A Paradigma Intézet blogja


A Jobbik dilemmája

2018. június 21. - Elek Dorián

Tegnap a Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta az Alaptörvény-módosítást és a Stop Soros törvénycsomagot, amely ellen eddig hangosan fellépett. Ezt követően az elmúlt évek egyik legértelmezhetetlenebb interjúját hozta össze Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője tegnap délután. kép forrása:…

Tovább

A válság és kompetencia

Orbán Viktor bejelentette, hogy nemzetközi gazdasági válság fenyeget, ami érzékenyen érintheti hazánk stabilitását, ha nem készülnek fel rá. Ugyanakkor egy gazdasági válság komoly kihívást is jelenthet a Fidesznek, hiszen sokszor az éppen kormányzó párton csattan a választók csalódottsága. Az…

Tovább

Lehet-e választást nyerni a migráció elhallgatásával?

A Fidesz az egész választási kampányát a migráció témája köré építette, és az eredmény őket igazolta. Több mint két és félmillió ember tette le a voksát amellet, hogy Magyarország ne legyen bevándorló ország. kép forrása: index.hu A kormánypárt kivételével csak a Jobbik kommunikálta valamilyen…

Tovább

Kinek a felelőssége a domináns pártrendszer létrejötte?

A domináns pártrendszer egy olyan demokratikus politikai rendszert jelent, ahol az erőviszonyok alapján van egy megkerülhetetlen, domináns párt, amely központi alkupozícióval rendelkezik. Sartori definíciója alapján: legalább 10%-kal több szavazatot kap, mint a második helyezett, minimum abszolút…

Tovább

A tétről, a kampányígéretekről és a konszenzusról

A Fidesz által következetesen kommunikált tét hatásosabb volt, mint az ellenzéki pártoké. Ezt bizonyítja a tegnapi választási eredmény. kép forrása: index.hu Még ősszel, jó fél évvel a választások előtt merült fel a kérdés, hogy melyik politikai erő hogyan határozza majd meg a választás tétjét.…

Tovább

Jobbik - A stratégia fogságában?

A kérdés a következő: Mennyiben változtatja meg az egyes pártok irányába megfogalmazott szavazói elvárásokat, a kormányváltás lehetőségének elérhető közelségbe kerülése? kép forrása: index.hu A Medián legfrissebb kutatása szerint az ellenzéki szavazóbázis 67%-a hajlik arra a forgatókönyvre,…

Tovább

Miért ment Lázár János Bécsbe?

Lázár János látványosan kampányüzemmódba kapcsolt az elmúlt hetekben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kerek egy hónapja debütált egy saját honlappal, továbbá a weboldal mellett elindult saját Facebook oldala is, ahová folyamatosan teszi közzé a személyét bemutató videókat.  Ma azonban…

Tovább

A Momentum videója és Orbán szavai taroltak

Az elmúlt egy hét legtöbb reakciót kiváltó bejegyzései

Megnéztük, hogy az elmúlt héten a pártoknak mely bejegyzései voltak a legsikeresebbek: top5 rangsorban mutatjuk be, hogy mennyi reakciót (lájkot, kommentelést, megosztást) értek el az egyes posztok. Az alábbi infografikákon a pártok legsikeresebb kép, videó, link és szöveges bejegyzései láthatóak a…

Tovább

Hogyan használják a pártok az egyes kampányeszközöket?

Szórólap és közösségi média az 1. számú EVK-ban

Egy hete eldördült a startpisztoly, és a pártok ténylegesen nekikezdtek a kampánynak. Az eddig megjelent kampányanyagokból azt a következtetést biztosan levonhatjuk, hogy az ellenzék erőforrásai szűkösek, és bár elkezdtek kampányolni, nem az első hétre összpontosítanak. Ezzel szemben a kormánypárt…

Tovább

Ezért lesz siker a Fidesznek a Stop Soros

Ma elkezdődött a parlamenti vita a Stop Soros törvénycsomagról, mely feltehetőleg a kormánypárt Soros-kampányának utolsó szakasza. Bármi is lesz a javaslat jövője, a Fidesz számára kedvező kimenetelű lesz. Mutatjuk miért. Név: Egyszerű, érthető és pontosan illeszkedik a múlt április óta épített…

Tovább
süti beállítások módosítása