldali párt antidemokratikusnak és törvényellenesnek tartja a Facebook lépését, és azt szeretné elérni, hogy a közösségi oldalnak legyen magyar állampolgárságú képviselője hazánkban, mert „így könnyebb lenne bíróság elé állítani itthon a céget”.

szekertabor · provo.blog.hu 2020.10.28. 14:10:16

Szerintem itt a szólásszabadság ürügyén összecsúsztattak több - egymással össze nem vethető - témát.
Ennek szemléltetésére: mennyire lehet egyetérteni a következő mondattal?

Ha a pornográf könyveknek nem kell lekerülnie a gyermekkönyv-polcokról az azt az üzenetet hordozza, hogy lehet gyermekeknek szóló könyvekben számukra nehezen értelmezhető, szokatlan, életkoruknak nem megfelelő tartalmakat megjeleníteni. Ez már csak amiatt sem képes igazán félelmet kelteni az emberekben, mert ezen könyvek elolvasása, de még megvásárlása sem kötelező.

Sir Galahad 2020.10.28. 14:55:57

@szekertabor: Ja, csak mesekönyvet nem a gyerek vesz magänak. A szülő veszi neki, és ha kellően hülye, akár a Meseországot is.

Sir Galahad 2020.10.28. 15:03:33

Na egyébként, a Mohamed-karikatúra ügye egyszerű. Különböző földrészeken, országokban, kultúrákban mások a hagyományok, szokások. Európában például nem tilos egy prófétát ábrázolni. Akinek ez nem tetszik, az takarodjon innen, de gyorsan.

sync 2020.10.28. 16:33:56

Úgy vélem, a muszlimoknak, vagy legalábbis egy részüknek, gyenge a hite. Egyébként Allahra hagyta volna a büntetést.

ulpius66 2020.10.28. 19:01:51

"A 168 Óra új tulajdonosa nem tapasztalt problémát a magyar sajtószabadság kapcsán"

Milkovics Pál szerint amióta Magyarországon lett médiavállalkozó, senki nem próbálta még befolyásolni, hogy valamit ne írjanak meg. Előéletéről és a Brit Media pénzügyi helyzetéről is kiderültek érdekességek, valamint az is, hogy mikortól jelenik meg újra napilapként a Pesti Hírlap."

Milkovics Pál megemlítette: a Brit Media eddig 1 milliárd forintot költött arra, hogy legyen Pesti Hírlap, 168 Óra és Klubrádió, Neokohn.

A 168 Óra hetilap jelenleg havi 15 millió forint veszteséggel üzemel, amit Milkovics szeretne legalább középtávon leszorítani. Már rövid időn belül látni szeretné azt a trendet, hogy mondjuk 15 millióról 12 millióra csökken a havi mínusz, és ez a csökkenés folyamatossá válik. Ugyanakkor leszögezte, hogy ha valami nem megy, akkor el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme folytatni."

media1.hu/2020/10/28/milkovics-pal-168-ora-sajtoszabadsag-finanszirozas/?utm_source=rss&utm_

élveteg 2020.10.29. 08:37:36

Na....... Brendel mentes jó reggelt kívánok Szóval az egész lényege liberáliséknak mindent szabad a többinek meg az szabad amire liberálisék azt mondják hogy szabad

+Ha a Meseország mindenkié című könyvnek nem kell lekerülnie a polcokról az azt az üzenetet hordozza, hogy lehet gyermekeknek szóló könyvekben számukra nehezen értelmezhető, szokatlan szereplőket megjeleníteni. Ez már csak amiatt sem képes igazán félelmet kelteni az emberekben, mert ezen könyvek elolvasása, de még megvásárlása sem kötelező."

Igaz igaz Csak akkor egy holokauszt tagadó kiadvány elolvasása de még megvásárlása sem kötelező ám

nemecsekerno_007 2020.10.29. 08:47:01

@élveteg: Jaja, kb. mint a katolikus egyház a középkorban :)))

Fikalnyik Eugén 2020.10.29. 09:07:17

@Sir Galahad:
" Akinek ez nem tetszik, az takarodjon innen, de gyorsan. "

Ebben igazad van.
Egészen addig, amíg le nem darálok egy micisapkáról szóló könyvet, mondván, hogy az 1000 éves múlt egy rakás lószar, főleg, hogy hova jutottunk vele.
Ezután persze a posztban említett szlovák nő nekem esne, szlovák/ukrán férjével együtt, ami azért is érdekes, mert én 1402-ig vezetem vissza a magyar családfámat, nekik meg a felmenőik sztrapacskát zabáltak és úgy köszöntek, hogy ahoj...

axolotl77 2020.10.29. 09:17:09

Kíváncsi voltam, hogy a blogger felhozza-e érvként a szólásszabadság mellett (nem, nem tette meg), hogy az őshonos, keresztény kultúrában nevelkedett franciák számára az a természetes egy szekularizált társadalomban, hogy kimondhatnak/lerajzolhatnak bármit anélkül , hogy emiatt rettegniük kelljen.
Ugyanakkor arról sem esett szó, hogy honnan származnak ezek a muzulmánok, akik kisebbségként ráerőltetik akaratukat a többségi társadalomra. A többség pedig jobb híján úgy hajtják oda a nyakát, mint marhák a vágóhídon.
Mindene esetre lényegesen kevesebbet hallunk muzulmánok elleni támadásokról, mint muzulmánok által elkövetett támadásokról. Talán ez remekül mutatja a két népcsoport vérmérséklete és kulturáltsági szintje közti különbséget.

Minden ballib bérretteg 2020.10.29. 09:19:12

Azért cseppet érdekes, hogy a facebook cenzúrát meg sem említed, az ügy kapcsán, miközben szólás és vélemény nyílvánítás szabadságáról papolsz.

Ekrü 2020.10.29. 09:35:01

" Dúró Dóra könyvdarálásának és a franciaországi támadás elkövetőjének üzenete ugyanaz: a szólásszabadság túllő a célon."-Nem,cseppet sem ugyanaz.Ugyanis Dúró Dóra a SAJÁT példányát darálta le,márpedig saját tulajdonommal azt csinálok amit akarok.Ugyanaz akkor lett volna,ha a szóban forgó muzulmán megvett volna a játékboltban egy francia babát és azt lefejezi majd kiteszi a közösségi hálóra.De ugye nem ez történt...

midnight coder 2020.10.29. 10:17:41

A szólásszabadság a liberalizmus alapfeltétele. Ahol ezt bármilyen formában korlátozzák, ott nincs liberalizmus, hanem lájtos vagy kevésbé lájtos diktatúra van, ahol a skála egyik oldalán pénzbüntetést kapsz a holocausttagadásért, a másik végén pedig koncentrációs táborba kerülhetsz egy rendőrviccért. De szabadság egyik helyen sincs.

A liberális, és a magát liberálisnak álcázó kommunista közt leginkább a szólásszabadság a különbség. Jól látható ez amúgy Pl. itt az indexen is, a kommunista blogot arról lehet megismerni, hogy nincs kommentelés, vagy csak faszbúkkal, vagy cenzúráznak mint a katonatiszt.

midnight coder 2020.10.29. 10:26:41

Az egyébként érdekes kérdés, hogy mihez kezd a liberalizmus az olyan dolgokkal mint az iszlám. És itt pont a holocausttagadás büntetése a marhaság: egy mai európai országban ma szinte senkivel nem lehet elhitetni hogy nem volt Holocaust mert hogy a csapból is ez folyik, és igazából nem is nagyon érdemes, mert ma már a zsidókon kívül kb. a lőtéri kutyát nem érdekli hogy volt-e vagy nem. Megtörtént, szomorú, de változtatni már nemigen lehet rajta, de zsidókat irtani manapság nem nagyon akar komolyabb erő Európában, és ez akkor is így lenne ha nem lett volna Holocaust. A vallás viszont aligha veszíti el mostanság a relevanciáját. De itt sem hiszem, hogy a szólásszabadság korlátozása a megoldás.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.29. 10:27:58

Fontos kérdést nem érintett az író. Ha hagyják hogy matyika telefossa a posztot, az szólásszabadság?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.29. 10:29:33

@midnight coder: "Pl. itt az indexen is, a kommunista blogot arról lehet megismerni, hogy nincs kommentelés" - Akkor az Origó kommunista?

konrada 2020.10.29. 10:36:44

A szólásszabadság addig szólásszabadság, amíg bárki elmondhatja véleményét.

...és addig nem káros, míg a véleménnyel egyet nem értőknek - amennyiben azt sértőnek, hazugnak érzi - van lehetősége kimondani az egyetnemértését - illetve ha az sérti jogaiban, akkor lehetősége van rommá perelni a hazugságot terjesztőt.

...az már káros, ha cáfolat - tanítás - helyett a véleményt tiltják be, mert az elhallgattatás, és ezzel ellehetetlenítik a tisztázását a témának.
Ez már nem szólásszabadság, hanem véleménydiktatúra.

Homo fideszbirkusz 2020.10.29. 10:49:49

Hahaha, a Facebook LEDARÁLTA DÚRÓ DÓRÁT!

Akkor tehát mégiscsak van vélemény szabadság, azt lehet darálni, amit az ember csak akar, teljesült a Homo fideszbirkuszok minden vágya.

Homo fideszbirkusz 2020.10.29. 10:51:19

@MAXVAL birсaman közíró:

A liberalizmus az, hogy még te, a ruszkik által fizetett elmebeteg troll is azt hazudhatsz az index blogokban össze, amivel megbíztak a gazdáid.

élveteg 2020.10.29. 10:52:12

"Ez azért ad okot a félelemre, mert ebben az esetben az általunk megélt múlt, életünk eseményei is kétségbe vonhatóvá válhatnak mások által."

A múlt az igencsak kétségbevonható sőt változhat is Gondolom mindenki halott a zsidókból szappant föző nácikról Aztán mára kiderült :

"A baj csak az, hogy ami köztudott a holokausztról, az nem mindig igaz. Jóllehet a szappanná olvasztott emberek hátborzongató meséje valóban szerepelt a nácik elfoglalta Európából érkező első tudósításokban, ma már a történészek – mint kitalációt – egyhangúlag elvetik azt – hasonlóan a szövetségesek propagandagépezete által az első világháború idején gyártott megtorlási történetekhez. A dachaui koncentrációs táborban valóban volt gázkamra, de sohasem használták. Belsenben egyáltalán nem voltak gázkamrák."

beszelo.c3.hu/cikkek/a-holokauszt-pere

Homo fideszbirkusz 2020.10.29. 10:55:13

@Sir Galahad: "Európában például nem tilos egy prófétát ábrázolni. Akinek ez nem tetszik, az takarodjon innen, de gyorsan."

Európában (tehát nem nálatok utolsó sztyeppei maradvány népségnél) tilos az embereket a nemükben, a bőrszinükben, a vallásukban gyalázni. Ha ez nem tetszik, takarodj vissza az urali sztyeppére Homo Fideszbirkuszom, de gyorsan.

ulpius66 2020.10.29. 10:55:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Engem Ulpius Tamást 32 álnév (A NAGY ELŐDÖK UTÁN....) mindegyikével 2-3 komment után kitiltotta a Népszara, a Népszabó, a hvg.hu örülünkvincent.blog.hu .stb, stb....a LIBERÁLIS SZÓLÁS- ÉS VÉLEMÉNY-NYILVÁNÍTÁSI SZABADSÁG LEGNAGYOBB DICSŐSÉGÉRE!
(azóta persze megszűnt a Népszabó, a Népszaránál meg nem lehet kommentelni.......a hvg.hu-nál és a Vincent-nél mán nem is próbálkozom újra, mert azonnal kibasznak, ha nekik "nemtetszőt" írok.......na, kb. itt tart ma a liberális szólásszabadság.......)

Homo fideszbirkusz 2020.10.29. 10:59:37

@élveteg: "Szóval az egész lényege liberáliséknak mindent szabad a többinek meg az szabad amire liberálisék azt mondják hogy szabad"

Na ezt magyarázd meg Homo Fideszbirkuszom, mert nem értem. Kik azok a liberálisék, meg hogy akkor két Alkotmány van liberálisék országában, az egyik a nép liberális részére vonatkozik, a másik meg a maradékra? És azt hogy kell a népnek bizonyítania, hogy melyik csoportba tartozik?

Homo fideszbirkusz 2020.10.29. 11:03:47

@ulpius66: "itt tart ma a liberális szólásszabadság......."

Azt mondd meg nekem te tudatmódosított Homo Fideszbirkusz, hogy az illiberált diktátori rendszer imádójaként miért áhítozol liberalizmus után?? Mióta vágyakozik a buzi nő után?

Serény Vélemény 2020.10.29. 11:28:30

A szokásos ceu-s fos blog.

Olyan ez, amikor bemész a kocsmába amikor a törzsközönség kezdi ott jól érezni magát, te meg elkezded szidni a törzsközönség által preferált csapatot. Utána meg csodálkozol, hogy nyolc napon túl gyógyulsz.

2020.10.29. 11:47:44

@ulpius66: mondjuk az, hogy fórumokról, blogokról kidobtak, nem éppen a szólásszabadság témája, gyakorlatilag köze nincs hozzá. Ahogy például az sem a személyi szabadság korlátozása, ha kitiltanak a kocsmából, mert legutóbb lehülyézted a csapost. Ugyanis nem alkotmányos alapjog kocsmába járni, pedzegeted? Senki nem korlátozta semmiben a jogaidat ezzel, ugyanis bármikor indíthatsz blogot, nyithatsz fórumtémát, ahol azt írsz, amit csak akarsz, sőt, azt tiltasz ki, akit akarsz. Érdemes lenne legalább alapszinten tisztában lenni a fogalmakkal.

clemens 2020.10.29. 11:51:07

"persze van egy fontos különbség: míg a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott"
Ez nem igaz! Nem konstruktív szándékkal, hanem aljas politikai szándékkal, a hagyományos társadalomnak a felnövekvő ifjúságon keresztüli rombolásának szándékával.

2020.10.29. 11:52:41

@clemens: mondod te. Szubjektíven.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.29. 11:55:02

@shitgun:

Így igaz. Tehát Mo-on teljes sajtó- és szólásszabadság van.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 11:56:13

" Dúró Dóra könyvdarálásának és a franciaországi támadás elkövetőjének üzenete ugyanaz"

már-már szőrszálhasogatásnak tűnhet az az aprócska különbség, hogy az egyikben megöltek valakit, ám érthetetlen módon ez a jelentéktelen differencia mégis mintha egyesek számára fontos lenne, nyilván azok számára akik nem elég liberálisok

ja és a holokauszt az teljesen más, mert ugyan naponta elmondjuk, hogy ne törődjetek annyit múlttal, de az csak a gojokra vonatkozik

morph on deer 2020.10.29. 11:58:30

@Fikalnyik Eugén:
“ én 1402-ig vezetem vissza a magyar családfámat”

Vezesd csak nyugodtan!
Mikor indulsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.29. 11:59:01

@ulpius66:

Ott tévedsz, hogy azt hiszed, a liberalizmus része a szólásszabadság, pedig nem része. Minden liberális teoretikus leírja, a liberalizmusnak nem része a korlátlan szólásszabadság, sőt a liberális rend kötelessége fellépni akár erőszakkal a rendet veszélyeztető vélemények ellen.

2020.10.29. 11:59:46

@MAXVAL birсaman közíró: pont nem érted, és ezzel nem cáfolom az állításodat, csak látom, hogy nem érted, vagy direkt ferdítesz. Teljesen más téma a sajtóban, a nylvánosságban megjelenni engedett dolgok köre, és a saját házirenddel rendelkező, magánemberek által szabályozott blog vagy fórum. De ha a fórumot, blogot valamelyik újság tartja fent, és töröl kommentet, tilt ki felhasználót, az is messze van a szólásszabadság témakörétől, mert nem a szólás szabadságát vették el ilyenkor tőled, hanem az adott helyen való kommentelés lehetőségét, és ez lényegi különbség. A véleményedet a saját felületeden még te is elmondhatod, van is blogod. Betiltotta valaha valaki? Na ugye. Szélsőliberális álláspont az, hogy bármikor, bárhol, kontroll nélkül hozzászólhasson valamihez az ember. Szélsőliberális vagy ezek szerint?

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 12:01:53

@shitgun: De azért csak belátjuk, hogy a szólásszabadságot isteníteni és közben tiltogatni mert "jó hát a szólásszabadság ide mégsem vonatkozik" egy elég szórakoztató morális akrobatikát kíván? :D

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 12:05:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Matyika más, mert a scriptje ellehetetlenít minden mást. Az nem szólásszabadság, ha mindenki beszél és elmondja a véleményét, valaki meg beindít egy lemezt olyan hangosan hogy semmi mást nem lehet hallani. Matyikának nem a véleménye a baj (az is hülyeség persze, de nem amiatt kell tiltani), hanem az, hogy nem tud miatta érvényesülni az eszmecsere.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.29. 12:06:17

@shitgun:

Minden média egy kalap alá esik e tekintetben, mindegy hogy blog vagy hagyományos lap vagy netes híroldal, ugyanaz: egyiktől se követelhető meg, hogy bármit engedjen, szerkesztési politika, mit enged és mit nem. Pl. a HVG-nek joga van, hogy engem kitiltson. Ez SEHOGY se érinti a sajtószabadságot.

A gond akkor van, ha egy média kampányol a szólásszabadságért, s ezzel párhuzamosan tilt véleményeket, csak mert azok ellentétesek. Ez a hiteltelenség esete.

S közben ugyanezek a médiák azt állítják, nincs az országban szólásszabadság. Ez plusz hiteltelenség.

0dzsud0 2020.10.29. 12:13:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az nem egy blog, ennyi erővel az indexen sem lehet kommentelni...ami amúgy igaz, mert csak a blogokon, és egy-egy témaspecifikus aloldalon lehet, cikkekhez nem, csak FB-on...ott viszont lehet az origohoz is.

konrada 2020.10.29. 12:15:15

@shitgun:
Erről van szó.
Egy cég - vagy egy ember - a saját médiájában azt ír, amit akar, és olyan véleményt fogad be, amit akar. Mivel az az ő szellemi tulajdona, így megteheti, hogy a tőle eltérő - neki nem tetsző - véleményt kitilthatja.

...de szerintem az előzményednek nem is azzal volt gondja, hogy ezek az emlegetett blogok gazdái ezt megteszik, inkább csak azzal hogy ezeken a blogokon ők liberálisnak hazudják magukat. Ez meg olyan mértékben vicces és visszás, hogy azt érdemes elmondani ott, ahol ezt nem tiltott.

Hogy értsed: mennyire tekinthető liberálisnak az, aki kiáll a porondra, és azt mondja:
én liberális vagyok, de nem vagyok hajlandó beengedni se cigányt, se buzit a boltomba.
Te elhinnéd neki???
...na jó, ezt még akkor se teheti meg, ha nem állítja magáról, hogy liberális, mert azért van olyan szabadságjog, ami nem csak kifejezetten a tulajdonosra vonatkozik, sőt!

morph on deer 2020.10.29. 12:30:10

@axolotl77:
“ az őshonos, keresztény kultúrában nevelkedett franciák számára az a természetes egy szekularizált társadalomban, hogy kimondhatnak/lerajzolhatnak bármit ”

Szerintem az egész kérdésfelvetés rossz, - már a Charlie Hebdo óta így gondolom, - mert nem arról van szó, hogy lerajzolhatnak-e!
Persze, hogy lerajzolhatnak.

Viszont MINEK?
Mi az értelme?
Milyen várható eredmény érdekében döntöttek úgy, hogy ez fontos?

Ugyanis aki cseppet is tisztában van a helyzettel, azaz van némi fogalma a kulturális, érzelmi és vallási vonatkozásaival egy ilyen lépésnek, annak tisztában kellett VOLNA lennie a lépés várható következményeivel is, nem?

Innentől viszont a kérdés nem az, hogy van-e joga kifejezni a véleményét, hanem hogy van e joga rászabadítania a környezetére, országára, stb, a vallási fanatikus barmokat!

Mi az az indok, amely igazol egy ennyire előre láthatóan explozív lépést?
Mi lehet az, ami megéri a kockázatát egy ennyire értelmetlen kekeckedésnek?

Normális ember NEM bökdösi a darázsfészket szórakozásból, és nem azért nem, mert ne lenne joga hozzá..!

Magyarul: véleményem szerint ez az egész történet nem a szólásszabadságról, hanem a józan gondolkodásról, józan értékítéletről, és/vagy annak hiányáról szól!

Mielőtt bárki belemelegedne: NEM azt mondom, hogy az lenne a normális, ahogyan az iszlamisták reagálnak, szó sincs erről!
Viszont aki nem teljesen idióta, az tudhatta előre, hogy bizony így FOGNAK reagálni, függetlenül attól, hogy ez mennyire abnormális, jogtalan, stb.

A szólásszabadság gyakorlása mindig FELELŐSSÉGGEL is jár, ezt nem kéne elfelejteni!
Szerintem

Minden ballib bérretteg 2020.10.29. 12:37:44

Induljunk ki a tényekből.

A liberálisnak mondott orgánumok és emberek követelik és művelik aktívan a legagresszívabb cenzúrát, és ezen platforomokon virágzik leginkább a véleménydiktatúra.

Lásd facebook, index, hvg, ...

A többi csak ködösítés. Mint pl a lefejezést hasonlítani egy saját tulajdonban levő könyv ledarálásához.

Minden ballib bérretteg 2020.10.29. 12:39:24

@morph on deer:
"Normális ember NEM bökdösi a darázsfészket szórakozásból, és nem azért nem, mert ne lenne joga hozzá..!"

Teljesen egyetértek.
Ideje lenne abbahagyni a buzi propagandát, az óvodások nemváltoztatására bíztató baromságokkal az élen.

Serény Vélemény 2020.10.29. 12:51:51

@MAXVAL birсaman közíró: A magát "függetlenobjektív"-nek reklámozó újság például véletlenül sem engedi meg, hogy a véleményével össze nem egyeztethető nézetek megjelenjenek. Akkor ez most szólásszabadság, vagy nem?

vagy például a facebook kitilt egy olyan, Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő pártot, amelyiknek a véleménye nem egyezik meg a facebook törzsközönségének a véleményével.
(Pontosabban: a párt prominenseinek a véleménye nem egyezik meg a
"hivatalos" - szélsőliberális facebookiánus "elit" véleményével.

Akkor ez most cenzúra, vagy nem cenzúra?

GyMasa 2020.10.29. 12:58:18

@morph on deer:
"Ugyanis aki cseppet is tisztában van a helyzettel, azaz van némi fogalma a kulturális, érzelmi és vallási vonatkozásaival egy ilyen lépésnek, annak tisztában kellett VOLNA lennie a lépés várható következményeivel is, nem?"
A mai Európai, liberális országokban SEMMINEK nem büntetése a halál.
Tehát semmilyen törvény megsértése nem szankciónálhatják halálbüntetéssel.

Azonban a szólásszabadság nem törvényben biztosított jog, hanem alapjog, ami a törvények felett áll.
Tehát, emiatt a szerkesztőség teljes joggal feltételezhette, hogy amit kiadnak, ha nem törvénytelen, akkor semmilyen retorzióra nem kell számítaniuk, leszámítva az erkölcsi következményeket.

Ezen felül még az is fontos, hogy az erőszak az államok monopóliuma, azaz, az állampolgár kizárólag önvédelemből alkalmazhatja (korlátozottan) azt.

Azaz, a mai muszlim terrorizmus egy liberális állam területén semmilyen tekintetben nem elfogadható, és az adott államnak kutya kötelessége, hogy bármilyen eszközzel véget vessen a folyamatnak!

"Innentől viszont a kérdés nem az, hogy van-e joga kifejezni a véleményét, hanem hogy van e joga rászabadítania a környezetére, országára, stb, a vallási fanatikus barmokat!"
Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek.
Valahol meg kell húzni a határt, és a mai nyugati kultúra bizony túl engedékeny velük szemben, aminek a következménye a mostani helyzet.

"A szólásszabadság gyakorlása mindig FELELŐSSÉGGEL is jár, ezt nem kéne elfelejteni!"
Szerintem nevezzük inkább következménynek.
De a fentiek miatt a gyilkosság/terrorizmus/önbíráskodás sehogyan nem szerepelhet a következmények között.
Szerintem.

Serény Vélemény 2020.10.29. 13:01:17

@morph on deer: "Mielőtt bárki belemelegedne: NEM azt mondom, hogy az lenne a normális, ahogyan az iszlamisták reagálnak, szó sincs erről!"

A mi - zsidó-keresztény kultúrkörben gyökerező világnézetünk szerint - azt gondoljuk, hogy az iszlamisták reakciója nem normális.

Ők, akiknek a kultúrája _nem_ a zsidó-keresztény kultúrában gyökerezik, úgy gondolják, hogy az emberek lefejezése vallási okokkból teljesen normális cselekedet.

Miközben a "liberális" "értelmiség" és elit tűzzel vassal rángjatja ki az európai kultúra keresztény gyökereit - sőt, a görög-római gyökereit is - azonközben a muszlimok ilyesmire nem hajlandóak. Igazából megszívni nem ők fogják, mert náluk van - születik - elég gyerek, ajrópában meg az őshonos lakosság a nagy szabadságában elfelejtett szaporodni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.29. 13:04:46

@Serény Vélemény:

Az, hogy x médiában nem írhat y nem cenzúra, ez szerkesztési politika, semmi gond vele.

A FB-kal a baj az, hogy nem tudja eldönteni magáról: média vagy közvetítő csatorna.

2020.10.29. 13:07:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.10.29. 13:08:28

7000 KÖNYVET DARÁL LE EGY BELGA KIADÓ, MERT "FEKETE PÉTER" SZEREPEL BENNÜK

tibiatya blog.

ennyit a liberalnacikrol.

Minden ballib bérretteg 2020.10.29. 13:09:59

@MAXVAL birсaman közíró: Pontosan.
A probléma az Indexel, meg a Facebookkal nem az, hogy egyoldalúan politikai okokból cenzúráznak és szerkesztenek, hanem azt hogy eközben függetlennek és 'liberálisnak' vallják magukat.
És ami mégrosszabb, hogy el is hiszik magukról hogy azok, miközben vélemény diktatúra aktív részesei és üzemeltetői.

2020.10.29. 13:10:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.10.29. 13:12:55

@morph on deer: Normális ember NEM bökdösi a darázsfészket szórakozásból"
nem, normalis ember hozza a rovarirtót es kiirtja az osszes darazsat a házából..
a nemzet háza a haza. ugyhogy en a franciak helyben bevetnem a légiót, es kibasznam az osszes iszlam fanatikus geciladat, es az oket patyolgato osszes libsi gecit is az osszes ngos kocsoggel egyutt.

2020.10.29. 13:13:05

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

0dzsud0 2020.10.29. 13:15:22

@FILTOL: Erről van szó. És már így is késésben vannak.

2020.10.29. 13:15:49

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:18:45

@Serény Vélemény: a facebook egyébként sajnos nem tiltja ki az olyan náci szennylapokat, mint a 888. kurvára nem eléggé lép fel a náci szennymédia ellen

konrada 2020.10.29. 13:19:08

@morph on deer:
NEM!
Ne legyen már az, hogy elfogadjuk azt, hogy egy abnormalitás provokációját betiltsuk azért, mert más jellegű abnormálisok azért véres bosszút állhatnak!
Ne tiltsák be a pride-ot azért, mert lesznek ott tojáshajigálók, és szegények érzékenysége érthető..., vagy az olyan tévéműsorokat, amelyben nemzetiségiek a többség által ellenszenvesen viselkednek, mert a végén lesz olyan, aki vadászni akarnak rájuk, mert ők is lehetnek érzékenyek...

axolotl77 2020.10.29. 13:22:32

@morph on deer: "Viszont MINEK? Mi az értelme?"
Azért, hogy megmutassák, hogy nem félünk (pedig de), és nem lehet minket terrorral sakkban tartani. Szerintem pusztán erről szól a C.H.-ügy.
A szólásszabadság egy olyan polgári vívmány amit Európában "fedeztek fel" az Újkorban, majd terjedt el a világ többi részén - több-kevesebb sikerrel - az eltelt évszázadok alatt. Megértem, ha egy felvilágosult nemzet nem akar alább adni az ilyen igényeiből. Az persze más kérdés, hogy most megint rajzolgattak a srácok, aztán másokat nyakaznak le, mert őket rejtegetik és/vagy védik a felbőszült muszlimok elől. Itt tényleg fenn áll a más faszával csalánveregetés este.
Viszont tovább gondolva a dolgokat: jó, ne rajzoljanak ilyeneket! De aztán jönnek az újabb igények. Ne tartsunk karácsonyi ünnepet az iskolákban, ne kelljen arcképes igazolvánnyal rendelkeznem, mártóztathassam a burkinis testem az uszodában, nyugodtan férjhez adhassam a lányomat 12 éves korában miután már csonkoltattam a nemi szervét valami vajákosnál. És mindezt az állam beleegyezésével.
Háború zajlik itt, csak még épp nem lőnek. De majd fognak azt is.

konrada 2020.10.29. 13:23:04

@Minden ballib bérretteg:
...és a lényeg, a hülyébbeket ezzel meg is vezetik, mert nem láthatnak más véleményt, ha csak rájuk hagyatkoznak.
...pont olyanok pepitában, mint ami ellen harcolnak, mint például a királyi televízió, annál semmivel sem jobbak...

2020.10.29. 13:26:26

@Minden ballib bérretteg: ideje lenne abbahagyni a náci szennypropagandát, mert így jártok!

ennyit a darázsfészek bökdöséséről, ti elmebeteg selejtek!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.29. 13:27:33

@sync:

"Úgy vélem, a muszlimoknak, vagy legalábbis egy részüknek, gyenge a hite. Egyébként Allahra hagyta volna a büntetést."

A lefejezők Allah büntető kezének érezték magukat.

Mellesleg csodálom, hogy még nem jelentek meg olyan hangok, hogy a két lefejező a gyilkossággal tképpen csak véleményt nyilvánított...

@élveteg:

Így igaz, ez az oka annak, hogy hiába vergődnek egyes magyar liberálisok, az USA-ban üzemelő kuruc.info-t nem tudják bezáratni.

@shitgun:

"mert nem a szólás szabadságát vették el ilyenkor tőled, hanem az adott helyen való kommentelés lehetőségét, és ez lényegi különbség."

Ez nagyon is függ az adott médium súlyától. Ha Gipsz Jakab kicenzúráz a blogjáról, az a kutyát sem érdekli. Ám ha mondjuk a faszbuk cenzúráz, az már más tészta, mert a faszbuk - tetszik vagy nem tetszik - mára intézmény lett, szinte majdnem közmű, igen jelentős véleményformáló erővel.

2020.10.29. 13:28:19

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

Serény Vélemény 2020.10.29. 13:28:24

Na, megjött Matyi a zatejistákok gyöngye.

2020.10.29. 13:29:07

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

ulpius66 2020.10.29. 13:29:22

Na végre itt a Berendel Matyi, és az ő jó kis ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban.... blogja!

Na, most kapnak a pofájukra a keresztény-nemzeti-konzervatív-polgári beállítottságú kommentelők!

2020.10.29. 13:29:39

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:30:42

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:31:14

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:31:45

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:32:17

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

ulpius66 2020.10.29. 13:32:42

Matyika!

Hogy áll a "jogállamiság" Magyarországon? (jelentsen ez bármit is.......)

2020.10.29. 13:32:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:33:20

2020.10.29. 13:33:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:34:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:34:55

2020.10.29. 13:35:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:36:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

ulpius66 2020.10.29. 13:36:38

@Matyas_kiraly:

"A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY"

JA, NÉMETORSZÁGBAN A KÖZMÉDIA AZONNAL LEHOZZA AZ AFD VÉLEMÉNYÉT A BUZIKRÓL!

ABBAN TELJESEN IGAZAD VAN, HOGY A "NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ"

LÁSD A D-209, A FUTÓBOLOND ÉS A LIBATOLVAJ KORMÁNYÁT!

EZEK TÉNYLEG CENZÚRÁZTAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2020.10.29. 13:37:01

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:37:33

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:38:04

2020.10.29. 13:38:36

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:39:08

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

axolotl77 2020.10.29. 13:39:47

@FILTOL: "ugyhogy en a franciak helyben bevetnem a légiót, es kibasznam az osszes iszlam fanatikus geciladat"
Itt az egyik legnagyobb probléma. Ezek nem középkori lovagok, vagy japán szamurájok, akik kiállnának nyíltan a csatamezőre, hogy "küzdjünk meg szemtől szemben". Aljas, sunyi, mocskos férgek, akikről gyakran még a közvetlen hozzátartozóik sem tudják, hogy mi jár a fejükben. Nem véletlen talán, hogy az aszaszinok is muszlimok voltak.
Jó, tényleg sokszor kiderül fanatikusokról, hogy a hatóságok látókörében voltak már, de mégsem ott voltak, ahol lenniük kellett volna. Mondanám, hogy ez teljesen érthetetlen számomra, csak akkor eszembe jut, hogy ugyan nálunk mennyi közveszélyes bűnöző kap felfüggesztettet, vagy a bíróság az előzetes letartóztatást nyomkövetős házi őrizetre változtatja.

2020.10.29. 13:40:11

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:40:42

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

ulpius66 2020.10.29. 13:40:47

Berendel Matyi!

Ha tégedet erről az oldalról kibasznak, az cenzúra és fasizmus, és a szólásszabadság semmibe vétele.... vagy jogos önvédelem a blog tulajdonosától?
(akkor te mért nácizol le minden bloggert, aki kibasz a blogjáról??????????)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.10.29. 13:40:52

na ismét egy osszematyizott blog.
matyika, kezelteted magad

2020.10.29. 13:41:14

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:41:46

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:42:49

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:43:20

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 13:43:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:44:24

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 13:45:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

axolotl77 2020.10.29. 13:45:28

@ulpius66: Ez a Matyika valamilyen autista? Ennél még Birca is százszor összeszedettebb.

2020.10.29. 13:45:58

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

Serény Vélemény 2020.10.29. 13:46:02

@Matyas_kiraly: Szegény. Agyadra mentek Marx Károly tanai.

Tudtad, hogy Marx nem ateista volt, hanem sátánista?

Valószínű, hogy nagyobb varázsló volt, mint mondjuk Simon mágus. Sőt, biztos, hogy nagyobb volt, mert Simon mágus repülni ugyan tudott (állítólag) de a nézetei manapság nem határozzák meg a túl sokat tanult polgártársak gondolkodásmódját, ezzel szemben a Marx nézetei sajnos igen.

Tudtad, hogy Marx abszolút értelemen véve is büdös volt?

Nem fürdött, mert még ahhoz is lusta volt.

2020.10.29. 13:46:31

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:47:02

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:47:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:48:05

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:48:37

2020.10.29. 13:49:09

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

HaD 2020.10.29. 13:49:12

Vessünk már egy szerény pillantást a talmud tanításaira és aztán lehet kussolni a zsidó kultúráról....aki egy roma kurva anyját szidja az ne csodálkozzon hogy megkéseli(mármint a roma)...a kulturális különbségeket aki nem veszi figyelembe azt becsókolhatják a kannibálok...mert hogy ök kannibálok...persze ki lehet öket irtani mint az indiánokat. Ha a muzulmánok parodizálnák jézust(aki mellesleg náluk is szent ember) akkor hallanánk róla...de ök nem teszik,és nem esznek disznó húst sem. Alapeset: egy hajón ha valaki nekiáll egy másik ember vallását börszínét nemi identitását stb...gúnyolni akkor kikötik és megkorbácsolják....a kapitánynak ugyanis semmi kedve embereket vesztenie egy esetleges cécó miatt. Mert hogy egy hajóban ülnek...aki provokál azt lehúzzák mielött más tenné meg. Még csak annyit hogy hogy a pecsben van már az hogy manapság minden rákerésnél a rendszerek beazonosítanak és a nyakmba varnak minden szart ami szerintük a keresésem miatt rám tartozik....egy ilyen technika mellett hogy hogy nem szürik ki hogy ki keres rá mondjuk napi szinten szélsöséges szavakra ??? Avagy hogy nincs a mai technika mellett az összes párt és vallási csoport bedrótozva??? Avagy mi van a jó öreg besúgókkal??? Ha valaki nem akarja kiszürni a szélsöséges elemeket akkor az nem is fogja ...és ennek az okán kellene elgondolkodni....nem a "zsidó-kereszténykenek" hanem úgy általában a független önálló gondolatokkal bíró embereknek.

2020.10.29. 13:49:40

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 13:50:12

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:51:15

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 13:52:18

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:52:50

2020.10.29. 13:53:22

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 13:53:53

2020.10.29. 13:54:25

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Serény Vélemény 2020.10.29. 13:54:33

@Matyas_kiraly: Nézz szembe a tényekkel: téged csak az a keresztény kultúra tudna megmenteni a lefejezéstől, amit éppen gyalázol. Az iszlám kultúrában nincs ateizmus, mert aki ateista, annak a feje előbb utóbb focilabdaként lesz felhasználva.
Tehát amikor te azt szeretnéd, hogy a kereszténység és az általa létrehozott, belőle gyökerező kultúra eltűnjön, akkor azt szeretnéd, hogy az ateisták fejét az iszlámhívők levágják és focilabdaként hasznosítsák.

2020.10.29. 13:54:57

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 13:55:28

2020.10.29. 13:56:00

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Serény Vélemény 2020.10.29. 13:56:21

@Matyas_kiraly: Szerintem ezen a nicken is ki leszel vágva innen. És ez nem cenzúra, hanem csak önvédelem.

2020.10.29. 13:56:33

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 13:57:05

2020.10.29. 13:58:08

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 13:58:40

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 13:58:53

Íme kérem, a liberális ellenzéki ateista felvilágosult Mátyás :D Fú de jó hogy egy ekkora marha ellenzéki, különben éghetne a pofám :D

2020.10.29. 13:59:11

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 13:59:43

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:00:14

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:00:46

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:01:18

2020.10.29. 14:01:49

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:02:21

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:02:52

2020.10.29. 14:03:24

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:03:56

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:04:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:04:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:05:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:06:35

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:07:07

2020.10.29. 14:07:38

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:08:42

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:09:13

2020.10.29. 14:09:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:10:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

morph on deer 2020.10.29. 14:11:22

@Minden ballib bérretteg:
“ az óvodások nemváltoztatására bíztató baromságokkal az élen.”

Ja, mielőtt még a felbőszült óvodások gyilkolni meg robbantgatni kezdenek...

Te hol olvastad, hogy bárki is nemváltoztatásra biztatna óvodásokat?
A hülye kádéempés nyilatkozatokon kívül, mondjuk. Szóval?

2020.10.29. 14:11:51

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:12:22

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:12:54

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:13:26

2020.10.29. 14:14:29

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:15:00

2020.10.29. 14:15:32

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:16:04

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:17:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:17:39

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:18:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:18:42

2020.10.29. 14:19:14

2020.10.29. 14:19:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:20:17

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:20:49

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:21:20

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:21:52

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:22:24

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:22:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.29. 14:23:04

@axolotl77: "Háború zajlik itt, csak még épp nem lőnek. De majd fognak azt is."

Ez így van.

@Matyas_kiraly: Mi van te idióta? Előkerültél?

2020.10.29. 14:23:27

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:23:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:24:30

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:25:02

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:25:34

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:26:05

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

Serény Vélemény 2020.10.29. 14:26:35

@Matyas_kiraly: Nézd matyika, a gonosz sötét középkorban, azt hitték az emberek, hogy a boszorkányok el tudják tüntetni a férfiak nemi szervét.
A nagyon felvilágosult nagyon modern korban meg azt hiszik egyes emberek, hogy nem az emberek kromoszómái határozzák meg azt, hogy férfiak-e vagy nők, hanem a saját szubjektív véleményük erről a krédésről.

Én nem érzékelek különbséget a kétféle hiedelem minősége között!

2020.10.29. 14:26:38

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:27:10

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

midnight coder 2020.10.29. 14:27:24

Látom, Matyi barátunkhoz ismét hûtlen lett a kecskéje.

2020.10.29. 14:27:42

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:28:45

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:29:16

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:30:19

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:30:51

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:31:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:31:54

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:32:26

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:32:58

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

morph on deer 2020.10.29. 14:33:08

@GyMasa:
“... a gyilkosság/terrorizmus/önbíráskodás sehogyan nem szerepelhet a következmények között.
Szerintem.”

Te ugye nem érted?

Nem arról van szó, hogy ebben bármi is jó, vagy helyes lenne! A darazsak sem azért támadnak rád, ha megzavarod őket, mert az helyes, igazságos, vagy az alapjogokban biztosított joguk lenne hozzá, nem gondolod?
Hanem azért, mert a darazsak úgy viselkednek, és hiába tudod te, hogy nem nekik van igazuk, attól még mindig te húzod a rövidebbet, ugye?

Amiről én beszélek az az, hogy mivel köztudottan elmebeteg módon reagálnak és viselkednek a vallási szélsőségesek, - mindegyik vallásé, amúgy, - minimum számolni KELL a várható következményekkel, és ez igenis elvárható mindenkitől, aki ezt egy közösség nevében teszi!

Ez NEM meghunyászkodás, ez felelősségteljes gondolkodás!

Tudjuk: nem kéne így reagálnia a muszlim szélsőségeseknek, és micsoda dolog, meg ne legyünk már annyira engedékenyek, stb., - de Mohamed kigúnyolása nem egy alapvető emberi jog kérdése, hanem a felesleges kivagyiságé, mivel nem egyéb, mint ÉRTELMETLEN, ezért SZÜKSÉGTELEN provokáció!

Nálam ez a “felelőtlen veszélyeztetés”, és nem a vélemény kategóriája, bárhonnan nézve is.

2020.10.29. 14:33:29

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:34:01

2020.10.29. 14:34:32

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:35:36

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:36:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:36:39

2020.10.29. 14:37:11

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:37:42

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:38:14

2020.10.29. 14:38:46

2020.10.29. 14:39:49

2020.10.29. 14:40:20

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:40:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:41:24

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:42:27

2020.10.29. 14:42:59

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:43:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:44:02

2020.10.29. 14:44:33

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:45:05

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:45:37

2020.10.29. 14:46:08

2020.10.29. 14:47:12

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:47:43

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:48:15

2020.10.29. 14:49:18

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 14:50:21

2020.10.29. 14:50:53

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:51:25

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:51:56

2020.10.29. 14:52:28

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Alick 2020.10.29. 14:52:31

"...aki úgy próbál felülkerekedni a kiszámíthatatlan világ eseményeivel szembeni tehetetlenségén, hogy közben másokban valamilyen módon félelmet kelt (hatalmi pozíció betöltése által azt az érzést keresve, hogy az irányítás a kezében van), az nem jarul hozzá a társadalom szabadságának növeléséhez, sőt, visszaél a szabadságával."

Ezt nehéz mércének tekinteni, mert a jelenlegi civilizációnk a félelmen és ebből fakadóan a biztonság keresésén alapul. A régi korok embere elfogadta a bizonytalanságban, hogy minden sors végső soron Isten kezében van, a szekularizált világ viszont Istent kivette a képletből és saját jogú megoldásokat, védelmeket kezdett építeni. Ehhez hozzájönnek az projektált egyéni traumák, rettegések, amelyek inkább terápiát, mintsem szociális biztosítékrendszert igényelnének.

2020.10.29. 14:53:51

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:54:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:54:55

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:55:26

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 14:55:58

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:56:30

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 14:57:03

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 14:57:34

2020.10.29. 14:58:06

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 14:58:37

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 14:58:43

@Matyas_kiraly: matyika ez a floodolásod miben különbözik attól a floodolástól, amit akkor csinálsz, ha egy blogger letilt a floodolásod miatt? :D

2020.10.29. 14:59:09

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:00:12

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:00:44

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.10.29. 15:00:50

@morph on deer: "Hanem azért, mert a darazsak úgy viselkednek, és hiába tudod te, hogy nem nekik van igazuk, attól még mindig te húzod a rövidebbet, ugye?"

Legyél szíves abbahagyni az ÁLDOZATHIBÁZTATÁST :D
(legalábbis mikor bárki arra utal, hogy egy picsarészeg tizenéves csajnak nem kéne felmenni négy pasi lakására, akkor az áldozathibáztatás)

midnight coder 2020.10.29. 15:01:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Akkor az Origó kommunista"

Az origó egy pártszócsõ, pont mint a 444. De mûfaját tekintve újság, ergo elvben teljesít pár olyan dolgot amit egy újságnak teljesítenie kell, Pl. van szerkesztõsége, felkent újságírói. Egy blogot ezzel szemben kb. bárki elindíthat, és olyan hülyeséget írhat oda amilyet csak akar. Gondolom neked is rémlik Pl. az atomcsapda. Na most, ezzel sincs baj addig, amíg van comment szekció. Egy újság jobban elvan e nélkül, az index cikkeit sem lehetett soha commentelni. Ezzel szemben azért van amit lehet, Pl. Napi.hu, és ha jól rémlik talán a hvg is, bár ott elég régen jártam utoljára.

2020.10.29. 15:01:15

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:01:47

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:02:50

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:03:22

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:03:53

midnight coder 2020.10.29. 15:03:54

@morph on deer: "A darazsak sem azért támadnak rád, ha megzavarod őket, mert az helyes, igazságos"

Ezért szokták a darazsakat irtani az emberi lakhelyek környékén. Hasszán odahaza azt öl meg akit akar, egészségére. De nekik és a hitsorsosaiknak semmi keresnivalójuk Európában.

2020.10.29. 15:04:25

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:04:57

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:05:29

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:06:00

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:06:32

2020.10.29. 15:07:05

2020.10.29. 15:07:37

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:08:09

2020.10.29. 15:08:40

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:09:12

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:10:15

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:11:18

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:11:50

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

midnight coder 2020.10.29. 15:12:27

@Homo fideszbirkusz: "Európában (tehát nem nálatok utolsó sztyeppei maradvány népségnél) tilos az embereket a nemükben, a bőrszinükben, a vallásukban gyalázni."

Ja. Aztán vannak egyes vallásoknak olyan híveik, akik azt amit vallásgyalázásnak tartanak, azt a delikvens lefejezésével torolják meg. De nincs ezzel semmi baj, az eltérõ kultúrákat tolerálni kell. Aztán ezek az emberek egyre többen lesznek, és úgy gondolják majd, hogy Pl. a nõk ruházkodása is sértheti a vallásukat, és ezért nekik jogukban áll vallásrendõrséget felállítani, akik megbüntetik a renitenseket. A következõ lépésben pedig fogják a kis birkucit, kiherélik és mehet eunuchnak a hárembe.

Itt a sztyeppén ezt mi remélhetõleg megússzuk, hacsak nem nyer Biden bácsi az usákoknál és nem hozza el nekünk a demokráciát mint anno a szovjet elvtársaid 56-ban.

2020.10.29. 15:12:53

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:13:25

2020.10.29. 15:13:56

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:14:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:15:31

2020.10.29. 15:16:03

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:16:34

2020.10.29. 15:17:06

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:17:38

2020.10.29. 15:18:09

2020.10.29. 15:18:44

@Serény Vélemény: naja, de te magad is igenhülye középkori marha vagy. a gender Studies nevében ugyebár nem égettek homofób köcsögöket máglyán. tehát ennyiben máris kurvára nem ugyanaz

Alick 2020.10.29. 15:19:10

@Homo fideszbirkusz: "Európában (tehát nem nálatok utolsó sztyeppei maradvány népségnél) tilos az embereket a nemükben, a bőrszinükben, a vallásukban gyalázni."

Szóval a Charlie Hebdo a flanszia sztyeppei maradványnépség földjén működik.
:)

2020.10.29. 15:19:34

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:20:37

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:21:07

@Orbánék Moszkva fele menekülnek! : több érv van benne. tudom, egy ilyen idióta, mint te, nem veszi észre, és idiótaságokat kérdez.

2020.10.29. 15:21:45

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:22:49

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:23:21

2020.10.29. 15:23:53

2020.10.29. 15:24:24

2020.10.29. 15:24:56

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

Serény Vélemény 2020.10.29. 15:26:21

@Matyas_kiraly: Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától.
Tudod a blogtérben szinte mindenkivel valamilyen szinten szót lehet érteni, véleményt lehet cserélni, még igazi nácikkal is, meg a náluk sokkal rosszabb feministákkal is, meg a cionistákkal is, meg még a muszlimokkal is.

Csak éppen veled nem.

Szerintem nem mindenki más a hülye...

2020.10.29. 15:27:12

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:28:05

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:28:33

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

Nem. Te is ismételgeted. Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.

2020.10.29. 15:29:26

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

Nem. Te is ismételgeted. Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.

2020.10.29. 15:29:58

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:31:11

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

Nem. Te is ismételgeted. Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.

Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt.

2020.10.29. 15:32:07

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:32:39

2020.10.29. 15:33:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:33:42

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:34:14

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

kvadrillio 2020.10.29. 15:35:20

szóóólásstzabaccság !

HOL A KURVAISTENBEN VAN A VAXIGRIP TETRA ???????????????????! BAZDMEG !!!

A MUISZLIMOKNÁL MINDIGIS VOLT SZÓLÁSSZABADSÁG, MERT ODAVÁGTÁK A CIPŐJÜKET, HA NEM TECCETT VALAMI NEKIK ! VAGY ELVÁGTÁK A TORKÁT AZ ILLETŐNEK ! DE MI MÉG NEM TETTÜNK IJJJET ORBÁNNAL ! SZTEM AMI KÉSIK, NEM MÚLIK !

HOL A KURVAISTENÉBE KUFÁRKODTA EL A VAXIGRIPET ORBÁN ?????!!!!!

2020.10.29. 15:36:31

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 15:37:32

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:38:35

2020.10.29. 15:39:07

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

kvadrillio 2020.10.29. 15:39:33

@kvadrillio: most jöttem a háziorvostól és azt mondta az éva nővér, hogy nem kaptak a a szar fluvalt.

HOL ABÜDÖS KURVAISTENÉBEN VAN A VAXIGRIP OLTÓAN YAG ?????!
HOVA A KURVAANYJKÁBA TETTE ORBÁN ???!!!

AZ ELSŐ HULLÁMNÁL ELTŰNT A SZÁJMASZK, A FERTŐTLENÍTŐK.......CSAK A VÉGÉN LETT MINDEGYIK. MOST A 2.-BAN ELTŰŰŰŰŰŰNT AZ OLTÓANYAG !

MINDENNEL ÜZLETELNEK, KUFÁRKODNAK !!!!!

MIJAFASZ VAN EBBEN A ZORSZÁGBAN ???! HE ???!

MEG AKARSZ HAlni viktorka ?????!!!!!

2020.10.29. 15:39:38

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:40:10

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:40:42

2020.10.29. 15:41:14

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:42:17

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

kvadrillio 2020.10.29. 15:42:23

közbern osztogatta a szájmaszkokat is az első hullámban, a másodikban meg a lélegeztetőket ossza szerteszéjjel..... eszem megáll !!!

ÉN MEG EZEK SZERINT TÖK EGÉSZSEGGES VAGYOK, MERT NEM KAPTAM VAXIT !!!!! :o)

MINDENKI ÜZLETEL MINDENNEL ! HALLOTTAM A TELEFONBAN H HÁLÁLKODTAK AZ ASSZISZTENSNŐNEK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2020.10.29. 15:42:49

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:43:52

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

kvadrillio 2020.10.29. 15:43:56

A legmagasabb szintű terrorkészültség Franciaországban

A nizzai támadásban három ember meghalt. Az elkövetőt elfogták.

namost kell Macronnak oszlatni, ÉS KIEBRUGDALNI SZ ÖSSZES MUSZLIMOT ! ELEGET KAVARTAK MÁR A FR TÁRSADALOMBAN !!!!!

2020.10.29. 15:44:24

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:44:55

dare 2020.10.29. 15:45:32

@Matyas_kiraly: A szólásszabadságról röviden.

Nem unod még ezt, de most komolyan.
Minden egyes blogon ami kikerül a címlapra, te ott tombolsz.
Miért?
Mi a jó ebben?
Azt akarod, hogy úgy járjon a blog.hu is, mint az Origo?
Ott is egy ámokfutó miatt lett betiltva a kommentelés, 1000 feletti hozzászólások, annak zöme is csak másolás, ugyanaz a szitu.
Csak nem te voltál az is?
Tényleg nem értem miért jó ez.
Az összes poszthoz hozzászólsz, oké, nincs ezzel semmi probléma .
A stílus, hát igen a stílus hagy némi kívánnivalót maga után, de mindegy, még részemről ez is simán beleférne (ahogy mások által is) a szólásszabadságodba, a többséget az ordenáré stílusod se érdekli.
Akkor miért csinálod ezt a rengeteg másolást?
Mi cél, hogy ne lehessen kommentelni?
Tényleg, mit szeretnél elérni a "szólásszabadságoddal", lehessen majd mutogatni ide is, hogy nem lehet itt kommentelni?

2020.10.29. 15:45:59

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 15:46:30

2020.10.29. 15:47:02

Serény Vélemény 2020.10.29. 15:47:35

@Matyas_kiraly: Volt neked valakid valaha, akit szerettél? Mondjuk kutya, vagy macska, vagy tengerimalac, vagy ilyesmi? Azt nem merem feltételezni, hogy ha esetleg valami nőnemű emberi lény szóbaállt veled, akkor az kibírta a társaságodban öt percnél tovább, de a pszichopaták egy-egy nyulat azér' még tudnak szeretni.

Bár lehet, hogy azt is csak pörköltben?

2020.10.29. 15:48:05

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:48:37

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:49:40

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Serény Vélemény 2020.10.29. 15:49:49

@Matyas_kiraly: "A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ"

Bizonyítsd be!

Én olyat még nem láttam, hogy bármelyik kormányt gyalázó orbanofób újságot bezúzatta volna a kormány, de ha van ilyen, akkor csak szólj, és egyből kimegyek tüntetni -- oppárdon tüncikézni -- a sajtószabaccságér'...

2020.10.29. 15:50:12

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:50:44

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:51:15

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:51:47

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 15:52:50

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 15:53:53

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

Serény Vélemény 2020.10.29. 15:54:04

@Matyas_kiraly: Még egyszer a nagyon matyik kedvéért: az, hogy te lehetsz egyáltalán ateista, az a kereszténységből eredő kultúra egyik - jónak ugyan nem nevezehető, de kétségtelen együmölcse. Uganis az iszlámban te nem lehetnél ateista, mert akkor spontán agyonvertek volna akkor, amikor az közösség tudomására jut ez a tény.

2020.10.29. 15:54:25

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 15:54:57

2020.10.29. 15:56:00

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 15:56:32

2020.10.29. 15:57:03

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:57:35

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

dare 2020.10.29. 15:57:56

@Matyas_kiraly: Valahol olvastam, hogy a saját blogodon te is cenzuráztál, töröltél hozzászólásokat.
Ez igaz?

2020.10.29. 15:58:07

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

midnight coder 2020.10.29. 15:58:35

@dare: Matyika vörösnáci. Ergo számára a szabadság minden megnyilvánulása, különös tekintettel a szólásszabadságra, üldözendõ. Kiváló kommunista vagy náci vezetõ lett volna, pont úgy tudott volna halálba küldeni milliókat mint anno Mao elvtárs vagy Hitler elvtárs. De szerencsére itt és most be kell érnie azzal, hogy a hátulgombolós kis scriptjével fertõzi a topicokat, ez adja meg neki a hatalom illúzióját. Ha kicsit okosabb lenne, akkor ehelyett mondjuk stratégiai játékokat játszana, de hát nem az. Marad a scriptelgetés. Így legalább foglalkoznak vele.

2020.10.29. 15:58:39

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

midnight coder 2020.10.29. 15:59:08

@dare: Ki van zárva, hogy azt a foshalmazt bárki is látogatja.

2020.10.29. 15:59:10

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 15:59:42

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:00:13

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

midnight coder 2020.10.29. 16:00:25

@dare: Esetleg az egyik személyisége kicenzúrázta a másikat.

2020.10.29. 16:00:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:01:17

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:01:49

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:02:20

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

Serény Vélemény 2020.10.29. 16:02:25

@midnight coder: "Esetleg az egyik személyisége kicenzúrázta a másikat."
Mind egy, mert maradt neki vagy tíz másik így is...

2020.10.29. 16:02:52

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:03:23

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

midnight coder 2020.10.29. 16:03:38

@Serény Vélemény: Alábecsülöd. Csak az én kis matyitlanító scriptemben 19 van.

2020.10.29. 16:03:55

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:04:27

2020.10.29. 16:04:59

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:05:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:06:02

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:06:34

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:07:05

2020.10.29. 16:07:39

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:08:42

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Serény Vélemény 2020.10.29. 16:09:09

@Matyas_kiraly: Önmagában az, hogy így floodolsz, egyébként imameghallgatás eredménye, és igazából Isten műve. Ugyanis egyszer, amikor túlzottan sok erőfeszítést kellett tennem azért, hogy megbocsássak neked -- tehát mondjuk nem röhögtem rajtad, mint most, hanem bosszankodtam vagy két percet -- akkor ki bírtam mondani sajna egy olyan imát, hogy kb: "és megbocsátok b matyinak, és szeretem őt tiszta szívemből, és kivetek minden haragot a szívemből iránta, és kérlek Mennyei Atyám, tedd őt nevetségessé még az ateisták és a fórumlátogatók között is, sőt, inkább ő tegye magát nevetségessé, és a normális emberek számára láttassék meg a szívének az igazi állapota, és megátalkodott ostobasága, hogy ne tudja meghülyíteni az embereket".

Ha nincs Isten, és nem hallgatta meg az imámat, akkor miért történik mindez pont úgy?

2020.10.29. 16:09:14

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:10:17

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:10:48

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:11:20

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:11:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:12:55

2020.10.29. 16:13:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:13:58

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:14:31

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:15:03

2020.10.29. 16:15:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:16:06

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:16:38

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:17:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:17:41

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:18:13

2020.10.29. 16:18:45

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:19:16

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:19:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:20:20

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

6.Lenin 2020.10.29. 16:20:39

@Matyas_kiraly:

Ez óriási!!!

Még soha senki nem mutatta be ennyire tökéletesen a liberális szólásszabadságot!!
Ez ennyit ér, amit itt bemutattál.
Egy beteg elme szabadsága, mindenki felett, csak én, csak én, csak én, csak én........csak és az n.-en. Semmi, és senki nem számít, csak én.

Matyi te egy kurva nagy negatív zseni vagy!

Ménár Atya 2020.10.29. 16:20:44

Na, olvasom, hogy Brendel Fitymatyi, betelepített kecskebaszói, megint terrorizálják az őslakosokat galliában.
Ezzel a muszlim csőcselékkel rég lekellett volna számolni , ehelyett pátyolgatja az idióta baloldali kretének hada, az eredmény pedig az, hogy már nem lehetnek biztonságban , vallási és etnikai alapon gyilkolja a kisebbség az eltartó társadalmat.
Orbánnak igaza volt ismét, nem szabad őket beengedni, aki pedig itt van, azt el kell innen zavarni oda ahova a választók küldték a bolond fletót, a picsába!

2020.10.29. 16:20:51

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:21:23

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:21:55

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:22:26

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:23:30

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Sir Galahad 2020.10.29. 16:24:21

@Homo fideszbirkusz: Indulok rögtön a mohamedánok után :)

2020.10.29. 16:24:33

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:25:04

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:25:36

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:26:08

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:26:40

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:27:43

2020.10.29. 16:28:14

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:28:46

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:29:18

2020.10.29. 16:30:21

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:30:53

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:31:24

2020.10.29. 16:31:56

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

dare 2020.10.29. 16:32:02

Azért ez a tanárgyilkosság is érdekes véleményeket hoz a felszínre.
A kereszténységet ahol csak tudják ott fikázzák a felvilágosult europerek.
A keresztények ezt simán tűrik, talán Mo. és Lo. az, ahol azért van egy kis hékás, de itt se radikális ellenvélemények fogalmazódnak meg, csak megy az adok-kapok.
Ez teljesen megszokott, a keresztényeket lehet fikázni, ők bírják.
Na most az iszlám kapott kritikát, és mi a felvilágosult europerek hozzáállása a témához?
Miért nem szűrjük ki magunk közül az ilyeneket, szegény radikális iszlamisták még a végén nem gyakorolhatják majd a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat (értsd: nem vághatnak le több buksit), hát figyeljünk már oda erre.
Allahot miért nem, Krisztust ellenben miért is?
Az egyik esetében szűrni kéne, meg vegyük észre a saját soraink között az ilyet, a másik esetében még ez már teljesen megszokott, hagyjuk.
Mi ez a kettős mérce a két vallásra?
Vagy mind a kettőt, vagy egyiket se, így lehetne kerek ez a történet.

2020.10.29. 16:33:31

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:34:02

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:34:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:35:03

"Dúró Dóra könyvdarálásának és a franciaországi támadás elkövetőjének üzenete ugyanaz: a szólásszabadság túllő a célon."

Már megint ez a durva torzítás.

B.meg Dúró Dóra könyvdarálásának az a jelentése, hogy "nem akarom, hogy az én gyermekeim ilyen szar homokos mesekönyvön nőjenek fel." És nem akarja közben senki fejét levágni.

A terrorista üzenete meg az, hogy "levágom a fejedet, ha nem tiszteled a prófétánkat".

Ezt a két dolgot így összemosni nagy hiba, mert akkor minden mással is, pl. a Faszbúk trollkodásaival is simán össze lehet mosni.

2020.10.29. 16:35:06

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:35:50

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:36:40

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:37:12

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:37:45

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?!

2020.10.29. 16:38:17

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:38:49

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:39:19

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:39:52

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:40:24

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

6.Lenin 2020.10.29. 16:40:52

@dare:

Hát nem érted? Nincs kettős mérce.
Egy van, a balliberális náci (egy család) mérce. Már egyszer majdnem vége lett a történelemnek . Ideges volt a japci, elhamarkodta a kérdést.
Nyilván a libernyákoknak van egy dédelgetett titkos tervük arra is, hogy miként fognak győzni Allah hívei felett is, Isten lassan a padlón, felkészül Allah .

Aztán majd közösen leugranak a Lánchíd maradékáról mindannyian.
Konyec.

2020.10.29. 16:41:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:41:58

2020.10.29. 16:42:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:43:02

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:43:33

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:44:05

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:44:37

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 16:45:40

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:46:11

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:46:43

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:47:15

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:47:48

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 16:48:51

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:49:23

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:50:23

@Matyas_kiraly:

"mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?! "

Mit szólnék ? Lesz.rnám kb.
Ahogy más keresztény európaiak is többsége is. A te dolgod.
Persze a Koránnal ezt nyilván nem mernéd megtenni. Mert tudod, hogy a fejed könnyen leválasztható megfelelő eszközökkel a nyakadról.
És végrehajtást vállaló ember is akadna bőven Európában, köszönhetően az elvtársaidnak.

Én egyébként Orbán helyében csak ennyit üzentem volna pl. a legutóbbi franciaországi terrortámadások kapcsán Merkel-nek.
"Én szóltam."

2020.10.29. 16:50:26

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:50:57

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

dare 2020.10.29. 16:51:35

@6.Lenin: Nem látom a tervüket, csak annyit látok, hogy harcot hirdettek a radikális szélsőségesek ellen a francik, erre Erdogan bejelenti a francia termékek bojkottját, amit nem csak a világ arab részein, hanem itt is lelkesen helyeselnek, mert ezek a francik hát mit nem képzelnek már magukról.
Ha az öngólt is gólnak számítjuk, akkor egész jó ez a meccs, még majdnem izgalmas is.
Nehéz lesz innen a győzelem, de nem lehetetlen, csak jól kell tudni kihasználni a helyzeteket.
Eddig ok, csak saját kapura veszélyesebben a "liberálisok".

2020.10.29. 16:52:00

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:52:32

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:53:04

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:53:35

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:54:07

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:54:39

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:55:10

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 16:55:42

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 16:56:14

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:56:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Tangooo 2020.10.29. 16:57:09

EZ AZ IDIÓTA LEHETETLENNÉ TESZI ITT AZ ÉRTELMES TÁRSALGÁST.
Ugye mindenki érti, hogy kire gondolok?

2020.10.29. 16:57:17

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 16:57:49

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 16:58:21

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:59:24

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 16:59:55

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

6.Lenin 2020.10.29. 17:00:08

@dare:

A "tervet" rajtuk kívül senki nem látja. Ez, amit látunk, csak a felszín.
Ebben a játékban a franciák is csak bábok, ahogy a többiek is.

A "terv" logikája ismeretlen, nekünk.

2020.10.29. 17:00:27

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:00:59

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:01:31

2020.10.29. 17:02:02

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:02:34

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:03:06

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

6.Lenin 2020.10.29. 17:03:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Joga van a véleményére, ott, ahol akarja, és annyiszor, ahányszor akarja.
Erről szó a poszt is.
Ez a szólásszabadság (libernyákéknál)

Hajrá Matyi, zseni vagy!

2020.10.29. 17:03:38

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 17:04:10

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:04:41

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2020.10.29. 17:04:56

@6.Lenin: Látod milyen buta vagy. A liberalizmus nem azt hirdeti hogy valaki a saját szabadságát mások kárára érvényesítse.

matyimentes.blog.hu/2020/09/26/hogyan_takaritsuk_matyit

2020.10.29. 17:05:13

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 17:06:16

2020.10.29. 17:06:48

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:07:51

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:08:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:08:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:09:27

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:09:58

2020.10.29. 17:10:30

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:11:02

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

6.Lenin 2020.10.29. 17:11:16

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

"Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket."

Nincs jogod őt zaklatni azzal, hogy korlátozod bármiben is.

A libernyákok mindenki felett állnak, senkinek sincs joga őket bármiben is akadályozni.
Ezt mutatja be tökéletesen Mátyás barátunk 8 nem a Rákosi, hanem az öreg Brendel zseni utóda.

2020.10.29. 17:11:34

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:12:05

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 17:12:37

2020.10.29. 17:12:53

@Matyas_kiraly:

"mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?! "

Mit szólnék ? Lesz.rnám kb.
Ahogy más keresztény európaiak többsége is. A te dolgod.
Persze a Koránnal ezt nyilván nem mernéd megtenni. Mert tudod, hogy a fejed könnyen leválasztható megfelelő eszközökkel a nyakadról.
És végrehajtást vállaló ember is akadna bőven Európában, köszönhetően az elvtársaidnak.

Én egyébként Orbán helyében csak ennyit üzentem volna pl. a legutóbbi franciaországi terrortámadások kapcsán Merkel-nek.
"Én szóltam."

2020.10.29. 17:13:09

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:13:41

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:13:43

2020.10.29. 17:14:13

2020.10.29. 17:14:19

Ménár Atya 2020.10.29. 17:14:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nagyon antiszociális a megnyílvánulásod, tudós Brendel Fitymatyink felé.
Te keresztény mongolfidióta náci orbán vagy! :D:D:D
Tudomásul kell venni, hogy Brendel leépült, és kínlódik a nagy francia magányában, már a migrik sem akarják a szátlőtt ánuszát, tehát vége :D
Most meg még Macron elvtársa be is zárja...........
Szóval ne bántsd Fitymatyit, így is nyomorult élete van.
Bár, ahogy ismerem, indít egy saját blogot, aztán jól elküldi magát a náci anyjába ott is :D:D

2020.10.29. 17:14:44

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:14:56

@Matyas_kiraly:

"mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?! "

Mit szólnék ? Lesz.rnám kb.
Ahogy más keresztény európaiak többsége is. A te dolgod.
Persze a Koránnal ezt nyilván nem mernéd megtenni. Mert tudod, hogy a fejed könnyen leválasztható megfelelő eszközökkel a nyakadról.
És végrehajtást vállaló ember is akadna bőven Európában, köszönhetően az elvtársaidnak.

Én egyébként Orbán helyében csak ennyit üzentem volna pl. a legutóbbi franciaországi terrortámadások kapcsán Merkel-nek.
"Én szóltam."

2020.10.29. 17:15:16

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:15:48

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:16:51

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:17:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:17:57

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

élhetetlen 2020.10.29. 17:18:44

@élveteg: „A múlt az igencsak kétségbevonható sőt változhat is”. Nem, a múlt nem változik, legfeljebb a szöveg, amit mondunk róla.
Ha most azt a nézetet terjesztenék, hogy minden elhurcolt zsidó épségbe, egészségben hazatért, akkor úgy lett volna? Nem. És ez „A dachaui koncentrációs táborban valóban volt gázkamra, de sohasem használták. Belsenben egyáltalán nem voltak gázkamrák." nem jelenti azt, hogy nem történt semmi.

2020.10.29. 17:19:01

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:19:33

2020.10.29. 17:20:04

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:20:36

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:21:08

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:21:40

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:22:12

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:22:43

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 17:23:57

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:25:00

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:25:32

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 17:26:03

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:26:35

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 17:27:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:27:39

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:28:11

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:28:43

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ekrü 2020.10.29. 17:29:45

@Matyas_kiraly:
"mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! "-Ha a te saját példányod akkor azt teszel vele amit csak akarsz.Ha meg ki is posztolod akkor max elkönyveljük,hogy egy feltűnési viszketegségben szenvedő idióta vagy.Őszintén szólva kétlem,hogy bárkit is érdekelne a dolog.

2020.10.29. 17:29:46

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:30:18

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:30:31

brendel-viselt-dolgai.blog.hu/2020/10/29/brendel_matyas_garazdalkodasa

Gyűjtsük össze Brendel Mátyás garázdálkodásait, hadd maradjon meg az utókornak!

2020.10.29. 17:30:49

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:31:53

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:31:59

brendel-viselt-dolgai.blog.hu/2020/10/29/brendel_matyas_garazdalkodasa

Gyűjtsük össze Brendel Mátyás garázdálkodásait, hadd maradjon meg az utókornak!

2020.10.29. 17:32:32

@Ekrü:

brendel-viselt-dolgai.blog.hu/2020/10/29/brendel_matyas_garazdalkodasa

Gyűjtsük össze Brendel Mátyás garázdálkodásait, hadd maradjon meg az utókornak!

2020.10.29. 17:32:56

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:33:28

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 17:33:34

@morph on deer:
"Te ugye nem érted?

Nem arról van szó, hogy ebben bármi is jó, vagy helyes lenne! A darazsak sem azért támadnak rád, ha megzavarod őket, mert az helyes, igazságos, vagy az alapjogokban biztosított joguk lenne hozzá, nem gondolod?"
Te most TÉNYLEG az állatokhoz hasonlítod a muszlimokat?
Bazzeg, azért ennyire ne legyél már rasszista!

"Hanem azért, mert a darazsak úgy viselkednek, és hiába tudod te, hogy nem nekik van igazuk, attól még mindig te húzod a rövidebbet, ugye?"
Már más is leírta: A kiszabott daraszakat kicsinálom chemotox-szal, azt' annyi. A kedvenc kis muszlimjaid viszont EMBEREK, és mint olyanok, teljességgel elvárható tőlük az alapvető emberi viselkedés.

"Amiről én beszélek az az, hogy mivel köztudottan elmebeteg módon reagálnak és viselkednek a vallási szélsőségesek, - mindegyik vallásé, amúgy, - minimum számolni KELL a várható következményekkel, és ez igenis elvárható mindenkitől, aki ezt egy közösség nevében teszi!"
Teljesen mindegy, miért teszi. A mai EU-s környezetben ez egy elfogadhatatlan viselkedés, amit a TÖBBSÉG védelme érdekében a mindenkori hatalomnak semmilyen mértékben nem lenne szabad eltűrnie!

"Ez NEM meghunyászkodás, ez felelősségteljes gondolkodás!"
De, meghunyászkdodás. Próbálj elszaladni egy medve elől. Akkor biztosan megöl.
Ha bátran állva marasz, akkor körbeszaglász, és továbbáll.
www.youtube.com/watch?v=8-9sF8nI6oY

"Tudjuk: nem kéne így reagálnia a muszlim szélsőségeseknek, és micsoda dolog, meg ne legyünk már annyira engedékenyek, stb., - de Mohamed kigúnyolása nem egy alapvető emberi jog kérdése, hanem a felesleges kivagyiságé, mivel nem egyéb, mint ÉRTELMETLEN, ezért SZÜKSÉGTELEN provokáció!"
Ööö, miért Istent, meg Jézust hányszor gúnyolják ki?
És, hány keresztény vagdos le fejeket, meg robbantja fel önmagát Isten nevében?

"Nálam ez a “felelőtlen veszélyeztetés”, és nem a vélemény kategóriája, bárhonnan nézve is. "
Nem "bárhonnan nézve is". Én pl úgy látom, hogy nincs igazad.

2020.10.29. 17:33:59

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:34:31

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.29. 17:34:32

Eleve nem, értem, hogyha valaki egy migránsokkal/romákkal terhelt iskolában tanít, miért nem gumilövedékes önvédelmi fegyverrel közlekedik, vagy legalább egy kurva gázsprével..

2020.10.29. 17:35:03

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:35:34

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

élhetetlen 2020.10.29. 17:36:14

@Minden ballib bérretteg: „az óvodások nemváltoztatására bíztató baromságokkal az élen.”. Nem értelek. Mondjuk gyerekként nem láttál még zsiráfot. Ha megtanítják, elmesélik, hogy zsiráf is van, az szerinted a zsiráffá változásra bíztat?

2020.10.29. 17:36:38

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.29. 17:37:15

A francia zsidók helyzete, ha már szóba került a Holokauszt:

zsido.com/gettoba-vonulnak-francia-zsidok/

"“A kétezres évek elejéig ez egy kedves és csendes város volt. 250-300 zsidó család élt itt, és a zsinagóga mindig megtelt sábátkor. Ma már talán csak száz zsidó család maradt a településen” – mondta Benhamou."

dare 2020.10.29. 17:37:19

@6.Lenin: Most a felszín a legérdekesebb.
Eljutottunk nagyon rövid idő alatt a francia termékek bojkottjáthoz, azért ez elég komoly üzenet hordoz egész Európára nézve.
Ez már az erő megnyilatkozása, itt már a dominancia erősen érzékelhető, és ez nagyon borús jövőképet fest le nekünk.
Volt már ilyen erőfitogtatás, Samuel Untermyer neve gondolom ismerősen cseng, mondjuk az akkori és a mostani helyzet korántsem ugyanaz, ami viszont kiolvasható a két szituból, az az erő dominanciája, és bizony Erdogan bátran meg merte lépni ezt a lépést, pedig jól tudja, hogy ez az út még azon franciákban is ellenérzést fog kiváltani, akik amúgy nagy ívből tesznek az egész politikai cécóra.
Ne legyen így, ne érezzék meg ők is bojkottot, mert ha megérzik, akkor azokon fogják ezt leverni, akiknek szintén semmi közük az egész szituhoz, csak a rosszkor voltak rossz helyen lesz a sorsuk.

Ilyenkor érzem azt, amikor az amcsik a német autóiparral szórakoznak, a teljes arab világ pedig a francia termékek bojkottjáthoz keres követőket, hogy egyébként miért is nem állunk mi európaiak egy szorosabb gazdasági szövetségbe össze.
Miért kell eltűrni az ilyen csicskáztatást?
Szolidaritásból az egész uniónak bojkottot kéne hirdetni az arab világ termékeire egy ilyen erős kijelentésre.
Meg fogjuk tenni ezt a lépést?
Hát persze

2020.10.29. 17:37:41

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 17:38:13

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:39:17

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:40:01

@Matyas_kiraly: Majd mi is összebasszuk a blogodat, azt nem fogod törölni?

2020.10.29. 17:40:20

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 17:40:20

@midnight coder:
Basszus, te számolod?
Én csak beteszem az új ID-t, és megyek tovább.

2020.10.29. 17:41:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

enrikokaruszo 2020.10.29. 17:41:53

látom, sikerült áldozatot faragni gyilkosokból, és gyermekeink korai érzelmi fejlődésébe beavatkozókból...szerencsére a józan többség az életre szavaz

2020.10.29. 17:41:56

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 17:42:27

2020.10.29. 17:42:35

@GyMasa: Viszont ha a neten felszínen tartjuk, hogy mit művelt akkor az szépen a nevéhez fog kötődni.

brendel-viselt-dolgai.blog.hu/2020/10/29/brendel_matyas_garazdalkodasa#comment-form

2020.10.29. 17:42:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:43:31

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:44:03

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:45:06

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

GyMasa 2020.10.29. 17:45:32

@dare:
Ezt hívjuk úgy, hogy kettős mérce.
Ebben kíválóan teljesít a modern toleráns társadalom...

2020.10.29. 17:45:37

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 17:46:09

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:46:41

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

6.Lenin 2020.10.29. 17:46:47

Ja, és Mátyás abban is zeni, hogy tökéletesen bemutatja, hogy a szólásszabadságnak semmi köze ahhoz, amit a libernyák zseni mond/leír/ kinyilatkozik. az lófaszt se ér, úgysem olvassa el senki. Zseni (libernyák) vagy Mátyás

Tehát a lényeg...

Egy libernyáknak mindig igaza van, tök mind1, hogy mit mond, hol, hányszor. Ezek egy jog esetében lényegtelen apró senkit nem érdeklő részletek.
A lényeg, hogy szabadon bele a világ közepébe, a többire baszni rá.

2020.10.29. 17:47:13

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:47:44

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:48:16

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

GyMasa 2020.10.29. 17:48:18

@Pár titkár:
"A terrorista üzenete meg az, hogy "levágom a fejedet, ha nem tiszteled a prófétánkat"."
Nem egészen... Az üzenetük az, hogy "engedelmeskedsz (megtérsz a hitünkbe), vagy meghalsz"
Pont elég ok a halálra, hogy nem vagy muszlim.

2020.10.29. 17:48:48

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:49:20

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 17:49:52

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 17:50:23

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:50:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

6.Lenin 2020.10.29. 17:52:51

@dare:

Nem lesz itt semmi komolyabb következmény.
Elhal, mint a többi eddigi.
Néhány száz, ezer halott? Kit érdekelnek. Lesz it még több is, és annak se lesz következménye.
Ki is tenne bármit is? Agymosott tömegek? Vicces lenne.

2020.10.29. 17:54:04

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 17:54:36

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

kvadrillio 2020.10.29. 17:55:28

FÖLDI III/I-ES LÁSZLÓNAK IGAZA VÓTTT: EZ MUSZLIM-SEMITA HÁBORÚ !

PARANCS: MÓTYÓKAT ÖSSZESZEDNI ! KITAKARODNI AZ ORSZÁGAINKBÓL !!!!! MINDNEK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ennyikehhhh...

Három embert megölt egy terrorista Nizzában
A legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Franciaországban
Agyonlőttek egy fegyverest Avignonban
Macron: Franciaország támadás alatt áll
A nizzai gyilkost pár napja Olaszországban kiutasították, mégis hagyták megszökni

2020.10.29. 17:55:39

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

dare 2020.10.29. 17:56:10

@Matyas_kiraly: A valóság az, hogy
1. A magyar politika radikális válaszokat keres szándékosan az állandó provokációra.
Ezzel természetesen a gazdasági kormányzásukról tökéletesen elterelődik a figyelem, de amíg lehet ezen a pályán játszani sokaknak köszönhetően, addig köszönik szépen a lehetőséget.
2) az abortusz kérdésének kezelése sajnos nagyon félrement, nem csak Lengyelországban, hanem itt is.
Nincs diskurzus, de hogy kinek köszönhetjük ezt, az már megint vita tárgya lehet
3) Mi lenne ha jelennel foglalkoznál, mondjuk a napi eseményekkel.
Vagy a szemét-szemért, fogat-fogért elvet szorgalmazod?

2020.10.29. 17:56:11

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 17:56:43

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

kvadrillio 2020.10.29. 17:57:08

@kvadrillio: ...FELGYÚJTANI A HÁZAIKAT ÉS TANKOKKAL FÖLDIG ROMBOLNI !!!!!!! izraelllli módrahhh !!!

2020.10.29. 17:57:15

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

GyMasa 2020.10.29. 17:57:30

@élhetetlen:
És minek van nagyobb esélye, hogy zsiráffá válsz vagy hogy buzivá?
Hiába mondom akárhányszor el neked, hogy "a zsiráfok jók", "a zsiráfokat el kell fogadni", a"a zsiráfok is ugyanolyanok, mint mi", "zsiráfnak lenni olyan felszabadító",stb, soha senki nem fog zsiráffá válni.
Remélem, érted a különbséget!

2020.10.29. 17:58:18

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:58:50

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 17:59:22

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:00:25

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:00:57

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:01:29

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 18:02:11

@brendelfütyi:
Nem értek egyet... Gender ratyika ellen a teljes ignorálás a legjobb megoldás.
Ha meglátom a legújabb nickjét, máris repül az ID a szűrőbe.
matyiszuro.blog.hu/
Már most is éppen elég "bizonyíték" van ellene a neten. Most már eljött az ideje az írtásnak.
Ezt Kurt úrfi blogja teljesen jól leírja.
matyimentes.blog.hu/

És, ott még kommentelni is lehet a szétbaszott blogok témájában, mert ott nem tud kommentelni.

2020.10.29. 18:02:32

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:03:04

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:03:35

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:04:07

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 18:04:39

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

dare 2020.10.29. 18:04:49

@6.Lenin: Az agymosott tömegek is elunják egy idő után a csicskáztatást.
Ha ez még ártatlan emberek fővesztésével is párosul, akkor ez még rövidebb idő alatt is végbemegy.

2020.10.29. 18:05:10

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:05:42

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:06:14

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:06:46

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 18:07:17

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

élhetetlen 2020.10.29. 18:07:24

@FILTOL: Nem az igazi a hasonlatod. Minden darázs szúr, de nem minden iszlám hívő fanatikus. Kitérő, minden nap van legalább egy hír gyilkosságról Magyarországon, amit hol anyagi érdekből, hol érzelmi alapon követnek el. Ettől még nem minden magyar gyilkos, és nem kéne kiirtani bennünket. És bevágok egy linket, azizlelo.hu/ket-hentes-a-torok-es-a-szir , mi bajod van velük? A szír itt van a sarkon, és örülök, hogy akkor veszek báránymájat, amikor akarok. Te is fanatikus vagy, csak nem ölsz, hanem azt szeretnéd, hogy más tegye meg helyetted.

2020.10.29. 18:07:49

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:07:55

@GyMasa: Kurt megoldása jó, ott nem is mer szórakozni ahol az ő módszereit alkalmazzák. Csak sok blogger lusta azt megcsinálni.

2020.10.29. 18:08:21

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:08:53

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:09:24

GyMasa 2020.10.29. 18:09:43

@dare:
Hát, abortusz kérdésben sokkal inkább a mai liberális szemlélettel szaladt el a ló.
Az USA-ban a planned parenthood 2018-ban 332,757 abortuszt hajtott végre. Azaz naponda majdnem 1000 meg nem született gyereket gyilkoknak meg.
www.heritage.org/life/commentary/planned-parenthoods-annual-report-out-heres-what-you-need-know
Bezzeg a 225000 covid halottat egytől egyig mindet Trump személyesen ölte meg.
Ja, és a a planned parenthood szinte csak fekete gyerekeket öl meg.

Szóval, jóregresszív balos szokás szerint "nincsen" szó sem kettős mércéről, sem rasszizmusról...

birkamenet 2020.10.29. 18:09:56

@Ekrü: "Ugyanis Dúró Dóra a SAJÁT példányát darálta le,márpedig saját tulajdonommal azt csinálok amit akarok."

Ezt már elmagyarázták neked sokszor te drága szellemi fogyatékos fidióta, de csak nyomod tovább az ostobaságod:

Szóval téged meg ha anyád darált volna le, akkor ahhoz senkinek semmi köze, ugyanis az anyád a saját tulajdonát darálta le, amivel azt csinál amit akar.
Még jó hogy anyád nem volt náci, mert akkor Daráló Dórának ma eggyel kevesebb beájult idióta híve lenne.

2020.10.29. 18:09:56

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:10:28

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

GyMasa 2020.10.29. 18:10:56

@brendelfütyi:
Akkor vessenek magukra!
Majd szépen leesik a látogatottságuk, és mennek a lecsóba.

2020.10.29. 18:11:00

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:11:31

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:12:03

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

GyMasa 2020.10.29. 18:12:10

@birkamenet:
"Ezt már elmagyarázták neked sokszor..."
Naaaaa, és el fogod mondani azt a magyarázatot?

2020.10.29. 18:12:35

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:13:07

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

Ménár Atya 2020.10.29. 18:13:25

@élhetetlen:
Mellébeszélsz.
Báránymájat máshol is vehetsz, ez nem szír termék.
Viszont a szimpla gyilkosságot, összemosni a fundamentalista, vallási alapú gyilkossággal, eléggé meredek.
Orbánnak igaza van, semmi keresnivalója nincs illegális bevándorlónak közöttünk.
Hány lefejezés kell még a fajtádnak, hogy ezt megértse???

2020.10.29. 18:13:38

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:14:10

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:14:42

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:15:14

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:15:46

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:16:49

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:17:52

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:18:24

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 18:18:56

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:19:27

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

birkamenet 2020.10.29. 18:19:40

@GyMasa:

Mennyi baj van ezzel az elcseszett libsi orbánnal! Egész nap csak őt szidjátok, csak mert felvette a harcot a jobboldali-konzervatív kormányok ellen!!

Idézet:

A Liberális Internacionálé üdvözölte Orbán Viktor döntését és örömét fejezte ki, hogy Magyarországon a liberalizmus nem egyetlen politikai párt, az SZDSZ privilégiuma. A Liberális Internacionálé elnökének, Otto von Lambsdorffnak a Fidesz őszinte liberális elköteleződését méltató szavaira reagálva Orbán Viktor kijelentette, hogy "a Liberális Internacionáléhoz való csatlakozással hosszú távra véglegesítették a Fidesz eddig is nyilvánvaló nyugat-európai pártpolitikai orientációját". Orbán Viktor szerint "térségünkben egyedül Magyarországon jelenthetnek komoly alternatívát a liberálisok a jelenlegi konzervatív kormányzattal szemben." A Fidesz az internacionáléban a liberalizmus számára fontos, pragmatikus – menekültügyi, emberi jogi kisebbségi és a gazdasági szabadsággal kapcsolatos – kérdésekkel foglalkozik majd. (Elhangzott a Fidesz 1992. február 8-án tartott negyedik kongresszusát követő sajtótájékoztatóján)

2020.10.29. 18:19:59

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:20:31

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

birkamenet 2020.10.29. 18:20:39

@GyMasa:

te szerencsétlen másodnick hülye, a magyarázat ott van a hsz-ban!

2020.10.29. 18:21:03

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:22:06

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:22:38

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

dare 2020.10.29. 18:22:38

@Matyas_kiraly: Ez mekkora csavar, egy röpke pillanat alatt eljutottunk oda, hogy homofób és iszlamofób is vagyok, mert az Orbán nem jól kezeli a covidot.
Nem lehetne ezt egy másik poszt alatt kibeszélni magadból, tudom, szólásszabadság a poszt címe, de a covid még burkoltan se került szóba eddig, most is csak neked köszönhetően persze.
És ez a fontos, a prioritás.
Miért?
Csak

2020.10.29. 18:23:41

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:24:13

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.10.29. 18:24:27

Igazából Mill nem támogatta volna a népirtások tagadásának korlátozását se. Maximum a népirtásra való felhívásét.

Az igen rossz érv, hogy mi kelt félelmet. A homofób emberek félnek egy mesekönyvtől is. De van, aki pl. a 13-as számtól fél, akkor tiltsuk be azt is? És, aki a pókoktól fél?
Senkitől nem várható el, hogy tiszteletben tartsa az összes lehetséges félelmet, undort, vagy helytelenítést. Ez a tabuknak egy nyílt halmaza. Mondjál bármit, csak idő kérdése és találok valakit, aki szerint helytelen volt.

2020.10.29. 18:24:45

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:25:17

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:25:49

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:26:21

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 18:26:53

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

élhetetlen 2020.10.29. 18:27:22

@GyMasa: "a zsiráfok jók", "a zsiráfokat el kell fogadni". Igen, a zsiráfok léteznek, és el kell fogadni őket, és a buzikat is, mert ők is léteznek. "zsiráfnak lenni olyan felszabadító". Soha, senki nem mondta, hogy buzinak lenni felszabadító, a felszabadító az lenne, ha a társadalom elfogadná, hogy ők is teljes értékű tagjai a társadalomnak, és nem történnének ilyenek, amiről ez a cikk szól: index.hu/belfold/2020/10/28/budakalasz/ . És szerintem egy buzi orvos is lehet olyan jó, mint egy heteró.

2020.10.29. 18:27:56

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:28:31

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

birkamenet 2020.10.29. 18:28:36

@Ménár Atya: "Orbánnak igaza van, semmi keresnivalója nincs illegális bevándorlónak közöttünk.
Hány lefejezés kell még a fajtádnak, hogy ezt megértse??? "

Na itt van a másik hülye fidióta: te, nem az illegális bevándorló fejez le, hanem amelyik jogszerüen él Európában, raadásul generációk óta. És nem azért fejezi le, mert más a vallása és ennyike, hanem mert fiatal és befolyásolható és pár év óta amikor az ISIS kiterjesztette a harcát Európára az ISIS elleni beavatkozása miatt, sikerült az idiótáját beszervezniük, az agyát átmosniuk.
Magyarul pont abból az indulatból és szellem i sötétségböl fejezi le, amiért te meg egész nap a liberálisok ellen harcolsz. Csak az eszközötök más, de nem kizárt, hogy adott helyzetben ti fidesztálibok is lefejeznétek a liberókat. Különösen, ha orbán erre adna tüzifát meg krumplit.

2020.10.29. 18:29:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:29:34

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:30:06

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:30:38

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:31:09

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:31:41

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 18:32:13

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:32:44

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:33:16

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:33:48

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:34:20

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.29. 18:34:25

@birkamenet:

Eleve ott kezdődik, hogy szinte biztos, hogy a békés menekültet provokálta, szidta, megalázta emberi méltóságában a putyinista, klerikálfasiszta, xenofób francia néni, aki ráadásul egy pedofilhálózat tagja is volt, hisz egy katolikus templomban tartózkodott.

Szóval a megoldás még 100 millió menekült azonnali beeszállítása, valamint az intoleráns kereszténység azonnali betiltása.

Éljen Soros!

dare 2020.10.29. 18:34:27

@Matyas_kiraly: Erre válaszolj már kérlek, csak erre az egy kérdésre, tegyél már most kivételt.
Franciaországban élsz jelenleg?

2020.10.29. 18:34:51

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:35:23

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:35:55

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:36:26

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:37:29

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:38:01

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:38:34

2020.10.29. 18:39:06

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:39:38

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:40:10

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:41:13

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:41:45

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:42:17

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:43:20

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:43:52

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 18:44:55

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:45:27

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

kvadrillio 2020.10.29. 18:46:09

@Matyas_kiraly: JAHHHH... EZ A VALÓSÁG ! AKKOR MÁR NYUGODTAN LEVÁGHATJÁK A FEJED ! EZ A VALÓSÁG.

MEG MÉG EZISS A VALÓSÁG.
Koronavírus: lezárták a Szent Margit Kórház sebészetét
nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.29. 09:58

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Több tucat beteg mellet 11 nővér és 10 orvos érintett.
Lezárták a Szent Margit Kórház sebészeti osztályát a koronavírus miatt – erősítette meg a kórház a Hvg.hu értesüléseit. A kórház tájékoztatása szerint 52 beteg, 11 nővér és 10 orvos érintett.

A tervezett műtéti beavatkozásokat lemondta a kórház, ez eddig 12 elektív műtétet érint. Azt is hozzátették: értesítették a hatóságot, a járvány kivizsgálását és kezelését a járványügyi protokoll szerint végzik, a sebészeti ellátásra szoruló betegek elhelyezéséről pedig a Központi Ágynyilvántartó rendelkezik.
Megosztás
Szerző
nepszava.hu
Témák
Szent Margit Kórház
sebészet
koronavírus
2020.10.29. 09:58

2020.10.29. 18:46:30

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:47:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:48:05

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:48:38

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:49:10

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:49:41

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:50:13

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:50:45

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:51:17

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:51:48

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:52:20

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:52:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

kvadrillio 2020.10.29. 18:53:09

@Matyas_kiraly: NEMÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.......orbán 1989. septembertől 1990 januárig liberálnyik filozfiját is tanult oxfordbannnn......ő...sokkal okosabb !!!

Dr. Orbán Viktor
Email: Orban.Viktor@mkogy.hu

A képviselõ által benyújtott irományok

Ülõhely
Szektor Sor Szék
5 1 1

.

Nyelvismeret
Nyelv Foka
angol középfokú

Életrajz

Orbán Viktor (Fidesz-MPP) - Fejér megyei területi lista

1963. május 31-én született Székesfehérváron (Fejér
megye). Apai nagyapja a második világháború után került
Alcsútdobozra gazdálkodónak. Édesapja, Orbán Gyõzõ
mezõgazdasági üzemmérnök, édesanyja, Sípos Erzsébet
gyógypedagógus és logopédus. Két testvére közül Gyõzõ
(1965) mérnök, Áron (1977) tanuló. 1986 óta nõs, felesége
Lévai Anikó ügyvéd. Három gyermekük született: Ráhel
(1990), Gáspár (1992) és Sára (1994).
Általános iskolába Alcsútdobozon, Vértesacsán és
Felcsúton járt. 1977-ben a család Székesfehérvárra
költözött, a középiskolát a Teleki Blanka Gimnázium angol
tagozatán végezte, 1981-ben érettségizett. 1981-1982-ben
sorkatonai szolgálatot teljesített Zalaegerszegen. 1987-
ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Az egyetem
elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott,
innen járt föl Budapestre elsõ munkahelyére, a
Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ
Intézetébe, ahol 1987 novemberétõl 1988 márciusáig
szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében
vett részt. 1988. áprilistól a Soros Alapítvány
támogatásával mûködõ Közép-Európa Kutatócsoport
munkatársa. 1989. szeptembertõl a Soros Alapítvány
ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol
liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta;
ösztöndíját az 1990. évi országgyûlési választások
közeledése miatt 1990. januárban félbeszakította.
Gyermekkorától kezdve sportol. Több egyesületben
játszott, 1982 óta a Medosz-Erdért igazolt labdarúgója.
1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium
(1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja
volt. 1984-ben több társával megalakította a
szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a
Századvéget, amelynek egyik szerkesztõje. Alapító tagja a
hivatalosan 1988. március 30-án megalakult Fiatal
Demokraták Szövetségének. Ugyancsak alapító tagja a
Fidesz szolnoki szervezetének. 1988. márciustól 1989.
októberig a Fidesz egyik szóvivõje. 1988. októberben, a
szervezet I. kongresszusán az országos választmány
tagjává választották, e tisztét 1989. októberig látta el.
1989. június 16-án a Hõsök terén, Nagy Imre és
mártírtársai ravatalánál elmondott radikális beszédében -
amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok
kivonulását követelte - országosan ismert politikussá
vált. 1989. nyarán, a politikai egyeztetõ tárgyalásokon a
Fidesz képviselõjeként az I/1. politikai albizottságában
(Az alkotmánymódosítás kérdései) tagja volt az Ellenzéki
Kerekasztal tárgyalócsoportjának, a plenáris üléseken is
képviselte pártját. 1990. júniustól ismét választmányi
tag lett. Az 1990. évi országgyûlési választások második
fordulójában Budapest 13. sz. (IX-XX. ker.)
választókerületében második lett, a Fidesz Pest megyei
területi listáján választották képviselõvé. 1990.
májustól 1993. májusig a Fidesz frakcióvezetõje. 1993.
májusban az új szervezeti szabályzat elfogadása után a
párt elnökévé választották, tisztségében az 1994. július
9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar
Polgári Párt elnevezéssel kiegészítõ) kongresszusokon
megerõsítették. Az 1994. évi országgyûlési választásokra
készülve pártja nevében egyik aláírója a négy liberális
párt választási együttmûködési megállapodásának. 1992.
szeptember 6-án, a Liberális Internacionálé mainzi
kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet
végrehajtó bizottságának a tagjává választották.
Irányítása alatt a Fidesz egy radikális ifjúsági
politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségû mérsékelt
liberális középpárt lett.
Az 1994. évi országgyûlési választásokon Fejér megye
1. sz., Székesfehérvár központú választókerületében
indult, illetve a Fidesz Fejér megyei területi és
országos listáját vezette. Mint egyéni jelölt a
választások második fordulójában a harmadik helyen
végzett, mandátumát a megyei listáról szerezte. Az
Országgyûlés európai integrációs ügyek állandó
bizottságának az elnöke, ezen belül a jogharmonizációs
albizottság tagja. 1995. szeptember 8. és november 30.
között részt vett a mentelmi, összeférhetetlenségi és
mandátumvizsgáló állandó bizottság munkájában is. Az 1996
áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New
Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az
elnöke.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 456., 526. szoba.

Lezárva: 1996. május 6.

2020.10.29. 18:53:24

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 18:53:56

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:54:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 18:54:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:55:31

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 18:56:03

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:56:34

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 18:57:06

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 18:57:38

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:58:10

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 18:59:13

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 18:59:45

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:00:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:01:20

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:01:51

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:02:23

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:03:26

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:03:59

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:04:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:05:02

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:05:33

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:06:05

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:06:37

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:07:09

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

élhetetlen 2020.10.29. 19:07:09

@Ménár Atya: Nem beszélek mellé, a báránymájról nem mondtam, hogy szír termék, csak azt írtam, hogy nekem kényelmes, nem kell átutazni a városon érte, és, hogy a szír ittléte senkinek sem árt. Ennyi. „Viszont a szimpla gyilkosságot, összemosni a fundamentalista, vallási alapú gyilkossággal, eléggé meredek.„ Nem annyira. Aki megöli a volt élettársát, vagy a volt élettársa mostani élettársát, az ugyanolyan zakkant, mint aki azt hiszi, hogy Allah nevében gyilkol. Mindkét eset mentális problémára utal.
„Orbánnak igaza van, semmi keresnivalója nincs illegális bevándorlónak közöttünk.”. Ez már komolyabb kérdés. Fel sem merült benned, hogy a legálisan idekerült iszlám hívők (pl. letelepedési kötvény, vagy Pharaon, Orbán barátja, szomszédja) pénzelik a robbantgató, tömegbe gázoló fanatikusokat? Mert az illegális bevándorló, aki egy szál gatyában jön be két gyerekkel, annak lesz pénze robbanószerre? Csak több szempont jut eszembe, mint neked.
Aztán a fajtázásod. Milyen fajtába sorolsz? Írtam itt a holokauszttal kapcsolatban is, zsidó sem vagyok, cigány sem vagyok, kommunista sem vagyok, áttelepült külhoni sem vagyok, és fideszes sem vagyok. Egy normális, gondolkodó ember szerinted nem létezhet? Aki magyar, de nem annyira, mint Dúró Dóra? Nincs létjogosultságom?

2020.10.29. 19:07:40

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:08:12

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:08:44

2020.10.29. 19:09:16

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:10:20

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:10:52

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:11:55

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:12:27

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:12:58

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:13:30

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:14:33

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:15:05

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:15:37

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:16:08

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:16:40

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:17:12

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 19:17:44

2020.10.29. 19:18:16

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:18:49

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:19:21

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:19:52

2020.10.29. 19:20:24

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:20:56

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:21:27

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:21:59

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:22:31

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:23:34

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:24:06

2020.10.29. 19:24:38

kvadrillio 2020.10.29. 19:24:51

opaszra borotvált, fekete ruhás férfiak vertek meg az abortuszhoz való jog korlátozása ellen tiltakozókat Wrocław városában – számol be a Gazeta Wyborcza. A lap tudósítóját szintén megtámadták.

A közösségi médiában több figyelmeztetés is megjelent a várható támadásokról. Egy tüntető azt írta, hogy több tucat „náci” kövekkel pakolta meg a zsebét és „balhézni készül”. Nem sokkal később úgy húsz, feketébe öltözött, kopaszra borotvált férfi támadt a tiltakozó nőkre.

Ezt követően a rendőrök szeme láttára fekete maszkos huligánok rohanták le és verték meg a tüntetőket A feketébe öltözött kopaszok. Megtámadták a Gazeta Wyborcza tudósítóját is. Magda Koziołt hasba vágták és a földre lökték, Joanna Urbańska-Jaworska kezéből pedig kiütötték a kamerát, szerencséjére a tüntetők rögtön a segítségére siettek, és elkergették a támadókat. Urbańska-Jarowska egy képsorozatban is megörökítette az őt ért támadást.

MI EBBŐL A TANULSÁG ?..LASSAN OTT TARTUNK, ..MINDIG LEGYEN NÁLAD EGY KÉZIGRÁNÁT, AMIVEL FELROBBANTOD A RÁD TÁMADÓKAT !!!! TRALLLALLLALLLAAA...:o)

2020.10.29. 19:25:10

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 19:25:46

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:26:18

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

kvadrillio 2020.10.29. 19:26:36

hááábazmeg..., hüjülnek a politikusok, hüójüól a környezet, hüjül a világ és hüjül tőlük az emberiség is.

itt tartunk most.

2020.10.29. 19:26:50

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:27:21

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

midnight coder 2020.10.29. 19:27:52

@birkamenet: "Na itt van a másik hülye fidióta: te, nem az illegális bevándorló fejez le, hanem amelyik jogszerüen él Európában, raadásul generációk óta. És nem azért fejezi le, mert más a vallása és ennyike, hanem mert fiatal és befolyásolható és pár év óta amikor az ISIS kiterjesztette a harcát Európára az ISIS elleni beavatkozása miatt, sikerült az idiótáját beszervezniük, az agyát átmosniuk. "

Nyilván, az illegális bevándorló nem lehet fanatikus iszlamista. Azért picit nézz utána, hogy honnan jön a legtöbb, és arrafelé mi a mainstream vallás. Az igazi gond pedig az, hogy az iszlamista hozza magával a kis kultúráját amit aztán tovább ad a gyerekeinek is. Ma még ez viszonylag kis probléma, mert arányait tekintve kevés a migri (viszont szépen gyarapszik), ráadásul az EU-ban ma még viszonylag jó az életszínvonal. Majd amikor úgy 30% körül lesznek az EU-ban, akkor kezdõdik majd az igazi tánc.

2020.10.29. 19:27:53

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:28:57

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

midnight coder 2020.10.29. 19:29:17

@kvadrillio: Ja. A másik oldalon persze a BLM csupa szelíd, intelligens, fegyelmezett polgár megmozdulása.

2020.10.29. 19:29:28

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:30:01

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

kvadrillio 2020.10.29. 19:30:05

Zaklatással vádolt pap foglalkozik a kalocsai gyermekotthon lakóival
farkasa
farkasa
követés
2020.10.29. 06:22

A kalocsai gyermekotthonban 10 és 18 éves speciális igényű fiatalokat gondoznak. A 24.hu írta meg, hogy egy olyan pap is dolgozik ott, akit tíz évvel ezelőtt molesztálással vádoltak meg. Az otthon nevelői a portálnak azt írták válaszlevélben, hogy náluk is történtek gyanús esetek, például előfordult, hogy a gyerekek „furcsa állapotban” jöttek ki a plébániáról, alkoholt fogyasztottak, arról számoltak be, hogy cirógatták, becézgették, ölelgették őket.

Bár a 24.hu megkereste a papot, ő nem akart nyilatkozni. Az érsekség azt közöle, hogy 2010-ben már folytattak vizsgálatot ellene szexuális zaklatás miatt, részleteket azonban erről nem árultak el. Akkor egy fiú, egy volt papnövendék kereste meg az érsekséget, miután – elmondása szerint – a pap többször is zaklatta. Többször is együtt vacsoráztak, és volt, hogy megölelte, és meg is csókolta a fiút a pap. Egyik alkalommal – derült ki még a 444 júniusi cikkélből – állítólag azt mondta neki, hogy nagyon vágyott rá, hogy ismét megölelhesse és ott legyen vele. Az akkori áldozat, Kőhegyi Dániel arról is beszélt, hogy egyszer, amikor sokat ittak, fogdosta is.

Két lábon állok, le van húzva rólam az alsónadrág, fogdosta a nemi szervemet, és én ekkor mondtam azt, hogy nekem azonnal mennem kell

– mesélte most Kőhegyi Dániel az RTL Klub Híradójának. Hozzátette, hogy az atya ezek után többször is áthívta magához, ő azonban nemet mondott, végül pedig az érsekséghez fordult.

Senki nem vette azt a riasztást, amit én mondtam, és amikor én kitálaltam, akkor már túl késő volt, hiszen azt mondta az érsekség, hogy hát, fogd be a szád, már le van váltva, már nem azok az idők járnak, de mindenki tudta, hogy ez nem így van

– fogalmazott az áldozat. Bár az RTL Klub Híradó munkatársa felkereste az érsekséget, ahol közölték, hogy az ügyet már kivizsgálták, jogszabályba ütköző cselekedet pedig nem történt. A kérdést, hogy egyházi előírást sértett-e a pap közeledése, nem válaszolták meg, ahogy a vizsgálat eredményét sem mondták el. A gyermekotthon vezetését is felkeresték, ők azonban egyáltalán nem válaszoltak a kérdésekre.

orbán is egy rohadt perverz állat, mert a papokra bízta a magyar gyerekeket ! REMÉLEM AZ ISTENE LESÚJT RÁ EZÉRT !!!

2020.10.29. 19:30:33

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:31:05

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:31:38

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:32:10

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:32:42

2020.10.29. 19:33:14

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:33:46

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:34:18

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:35:22

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:36:25

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:36:57

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:37:28

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:38:00

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:38:32

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:39:04

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:39:36

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:40:07

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:40:39

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:41:11

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:41:43

2020.10.29. 19:42:14

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:42:46

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:43:18

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:43:50

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:44:21

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:44:53

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 19:45:25

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:46:28

2020.10.29. 19:47:00

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:48:03

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:48:34

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:49:06

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 19:50:10

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

Ménár Atya 2020.10.29. 19:50:17

@élhetetlen: Kényelmi szempontjaid nem érdekelnek, nem kell vásárolni az arabnál és akkor nem él meg, eltakarodik, a szememben most hogy radikalizálódtam, te egy terrorista vagy, aki pénzeli a csóró bevándorlót, az itt letelepedett arabokon keresztül.
Én is több szempontot nézek, te vagy akkor az, aki miatt robbantgatnak.
Tehát te is ellenség vagy, vágjuk le a fejed.
Na ha most sem érted mi a baj a radikális iszlámmal, akkor tényleg baj van veled.
A féltékenységi gyilkosság, megköözelítőleg sem azonos az előre kitervelt, vallási,politikai gyilkossággal, aki ezt összemossa, az idióta liberálelmebeteg pöcs!
Most olvastam ez a kecskebaszó épp csak 2 hete volt franciában, ok sokan vannak a frankok, de így hamar elfogynak.
A fajtád: Megalkuvó, gondolkodásra képtelen , elvakult szerecsenmosdató, aki a pillanatnyi politikai érdekeit előrrébb helyezi a valós veszélynél, ezért képes hazudozni.
A fajta összefoglaló neve : DK-s nyugger.
Minden teóriátok megbukott az illegális bevándorlógról , alulképzett, alkalmazkodásra képtelen buta, lusta emberek, akik csak terhet,és veszélyt jelentenek az európai emberekre, főleg hogy nem lépnek fel velük szemben erélyesen, és egy idióta baloldalinak nevezett társulat minden hülyeségbe belekényszeríti az itteniembereket, félelemben tartja őket, egzisztenciálisan zsarolja.
Tudod mint pl ez a BLM őrület pl, hát térdeljen a kurva anyja a feka előtt, miért is kellene térdelni , mert ha nem térdelsz ellehetetlenítenek?
Az oroszok leszarják, isten és a haza előtt térdelnek, a trendi niggerbuzi csicska hülyéket meg leszarják, és ez így helyes.
Az eu meghülyült, átesett a ló túloldalára, ez az igazság, most mg beérik amit ültettek, jön a fejetlenség.
Orbánnak ebben igaza volt, nekem nem hiányoznak a birkaárusaid.

2020.10.29. 19:50:42

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:51:13

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:51:53

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:52:56

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:53:28

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:54:00

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 19:54:31

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 19:55:35

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 19:56:07

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 19:56:38

2020.10.29. 19:57:10

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 19:57:42

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 19:58:14

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 19:58:45

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

kvadrillio 2020.10.29. 19:59:40

Emily Ratajkowski terhes, és csak 18 év múlva tudja meg a gyermek nemét
GettyImages-1153546035
Fotó: Dimitrios Kambouris / Getty Images Hungary

Emily Ratajkowski a Vogue közbenjárásával jelentette be, hogy kisbabát vár. A 29 éves modell hosszas interjúban értekezett ezzel kapcsolatos gondolatairól.

A szülők szerint a gyermekük neme csak akkor derül majd ki, amikor ő maga közli velük 18 éves korában.

JAHHHH....MERT Ő IS TÉVEDETT EDDIG ÉS TULKÉPPEN Ő IS CSAK EGY EMIL ! :o)

2020.10.29. 20:00:23

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:00:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:01:27

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:01:58

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:02:30

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:03:33

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:04:05

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 20:04:37

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:05:08

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:05:40

2020.10.29. 20:06:43

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 20:06:49

@birkamenet:
Ezt biztosan nekem szántad?

2020.10.29. 20:07:15

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:07:47

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 20:08:40

@birkamenet:
Nem, abban a hozzászólásban csak agyatlan gyalázkodás van...
Az a rész ugye megvan, hogy egy anyának NEM tulajdona a gyereke?
De mindegy is, ismét skerült bizonyítnaod, hogy nem vagy egy toleráns egyén.

2020.10.29. 20:08:50

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:09:22

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:10:26

2020.10.29. 20:10:59

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:11:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 20:12:02

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 20:13:04

@élhetetlen:
Jól, van, ahogy nézem, te sem értetted meg miről beszéltem.
De most leírom csak neked, konkrétan:
Rossz volt a példád.
Mert ha sokat dumálsz egy gyereknek, hogy igenis lehet zsiráf, akkor a végén, ha fogékony rá, akkor majd diliházba kerül.
Ha azt mondogatod neki, hogy igenis lehet buzi, akkor ö meg buzi lesz.

2020.10.29. 20:13:05

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:13:37

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:14:09

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:14:41

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:15:44

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:16:47

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:17:19

2020.10.29. 20:17:51

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:18:23

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:18:54

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:19:28

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:19:59

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:20:31

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 20:21:03

2020.10.29. 20:22:07

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:22:38

2020.10.29. 20:23:10

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 20:23:32

@Ménár Atya:
"A féltékenységi gyilkosság, megköözelítőleg sem azonos az előre kitervelt, vallási,politikai gyilkossággal, aki ezt összemossa, az idióta liberálelmebeteg pöcs!"
Ez az egész a beteg regresszív balos narratíva miatt van, hiszen az ő utópiájuk egy olyan hely, ahol nincsenek országok, nincs szomorúság, bánat, meg betegség, mindenki pride-csíkosat fingó rózsaszín egyszarvúkat ölelget, és soha senki nem halhat meg kivéve azokat a NÁCIKAT, akik nem értenek egyet velük, mert azokat gondolkodás nélkül az árokba lőnék az odavezető úton.
Hiszen senki nem halhat meg az ő örömországukban!
Ők azok a lánglelkű harcosok, akik bármilyen árat hajlandóak MÁSOKKAL megfizettetni, hogy elérjék a fenti céljukat.
Az egész elképzelésük egy kifacsart verziója Isten országának.

2020.10.29. 20:23:42

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:24:14

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:24:46

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 20:25:17

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:25:49

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:26:21

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 20:26:53

2020.10.29. 20:27:24

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:28:28

2020.10.29. 20:28:59

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:29:31

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:30:03

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 20:30:35

2020.10.29. 20:31:06

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:31:38

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:32:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:33:13

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:33:45

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 20:34:16

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:34:48

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:35:20

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:35:52

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:36:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:36:55

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:37:27

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:38:02

2020.10.29. 20:38:34

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:39:06

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:39:38

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:40:09

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:41:13

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:41:45

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 20:42:16

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:42:48

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:43:20

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:43:51

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:44:23

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 20:44:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:45:27

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:45:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:46:30

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 20:47:03

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:47:35

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:48:51

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

élhetetlen 2020.10.29. 20:48:52

@Ménár Atya: Kezdjük a végéről. „Orbánnak ebben igaza volt, nekem nem hiányoznak a birkaárusaid”, viszont zavarnak, a Párizsi udvart, Klotild palotákat és a fél belvárost felvásárló arabok nem zavarnak. Az sem zavar, hogy sem te, sem az unokád a lábát be nem teheti oda, hacsak nem vagy milliárdos, márpedig nem vagy, mert akkor nem itt kommentelgetnél. Még szerencse, hogy te ilyen gondolkodásra képes ember vagy. Szórakoztató eszmefuttatás, hogy, ha én fizetek az áruért egy harminc éve itt élő, gazdálkodó kereskedőnek, akkor „egy terrorista vagy, aki pénzeli a csóró bevándorlót, az itt letelepedett arabokon keresztül. Én is több szempontot nézek, te vagy akkor az, aki miatt robbantgatnak.„. Csak egy kicsit ferde a világnézeted.
„A féltékenységi gyilkosság, megköözelítőleg sem azonos az előre kitervelt, vallási,politikai gyilkossággal” Nézzük a volt barátnője nemi szervét lúggal leöntő, családos orvos esetét, aki szintén előre készült, maszkot vett fel, alibit vásárolt, mennyivel normálisabb egy terroristánál? Én csak azt mondtam, hogy, mindkét eset mentális problémára utal.
„hát térdeljen a kurva anyja a feka előtt, miért is kellene térdelni , mert ha nem térdelsz ellehetetlenítenek?„. Ki lehetetlenít el, hogy, ha elismered, hogy a fekete is ember? Az unokavejem fekete, diplomás, Manchesterben élnek, és úgy tűnik, sokkal értelmesebb, mint te vagy. Annyi az előnyöd, hogy fehér a bőröd, és ezért még semmit sem kellett tenned, produkálnod az életben? Lehetsz segghülye, de csak mert fehér vagy, te vagy a jobb? Itt befejeztem, veled nem érdemes beszélni.

2020.10.29. 20:49:23

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:49:56

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:50:28

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:50:59

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:51:31

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:52:03

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 20:52:35

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 20:53:06

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:53:38

2020.10.29. 20:54:10

2020.10.29. 20:54:41

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:55:13

2020.10.29. 20:55:45

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 20:56:17

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 20:56:48

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 20:57:20

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 20:57:52

2020.10.29. 20:58:55

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 20:59:26

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 21:00:30

2020.10.29. 21:01:02

2020.10.29. 21:02:05

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:02:36

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:03:08

2020.10.29. 21:03:40

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

élhetetlen 2020.10.29. 21:04:08

@GyMasa: Azt hiszem tévedsz. „Mert ha sokat dumálsz egy gyereknek, hogy igenis lehet zsiráf, akkor a végén, ha fogékony rá, akkor majd diliházba kerül. Ha azt mondogatod neki, hogy igenis lehet buzi, akkor ö meg buzi lesz.”. Nem arról van szó, hogy lehet zsiráf, csak arról, hogy zsiráf is létezik. Ugyanez vonatkozik az általad buziknak nevezettekre vonatkoztatva is. Tudomásul kéne venni, hogy a nemi identitást nem az ismeret határozza meg. Csak gondolj Michelangelóra, vagy Oscar Wilde-ra. Komolyan gondolod, hogy mesék, szövegek miatt lettek „buzik”?

2020.10.29. 21:04:11

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:04:43

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:05:15

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 21:05:47

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:06:19

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:06:51

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:07:54

2020.10.29. 21:08:26

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:09:29

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:10:02

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:10:34

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:11:05

2020.10.29. 21:11:37

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:12:09

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:12:40

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:13:12

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:13:44

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:14:15

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.29. 21:14:23

@Matyas_kiraly:

"az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája."

Ehhez képest a pápák finanszírozták a reneszánsz műremekek nem elhanyagolható hányadát. Pázmány alapított itthon egyetemet és sorolhatnám. A keresztény egyházat nem tudod kitörölni az európai kultúrából.

Még az ősrobbanás elméletét is egy tudós pap dolgozta ki elsőként.:D

2020.10.29. 21:14:47

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:15:19

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:15:51

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:16:23

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:16:54

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 21:17:26

2020.10.29. 21:18:29

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:19:01

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 21:19:33

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:20:05

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:20:36

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:21:08

2020.10.29. 21:21:40

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:22:12

Sir Galahad 2020.10.29. 21:22:24

Csúnyán össze lett matyizva ez a fórum is. Hova tűnt brendelirtó hős lovagunk, a vezértroll?

2020.10.29. 21:22:44

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:23:47

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:24:50

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:25:22

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:25:54

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:26:25

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:26:57

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:27:29

2020.10.29. 21:28:01

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:28:33

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:29:04

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:29:36

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:30:08

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:30:40

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:31:11

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:31:43

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:32:15

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:32:46

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:33:18

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:33:50

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:34:21

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:34:53

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:35:25

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:35:56

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:36:28

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:37:00

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:37:32

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:38:35

2020.10.29. 21:39:06

2020.10.29. 21:39:38

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:40:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 21:40:42

2020.10.29. 21:41:13

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:41:45

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 21:42:17

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:42:49

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:43:21

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:44:24

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:44:56

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:45:27

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:45:59

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:46:31

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:47:02

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 21:47:34

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:48:06

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:48:37

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:49:09

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:50:13

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 21:50:44

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:51:16

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:51:48

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 21:52:20

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:52:51

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 21:53:23

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:53:55

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:54:26

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 21:54:58

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:55:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 21:56:02

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 21:57:05

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 21:57:37

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 21:58:09

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 21:59:12

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 21:59:44

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:00:16

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:00:47

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:01:19

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:01:51

2020.10.29. 22:02:23

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:02:54

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:03:26

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:03:58

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:04:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:05:01

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:05:33

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

GyMasa 2020.10.29. 22:05:40

@élhetetlen:
"Azt hiszem tévedsz. "
Persze, jogod van azt hinni, amit csak akarsz.

" Nem arról van szó, hogy lehet zsiráf, csak arról, hogy zsiráf is létezik."
Ezzel szemben buzi meg igenis lehet.
És, szerintem egy 14 alatti gyereknek semmi szükség felhívni a figyelmét ezekre a dolgokra.
Pornót sem mutatsz a gyerekednek (legalábbis erősen remélem).
Pedig az is létezik, nem?

" Ugyanez vonatkozik az általad buziknak nevezettekre vonatkoztatva is."
Jajj, ne legyél már ilyen PC, barátom!
Ismersz melegeket (csak a kedvedért)?
Mert nekem ök mondták, hogy ők buzik és nem melegek.
Sőt, azt is, hogy gyűlölik a pride-ot is, mert visszataszítónak tartják.
Akkor most mi is van?

" Tudomásul kéne venni, hogy a nemi identitást nem az ismeret határozza meg."
Ja, de hagyni kell őket, hogy MAGUKNAK fedezzék fel azt, és egyik irányba sem "segíteni"nekik.

" Csak gondolj Michelangelóra, vagy Oscar Wilde-ra. Komolyan gondolod, hogy mesék, szövegek miatt lettek „buzik”? "
Nem, de látom, nem érted, mennyire káros egy gyerek fejlődésére ennyire ártalmas dolgokat akarsz "tanítani".

2020.10.29. 22:06:05

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:06:37

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:07:09

2020.10.29. 22:07:40

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:08:12

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:08:44

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:09:15

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:09:48

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:10:19

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:10:51

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:11:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:11:55

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:12:26

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:12:58

2020.10.29. 22:13:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:14:33

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:15:04

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:15:36

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:16:08

2020.10.29. 22:16:40

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 22:17:11

2020.10.29. 22:18:15

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:18:46

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:19:18

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:19:50

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:20:22

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:21:25

2020.10.29. 22:22:28

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:23:00

2020.10.29. 22:23:31

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:24:03

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:25:06

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 22:25:38

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:26:10

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:26:42

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:27:13

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:27:45

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:28:17

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:28:49

2020.10.29. 22:29:21

2020.10.29. 22:30:25

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:30:57

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:32:00

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 22:32:32

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:33:03

2020.10.29. 22:33:35

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:34:07

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:34:38

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:35:10

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:35:42

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:36:45

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:37:48

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:38:20

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:38:52

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:39:23

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:39:55

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:40:28

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:41:32

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:42:03

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 22:42:35

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:43:07

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:43:38

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:44:10

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:44:42

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:45:45

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:46:17

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

élhetetlen 2020.10.29. 22:46:42

@GyMasa: Látom, nem látsz be semmit. „Ezzel szemben buzi meg igenis lehet.”, De attól nem, hogy tudja, hogy olyan is létezik. Ezt már írtam. „Pornót sem mutatsz a gyerekednek (legalábbis erősen remélem).”. Azt most meg sem próbálom elmagyarázni, hogy mi a különbség, a pornó és a másság között, legyen a más nem a buzi, csak 10 dioptriás szemüveggel rendelkező gyerek. mert nem érted. Mint a ledarált könyvben a három fülű nyúl. Igen, volt meleg barátom, fiú. Söröztünk, beszélgettünk, időnként elmentünk színházba. De ez csak úgy derült ki, hogy megjött a szekrénysorom legfelső része, telefon még csak a mesében, átmentem hozzá, hogy ráér-e holnap segíteni. Megterített asztal, gyertyával, és a barátja. De erről azután sem beszéltünk, magánügye. Ha neked ők mondták, hogy ők buzik és nem melegek, azt nem tudom elképzelni, hogy csak belső indíttatásból mondtak neked ilyet, valószínű, hogy bunkó módon rákérdeztél. „Ja, de hagyni kell őket, hogy MAGUKNAK fedezzék fel azt”. Azt felfedezik maguknak, de, ha nem tudják, mi történik, attól, még megtörténik, legfeljebb totálisan összekavarodnak, összedőlnek. Ez jó? Nem érdemes folytatni a vitát, esély sincs rá, hogy meggyőzzük egymást.

2020.10.29. 22:46:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:47:20

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 22:47:52

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:48:23

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:48:55

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:49:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:49:59

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:50:32

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:51:35

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:52:06

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:52:38

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:53:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:53:41

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:54:13

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:54:45

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 22:55:17

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:55:48

2020.10.29. 22:56:20

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 22:56:52

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 22:57:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 22:57:55

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 22:58:27

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 22:58:59

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 22:59:30

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:00:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:00:34

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:01:05

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:01:37

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:02:09

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:02:41

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:03:13

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:03:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:04:17

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:04:48

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 23:05:20

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:05:52

2020.10.29. 23:06:24

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:06:55

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:07:27

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:07:59

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:09:02

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:10:05

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:10:37

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:11:09

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:11:40

2020.10.29. 23:12:12

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:12:43

GyMasa 2020.10.29. 23:13:01

@élhetetlen:
"Látom, nem látsz be semmit."
Mit kellene belátnom, hogy rendben van a kettős mérce?

"De attól nem, hogy tudja, hogy olyan is létezik."
De óvodás korban nem kell tudnia róla.
Pont elég, ha tizenéves korában szembesül vele.
Aztán, ha az érdekli, akkor csak tessék.
SEMMIT nem nyersz vele, ha már óvodás korában elkezded indoktrinálni.

" Azt most meg sem próbálom elmagyarázni, hogy mi a különbség, a pornó és a másság között"
Persze, hogy nem, hiszen úgysem tudod, hiszen nincs különbség közöttük.
Mind a kettő a nemiségről szól.
És, egyiket sem fogja megérteni egy óvodás.
Ha szerinted mindegy, hogy hetero vagy homo valaki, akkor a pornót is nyugodtan mutathatod neki, hiszen az, hogy kivel csinálja, szerinted tökmindegy!
Nem értem, mi ez az álprűdség?

"Igen, volt meleg barátom, fiú. "
Óóó, volt EGY meleg barátod.
Ez kicsit úgy hangzik, mint amikor a regresszív balosoknak is van EGY fekete barátjuk, csakhogy ne mondhassák róluk, hogy rasszisták.

"De erről azután sem beszéltünk, magánügye."
Aha. értem... Nem lehetett valami mély az a barátság.

" Ha neked ők mondták, hogy ők buzik és nem melegek, azt nem tudom elképzelni, hogy csak belső indíttatásból mondtak neked ilyet, valószínű, hogy bunkó módon rákérdeztél. "
Vaaagy..
Az is lehet, hogy fogalmad sincs arról, hogy mi a helyzet és csak kivetíted rám az előítéleteidet...
Tudod, semmi probléma nincs azzal, ha megbeszéled ezt a barátoddal (már, ha tényleg barát).
Nyugodtan rá lehet kérdezni, hiszen, mint TE mondtad, ez is teljesen természetes.
Képzeld, még válaszolni is fog! (Persze, ha látja rajtad, hogy tényleg érdekel is, és nem csak amolyan kabala melegnek használod a homofóbia vádját kivédendő)

" Azt felfedezik maguknak, de, ha nem tudják, mi történik, attól, még megtörténik, legfeljebb totálisan összekavarodnak, összedőlnek."
Miért is zavarodnának össze?
Te is, meg én is simán felnőttünk ezek nélkül a könyvek nélkül.
Aztán elkezdtük felfedezni a szexet.
Aztán nem zavarodtunk bele.

" Ez jó? Nem érdemes folytatni a vitát, esély sincs rá, hogy meggyőzzük egymást. "
Igazad van, tényleg semmi értelme vitatkozni.
Amíg fent ülsz a képzeletbeli erkölcsi magas lovadon, addig nem fog menni.

2020.10.29. 23:13:15

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 23:13:47

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:14:18

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:14:50

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:15:22

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:15:54

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:16:25

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:16:57

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:17:29

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:18:01

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:18:33

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:19:04

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:19:36

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:20:08

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:20:40

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:21:11

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:21:43

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:22:15

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:23:18

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:23:50

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:24:21

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:25:25

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:25:56

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:26:28

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:26:59

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:27:31

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:28:03

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:28:35

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:29:06

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:29:38

2020.10.29. 23:30:10

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:31:13

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:31:45

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:32:16

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:33:19

2020.10.29. 23:33:52

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:34:24

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 23:34:55

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:35:27

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:35:59

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:36:30

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:37:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:38:05

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:38:37

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:39:09

2020.10.29. 23:39:40

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:40:12

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:40:45

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:41:17

2020.10.29. 23:41:49

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:42:21

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:42:52

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:43:24

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.29. 23:43:56

2020.10.29. 23:44:27

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:44:59

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:45:31

2020.10.29. 23:46:03

2020.10.29. 23:46:34

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:47:06

2020.10.29. 23:47:38

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:48:09

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:48:41

2020.10.29. 23:49:13

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:49:44

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:50:16

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.29. 23:50:48

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:51:20

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.29. 23:51:52

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:52:24

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:52:55

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.29. 23:53:27

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:53:59

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.29. 23:54:31

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.29. 23:55:03

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:55:34

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:56:06

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:57:09

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.29. 23:58:13

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:58:44

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.29. 23:59:16

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.29. 23:59:48

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:00:19

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:00:51

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:01:23

2020.10.30. 00:01:55

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:02:27

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:02:58

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:03:30

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:04:02

2020.10.30. 00:04:33

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:05:05

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:05:37

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:06:08

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:06:40

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:07:43

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:08:15

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:08:47

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:09:19

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:09:50

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:10:22

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:10:54

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:11:26

2020.10.30. 00:11:57

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:12:29

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:13:02

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:14:05

2020.10.30. 00:14:36

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:15:08

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:15:40

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:16:11

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:16:43

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:17:15

2020.10.30. 00:17:46

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:18:18

2020.10.30. 00:18:50

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:19:22

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:19:53

2020.10.30. 00:20:57

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:22:00

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:22:32

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:23:03

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:23:35

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:24:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:24:39

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:25:42

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:26:14

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:26:46

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:27:49

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:28:21

2020.10.30. 00:28:52

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 00:29:24

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:29:56

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:30:28

2020.10.30. 00:31:00

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:32:03

2020.10.30. 00:32:35

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:33:06

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:33:38

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:34:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:34:42

2020.10.30. 00:35:13

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 00:35:46

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:36:49

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:37:21

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:37:53

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:38:24

2020.10.30. 00:38:56

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:39:59

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 00:40:31

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:41:03

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:41:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:42:06

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

élhetetlen 2020.10.30. 00:42:30

@Sir Galahad: Irtani csak az admin tud, neki van joga, a külsős legfeljebb tanácsot ad, hogy hogyan. Egyébként ez egy fél perces művelet, nem tudom, a bloggazda miért nem teszi meg. Igen, utána visszajön másik nicken, egy hete 24 néven töröltem, de az is csak 24 perc volt a napból, és nem volt ez a katyvaz.

2020.10.30. 00:42:38

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:43:10

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:43:41

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:44:13

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 00:45:16

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:45:48

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:46:20

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:46:51

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:47:23

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:47:55

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:48:27

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:48:58

2020.10.30. 00:49:30

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:50:02

2020.10.30. 00:50:33

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:51:05

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 00:51:37

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:52:09

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:52:40

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 00:53:12

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 00:53:44

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:54:16

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:55:19

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 00:55:50

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 00:56:22

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 00:56:54

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 00:57:26

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:00:48

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 01:01:20

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 01:01:51

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 01:02:23

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 01:02:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:03:58

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

élhetetlen 2020.10.30. 01:04:08

@GyMasa: Milyen kettős mércéről beszélsz? Vagy ez csak most egy menő kifejezés? „Pont elég, ha tizenéves korában szembesül vele.”. Meg tudod mondani, hogy melyik gyereknek mikor kell megmondani, hogy vannak mások is? Mikor kell megtanítani egy gyereket arra, hogy ne csúfolja a 10 dioptriás szemüveget viselő gyereket?
„Persze, hogy nem, hiszen úgysem tudod, hiszen nincs különbség közöttük„ De van különbség. Az egyik egy egyéni adottság, a másik egy iparág. Ne oktass már!
„Ha szerinted mindegy, hogy hetero vagy homo valaki, akkor a pornót is nyugodtan mutathatod neki, hiszen az, hogy kivel csinálja, szerinted tökmindegy”. Csak arról feledkezel meg, hogy mindegy, hogy hetero, vagy homo a pornó, az nem azt nem az átlagos hetero, vagy homo párokkal veszik fel. Nem érted, ugye? „Nem lehetett valami mély az a barátság”. Van pár negyven éve baráti család, és tőlük sem kérdezem meg, hogy milyen gyakran dugnak. Akkor ez sem mély barátság, vagy, vagy olyan bunkó, hogy erre is rákérdezel, mert barátok vagyunk? „Miért is zavarodnának össze?”. Mert mást éreznek, mint amit elvárnak tőlük. „Aztán nem zavarodtunk bele.”. De voltak, akinek voltak gondjai. Nem közeli ismerős, csak a suliból egy lány. Úgy nevelték fel. Aztán valamikor később, egy szomszéd faluban buli volt, átmentem az öcsémmel, és ez az ember, tudván, hogy nem élek ott, és nem tudok semmiről, odajött, hogy ne szólítsam Marinak, ahogy felnőtt, mert ő már József. Aztán meg is nősült.
„Igazad van, tényleg semmi értelme vitatkozni.”. Fejezzük be.

2020.10.30. 01:05:01

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 01:05:33

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:06:04

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 01:06:36

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 01:07:08

2020.10.30. 01:07:40

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 01:08:11

2020.10.30. 01:08:43

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:09:15

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 01:09:46

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 01:10:18

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:10:50

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 01:11:22

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 01:12:25

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 01:12:56

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 01:13:28

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:14:00

2020.10.30. 01:14:31

2020.10.30. 01:15:03

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:15:35

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 01:16:06

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 01:17:10

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 01:18:13

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 01:18:45

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 01:19:16

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 01:19:48

2020.10.30. 01:20:20

2020.10.30. 01:20:51

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 01:21:23

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 01:21:55

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:22:26

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 01:22:58

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 01:23:30

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:24:01

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 01:24:33

2020.10.30. 01:25:05

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 01:25:37

2020.10.30. 01:26:08

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 01:26:40

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.30. 04:00:44

@Ménár Atya:

"most mg beérik amit ültettek, jön a fejetlenség."

A szó legszorosabb értelmében a fejetlenség jön. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.30. 04:05:33

@élhetetlen:

" Van pár negyven éve baráti család, és tőlük sem kérdezem meg, hogy milyen gyakran dugnak. Akkor ez sem mély barátság, vagy, vagy olyan bunkó, hogy erre is rákérdezel, mert barátok vagyunk?"

Ne mondd nekem, hogy ha igazán szoros a barátság, akkor férfi a férfinál, nő a nőnél nem kérdez rá, hogy mégis milyen gyakran dugnak.

"Igen, utána visszajön másik nicken, egy hete 24 néven töröltem, de az is csak 24 perc volt a napból, és nem volt ez a katyvaz."

Azért azt a 24 percet hasznosabban is el tudtad volna tölteni, nem?

DFK 2020.10.30. 05:07:39

Brendel takarodj!

luis5 2020.10.30. 05:59:01

Sikerült egy cikkben osszehozni a buzi propaganda elleni konydaralast egy lefejezessel. Gratulálok!!

luis5 2020.10.30. 06:06:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az orogo nem blog. Az index se csak itt vannak kommenbtelheto blogok

Ménár Atya 2020.10.30. 06:42:43

@Matyas_kiraly:
Ugyan már Fitymatyi, mit nácicol te barom, náci párt csak egy van , a DK akinek te is a tagja vagy ,te ostoba kis pöcs.
A te fejed előbb fogja a hóna alá tenni valami kecskebaszó arab , úgy hogy vigyázz és csak tükör előtt hagyd magad análozni,és a szemed mindig a kezén legyen, nehogy te is úgy járj, mint a francia gazdáid :D
A lényeg, hogy láthatóan megkattantál ,és nyomorultul érzed magad, mondjuk meg is érdemled amilyen elvakult hülye vagy.
Na ezért vagy köcsög Fitymatyi!

2020.10.30. 07:32:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 07:32:39

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:33:10

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:33:42

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:34:14

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 07:34:45

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 07:35:49

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 07:36:21

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:36:52

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 07:37:24

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 07:37:56

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 07:38:27

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:38:59

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 07:39:31

2020.10.30. 07:40:03

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:40:34

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 07:41:06

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:41:38

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:42:10

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 07:42:41

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:43:13

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 07:43:44

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 07:44:16

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:45:19

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 07:45:51

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 07:46:23

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.30. 07:46:30

@brendelfütyi: Hahaha! Ez remek! Erre én is gondoltam. Szépen megőrizni mit művelt ez a köcsög, hadd kísérje élete végéig. Ha egy munkaadó rákeres a nevére és ezt megtalálja, szóba nem fognak állni vele. :-))

2020.10.30. 07:46:54

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:47:26

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:48:29

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 07:49:01

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 07:50:04

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 07:50:35

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 07:51:07

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 07:51:39

2020.10.30. 07:52:11

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 07:52:42

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

konrada 2020.10.30. 07:53:03

Ma matyi különösen sokáig bírta - fél kettőig!
...szóval annyira kattant, hogy már alig alszik, csak rombolhasson.
...szegény hülye...

2020.10.30. 07:53:14

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:53:46

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 07:54:18

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

konrada 2020.10.30. 07:54:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ő már alkalmatlan bármilyen munkára, szóval ez már nem fogja érdekelni!

2020.10.30. 07:54:49

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 07:55:21

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 07:55:53

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.30. 07:56:24

@konrada: És fél nyolcra újra begerjedt. Gondolom ez kell a reggeli merevedésének támogatásához. :-)) Nagyon megviselte hogy lealáztuk. A letiltott és szóval nagyot szívott. Most máshol dühöngi ki magát. :-))

2020.10.30. 07:56:45

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 07:57:27

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 07:57:59

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 07:59:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:00:36

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 08:01:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:01:39

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:02:11

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:02:43

2020.10.30. 08:03:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítúdben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:03:46

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:04:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:05:20

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:06:24

2020.10.30. 08:06:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:07:27

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 08:07:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:08:30

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:09:02

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:09:34

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:10:37

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:11:09

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:11:40

2020.10.30. 08:12:12

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:12:43

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:13:15

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:13:47

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:14:19

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:14:50

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:15:22

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:16:25

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:16:58

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:18:01

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:19:04

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:19:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:20:08

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 08:20:39

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:21:11

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 08:21:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:22:14

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

midnight coder 2020.10.30. 08:22:35

@konrada: Az a baj, hogy a gugli ha rákereser brendel mátyásra, ezeket nem találja meg.

2020.10.30. 08:22:46

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:23:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:24:21

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:24:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:25:24

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 08:25:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:26:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:27:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:28:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:28:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:29:05

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 08:29:37

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 08:30:09

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:30:40

2020.10.30. 08:31:12

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:32:15

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:32:47

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:33:19

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:34:22

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:34:53

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:35:25

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:35:56

2020.10.30. 08:37:00

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:37:32

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:38:03

2020.10.30. 08:38:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 08:39:06

2020.10.30. 08:40:09

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:40:41

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 08:41:13

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:41:44

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:42:16

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:42:47

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:43:19

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:43:51

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 08:44:22

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:44:54

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:45:26

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:46:29

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 08:47:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 08:47:33

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:48:04

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:48:36

2020.10.30. 08:49:08

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:49:40

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 08:50:11

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:50:43

2020.10.30. 08:51:15

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:52:18

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 08:52:49

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:53:21

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:53:52

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:54:24

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 08:54:56

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 08:55:28

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:55:59

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 08:57:03

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:57:34

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 08:58:06

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 08:58:38

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 08:59:10

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 08:59:41

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:00:13

2020.10.30. 09:00:45

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:01:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:01:48

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:02:20

2020.10.30. 09:02:52

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 09:03:24

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:03:55

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:04:27

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:04:58

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:05:30

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:06:02

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 09:06:34

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:07:06

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:07:38

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 09:08:10

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:08:41

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 09:09:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:09:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:10:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:10:48

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:11:20

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:12:23

2020.10.30. 09:12:55

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:13:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:13:58

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:14:30

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 09:15:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 09:15:33

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:16:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:16:39

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 09:17:11

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 09:17:42

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:18:14

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:18:46

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:19:49

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:20:21

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:21:24

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:21:55

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:22:27

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:22:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 09:23:30

2020.10.30. 09:24:02

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:24:34

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:25:05

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 09:25:37

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 09:26:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 09:26:40

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:27:43

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:28:15

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:28:47

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:29:18

2020.10.30. 09:30:21

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:30:53

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:31:56

2020.10.30. 09:32:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:33:31

@Serény Vélemény: @Serény Vélemény: a keresztény világnézet szerint normális boszorkányt és eretnekeket égetni, normális embereket az inkvizícióban kínozni csak azért, mert kicsit mást hisznek.

az az ideológia, amely szerint ez nem normális, a felvilágosodás, a kereszténységtől való megszabadulás.

az európai kultúra nem keresztény, hanem a kereszténység elnyomásától való megszabadulás kultúrája.

a keresztények még 30 éve is 30 ezer muszlimot irtottak ki.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:34:03

@Serény Vélemény: "Az is a cenzúrának egy formája, hogy a hazugságaidat addig ismételgeted, amíg elmegy a normális embereknek a kedve a vitától."

1) hülyeségeket nem én ismételgetek, hanem te.
2) A szólás-szabadság nevében jogod is van ismételgetni a hülyeségeidet, és élsz is vele.
3) Az egy másik kérdés, hogy te ezt csak a mezei, paraszti, fapados módon tudod, nevezetesen a tőlünk lopott pénzzel fizetnek titeket, Habony-droidokat, hogy kommenteljék a baromságaikat orrba-szájba.
4) Én nem az adófizetőkből lopott pénzen kommentelek.
5) Az nem cenzúra, hogy te hülye vagy ahhoz, amit én képes vagyok megoldani. Az nem cenzúra, hogy okosabb vagyok nálad. Az csak azt igazolja, amit mondok. HÜLYE VAGY. Erről az anyád, apád, meg te tehetsz.
6) Én nem törlöm a hozzászólásod, én nem tiltalak ki. Hogy a faszomban lenne ez cenzúra?! Akkor már inkább az cenzúra, amikor a blogger töröl és tilt. Sipítozzál a bloggernél!

2020.10.30. 09:34:35

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 09:35:07

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:35:38

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 09:36:10

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:36:42

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:37:14

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 09:37:46

@Serény Vélemény: a nem kormánypárti szennymédia média nem attól független és objektív, hogy Marcsi néni röffenését is lehozzák cikkben.

de a náci szennymédiánál függetlenebbek és objektívebbek abban, hogy a híreket semlegesebben tálalják, a kormánypárti megszólalásokról is beszámolnak, és nem dobják ki a kormánypárti képviselőt az RTL székházból.

2020.10.30. 09:38:17

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:38:49

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:39:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 09:40:24

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 09:41:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:41:58

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:42:30

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:43:02

2020.10.30. 09:43:33

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 09:45:07

@Pár titkár: mit szólnál ahhoz, ha Bibliákat darálnánk?! aminek az üzenete az lenne, hogy nem akarjuk, hogy az állam ilyen ostobaságokkal mossa a gyerekeink fejét?!

2020.10.30. 09:45:39

"a gyermekkönyv esetében egyértelműen látszik, hogy konstruktív szándékkal íródott (célja az érzékenyítés), kérdéses, hogy mások vallásának kigúnyolása milyen módon viszi előre a társadalmat."

A faszt. Mindkét esetben arról van szó, hogy másokat elnyomnak emberek, akik ostobaságokat hisznek. Az egyik esetben vallásos homofóbokról, a másik esetben sima vallásos hülyékről van szó.

És ezek a vallásos hülyék ugyanúgy, sőt, még jobban is elnyomnak másokat, mint a homofóbok. Például keresztény hívők kiirtottak 30 ezer ártatlan muszlimot. Nemcsak a középkorban, hanem csak 30 éve.

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:46:10

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:47:13

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

2020.10.30. 09:47:45

2020.10.30. 09:48:17

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:49:20

@Ménár Atya: @Ménár Atya: így fogod te is végezni, náci köcsög!

iconicphotos.files.wordpress.com/2009/07/nazi_death2.jpg?w=809

egyszer már megjártátok, de nem tanultok, mert idióták vagytok. ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt.

2020.10.30. 09:49:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: több a fizetésem, mint neked, te kis rendszergizda. Tulajdonképpen még a tőzsdéből is megélek, dolgoznom se kellene, de szeretem a munkám. Fejlesztünk valamit, ami életeket menthet. Te meg csak ülsz a SZTAKIban a kis pincédben a melegítődben és trikódban, és ott szopod a Habony-droidokat reggeltől estig.

2020.10.30. 09:50:23

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:50:55

@Minden ballib bérretteg: induljunk ki a tényekből!

Orbán rendőrsége visz be embereket a véleményük miatt
Orbán csicskásai dobtak ki képviselőket a köztévéből
a köztévében és náci szennylapokban hazudnak orrba szájba, nem jelentetik meg az ellenzéki véleményt, az ellenzéki politikusok meg se jelenhetnek

A NÁCI KORMÁNYOLDAL CENZÚRÁZ

EZ A TÉNY

2020.10.30. 09:51:26

@dare: @dare: a jelen az, hogy a náci Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével, 63 halott egy nap. ja és -13,4% GDP zuhanást is csinált. az is EU második legrosszabbja.

ez valóban fontosabb, mint a homofóbiád és iszlamofóbiád.

2020.10.30. 09:51:58

@dare: @dare: a valóság az, hogy

1) Magyarországon egyházállam van. Orbán az egyházaknak ellopja az ateisták adóját.
2) Lengyelországban egyházállam van, a köcsög egyházad tiltja a nőknek az abortuszt.
3) A köcsög keresztényed még 30 éve is 30 ezer ártatlan muszlimot irtottak ki. ez a valóság

ateistaklub.blog.hu/2020/07/11/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

2020.10.30. 09:52:30

@GyMasa: "Az azért ugye világos, hogy egy ilyen szellemiségü társaságnak mindig lesz majd ürügye ezekre a támadásokra.
Ha pedig meghunyászkodsz előttük, akkor csak még vérszomjasabbak lesznek."

Azt ugye tudod, hogy a kereszténység, főleg Orbán és Semjén PONTOSAN ILYEN SZELLEMISÉGŰ TÁRSASÁG?! Náci, keresztény, embertelen barmok.

2020.10.30. 09:53:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te reggeltől estig szopod a Habony-droidokat, te kis Fideszbuzi!
Lealázni meg én alázlak le tégedet, hiszen mindig te sírsz, nem én, te kis SZTAKIs rendszergizda!

2020.10.30. 09:53:33

Nem fekete, nem arab, nem muszlim, valószínűleg nem homoszexuális és nem cigány. Magyar, valószínűleg fehér, heteroszexuális férfi.

Mégis megölt két magyar embert. Ti emiatt nem ugráltok, ti csak a francia emberek miatt hisztiztek, mert hazaáruló, náci faszok vagytok. Titeket az se érdekel, hogy Orbán napi 50 embert öl meg a hülyeségével. Mert ostoba, selejtes véglények vagytok.

168ora.hu/itthon/budapest-gyilkossag-194120

2020.10.30. 09:54:04

2020.10.30. 09:54:36

@Serény Vélemény: nem cenzúra.

a cenzúra az, amikor AZ ÁLLAM akadályoz egy magánembert vagy magánvállalatot egy vélemény terjesztésében.

a cenzúra az, amikor Orbán rendőrsége bevisz valakit a véleményéért.

a Magyar Nemzetnek (újság) nem kötelessége lehozni Gyurcsány és Mari néni cikkét.

a Facebooknak (magán cég) nem kötelessége a weboldalán megjelentetni a náci és homofób pártot.

Serény Vélemény 2020.10.30. 10:09:03

@Matyas_kiraly: "Mert ostoba, selejtes véglények vagytok."
a stílus maga az ember...

Serény Vélemény 2020.10.30. 10:12:01

@Matyas_kiraly: " ti vagytok a társadalom legalja. az embertelen selejt."

Érdekes, én úgy emlékszem, hogy a nácik pont ezt mondták azokra, akiket aztán ki is akartak irtani...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.30. 11:31:38

@Matyas_kiraly: Csak nehogy az én szót letiltsam, mert akkor idegrohamot kapsz mire összehozol egy kommentet, Emlékszel? Mit össze szoptál! :-))
Itt a kimoderált kommneted amit összeizzadtál.

"Kovács_János_2
Felhasználó Kitiltása
kovacs_janos_2@citromail.hu
Felhasználó Kitiltása
2020. október 25. 14:38
Hét szűk esztendő következik?Megtekintés
Accept
n a % 2 C v a j o n t % C 3 % A 9 n y l e g e g % C 3 % A 9 s z n a p h % C 3 % A 1 z m e s t e r k e d i k s o s e m k % C 3 % B A r t r e n d s z e r g i z d a % 2 C h o g y b i z t o s % C 3 % A D t s a a n % C 3 % A 1 c i k n a k % 2 C h o g y t e l e f o s s % C 3 % A 1 k a"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.30. 11:33:24

Csak le kéne tiltani, a selejt, náci, véglény, stb szavakat és ez a fasz egy kommentet nem tudna összehozni.

GyMasa 2020.10.30. 12:35:33

@élhetetlen:
"Fejezzük be."
Részemről oké.

GyMasa 2020.10.30. 12:41:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Há-há!
Mesterséges intelligencia fejlesztő, my ass!

Alick 2020.10.30. 13:14:16

@Matyas_kiraly: "Orbán irtja a magyarokat az elbaszott koronavírusjárvány kezelésével"

A kínai mintájú totális lezárások helyett... sajnos ilyen a miniszterelnökünk fékevesztett liberalizmusa, nyilván Soros kottájából játszik.
:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.30. 15:41:47

@GyMasa: Hiszi a piszi róla. Maximum gépi tanulást csinál, az meg messze van az MI fejlesztéstől.

@Ménár Atya: Szerintem is homopornóra veri ki és ezzel segíti hogy felálljon neki.

GyMasa 2020.10.30. 16:00:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Látva, pl. ennek a scriptnek a "kifinomultságát" ezt én is erősen kétlem...

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.30. 17:55:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De akkor más kommentje sem megy át, ha "és"-t ír bele?

élhetetlen 2020.10.30. 19:41:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „Ne mondd nekem, hogy…”. De mondom. Ott voltam az első gyerek születésénél már aznap a családdal, én vittem a gyerekeket az operába, ott voltam, mikor egy ciszta miatt kivették a méhét, és ettől összedőlt, volt két közös munkahelyünk, a másodikra én hívtam oda, 15 évig egymás mellett ültünk, megbeszéltük, ha bejött valami a gyerekeknek, azt is, ha probléma volt, jókat röhögünk a férj vásárlási mániáján, de a férj bütyköl meg nálam 40 éve mindent, gyakorlatilag mindent tudunk egymásról, a szülei szerettek, a szülim szerették őket, kvázi családtag vagyok. De soha eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem, milyen gyakran dugnak. Ez magánügy, nem tartozik senkire, a családra sem, a barátokra sem. Hogy értsd. A fiuk 8 évig élt együtt a barátnőjével, és nem kérdezték meg, hogy miért nem nősül már meg. Aztán elvette a barátnőjét, akkor sem kérdeztek rá szexuális életükre, (a pózokra sem, bár lehet, hogy ezt is ki kéne tárgyalni szerinted), beérték azzal, hogy három év alatt született két unoka. Azt hiszem, teljesen más a világképünk.
A másik, a 24 perc. Mi a tisztességesebb, rádobni 24 percet a matyítlanításra, vagy hagyni, hogy ezer matyi bejegyzés rontsa a többi kommentelő komfortérzetét?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.31. 09:57:08

@Bunkóné Barom Ildikó: Csak addig kell, amíg matyi elkezd tökölni hogy új röfit írjon. Utána újra engedélyezheted. Kínjában már ilyeneket írt. :-)) Ha neki szívnia kell hogy mit fogad el az adott blog, akkor annyi neki.

"Kovács_János_2
Felhasználó Kitiltása
kovacs_janos_2@citromail.hu
Felhasználó Kitiltása
2020. október 25. 14:38
Hét szűk esztendő következik?Megtekintés
Accept
n a % 2 C v a j o n t % C 3 % A 9 n y l e g e g % C 3 % A 9 s z n a p h % C 3 % A 1 z m e s t e r k e d i k s o s e m k % C 3 % B A r t r e n d s z e r g i z d a % 2 C h o g y b i z t o s % C 3 % A D t s a a n % C 3 % A 1 c i k n a k % 2 C h o g y t e l e f o s s % C 3 % A 1 k a"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.31. 17:16:03

@élhetetlen:

"Mi a tisztességesebb, rádobni 24 percet a matyítlanításra, vagy hagyni, hogy ezer matyi bejegyzés rontsa a többi kommentelő komfortérzetét?"

Nem tisztességről beszéltem, hanem arról, hogy Matyi elvesz az életedből 24 percet. És sok más életéből is. Tényleg szomorú, hogy még egy ilyen együttérző mondatba is képes vagy belekötni.

élhetetlen 2020.10.31. 17:49:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt írtad: „Azért azt a 24 percet hasznosabban is el tudtad volna tölteni, nem?”. Ha azt írtad volna, hogy sajnálatos, hogy ezzel kell eltölteni az adott időt, az egyértelműen együttérző mondat lett volna. Ahogy te fogalmaztál, az beszólásnak is elmegy, mármint, hogy hülye vagyok, hogy ezzel töltöttem. De mindegy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.31. 18:32:55

@élhetetlen:

"Ahogy te fogalmaztál, az beszólásnak is elmegy"

Bármi elmegy bárminek, ha valaki úgy akarja érteni.

Talán a rokkantságod miatt lehet, de úgy látom, te nagyon sértődékeny vagy, hajlamos vagy ártatlan dolgokat is rosszindulatúnak tekinteni.

Megértem és elhiszem, hogy a baleseted és a rokkantságod miatt sok keserűség ért, de ettől még nem kellene ott is rosszindulatot látnod, ahol nincs.

élhetetlen 2020.10.31. 20:00:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem megy el bármi bárminek. Lásd, ha azt írtad volna… , de mindegy. A másik, ezt ne kezd újra. Lehet, hogy romlik a memóriád, de egyszer már kiabáltál utánam egy kommentfolyamon keresztül, hogy nyomorék, nyomorék, vagy valami hasonlót. Nyilván az is ártatlan dolog volt részedről. De mindegy.
A másik, nem vagyok rokkant, (rokkant az, akit leszázalékoltak). Nyugdíjig teljes munkaidőben dolgoztam. Az, hogy az egyik térdem rozoga, a másik meg kopik, csak egy dolog, így hetvenhez közeledve előfordul ez mással is. (Rokkant az a barátom, akinek már húsz éve csípőprotkója van, csak neki most a két járvány ciklus között kicserélték?). Tény, nem vagyok jó viszonyban a korlát nélküli lépcsőkkel, és nem jött jól, hogy így tizenhét év után meg akartam nézetni a járművet, és júliusban nov. 26-ra kaptam időpontot, az meg valószínű, hogy elúszik. Keserűség? Mész minden nyáron a tengerhez? Hiányzik, de ettől nem dőlök össze, nézem időnként a régi úti filmjeimet, ennek nincs köze a szellemi képességeimhez, és a személyiségem sem változott meg attól, hogy korlátozódtak a mozgási lehetőségeim. Most csak Balatonra megyek. Itt csak kommentelgetünk, nem versenyt futunk, amiben biztosan te nyernél. De visszatérhetnénk oda, amit anno írtál, hogy szűrsz, és akkor nem látnád, hogy mit írok, nem írnál rá?

Nzoltan 2020.11.01. 18:34:45

@HaD: nem a keresztények gúnyolódtak az iszlámon, hanem a lipsi ateisták. Hebdo ugye meg volt? Volt aki anno megvette a kérdéses számot, az se keresztény. Olt.
süti beállítások módosítása