Hogyan reagálnak a hatóságok egy olyan világméretű járványra, amely egyik pillanatról a másikra robban be az életünkbe? Mi alapján tudnak döntést hozni egy olyan bizonytalan helyzetben, ahol még minden kimenet lehetséges és képlékeny, azonban az idő sürgető? Létezik-e olyan megoldás, amelyben a hatóságok jó döntést tudnak hozni, amelyben emberek ezrei menekülnek meg, és a gazdaság sem omlik össze teljesen? A következőkben játékelméleti alapokra helyezzük a kornavírus járványt, és megpróbálunk ezekre a kérdésekre választ adni!

Dr. Li Wenliang halálát csakis tragédiaként tudjuk értékelni. Nevezhető ő hősnek, vagy mártírnak, akit arra késztettek a kínai hatóságok, hogy elhallgassa az igazságot, akinek megtiltották, hogy megnyomja még idejében a vészcsengőt, hogy figyelmeztessen a járvány rendkívül súlyos esetleges következményeire. Ha ezt a helyzetet egy kétszereplős játéknak fogjuk fel, a hőssel szemben a másik oldalon a kínai hatóságok állnak, amelyeket egészen egyszerűen nem lehet ebben a leírt helyzetben pozitívan értékelni. Az élet alakította játékban Dr. Li a hős, míg a kínai hatóságok a gazemberek.

 Kép forrása: cnn.com

A szabad véleménynyilvánításhoz való jog Kínában napi szinten sérül, ugyanakkor ez idáig ez egyszer sem vezetett közvetlenül egy világméretű egészségügyi járvány kitöréséhez. Könnyű megérteni ennek a menetét, és az is világosan összeköthető, hogy ez a fajta vélemény elnyomás, hogyan vezetett egy beláthatatlan következményekkel járó világjárványhoz. 2 forgatókönyvet vázolunk fel:

1. A betegségről nem tudnak idejében figyelmeztetni a kínai orvosok, mert nem hagyják őket szabadon beszélni-> amikor még ellenőrizhető lenne a vírus terjedése, nem állítják meg a terjedést-> emiatt a betegség gyorsan szétterjed-> emberek ezrei halnak meg
2. Li és a többi kínai orvos figyelmeztetését komolyan veszik-> gyors és azonnali intézkedéseket vezetnek be-> emberek ezrei maradnak életben

Sajnálatos módon ez a második forgatókönyv csak egy elképzelt kimenet marad, ugyanis tudjuk, hogy ez nem így történt meg, és nem csak Kínában nem, ahol erős állami kontroll alatt állnak a hatóságok, hanem a nyugati országokban sem.

De hogyan nézhetne ki ez egy alternatív játékban végigjátszva?

Első pont az, amikor megjelenik egy vírus, amely emberéleteket kezd követelni. Azt nem lehet még tudni ezen a ponton, hogy ez egy új vírus-e, ahhoz ugyanis, hogy bizonyosak legyünk ebben, rengeteg drága tesztet kell elvégezni. Második ponton a tesztelések felfedik, hogy egy új vírussal állunk szemben. Az így kiszűrt betegeket izolálják, de ahhoz, hogy megértsük, hogyan terjed pontosan a vírus időre és folyamatos újabb megbetegedések észlelésére van szükség. A következő pont az, amikor a szakértők a bizonytalanságok ellenére felkeresik a hatóságokat és figyelmeztetik őket az esetleges veszélyekre. Ebben a helyzetben a hatóságoknak meg kell kérdezniük, hogyan milyen lépéseket foganatosítsanak. A szakértők azt tanácsolják nekik, hogy kövessék végig az az egyes megbetegedéseket, vonják karantén alá azokat, akik kapcsolatban álltak észlelt beteggel, zárassák be az iskolákat, szüntessék be a tömegrendezvényeket, és tegyenek meg minden olyan szükséges intézkedést, amely az emberi érintkezéseket a minimálisra szintre szűkítik le. A hatóságok ezen a ponton hajlamosak azt hinni, hogy a szakértők megőrültek.

Ugyanis melyik hatóság merné ezeket meglépni abban a szakaszban, amikor még nem is tudható egészen pontosan, hogy mivel állunk szemben? Hirtelenjében egy olyan helyzetben találják magukat, ahol a bizonytalan és ellentmondásos információk alapján 4 fajta kimenettel számolhatnak. A két változó pedig a vírus veszélyessége és a hatósági intézkedés mértéke:

1. Halálos járvány, nincs lezárás: tulajdonképpen ez történt Wuhanban, ahol a hatóságok túl későn reagáltak, és túl keveset tettek. A vírus elszabadul, emberek ezreinek életét követelve, és beláthatatlan gazdasági károkat hagyva maga után. Az eredmény pedig az, hogy a hatóságokat hibáztatják és büntetik meg.
2. Gyenge vírus, teljes lezárás: szintén emberek ezreink az életére hat ki, de nem maga a járvány, hanem a gazdasági zavarok okozta károk. Egy téves hibajelzés miatt milliók kerülnek bizonytalan helyzetbe, és ismét a hatóságok lesznek megbüntetve és hibáztatva.
3. Halálos vírus, teljes lezárás: a járványt visszatartják és emberek ezrei menekülnek meg, de valójában semmi sem történt. Ezek az életek egy teória miatt maradnak meg, valójában a megfékezés csupán a bezárás következménye, a tényleges epidemiológiai modelleket nem vezetik végig. A gazdasági károk valósak, és nagyon súlyosak. Ismét a hatóságok a hibásak és őket büntetik meg.
4. Gyenge vírus, nincs lezárás: a hatóságok számára az egyetlen olyan kimenet, amiben győztesek lehetnek. Nincsenek látványos akciók, kevés a halálos áldozat, és nincs gazdasági zavar sem. Ebben az elméletben a józan ítélőképességükben, és a helyzet jó megítélésében bíznak.

A hatóságok azonban akárhogyan is döntenek, valójában nincs hatásuk a soron következő eseményekre. Mindez a helyzet egy olyan világban történik éppen, ahol az emberek nincsenek hozzászokva a világméretű járványokhoz, és az ilyenfajta váratlan eseményekhez. Egy olyan világban, amelyben a hatóságok, amelyektől az emberek a megoldásokat várnák, nem tudnak megalapozott jó döntéseket hozni, és nem támaszkodnak megfelelően az egészségügyre és annak szakértőire. Most, hogy egy ilyen helyzettel állunk szemben, az egészségügyi rendszer is új kihívások elé kerül, és majd csak a jövőben kerülnek elismerésre az esetleges sikerek. Gyorsan és azonnal látszanak a költségek, de hogy mikor fognak látszódni a hasznok, arra nincs forgatókönyvünk.

És hogy mi történik ezután? Az egészségügyi rendszer sikerei csak késleltetve fognak látszani, és alig lesznek kézzel foghatóak, egyedül egy olyan furcsa mérőszám fogja majd igazolni őket, hogy hány ember nem halt meg. Amit mi magunk tehetünk, hogy elkezdünk bízni ezekben a rendszerekben, amelyek csak olyan környezetben tudnak hatékonyan működni, ahol magas a  mind a társadalmi, mind pedig az intézményekbe vetett bizalom. Nem szabad természetesnek vennünk, hogy van közegészségügy, és azt sem, hogy soha nem kerülünk szembe világméretű járvánnyal.  Meg kell tanulnunk bízni a szakértőkben, még akkor is, ha egyelőre csak a helyzet költségei látszanak, és kevésbé látjuk egyelőre a hasznokat, mert lesznek hasznok, csak legyünk türelmesek kivárni azokat.

https://medium.com/@drewsmithbco/why-the-coronavirus-outbreak-was-unstoppable-e0e85e3e9c0e

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul.

Az új koronavírusnál látott már fertőzőbb és halálosabb kórokozót az emberiség, azonban nagyobb világjárvánnyal még nem néztünk szembe. A terjedés mértéke nem csak a vírus magas fokú fertőzőképességének, hanem a globalizáció okozta gyors és sokirányú potenciális terjedési útvonalnak is köszönhető. Globalizált, fejlett világunkból azonban szerencsére nem csupán a vírus profitál.

kép: Reuters

A mesterséges intelligencia bár messze nem nevezhető emberi 'mértékben' intelligensnek, azonban olyan mennyiségű adat feldolgozására és értelmezésére képes, melyről egy ember csak álmodhat. Ezt a tulajdonságát használhatjuk most fel a vírus elleni harcban. Szerencsénkre a mesterséges intelligencia beidegződésektől, előítéletektől és politikai céloktól mentesen vizsgálja a rendelkezésére álló objektív adatokat. A BlueDot nevű mesterséges intelligencia 2019 végén hívta fel a figyelmet „szokatlan tüdőgyulladásos esetekre” Wuhanban (az eseteket egyébként a wuhani piaccal kapcsolatba kerülők körében fedezte fel, így a vadhúsos sejtést is 'neki' köszönhetjük). Kilenc nappal ezután érkezett a WHO bejelentése: felfedeztek egy újfajta koronavírust a wuhani kórházban.

Hogyan előzte meg a mesterséges intelligencia az embereket? A BlueDot-ot programozói beszélt és írott nyelv feldolgozására alkalmas szoftverrel és gépi tanulást lehetővé tevő algoritmussal látták el, melyet több ezer forrásból származó adatok alapján korai vírusok felderítésére használ. Ezek a források például: egészségügyi intézetek, repülőgép járatok, általános híradások, meteorológiai és állategészségügyi adatok. Az azóta is folyamatosan termelődő, szinte végtelen információ alapján a BlueDot segíthet nyomon követni a vírus terjedését, például a fertőzött területen élők utazási mintái alapján.

A szoftver és az azon dolgozó szakértők nemcsak a kezdetét, hanem a terjedés sebességét és irányát is meg tudták jósolni, beazonosítva a fő csomópontokat. Mindezt úgy, hogy az ismert utazási szokásokra vonatkozó adatok alapján, a jövőre vetítve megtudta becsülni a wuhani lakosság mozgását.

Ezen információk azonban mondhatni feleslegesek már, ugyanis a jóslatok ellenére sem sikerült meggátolni a vírus terjedését. Itt zárójelben érdemes hozzátenni, hogy a terjedésben komoly szerepet játszott a politika, ami meg ugye, nagyon is emberi dolog - tele hibával. Tehát miben segíthet még e technológia a járvány elleni harcban? A kínai Baidu cég újonnan fejlesztett, pekingi vasútállomáson használatban lévő szoftvere képes percenként 200 ember hőmérsékletének megmérésére biztonsági kamerákon keresztül, és kiszűrni minden embert, akinek a testhőmérséklete meghaladja a 37,3 °C-t.

Egy másik szoftver, melyet már 100 kínai kórházban munkába állítottak 5000 koronavírusos eseten tanulta meg pusztán egy mellkas CT-ből diagnosztizálni a betegséget. A beüzemelése óta 96%os sikerrátával működik és mindössze 20 másodpercre van szüksége a diagnózishoz, míg egy orvosnak 15 percre.

A mesterséges intelligencia az előrejelzésen és a diagnosztizáláson túl a gyógymód keresésében is hasznosnak bizonyulhat. Általában egy működő vakcina kifejlesztésének ára egymilliárd dolláron túl is lehet, időben pedig több évig (3-5-10, ki tudja) eltarthat. Szerencsére ez ma már nem így van. A Google tulajdonában lévő DeepMind mesterséges intelligencia kutató labor a napokban publikálta, hogy a COVID-19 szerkezetében fellelhető fehérjékről új információt fedezett fel, mely segíthet a vakcina kifejlesztésében. A cég figyelmeztet, hogy a módszer még fejlesztés alatt van, és akár hónapokig is eltarthat a procedúra.

Addig is a legfontosabb a social distancing, (közösségtől való elszigetelődés) melyben szintén segítségünkre lehet a technológia. Több vállalat és szervezet törekedik olyan automata rendszerek kifejlesztésére, melyek segítenek az egészségügyi dolgozók biztonságát megőrizni. Kínában robotok visznek ételt és gyógyszert a betegeknek, majd fertőtlenítik a szobát, más robotok rizst főznek emberi felügyelet nélkül, ezzel csökkentvén a veszélyeztetett emberek létszámát az épületben. A kórházon kívül közösségi tereken fújnak fertőtlenítő sprayt, és osztanak kézfertőtlenítőt. Seattleben az orvosok robotokat használnak a betegekkel való kommunikációra és a gyógyításukra, ezzel minimalizálva a szükséges érintkezések számát.

Mint láthatjuk a mesterséges intelligencia (és az ezzel nem feltétlen rendelkező robotok) figyelmeztetnek a járvány terjedésére, diagnosztizálják a betegeket, segítenek csökkenteni a fertőzésveszélyt és kifejleszteni a gyógymódot. A gépi tanulást alkalmazó szoftverek már évek óta a jövő nagy üzleti lehetőségének tűnnek és gazdasági szerepüknek növekedését pedig a koronavírus járvány csak növelheti; ellentétben a globális gazdaság jelentős részével, mely súlyos visszaesést él meg. 

A Netflix és a marihuána részvények mellett a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek egy része is folyamatos és kitartó növekedésben van ebben a pillanatban is. Az Nvidia például, amelyet sokan videókártya gyártóként ismerhetnek, MI chippek gyártásával is foglalkozik. Ezek pedig elengedhetetlenül szükségesek a vírus kutatói számára, így ezekben a spekulatív befektetéseknek kedvező időkben, mint a mostani is, egy megbízható alternatíva lehet az Nvidia és iparági versenytársai is.

Források: https://thenextweb.com/neural/2020/03/21/why-ai-might-be-the-most-effective-weapon-we-have-to-fight-covid-19/

https://bdtechtalks.com/2020/03/09/artificial-intelligence-covid-19-coronavirus/

https://www.investors.com/news/technology/nvidia-stock-shows-resilience-coronavirus-market-correction/

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, nemzetközi gazdaságtan hallgató.

A magyar a világ egyik legkomplexebb gazdaságának számít, annak minden előnyével és hátrányával együtt is. Exportorientáltságunk különösen felértékelődik az utóbbi évek konjunktúráját követő hirtelen és erőteljes válságban, amit a koronavírus-járvány idéz elő. Mire számíthatunk, mitől függ a magyar gazdaság megmenekülése vagy összeomlása?

Magyarország 2007 óta globálisan a TOP 10-be tartozik gazdasági komplexitást tekintve. Ezt a mutatót alapvetően két ismérv határozza meg: a nagy hozzáadott értékű, illetve diverz termékek aránya az ország exportjából. Ennek megfelelően a mutató szerint a komplex gazdaságú, vagy másképpen soklábon álló országok közé, akiknek exportját nem kizárólag a nyersanyagok (például olaj) teszik ki, hanem valamilyen többlet gyártási folyamat is történt és így kész termékek kerülnek exportálásra. Ide jellemzően az elektronikai, kémiai, gépipari és egyéb komplex szektorok termékei tartoznak.

kép: Visual Capitalist

Hazánk helyzete azért kifejezetten érdekes, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás és a világgazdaságba való integrálódás óta számát és arányát tekintve is megnőttek ezeknek a jelentős hozzáadott értéket igénylő ágazatoknak a szerepe a magyar gazdaságban. Itt természetesen az elsősorban német autógyárakat és egyéb japán, koreai vagy amerikai elektronikai eszközöket előállító multikra kell gondolni. Alapvetően ezen a cégek magyar leányvállalatainak, illetve az őket beszállítóként kiszolgáló magyar, vagy vegyes vállalkozásoknak köszönhető „békeidőben” a gazdasági növekedés.

Ám azt, hogy mi lesz velük és így a teljes magyar gazdasággal egy már alapvetően is belassult és a járvány miatt pedig igazi válságba jutó európai és globális gazdaságban, annak súlyosságát egyelőre még megbecsülni sem tudjuk. A komplexitás, illetve a nyitott gazdaság, exportorientáltság alapvetően jó dolog – még ha a gazdasági teljesítőképességről ez sokat nem is mond el, – válság idején viszont éppen ezek az ágazatok tudnak óriási visszaesést produkálni pillanatok alatt.

Mindezek miatt jelenleg két kérdés is döntő fontosságú a következő évek gazdasági nehézségeinek súlyosságára vonatkozóan:

1. A nemzetközi viszonylatban kifejezetten csekélynek tűnő magyar kormányzati mentőcsomag mire lesz képes önmagában, illetve az Uniótól érkező 2000 milliárd forintos válságcsomaggal együtt?
2. Sikerül-e megmenteni a német gazdaságot, úgyhogy abból a keleti partnereknek, országoknak, leányvállalatoknak is jusson?

A tét hatalmas mindkét kérdésben, azt nem tudni egyelőre viszont, hogy melyikben milyen átfogó és hosszútávú megoldási javaslatok jelennek meg. Ennek oka a járvány okozta bizalmatlanság, amely köztudottan nem a legjobb barátja a gazdasági teljesítménynek.

Forrás: https://www.visualcapitalist.com/countries-ranked-by-their-economic-complexity/?fbclid=IwAR1RLOWGiB_8zhZcPGHaAlw-LoMozcc5qpPIQr699ByQT8_5S8PJqLr6rvo

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet elemzője.

A Kínai Népköztársaság megítélése rengeteget változott az utóbbi három hónapban. Bár a kezdetekben a bűnbak szerepét töltötték be, azóta sikerült egy 180 fokos csavart belevinniük a saját nemzetközi megítélésükbe és úgy látszik, hogy jelenleg ők diktálják a világnak a válság kezelésének mikéntjét. Hogyan volt képes az 1,4 milliárd lakossal bíró ízig-vérig XXI. századi diktatúra megfékezni a koronavírust, és mennyire hatékonyan tette mindezt? Melyek azok az intézkedések, amiket célszerű eltanulnunk és melyek azok, amikből csak tanulnunk érdemes?

kép forrása: Holly Secon

A COVID-19 globális vírussá nőtte ki magát az utóbbi hónapokban. Ennek köszönhetően a Kínához hasonló helyzetben lévő országok kénytelenek felmérni, hogy az ott alkalmazott intézkedésekkel képesek-e hatékonyan csökkenteni a fertőzésveszélyt. Egyelőre több ország is a Kínában megfigyelt módszerek szerint jár el.

A kínai hatóságok soha nem látott szigorításokat vezettek be: karantén alá vonták Wuhant és még 15 várost, illetve több mint 60 millió embert korlátoztak az utazásukban. A kormány további utasításaira a kínai lakosság több mint fele maradt otthon, amely körülbelül 760 millió embert feltételez. Ezek az intézkedések több szakértő szerint is meghozták az eredményüket, a járvány eszkalálódása után két hónappal jelentős visszaesésről beszélhetünk, mind a fertőzöttek számát, mind pedig a növekedésük mértékét tekintve. A prevenció nélküli fertőzésveszély 2,5 körül mozgott, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött legalább két másik embernek adta tovább. A szigorítások után ez az arány 1,05-re esett vissza.

Amennyiben ezek az intézkedések ennyire hatékonyan működtek, akkor mégis mi volt a probléma korábban? Hiszen a járvány ezektől függetlenül világméretűvé vált. A hiba minden bizonnyal az lehetett, hogy túl későn reagált a kínai kormány és a külvilág irányába való kommunikációja a vírus terjedésének kezdeti szakaszában tele volt csúsztatásokkal, félinformációkkal. Már decemberben lehetett tudni egy ismeretlen betegségről, ám erről nem számoltak be, vagyis inkább nem számolhattak be a helyi lapok, a veszélyre figyelmeztető orvosokat pedig elhallgattatta kommunista rezsim. Egyes becslések szerint, hogyha csak egy héttel korábban vezetik be a karantént akkor 67%-kal kevesebb megfertőződés történik, ha pedig három héttel korábban, akkor a megbetegedések száma csupán az 5%-a lenne a tényleges adatnak.

Ugyanakkor a Hupej tartományt érintő kiutazási korlátozások hatékonysága nem teljesen egyértelmű. Az elemzések alapján ezzel csupán pár napot nyertek a betegség tömegessé válása előtt a kínai fertőzések esetében, viszont nemzetközi szinten akár két-három hetet is. Mivel a többi régiót nem érintették hasonló szigorítások, a később megfertőződő tartományokból könnyen eljutott a vírus Kína határain túlra is. Megjegyzendő, hogy kutatások szerint az utazások 90%-ának korlátozása is csak minimális eredményt tud elérni más egyéb intézkedések nélkül, tehát ez önmagában semmiképpen sem elég.

A hiányosságok ellenére az utazás és az emberek interakciójának radikális korlátozása még így is relatíve hatalmas előrelépést jelentett a vírus megfékezésében. Ezek nélkül a fertőzöttek száma valószínűleg 8 millió lett volna február végén, ami az ötszöröse a tényleges adatnak. A kínai kormány nem titkoltan hozzáfér állampolgárai okostelefonjaihoz és egy sor más személyes adathoz. A kinyert információkból kiderült, hogy drasztikusan lecsökkentek a személyes találkozások száma is. Nagyon valószínű, hogy a kínai emberek nem csak a betegség terjedésétől tartottak, hanem az állam figyelő tekintetétől is. Ebből következhetett az, hogy viszonylag könnyen rábírták a lakosságot az otthonmaradásra. Ehhez mondjuk egy diktatúrának jóval hatékonyabb eszközkészlet áll rendelkezésére, mint egy európai demokráciának.

A legeredményesebb járványügyi intézkedésnek a betegek minél előbbi diagnosztizálása és az izolálása bizonyult. Szingapúr volt az egyik leggyorsabb az esetek felismerésében, ahol a nagy népsűrűség ellenére rendkívül alacsony a fertőzöttek száma. Amint megjelentek az első esetek, az orvosok elkezdték az elkülönítést és a lehetséges érintkezési pontok, kapcsolatok felkutatását.

Kérdéses, hogy a vírust sikerült-e végleg megfékezni Kínában, annak ellenére, hogy bejelentették, hogy náluk véget ért a koronavírus-járvány. Nyilvánvaló okokból a karantént és a többi korlátozást előbb-utóbb kénytelenek feloldani. Félő lehet viszont, hogy ezek ellenében a vírus ismét elszabadulhat a nagyhatalom határain belül, különösen a beutazási szabályok enyhítése által. Amíg a világban tombol a járvány a kínai szuperhatalom figyelme sem lankadhat saját lakosainak biztonsága és hatalmi törekvéseinek érdekében. És ne legyenek illúzióink, nem is fog. 

Forrás: https://www.nature.com/articles/d41586-020-00741-x?fbclid=IwAR1tUzdrFFAlDTajOoDtHxGuo9KEOWsmvmEj0h2fTJRYzcHy0a73LWDrhMA 

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus hallgató.

Bárhol ütötte fel a fejét eddig a koronavírus, mind a szakértők, mind pedig a politikusok abból a premisszából indulnak ki, hogy a közösségi érintkezések visszaszorítása a leghatékonyabb fegyver a járvány elleni védekezésben. Pár hét alatt odáig jutottunk, hogy lassan álmunkból felkeltve is feltudjuk skiccelni Carl T. Bergstrom görbéit.

                    
Kép: Esther Kim/ Carl T. Bergstrom

Amíg nem létezik a koronavírus elleni oltóanyag, addig a nyitvatartási korlátozások, iskolabezárások, kijárási tilalmak, valamint a maradj otthon hashtagek tűnnek a leghatékonyabb eszközöknek a járvány ellen. Ugyanakkor nem beszélhetünk teljes szakmai konszenzusról a korlátozások helyességéről és szükségességéről. Ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a vírus természetét még nem teljesen ismerjük.( Meg mondjuk nincs olyan tudományterület, ahol a szakmai konszenzus, mint műfaj gyakori jelenség lenne, de ez most nem ide tartozik.)

Ennek ellenére óriásit kockáztatna a magyar kormány - és itt most tényleges politikai kreditekről beszélünk - ha nem követné le teljesen a nemzetközi mainstreamet a járványügyi intézkedések tekintetében. A legrosszabb forgatókönyv bekövetkezése esetén is feltett kézzel mondhatják majd, hogy hát mi mindent úgy csináltunk, mint Ausztria. Majdnem. Annak ellenére, hogy mostanra már minden kormány beállt ugyanabba a cselekvési sémába a korlátozások tekintetében, és napról napra szigorúbb intézkedéseket léptetnek életbe, két héttel ezelőtt még volt pár különutas nemzet. Az Egyesült Királyság és Hollandia - habár a kormányzati kommunikációjuk igyekszik elvenni a döntés élét - más irányba indult el.

A nyájimmunitás azt jelenti, hogy minél nagyobb része fertőzött a népességnek, annál kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy egy fertőzött egyén egy egészségessel kerüljön kapcsolatba, és így sokkal nehezebben marad fenn a fertőzéslánc. Tehát ha megtudnánk védeni az idősebb generációkat, emellett ha a fiatalabb jobb immunrendszerüeken átmenne a vírus, (és ezáltal immunitást szereznének ellene) akkor sokkal gyorsabban lennénk túl a válságon. A holland kormányfő, Mark Rutte március közepén még így érvelt a szigorú korlátozások ellen: “Nem napok vagy hetek kérdése lenne. Ebben a forgatókönyvben valójában egy évre, vagy akár hosszabb időre is le kellene állítanunk országunkat, annak minden következményével együtt”. Az iskolák bezárását,  üzletek, vendéglátó helyiségek nyitvatartásának korlátozását elrendelte a kormány, de ahogy a kormányfő fogalmazott tv beszédében, nem zárkózik be az ország, nem lesz kijárási tilalom. A gazdaság állapotának megőrzése, az idősek védelme, valamint az egészségügy felkészítése a cél. 

Az azóta eltelt időszak korrekcióra kényszerítette a két államot, a fertőzöttek számának meredek emelkedése, a nyájimmunitás elméletének szűnni nem akaró társadalmi kritizálása, valamint a média nyomása megregulázta a két renitens kormányt. Egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak, és a kormányzati kommunikáció próbálja elfedni a nyájimmunitással való próbálkozást. 

Habár egyre több jel mutat arra, hogy a nyájimmunitással való próbálkozás nem tudja - nem tudta volna - segíteni a vírus elleni harcot, mégis jobb nem úgy tekinteni rá mint egy szimpla elhibázott ötletre. Kétségtelen, hogy a két ország vezetői hátrányba kerültek a koronavírussal szemben. Végső soron pedig  majd a választók hoznak majd ítéletet az urnáknál a politikusok döntései helyességéről.Ebben az esetben a politika tényleg emberéletekről dönt, nem mondjuk adózási formákról. Mindezek ellenére, a vírus utáni újjáépitésnél újra elő kell majd venni az innovatív, merész - az angol közhellyel élve - out of the box gondolkodást, hiszen a nyugati társadalmak nem kis részben a vakmerő vállalkozó kedvüknek köszönhetik fejlettségüket. Ez most lehet, hogy egy baklövés volt, hamar ki is hátráltak mögüle, ennek ellenére jó látni, hogy vannak még vezetők akik - ha csak rövid ideig is - tudnak még nem csak a biztosra játszani.

Forrás: https://www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/coronavirus-herd-immunity-meaning-definition-what-vaccine-immune-covid-19-a9397871.html https://www.government.nl/documents/speeches/2020/03/16/television-address-by-prime-minister-mark-rutte-of-the-netherlands

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, közgazdaságtan hallgató.

Oroszország lakossága 232-szer több, mint Luxemburgé, mégis harmadannyi azonosított koronavírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak a kontinensnyi méretű országban, mint a nyugat-európai törpeállamban. Vajon ilyen hatékony a Putyin vezette ország védekezése, vagy csupán egy kiváló kozmetikázás eredménye ez az adat, esetleg mindkettő?  
Kép: Andrey Rudakov/Bloomberg

Az elmúlt időszakban  minden nap számtalan hírt olvashattunk arról, hogy az egyes országokban mennyit tesztelnek, hogyan változik  a fertőzöttek száma és ezzel összefüggően hogyan alakul a halálos áldozatok aránya, azonban Oroszországról viszonylag keveset hallani. Jelenleg annyit tudunk, hogy a 17 000 000 km²  területű hatalmas országban kevesebb koronavírus fertőzöttet sikerült azonosítani, – szám szerint 253-at - mint a törpeállam méretű Luxemburgban,  – ahol eddig 670 azonosított fertőzöttje és 8 halálos áldozata van a járványnak - hozzátéve ehhez azt is, hogy míg az előbb említett országban 146 millióan élnek, addig az utóbbiban csupán 628 ezren.

Ezen adatok hitelességét illetően azonban az orosz közvélemény erősen megosztott.  Március elején az Orosz Szövetségi Biztonság Szolgálat nagy erőkkel igyekezett egy posztot eltávolítani, amely azt állította, hogy a kormány bár igyekszik elkendőzni ezt a tényt, valójában 20 000 azonosított fertőzöttet tart számon az országban. Miután a posztot eltávolították, felmerült kérdésként az is, hogy vajon az orosz tesztek mennyire hitelesek, és vajon nagy pontossággal mutatják-e ki a pozitív/negatív eredményeket. David Berow, az első azonosított moszkvai beteg ezzel kapcsolatban azt posztolta ki Instagram oldalára, hogy a második tesztje negatív lett, holott az első és harmadik pozitív eredményt mutatott. További tény, hogy a tesztelés egyetlen laboratóriumban folyik, és az itt alkalmazott rendszer kisebb érzékenységű, mint más vírus tesztek, ezért hamis negatív eredményt adhat.

Az adatok hitelességét firtatja Anastasia Vasilyeva, egy, az orosz ellenzék táborába tartozó doktornő is, aki szerint a hatóságok úgy kendőzik el a valós betegek számát, hogy másfajta betegségként diagnosztizálják az eseteket.  Az orvos szavait a moszkvai egészségügyi szervek cáfolták, továbbá a WHO helyi képviselője sem adott hitelt ezeknek a kijelentéseknek, szerinte ugyanis ha más betegségekkel kendőznék el a hatóságok a koronavírus betegeket, azoknak más statisztikákban látszódnia kellene.

Vladimir Putyin orosz elnök mindenesetre múlt héten bejelentette, hogy a tömeges fertőzést sikerült megállítaniuk, és a helyzet jól kontrollált, köszönhetően a rengeteg elvégzett tesztnek, valamint a korai erőteljes fellépésnek. Az elnök a közvélemény szkepticizmusára úgy reagált, hogy az egészségügyi minisztérium adatai bár objektív tények, a kormánynak és a hivataloknak sem lehet meg a teljes képük a fertőzöttséget illetően, hiszen a hosszú lappangási idő, valamint az, hogy sok esetben az emberek fel sem ismerik, hogy koronavírussal fertőzöttek, mind ellenük játszó tényezők.

Bármennyire is szkepticizmusra adhat okot az, hogy Oroszország sokszor elkendőzi a valós híreket, és erőteljes cenzúra működik, azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ahogyan az orosz hivataloktól tudni lehet, Putyin stratégiája valóban működőképes. Ezt az állítást erősíti meg a WHO helyi képviselője, Dr. Melita Vujnovic is, aki szerint a helyzetet  továbbra is relatíve jól kezeli az ország, és a tömeges tesztelés valóban kulcsa lehet a vírus féken tartásának, ahogyan azt Oroszország példáján keresztül láthatjuk.

Forrás: https://edition.cnn.com/2020/03/21/europe/putin-coronavirus-russia-intl/index.html?fbclid=IwAR2c3fUn8IQAPauT1trS-TR5S7voPp-9GhBKqvvooYCubECaHDvGOQAdoVg

A bejegyzés szerzője a Paradigma Intézet gyakornoka, politológus végzettségű, jelenleg közgazdálkodás és közpolitika mesterszakon tanul. 

„A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni. A krízis-szellemiség ma sokban nagyon veszedelmesen hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalom: félni – arról beszélni, hogy a társadalmak felbomlanak, elszegényednek, irtózatos háborúk fenyegetnek, népek felfegyverkezve acsarkodnak egymásra, gonosz felbújtók egymásnak uszítják az osztályokat, közben egyházak és államok szervezete széthull, (…) De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglévő valami ez? Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe.” (Hamvas Béla, 1936) 

Mind ismerjük az előző évszázad válságait, fordulatait és háborúit, de végső soron az ezredfordulót megelőző, valójában röhejes közösségi halálfélelem sem volt túl régen. Azonban az előző évtized minden kétséget kizáróan túlteljesített a konstans válsághelyzetek teremtésében és azok fenntartásában. Lényegében kultúránkat nem rombolják már a válságok, hanem annak stabil építőkövei lettek.

A válság hivatalossá válásának általában nincs egy konkrét kritikus értéke, amitől számítva már tudományosan megalapozott tényként hirdethetjük, hogy „most helyzet van”. Azt azonban tudjuk, hogy az a válság, ami csak egy ember fejében él, az nem is válság vagy közösségi szorongás, ezért fontos felsorolni, hogy Magyarországon (és végül a világban is) milyen kríziseket észleltek, teremtettek és nagyítottak fel a pártok, közéleti szereplők az előző évtized során.

Az egyetlen mindenki által valóban megélt válságot, a gazdasági világválságot éppen csak, hogy elkezdtük kiheverni, máris jelentkezett a jogállamiság válsága, karöltve a korrupciós válsággal, majd a migrációs válság, most pedig a klímaválság a slágertéma. A felsorolt jelenségek nem mindegyike élvezte a kollektív, közösen megélt válság jeleit, sőt, egy részüket mintha politikai állásfoglalás mentén észlelte és dolgozta volna fel az emberek jelentős része.

A válság évtizedében lubickolt a politika és politikát támogató kommunikációs szakértők csoportja. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint – akár látszólag – elmélyíteni egy krízist, majd végső mentsvárként saját magunkat ajánlani?

Így kaptunk olyan érdekes és végeredményben szórakoztató válaszokat, mint a gazdasági világválság hazai következményeit menedzselni próbáló „rideg, technokrata” kormányzatra tolt felelősség, miközben a valóban rideg és technokrata bankok, hitelezők kritikája elmaradt. Nem kevésbé szórakoztató a jogállamot és parlamentáris demokráciát ezerszer eltemető, de az országgyűlésben helyet foglaló örök rendszerváltó ellenzék, és persze itt volt a gonosz, spekuláns, kapitalista zsidó öregember, aki saját gazdasági érdekei és a baloldali-liberális meggyőződése miatt több millió muszlimot hajóztatott át Európába, ahelyett, hogy a „vállalatai” egyszerűen munkavállalási engedélyt adtak volna az olcsó munkaerőnek.

Hogy végül a bevándorlás elősegítése miatt az európai baloldal pénzeli a Soros-szervezeteket vagy fordítva, az még nem lett kristálytisztán megfogalmazva. Az egészen nyakatekert, de érzelmekre ható kommunikációs panelekkel úgy látszik éveket ki lehet húzni, az emberiség eddigi történelmének jelentősnek mondható kríziseinek (háborúk, járványok, éhínségek) hiányában is lehet válságos, apokaliptikus hangulatot teremteni és szavazatokat gyűjteni.

A politika tehát elfoglalta az életterünk, és a krízis elemeivel tölti ki azokat a hézagokat, amiket már nem tud sem ideológiával, sem pedig konkrét teljesítménnyel és cselekvéssel kitölteni.

Ezzel azonban van egy probléma: így nem látjuk a fától az erdőt.

Vagy ez esetben: nem látjuk a teremtett krízisünktől az esőerdőt, míg mások a teremtett krízisük miatt nem látnak mást csak azt a bizonyos fát.

Az előző hetek legtöbbet citált témája a brazíliai őserdő lángolása volt (méltatlanul keveset említve a többi természeti katasztrófát). Mi sem volt egyszerűbb, mint politikai haszonszerzéssel és hatalomszerzési kísérlettel vádolni a populista politikusok kritikusait. Vegyük azonban észre, hogy amíg Oroszországban a katasztrófa okai is mások voltak és az ottani hatalom reagált az eseményekre, addig Brazíliában az ok a természeti értékek semmibe vétele, a következmény pedig elsősorban a cselekvés hiánya volt, a már említett politikai haszonszerzésre és külföldi politikai befolyásolási kísérletekre hivatkozva. A post-truth világ esszenciája volt mindez.

A hatalom birtokosai hatalmukat féltve projektálták saját tulajdonságaikat ellenfeleikre, azt a látszatot teremtve, hogy cselekvésképtelenségükért nem saját maguk, hanem a mulasztást szóvá tevő ellenzék és a sajtó a felelős. Az ellenzék miatt kényszerpályán mozgó kormányokról folyó parttalan „vitáknak” itthon is nagy hagyománya van. Ugyanígy lehet kimerítő vitákat folytatni arról is, hogy ami „kívül zöld, az belül vörös”, meg hogy valójában a marxisták, sőt, egyenesen a felbőszített genderista-feminista-liberálisok térnének vissza, hogy kasztrálják a „normális”, jobboldali, keresztény embert. Csak egyszerűen nincs értelme.

Azért nincs, mert ez a kérdés valójában nem ideológiailag megalapozott, és a hírhamisítás sem vezethet sokáig eredményre, hiszen gyakorlati kérdésről beszélünk. Ráadásul az előző évtized – válságokat meglovagoló és kihasználó – jobboldala eddig azért volt sikeres, mert mind egy világnézeti, mind egy cselekvéssé alakítható gyakorlati kapaszkodót is tudott adni az embereknek.

A migrációs válságot sajátjává tette „a történelem nem ért véget” szemlélettel és „meg is nyerte” azzal a lappal, hogy nincs idő moralizálni, cselekedni kell. A határon átlépőket, majd kiszorításukat a saját szemével látta minden szemlélő. A cselekvést meghálálták a szavazók, és a hazai ellenzéknek is ki kellett vonulnia a korábbi – egyébként csak örökös ellentmondó és átgondolatlan rendszerkritikus - állásaiból.

A jobboldalinak hívott politika jelenleg viszont nem tud érdemben reagálni a klímaválság okaira, de a tüneteire sem, sőt egyelőre egy bizonyos része tagadja vagy lekicsinyli ennek jelentőségét, időt és energiát nem kímélve relativizálva a kérdést.

A nagyrészt általuk megteremtett „gondolkodni, bölcsészkedni” időt nem hagyó politika és a végletekig felpörgetett, érzelmekre,

főleg a félelmekre ható marketing alapú a kommunikáció most a jobboldal ellen dolgozik.

Erre válaszként kevés mozgósítani a csapat egyik szárnyát és (nem túl őszinte lelkesedéssel) megpróbálni elhitetni, hogy lesz zöld konzervatív politika. Zöld konzervatív politika ugyanis volt és van: ennek a szuverenista, a nagyvállalatokat mindinkább az államokra nőni hagyó (vö: háttérhatalmak) felfogásnak (is) az eredménye a klímaválság.

A (populista) jobboldal tehát most azzal kell szembenézzen, hogy nem lesz elegendő a szimbolikus vagy egyszeri gyors válasz, hiszen ezt a válságot nem ők tették meg válsággá és az a válasz nem is egyszeri, dátumhoz vagy államhatárokhoz kötött. Ráadásul a klímaváltozás hatással van a korábban kiütéssel megnyert migrációs témakörhöz.

A nem populista, és inkább konzervatív jobboldaliaknak észre kellene venniük azt is, hogy az amúgy minden más esetben elátkozott materialista „haladók” felfogását gyakorolja a populista jobboldal, legalábbis abban az értelemben, hogy nincs más út, mint előre: maximálisan ki kell aknázni a rendelkezésre álló természeti és humánerőforrást. Ez a nem konzervatív politika mindezt tökéletesen ki is használja. A hatalom biztosítása érdekében a populizmus hangja által megszólított rétegek jóllakatása történik ígéretekkel, termőföld osztással és újraiparosítással. Ezek a tettek ezúttal mind a rideg, természetet nem kímélő „haladást” szolgálják és végső soron meg fogják változtatni a világunkat.

Hogy ez a változás válság-e, az nem tisztázott, mint ahogy maga a válság bizonyosságáról is folynak a viták. Ha ez nem válság, akkor sosem volt válság, ha pedig a korábbiak azok voltak, akkor itt is arról kell beszélnünk – ragadhatnánk meg a kezdő idézet lényegét.

Jól látjuk, hogy amint érdekelt lesz a szavazatok miatt az egyik oldal, az mindenképp válsággá kereszteli a jelenséget, míg a másik oldal tagadni fogja ezt, ezzel összességében megteremtve a krízist és annak közbeszédet uraló narratíváját.

A valóságos események tagadása pedig végső soron szintén válságos állapotot teremtenek.

Amíg zajlik a definíciós-vita, addig is elveszejti a világot a baloldali, a liberális és a jobboldali megoldás is – gondolja a baloldali, a liberális és a jobboldali. Holott ezúttal a válság nem a megszokott életvitelünket vagy pénzügyi rendszereinket érinti - mely változások szintén adaptációt igényeltek – hanem azt a rendszert, amibe lényegében minden emberi tevékenység ékelődik. Mivel a korábbi válságkezelő vagy megelőző tettek, mint a részvényesek és befektetők kártérítése, kisebbségi csoportok elleni uszítás vagy éppen a kisebbségi csoportok integrációs programja és a nagyvállalatok belső érzékenyítő tréningjei nem segítenek a környezet állapotának konzerválásában vagy éppen javításában, épp ezért az adaptáció is lényegesen nehezebb lesz.

Ha válság van, akkor azért változik meg hamarosan minden körülöttünk, ha pedig ez nem válság, akkor adaptáció garantálja ugyan az életben maradást, azonban a megváltozó világunk hatására úgy néz ki, semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen.

A konzervatív világnézetű emberek bizonyára nem szeretnék ezt.

A kérdés, hogy a várat jelenleg itthon és a világon sokfelé uraló jobboldal képes-e a megújulásra vagy a várat ostromolni készülő baloldaliak, zöldek, liberálisok találnak megoldást és veszik be esetleg ismételten a várat. A jobboldalnak (és a liberálisoknak) ehhez paradigmaváltáson kell átesnie, míg a baloldal nagyjából üres kapura játszik.

Vagy, hogy meg akarja-e oldani valaki igazából ezt a kérdést, vagy csak fenntartani a válságos állapotot. Ahogy a válság definíciós-válságát nem oldja meg a zöld aktivistáktól vagy a természeti apokalipszistől való rettegés, ami végső soron az emberiségnek lenne igazán kényelmetlen, úgy a klímakérdést sem oldja meg az a pótcselekvés, ha nem kérünk szívószálat, de még annyira sem oldja meg, ha a múltbarévedés eredményeként termőfölddel tesszük hűségessé a népünk.

A megoldás nyitja ezúttal is a cselekvő, nem a félelmekre játszó és a jelenben élő felelős politika. Hogy ezt melyik oldal fogja képviselni, az hamarosan eldől. Aki ezt vállalja, az meglátja a fától az erdőt.

Németh Szilárd február 23-án osztott meg egy képet a saját maga által készített hamburgerről. „Mennyei volt, csak semmi Mekdánelc!” – hangsúlyozta a gyorsétterem és az ő hamburgere közti különbséget.

kép: Kalovics Eni 

A poszt persze nagy sikert aratott, sokan gúnyolódni kezdtek a kép alatt, talán jobb is lett volna, ha nem osztja meg ezt az államtitkár. De mi van akkor, ha sokkal többet jelent ez a mondat, mint először gondolnánk? Hányszor gondoltuk, hogy biztos csak paranoid képzelgéseink áldozatai vagyunk, majd derült ki, hogy tévedtünk, és egy-egy fontos ember elejtett mondata később jelentést nyert. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, vázolunk egy lehetséges forgatókönyvet, hogy időben felkészüljünk az újabb frontvonalon megvívott harcra.

1. Ugyan nem tisztázott, mi dőlt el előbb: kommunikációs hadjárat indul, vagy az államtitkár elszólása indítja be a gépezetet, az biztos, hogy nagyon hamar rezonálni kezdenek a kormánykoalíció tagjai. A Mekdánelc-hasonlattal vezeti fel egy interpellációját Dömötör Csaba, aki szerint a hazai ellenzék pusztán a gyorséttermi változata a profin dolgozó brüsszeli háttérhatalmaknak. Kövér László pedig ismételten kifejezi megvetését, mondván: régen az ellenzék valódi ellenzék volt, mint egy kézműves hamburger, és nem oly ócska és műanyag, mint ez a Mekdánelc-ellenzék.
   
   
2. A független kormányközeli portálok ráakadnak a témára, ugyanis már nem tudnak több antiszemitizmusról szóló írást készíteni a Jobbikról. Eleinte csak a fiatalok próbálkoznak nagy lelkesedéssel hasonlatokat és összefüggéseket találni. Az egyik írásban sikeresen levezetik a Mekdánelc-ellenzéket majmoló Mekdánelc-fiatalok korai gyermekkori traumáit, kötődési és pszichés problémáit illetve ezoterikus sugallatú távdiagnosztikával felállítják beteges kórrajzukat.
   Mi több, fény derül arra az egyértelmű korrelációra, hogy a mekis kaját olyanok eszik, akik délelőtt még nem szültek/hummuszbárban bruncholtak, szeretik a cicákat, nem hisznek Istenben, új iPhone-készüléket használnak, illetve az édesapjuk fizeti az egyetemi tanulmányaikat és budapesti albérletüket. Ez azért lényeges, mert ezek a legfőbb ismérvei a puhányoknak illetve a normális élettel szembemenő „embereknek”. Ez maga az evolúciós zsákutca, az élet tagadása.

   A Mekdánelcben falatozó fiatalok pedig minden kétséget kizáróan liberális hazaárulók, akik nélkülöznek minden komolyabb értékrendet.

3. Az érvelés ugyan nem vált ki komolyabb visszhangot, ám a senior csapattagok megirigylik a remek észrevételeket. Két nappal később megjelenik a várva várt Bayer-publicisztika „Féljetek, sunyi torz hulladékevők” címmel. A szerző pusztító erővel és kikezdhetetlen logikával fogalmazza meg állításait. Az első Mekdánelc 1988-ban nyílt, majd 1990-ben a második is a Nyugati (!!!) pályaudvar épületében. Ugyanekkor siklik félre a „rendszerváltás”, ahol ugye nem történt egyéb csak a nyugatot majmoló, az országot szívből gyűlölő belpestiek összefogtak a kommunistákkal, tönkretéve az országot. Véletlen lenne? Aligha. „És én tudom jól, mert már akkor is nagyon figyeltem, hogy egyek vagytok! Ti mind, az amerikai kultúrát majmoló üres percemberek és a magukat illegető-billegető kis hópihék a Happy Meal menüjükkel, ti mind egyek vagytok! Fodor Gábor nagyobb férfi volt nálatok! Hánynék tőletek, de arra se vagytok méltóak!” – fogalmazott a híres újságíró.
   
   
4. Az ellenzéki/kormánykritikus média felkapja az írást, több ezren mocskolják Bayer Zsoltot a 444.hu komment szekciójában. Szél Bernadett kérdést intéz Rétvári Bencéhez, Gulyás Gergelyhez és közvetlenül Orbán Viktorhoz is, hogy megtudja mégis mi folyik itt, mire lehet számítani? A válaszok egyértelműek: Soros. Ugyan nem kérdezik de Hollik István is reagál: Soros. Többen említik még Gyurcsányt, Jászi Oszkárt, Károlyi Mihályt és a Tanácsköztársaságot.
   Diákok eseményt szerveznek, lezárják az Oktogont és folyamatosan sajtburgermenüzve isznak és buliznak, közben a kormányt szidják. A teljes blokád előtt átengednek egy 105-ös buszt, melynek sofőrje megköszöni ezt és kitartást kíván nekik. Másnap politikai szerepvállalása miatt kirúgják a buszvezetőt.
   
   
5. A tüntetők után maradt szeméthegyek és mekis zacskók kapcsolatára hívja fel a figyelmet a 888.hu. A bevándorláspárti, nemek nélküli világot akaró, elkényeztetett radikálfeminista egyetemistákat előbb lenácizzák, majd liberálisoknak nevezik őket. „Menjenek Bécsbe libsiskedni a CEU mellé! Egyértelmű világra van szükség, ahol megmondják mit kell tennie az embernek. Nincs értelme ennek a radikális tüncizésnek. Sőt, igazából még azt se tudtok! Bezzeg régen!” Kásler Miklós nyilatkozik. Jelzi, a Mekdánelc-termékek rontják a megtermékenyítő képességet. Németh Szilárd újraposztolja az eredeti bejegyzést, kifejti, hogy az igazi férfiak igazi hamburgert esznek. Trombitás Kristóf véleménycikket ír, mert érdekli a téma. A hangulat fokozódik.
   
   
6. Az országgyűlés elé kerül egy törvényjavaslat, mely a gyorséttermek ingatlanhasználati jogával foglalkozik. A kormány frakció szeretné ha a nemzetközi hátterű étteremláncok igazolnák azt, hogy külföldön is gyártanak ételt.

   Az ellenzék azonnal Lex-Mekit kiált.

   Összefogást kezdeményeznek, hogy megvédjék az éttermeket. A Momentum mozgósítja a TizenX-et, három műszakban kezdik elfoglalni az éttermeket és folyamatosan selfieket töltenek fel mekdánelc-hashtaggel. Gyurcsány Ferenc szolidaritást vállal, az MSZP hangoztatja, hogy megvédi a nemzetközi vállalatokat érdekeit. Az LMP kerüli a nyílt színvallást, elvégre egy globális szereplő megregulázásának lehetősége sejlik fel.
   
   
7. A nemzetközi szálat észreveszi a Magyar Nemzet is. Hangsúlyozzák, hogy több országban is jelen van a vállalat, (ezt a Figyelő cikkre hivatkozva teszik) sőt, termékeiért pénzt kérnek, profitot akarnak termelni. „Hogy valaki versenyben győzze le vetélytársait, vagy további versenyre és innovációra kényszerítse a magyar családokat és vállalatokat, akik tehát így nem alanyi jogon részesednek a magyar emberek pénzéből az tűrhetetlen” – fejti ki a jobboldali lap ex-Kisz-titkár szerzője.
   
   
8. „Nem lepődtünk meg, hogy a magyar érdekekkel szembenálló nemzetközi tőke és érdekcsoportok mellé állt a teljes magyar ellenzék. S így mint olyan, nem más mint Soros György fizetett és senki által fel nem hatalmazott ügynökei, akik újabb veszélyes mégis komolyan nem vehető támadást intéznek a kormány ellen, amiért az a családokat és nem a migránsokat támogatja” – adta ki közleményét a Fidesz a következő reggel. Majd – el nem ítélhető módon – szószerint idézi a közlemény szövegét minden kormánytag és minden megyei lap.
   
   
9. A helyzet pattanásig feszül. Még mindig nem tudjuk, hogy tényleg cél volt-e a gyorsétteremlánc bezárása vagy csak eszkalálódott a helyzet. A vállalat vezetői jelzik, hogy bíznak benne, megtudnak egyezni a kormánnyal. Az ellenzék diktátorozik, a kormány pedig nem tud kihátrálni a „sorkatonaságot elkerülő, puhány, svéd no-go zónákba vágyakozó, migráns simogató, családokat semmibe vevő külföldről fizetett belföldi ellenzék” kommunikációs panelből.

   Az ellenzék eggyé válik a Mekdánelc-hasonlattal.

   Politikai szakértők úgy vélik, hogy ha az ellenzék nem foglalkozna az üggyel, akkor nem esne bántódása az éttermeknek. Kormányközeli megmondóemberek ugyanakkor jelzik, hogy aki politikát csinál, az politikai választ is fog kapni. A kormány elkötelezett, hogy rendet tegyen, átláthatóvá tegye a finanszírozást, ne engedje, hogy csak úgy pénzek mozogjanak a tudta nélkül. A kormány csak segíteni akar, de az ellenzék nem hagy más választást mint, hogy kőkeményen ellenálljanak és helytálljanak, hiszen erre kapták a felhatalmazást. A nemzetközi tőke beavatkozását el kell utasítani, az országot meg kell védeni.
   
   
10. Végérvényesen összemosódott az ellenzék és a Mekdánelc-fogalom, így természetesen közös halmazba került a menekültekkel, Brüsszellel, háttérhatalmakkal és a melegekkel is. „Nem akarom, hogy az unokáim ilyen nem magyar dolgokat egyenek, amiket Brüsszelben is esznek! Nem akarok menekülteket! Miből van pénzük amúgy is arra a drága ételre? Nem akarok menekülteket!” – idézi egyik olvasóját a Lokál, majd fényképeket közöl Vona Gáborról, aki az M3-ason Gyöngyös felé tartva megállt autójával egy parkolóban, ahol amúgy az étterem is megtalálható. „Lebukott a luxusétterem-ellenzék!” – összegez a névtelen szerző. Másnap a parlament kétharmados többsége megszavazza a módosítást. Az éttermek bezárnak. A kormány megvédte a hazát. Az ellenzék jelzi, ők minden tőlük telhetőt megtettek. „Vegyék már észre, hogy bármihez érnek az tönkremegy!” – őrjöng a közösségi média oldalán Puzsér Róbert, ám zaklatott kiáltásai céltalanul visszhangoznak a közösségi médiában.
    
    
11. A franchise ingatlanjait átveszi Mészáros Lőrinc.

Az elmúlt szűk két hét történései után célszerű megvizsgálni a demonstrációkat egy kicsit más szemszögből is. Milyen pszichológiai tényezők szükségesek, hogy az emberek utcára menjenek? Mi érinti meg a fiatalokat annyira, hogy állást foglaljanak, holott máskor az látszik, a politika nem áll a figyelmük fókuszában? Lantos Nóra Annával, az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszék doktoranduszával beszélgettünk, akinek fő kutatási területe a kollektív cselekvés és az aktivizmus pszichológiai motivációinak feltárása.

Kép: Mónus Márton, MTVA

Mi viszi rá az embereket, hogy alkalomadtán az utcára menjenek? Milyen pszichológiai tényezők motiválják az embereket ilyenkor?

Szociálpszichológiai nézőpontból három fontos tényezője van ennek.  Az első, hogy egy ügyhöz, mozgalomhoz való kapcsolódás közös identitást, azonosságtudatot alakít ki, amely a megmozdulás alapja lesz. Ezt formálódhat egy közös vélemény alapján is, mondjuk egy törvénnyel kapcsolatban. Aztán a közös sérelem felismerése érzelmi válaszokat is generál. Az ilyen érzelmek, mint a düh, harag vagy a felháborodás aztán az üzemanyaga lehet egy közös cselekvésnek. Végezetül nagyon fontos a hatékonyság érzése. Akkor tudnak közösen cselekedni az emberek, ha úgy érzik, hogy „ennek most van értelme”.

A rendszer megítélése mennyire fontos szempont?

Nagyon fontos szempont, ugyanis növeli a cselekvőkészséget, ha a tüntetők úgy érzik, hogy egy rendszer illegitim, igazságtalan és instabil, azaz változtatható.

Az instabilitás talán azért annyira nem jellemző erre a rendszerre.

Ez igaz, de a tehetetlenségből fakadó frusztrációnak is lehet szerepe, akkor jöhet, a „nincs mit veszíteni” érzés, ami szintén aktivizáló hatású.  Ez az alaphangulat kedvez az erőteljesebb, radikálisabb véleménynyilvánításnak is. Mindent összevetve a mostani események során vélhetően

a közös rendszerellenes identitás az, ami igazán mozgatja a tüntetőket.

Sokat halljuk, hogy politikai apátiától szenved a társadalom, különösen a fiatalok. A Political Capital egyik kutatása szerint például a magyar fiatalok 67 százaléka nem szimpatizál a rendszerrel, ugyanakkor 91 százalékuk tartózkodik a politikától, tüntetésekre nem járnak. Most mégis nagyon sok a fiatal a tüntetők soraiban. Mi lehet ennek az oka?

A tüntetések formája és célja is fontos tényező lehet. A forradalmi hevület például inkább a fiatalokra jellemző. Alapvetően a fiatalok még kognitív értelemben nyitottabbak, több ingerre vágynak. Úgy vélem, hogy a fiatalok aggódnak a jövőjükért és ezért átlátják ennek a törvénynek a következményeit.

A szabadság korlátozása nem egy absztrakt vagy morális, hanem egy teljesen kézzelfogható kérdés.

Ebben az életkorban persze a társas hálók is erősebben működnek, ha beindul egy folyamat, akkor viszik magukkal az ismerősöket, barátokat, ez is egy szervező erő.

Az életkori tényezők befolyásolják egy tüntetés sikerességét?

Általában elmondható, hogy a radikalizmus segítheti a tüntetések sikerességét, de ez nem életkorfüggő. Elég, ha 2006-ra gondolunk. A fiatalok támogatása azért sem meglepő, mert a köreikben népszerű ellenzéki pártok is rendszerellenesek.

Ha rájuk ez a jellemző, akkor mi a jellemző az idősebb generációkra?

Az, hogy kevésbé nyitottak az ilyen üzenetekre, a megmozdulásokban való aktív részvételre. Fontosabb nekik a biztonság és a nyugalom. De ez pszichológiai szempontból teljesen érthető és normális.

A tüntetőkön kívül egyre hangsúlyosabban jelennek meg az ellenzéki pártok képviselői is. Fontos, hogy politikai szereplők vezessenek egy demonstrációt?

Nem, az alulról szerveződő mozgalmak hatásosabbak. Ugyanakkor mindig kellenek vezetők, akik ideális esetben „kitermelődnek” és az arcai lehetnek egy tüntetésnek, ez ugyanis identitásépítő tényező.

A kollektív cselekvés arról is szól, hogy a közvéleményt a saját oldalára állítsa egy csoport,

üzenjen az embereknek, amivel formálhatja a többséget, hogy nem véletlen aktív most ez a csoport. Egy ilyen közös identitáson alapuló tüntetés célja az is, hogy szimpatizánsokat keressen, akik az ügy mellé állnak.

Nem csak az félidős választás közeledik, hanem az ország felé tartó bevándorlók tömege is – összegezhetnénk Donald Trump legfőbb üzenetét az amerikai választók felé. Ami ott „bevándorlási krízis” az a hazai médiában „migránskaraván” és „Soros-expressz”. Miért vezethet politikai sikerre a félelem sulykolása? Hogyan lehet félelemkeltéssel szavazatokat maximalizálni? A vox.com cikke alapján nyolc pszichológiai magyarázó tényezőt tekinthetünk relevánsnak, amit a jelenkori politika előszeretettel használ.

Az emberiség történelme során alapvetően úgy fejlődött, hogy igyekezett kellő körültekintéssel kezelni az új jövevényeket. Miért szükséges akkor a Fox News-nak mégis azt terjeszteni, hogy a Mexikó és az USA felé tartó menekültek leprásak vagy himlősek (még ha ezek a betegségek tulajdonképpen régen el is tűntek)? Miért nevezi őket terroristáknak és bűnözőknek, akiket a Soros-féle liberális összeesküvők szabadítanak a nyakukra?

Az ilyen felhangú retorika alkalmas a félelemkeltésre valamint arra is, hogy segítségével kísérletet tegyenek a menekültek emberi mivoltának elhomályosítására.

Az embernek látszó tárgyak és „inváziójuk” elleni hadviselés alátámasztható, indokolható és alkalmas lehet Trump szavazóinak mozgósítására.

A félelem az egyik alapérzelmünk, amit könnyen aktiválhatnak politikai üzenetekkel. A félelem pedig alkalmas egy láncreakció beindítására. Sok esetben inkább polarizálja véleményünket és további, a félelmeinket megerősítő információk keresésére sarkall. A csoportközi konfliktusok szociálpszichológiai értelmezésének egyik alapja, hogy megértsük a félelem működését és annak következményeit.

Az idegenektől való félelem velünk született hajlam 

Legtöbb esetben a bevándorlással együtt jár az idegenektől való félelem is. Észlelés után ösztönösen kategorizáljuk a környezetet, gyakorta alakul ki csoportközi helyzetekben az „ők” és „mi” szereposztás a fejünkben.

A szociálpszichológia tudománya régen kimutatta, hogy ehhez nem is szükséges semmiféle különösebben fenyegető vagy karakteres jelleg. Ha pusztán ún. minimális csoportközi helyzetben, két csoportra, „pirosakra” és „kékekre” osztunk néhány embert, azonnal mérhetővé válik a félelem, az egymással való szembenállás, a rivalizálás, az elfogultság és az előítéletek jelenléte.

A saját csapatunk tagjait felértékeljük, a csapatszellem pedig erőssé tesz minket - valakivel szemben.

A történelem előtt idők túlélési versenyében ez mindenképpen egy adaptív és hasznos ösztönös válaszunk volt.

Elvesztheti emberi vonásait akitől félünk 

Az emberi működésre sokan úgy tekintenek, mint evolúciós alapokon kódolt programra. Ha például látunk egy újszülöttet, annak meg akarjuk csipkedni az arcát, míg ha egy fenyegető idegen közeledik felénk, akkor vagy felvesszük vele a harcot vagy elfutunk előle. Pszichológiai vizsgálatok igazolják, hogy a saját csoportunk tagjaival ellentétben a kívülállókat kevesebb emberi értékkel ruházzuk fel. Ez pedig egyik irányban az empátiát, másik irányban az agressziót erősítheti fel a kevésbé értékes, ellenben fenyegető csoport tagjaival szemben.

A dehumanizálás egyenlő az erőszak igazolásával

Történelmi példák sora is igazolja, hogy amint elkezdünk az emberekre, emberek alkotta csoportokra nem emberként tekinteni, azokat állati vonásokkal felruházni, akkor haragunk és megvetésünk irányukba csak növekedni fog.

Nem emberi lények elpusztítása pedig kevesebb morális kérdéssel és felelősséggel jár.

A dehumanizáló mondatok általánossá tétele csökkenteni fogja együttérzésünk az emberi jellegétől – akár Twitteren – megfosztottakkal szemben. A dehumanizáló út szimbolikus tetteken túlra, a népirtásokhoz is elvezethet.

Ha félünk, a veszély is nagyobbnak tűnik

Hajlamosan vagyunk a veszélyeket eltúlozni, ha azok alapja inkább a félelem mintsem a realitás. Egy kísérletben során például arra kérték a résztvevőket, hogy becsüljék meg a New York és Mexikóváros közti távolságot. Aki nem szívlelte a mexikói bevándorlókat azok átlagosan közelebbinek, és így fenyegetőbbnek érezték a veszély egyik megszemélyesített változatát, a nem kedvelt ország fővárosát.

A rémhírek tovább élnek, mint a tények

Társadalmunk evolúciója fényévekkel gyorsabb mint biológiai fejlődésünk. Fejben még a vadonban élünk. Az agyunk éber és folyton a külvilágot pásztázza, hogy a fenyegetésekre megfelelő választ tudjunk még idejében adni. A fenyegetőnek észlelt idegenekkel kapcsolatos hírek szintén szenzitívek, ragadósak és figyelemfelkeltők. A szájról szájra terjedő történetek közösségformáló erővel is bírnak (vö. visszhangkamra és véleménybuborék). 

Az adatok elemzése idő- és energiaigényes absztrakt feladat. Kognitív rendszerünk egyik alapbeálltása, hogy minél előbb, minél egyszerűbb választ adjon a kérdéses, bizonytalan helyzetekben. Modern korunk információ/dezinformáció-áradatában ez még nehezebb feladat.

Alapvető hiedelmeink előfordulhat, hogy tévútra visznek minket.

Van, aki immúnis a külső fenyegetettségre 

Sok amerikai kutatása jutott arra az eredményre, hogy a fehér amerikaiak többsége nehezen viselné, ha a jelenlegi kisebbség kerekedne felül és alkotná a jövőben a többséget. Úgy néz ki, hogy a demográfiai változásokkal járó társadalmi kérdések zéró összegű játszmaként állnak össze fejünkben. A győztes mindent visz. Ez a szemléletmód persze nem igaz mindenkire, de hatásos politikai eszköznek látszik.

Lehetséges a félelmeket valami pozitív dologgá formálni 

A bevándorlók/menekültek iránti negatív megnyilvánulások inkább érzelmi, semmint racionális alapúak. Friss kutatások arra jutottak, hogy feloldható az „ők” vs. „mi” ellentét az érzelmeink újraértékelésével. Leghatékonyabb módszernek egy személyes történet bemutatását találták, mely sokkal kézzelfoghatóbb az adatoknál, és a pozitív odafordulás a személyhez később a racionális újrakeretezés alapjaként szolgálhat.

A határok átjárhatóak 

Bár a kategorizálás alapfunkciónk, agyunk nem feltétlen képes megfogalmazni pontosan, hogy pontosan kik is „ők”. Ilyenkor önkényes keretek mentén húzza meg a határokat, hogy értelmezhető legyen a minket körülvevő világ és csökkentsük az egymásnak ellentmondó tartalmak keltette feszültséget.

A korábban már említett minimális csoportközi helyzet kísérletei során például volt, hogy bizonyos résztvevőknek azt mondták, hogy csak egy véletlen hiba miatt kerültek a jelenlegi csapatukba, igazából a másikhoz tartoznak. Amint megtörtént a csere, az empátia iránya is megváltozott, ahogy az ellenérzéseké is. Persze ezek laboratóriumi körülmények közt megfigyelt jelenségek, a valóságban ennél összetettebb a kérdés.

Úgy tűnik azonban, hogy a szociálpszichológiai kutatásokra támaszkodva kijelenthetjük: ha nincs is mód kontaktusra a két csoport tagjai közt, a perspektíva felvétel is alkalmas lehet az előítéletek és a félelem csökkentésére. Ezek csökkenő tendenciája pedig megkímélheti a két csoportot a köztük formálódó konfliktus eszkalálódásától, melyhez most a puskaport a moralitást hátrébb rangsoroló vezetők szolgáltatják. Ugyanis

a félelemkeltés kiváló módszer a szekértábor harcba hívására, így a szavazásra buzdításra is.

Választások – jó esetben – mindig lesznek. Kampányoló politikus és a szavazók igénye, a kereslet-kínálat találkozása pedig – jó esetben – változhat.

•••

A szerző szociálpszichológus, fő érdeklődési területe a politikai pszichológia.