1. A két jelölt teljesen eltérő háttérrel érkezik: a stabilitást és erőt mutató Jobbik vs. a belső ellentétektől hangos, az elmúlt 25 év leggyengébb támogatottságával bíró MSZP.
2. Vona Gábornak az lehet a célja, hogy minél hamarabb egyértelműsítse, hogy ő a legkompetensebb ellenzéki jelölt.
3. Botka László a párton belüli pozíciója megerősítésére tesz még egy kísérletet.

Szeptember 27-én érkezett a hír, hogy jövő hétfőn rendhagyó miniszterelnök-jelölti vitát láthatnak majd a nézők az egyik legnagyobb kereskedelmi csatornán. Baló György műsorában Botka László és Vona Gábor mérheti össze retorikai képességeit, és küzdhet meg a “második erő” pozíciójáért. Első ránézésre ugyanis ez tűnik a vita tétjének.

A két legnagyobb ellenzéki párt, vagyis az MSZP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje egy “rég elfeledett műfajban” készül egymásnak feszülni. Ez kifejezetten érdekes fejlemény így fél évvel a választások előtt, hiszen nehezen értelmezhető, hogy mégis melyik félnek áll az érdekében.

Először is szedjük össze azokat a pontokat, amelyek miatt mind a két félnek megérte elvállalni a vitát:

• Nézettség
  A miniszterelnök-jelölti viták mindig is népszerű műsornak számítottak: 2006-ban például több mint 1 millió választópolgár nézte élőben az Orbán-Gyurcsány vitát, ezen felül is a diplomások 42.4%-a.
• Nyilvánosság
  A jelöltek a programpontjaikat szélesebb közönségnek tudják bemutatni, továbbá egy este erejéig biztosan tematizálják a közbeszédet.

Természetesen azt azért figyelembe kell vennünk, hogy a vitázó jelöltek közül egyik sem a regnáló kormányfő, tehát el fog maradni az ellenzéki fél részéről a számonkérés, és kisebb érdeklődés övezi majd a csörtét.

Az ország helyzetének értékelésénél valószínűleg nagy egyetértésben lesznek, a legtöbb szakpolitikai terület megvitatása során pedig arra fognak jutni, hogy hazánk rendkívül rossz állapotban van. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a vita a “közembereknek” szól, tehát az adott kérdésekbe csak olyan szinten lehet belemenni, ami még az átlagember számára is érdekes lehet. Így azok a szakpolitikai részletkérdések, melyek alapján a két párt markánsan eltérő véleményen van, sok időt nem fognak elvenni a vitából.

Miért érdekes a vita a Jobbiknak?

Vona Gábor teljesen más pozícióból, és más céllal közelít a vitához, mint Botka László. Bár a Jobbiknak a néppártosodás ellenére sem nőttek meg különösebben a népszerűségi mutatói, évek óta tartja stabilan a pozícióját a szocialisták előtt. A baloldallal ellentétben a Jobbik képes egységként fellépni, hiszen a párton belüli hatalmi harcokat már több mint egy éve lejátszották, így a következő fél évben valóban a kampányra tudnak összpontosítani. Ez rendkívüli fontossággal bír, hiszen valódi kihívóként tud megjelenni a kormányváltást akaró, de bizonytalan pártpreferenciájú szavazók számára. Vona Gábornak tehát az a célja, hogy minél hamarabb egyértelműsítse, hogy ő a legkompetensebb ellenzéki jelölt.

Botka László hattyúdala?

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje nehéz napokon van túl. Az eseménydús hét vége felé járva nehéz lenne megjósolni, hogy pár hét múlva is ő lesz-e az MSZP jelöltje Orbán Viktor leváltására. Pozícióját tulajdonképpen nem is a kormánypárt veszélyezteti, hanem a saját táborán és pártján belüli, nagy médianyilvánossággal zajló belharc, melynek ő lehet a vezéráldozata. Botka láthatóan nem akar belenyugodni az MSZP kudarcába, és továbbra is az a célja, hogy releváns, megkerülhetetlen tényezőként mutassa magát a közönség számára. Egy olyan vita, ahol a nagy nyilvánosság előtt úgy tudja beállítani magát, mint a Fidesz legjelentősebb kihívója, ezt a képet erősíti. Tényleges célja tehát egyelőre még a párton belüli támogatás visszaszerzése, amelyre túl sok lehetősége nem lesz már.

1. A köztéri plakátok sikeressége szempontjából fontos, hogy megragadjon az emberek tekintete a hirdetéseken.
2. A választások előtt mindenki arcokkal illusztrálja a politikai hirdetéseit.
3. Ami újdonság, hogy szinte minden párt csak az “ellenségei” arcával plakátolja tele az országot, a negatív kampány tehát virágkorát éli.

A politikai plakátok sikeressége szempontjából kulcsfontosságú, hogy emberek, vagy emberi arcok szerepeljenek rajtuk, mivel az arc önmagában rengeteg információ átadására képes. Az arc vonzza a szemet, vagyis az emberek önkéntelenül is a plakátok irányába néznek.

Ahogy az előző írásunkban már utaltunk rá, az olyan transzparensek gyakran eltűnnek a plakáttengerekben, ahol nincsenek figyelemfelkeltő motívumok. Természetesen a kampánytanácsadók is tisztában vannak azzal, hogy nagy érzelmi töltést jelent egy másik ember arcára ránézni. Ilyenkor létrejön egyfajta kapcsolat, ami a szimplán szöveges üzenetek átadásakor nem lehetséges.

Visszatekintve hazánk választási kampányaira, az esetek többségében olyan transzparenseket raktak ki a pártok, melyen a rövid üzenet mellett a saját politikusaik arca volt a leghangsúlyosabb.

Az utóbbi időszakban azonban más stratégiát kezdtek alkalmazni: a plakátokon is az “ellenségeiket” helyezték a fókuszba. Az utcákon járva szinte csak eltorzított, gonosz arcok néznek ránk, nem pedig a karizmatikus vezetők megnyerő mosolyai. De vajon miért került a Fidesz plakátjaira Orbán Viktor helyett Soros György, a Jobbik hirdetéseire Vona Gábor helyett fideszes vezető/háttérember, vagy éppen az LMP esetében Szél Bernadett helyére Putyin.

Míg a pozitív üzenetű (a saját politikusaikat ábrázoló) plakátokon az arcok könnyen felismerhetők és valósághűek, addig az ellenségképes reklámok ettől eltérnek. Az arc, amely ezeken a plakátokon látható olyan mögöttes, egyben negatív tartalmat jelképez, mely az esetek többségében csupán az adott politikai formáció érdekei mentén lett kialakítva.

A kormánypárti plakátok azért tekinthetők hatásos kommunikációs kampányfogásnak, mert a “sorosozós” plakát egyszerre absztrakt és konkrét is. Soros György személye a magyar politikai valóságban egyben egy metafora is: mindannak a megszemélyesítése, amire a Fidesz utal, bármit mögé lehet képzelni.

A félelemre építő plakátok közül azonban kiemelendő a Jobbiké, mivel Vona Gábor pártja volt idén az egyetlen, mely plakátjain nem csak támadta a kijelölt ellenfelét, hanem alternatívát is kínált. A negatív kampány két leghatékonyabb módja ugyanis az ellenfél támadása (melyet az összes többi pártnál láthattunk), illetve a kontraszt állítása, ahol a párt megmutatja a pozitív alternatívát (jellemzően saját magát).

A gonosz több arca

“Bárhogy is szidják az értelmiségi szalonokban a szembesítő kampányt, azt, hogy túl sok a plakát, még negatív kampánynak is lehet mondani, de valójában ez működik.” – hangzott el 2017 júniusában Tusványoson, a Fidesz kommunikációs igazgatójától.

A kormánypártot sokszor éri az a vád, hogy ellenségképeket gyárt és gyűlöletkampányt folytat, ugyanakkor érdemes megállapítani, hogy ezzel nincs egyedül. Nincs politika negatív kampány nélkül. A negatív szavakra az emberek sokkal inkább rá tudnak hangolódni, továbbá gyorsabban is hatnak. Így az összes párt egyszerre plakátolja tele az országot – valódi, vagy annak beállított – ellenfeleivel. A hatás szempontjából azonban nem elhanyagolható tényező a plakátkampányra fordítható erőforrások mértéke. A kormánypárt jelentős pénzügyi és helyzeti előnyben van, tehát a plakátok mennyiségében lényeges a különbség. Így nem véletlen, hogy az embereknek ismerősebb lehet Soros György mosolya, mint Putyin kacsintása.

Összességében elmondhatjuk, hogy 2017-re a pártok elképesztő kínálattal rukkoltak elő, így innentől kezdve már csak az emberek választása, hogy kitől féljenek jobban.

A permanens kampány az utóbbi években egyre meghatározóbb elemévé vált a Fidesz stratégiájának. A ellenzéki pártok ehhez igazodva, már a 2018-as választások előtt egy évvel kampányüzemmódba kapcsoltak. Ezek közül is kiemelendő a Jobbik, mely egy szimbolikájában koherens, üzenetiben pedig egymásra épülő országos plakátkampányba kezdett.

Az országgyűlés által elfogadott 2017. évi CIV. törvény – amibe a Fidesz átcsomagolta a köznyelvben elterjedt ‘lex csicska’ lényegi elemeit – azonban komoly újratervezésre kényszerítette Vona Gábor pártját.  A törvény egyik lényegi eleme, hogy a pártok is csak az előző üzleti évi listaáron hirdethetnek, kedvezményt pedig csak közbeszerzési eljárással lehet elérni.

Miért is probléma ez a Jobbiknak? Az ellenzék így nem tud – az eddigi gyakorlattal ellentétben – országos plakátkampányt folytatni áron alul.

A törvény elfogadása után azonban a MAHIR felületein megjelentek azok a “titokzatos magánszemély” által finanszírozott plakátok, melyek mondanivalója határozottan egybecseng a ex-radikális párt agendájával. A lokál.hu augusztus végén pedig “le is leplezte” a tervet, rámutatva az üzenetek hasonlóságára.

A cikk tartalmával ellentétben a valóságban talán ennél többre van szükség. A Jobbik vezetősége egészen biztosan pezsgőt bontana, ha az állampolgárok azonnal összekötnék a párt korábbi plakátjaikat a jelenlegi európai polgári kezdeményezést promótáló hirdetésekkel. Meg kell állapítanunk, hogy ehhez az összekötéshez az általános politikai tájékozottságon túlmutató politikai érdeklődésre van szükség.

Jelen helyzetben azonban erős a gyanú, hogy a “Béruniós” plakátkampány csak áthidaló megoldás volt, hiszen a Jobbik legújabb “gengszteres” poszterei folytatják a júniusban félbeszakadt kampányt.

És sikerült?

Az elmúlt évtizedekben a marketing-piacon több kutatás is készült a plakátok vélhető hatásaival kapcsolatban. Összességében elmondható, hogy a hirdetések hatékonysága sokkal inkább a vizualitástól, és nem a szöveges elemektől függ. Továbbá azt is fontos leszögezni, hogy a legtöbb “outdoor” kampánynál akkor beszélhetünk hatékonyságról, ha a márka a lehető leggyorsabban felismerhetõ.

Jelen esetben azonban nincs is márka, vagyis a politikai kontextusban egy pártlogó, amellyel az átlagpolgár beazonosíthatná az üzeneteket.

Színvilág

Első ránézésre mit is láthatunk? A plakátok a kék-narancssárga színekkel dolgoznak, melyek egyértelműen a Fideszhez, vagy a kormányzati plakátokhoz voltak köthetők az elmúlt évtizedekben. A “lex csicskáig” futó – amúgy jól felépített – Jobbikos kampány színeire semmiben nem emlékeztet.

Arcnélküliség

A meggyőzőerő szempontjából kulcsfontosságú, hogy van-e arc a plakáton, amely felajánlja nekünk a “terméket”. A politikai rendkívül perszonalizált, vagyis személyközpontú napjainkban, tehát az állampolgárok legtöbbször nem üzenetekben, hanem arcokban gondolkodnak. Másképpen úgy is mondhatjuk, hogy a politikus a pártprogram imázsa. Ha pszichológiai aspektusból vizsgáljuk a plakátokat, akkor is azt mondhatjuk, hogy inkább az arc marad meg az emberekben, amely jelen esetben nincs.

Szórend

“Mindenki a szülőföldjén boldogulhasson” – Egy ilyen politikai üzenet esetében fontos, hogy a szórend hova helyezi a hangsúlyt. A propozitum, vagyis a súlyszó az, amely a mondat leglényegét hordozza.  Tehát a fő kérdés az, hogy melyik szót helyezzük a mondat elejére. Jelen esetben talán hatásosabb lenne az üzenet, ha úgy szólna: “A szülőföldjén boldogulhasson mindenki”, hiszen a program fő célja arra irányul, hogy hazánk felzárkózzon a nyugati bérszinthez, és hazánkban maradhassanak a munkavállalók.

“Polgári”

Ehhez adódik hozzá a “polgári” szó, mely a Fidesz majd két évtizedig használt hívószavaként ülepedett le. Az átlag választópolgár valószínűleg az európai polgári kezdeményezés fogalmával sincs tisztában, így pusztán a “polgári” szó is könnyen félrevezető lehet egy narancs-kék plakáton.

A könnyen azonosítható szimbólumok hiánya

Nemcsak, hogy a Jobbik logója nincs rajta a hirdetéseken, a párt eddigi plakátkampányaihoz köthető motívum sem, pl. magyaros szimbólumok, nemzeti színek (kivétel az apró magyar zászló).

1. Az MSZP nem tud jó alternatívát találni a kormánypárt üzenetére.
2. A baloldal fő mondandivalója az elmúlt választások alkalmával csak minimális szinten változott.
3. A párt aligha tudja tematizálni a közbeszédet.

forrás: mszp.hu

A tét emelése nem csak a kormányoldal taktikája, ugyanakkor kérdéses, hogy az ellenzék is képes-e előállni egy hasonló súlyú és megkérdőjelezhetetlen üzenettel. A nemzet megvédésével szemben nagyon nehéz jó alternatívát kínálni. Egyrészt nem lehet azt kommunikálni, hogy ne védjük meg az országot, másrészt nagy kihívás azt állítani, hogy ennél bármilyen kérdés fontosabb lenne. A kormánypárt tehát rendelkezik egy általános érvényű üzenettel.

Míg a Fidesz az ország, sőt, Európa indentitásának megőrzését tematizálja, addig a baloldal egészen más irányból közelíti meg 2018-at.

Az ellentétes oldalon álló politikai eliteknek már a rendszerváltást követő évtizedben kialakult az a retorikája, hogy amikor a jobboldal van kormányon, akkor diktatúrát épít, amikor a baloldal kormányoz, eladja saját országát.

Ez azt jelenti, hogy a baloldal közel minden mintát átvenne a nyugat-európai országokból, míg a jobboldal fenntartásokkal kezeli az ottani gyakorlatokat. A mostani választással az változik meg, hogy míg eddig (a jobboldal narratívája szerint) az európai mintát kritikátlanul másoló baloldal volt az ellenfél, addig most már konkrétan a migrácó “arca”, Soros György. A baloldal a hosszú évek óta tartó cselekvőképtelenségével már nem számít ellenfélnek, hanem egy megfoghatatlanabb és nagyobb ellenségkép került a kampány középpontjába.

Ezzel szemben a baloldalnak mind az üzenete, mind az ellenfele változatlan maradt: a fő cél Orbán Viktor leváltása.

Pedig nagyon fontos lenne a számukra, hogy legyen innováció a kommunikációban, hiszen legtöbbször ez jelenti a siker kulcsát. Amíg az üzenet az, hogy diktatúra van Magyarországon, azonban a választópolgárok jelentős többsége ezt nem érzékeli, addig az ellenzék nem lesz se hiteles, se sikeres. A Fidesz egészen hasonló problémával szembesült a 2006-os választások alkalmával, amikor a “rosszabbul élünk, mint négy éve” volt a kampány fő szlogenje. Az üzenet akkor sem hozott sikert, mivel a választók nem érezték úgy, hogy az igaz lenne (pl. Medgyessy “jóléti rendszerváltása”).

A diktatúra sugalmazása, mely az egész társadalmat érintené, nem tűnik hatékonynak, ahogy a szegmentált üzenetek sem. 2017-ben Botka László megpróbálkozott egy új üzenettel. A “Fizessenek a gazdagok” szlogent viszont könnyen kampánytechinkai bukásként is értékelhetjük, hiszen nem hogy nem szólítja meg az egész társadalmat, de még társadalmi feszültséget is kelt a “külső erők által ostromlott” országban.

A baloldal a különböző korosztályokat különféle szakpolitikai ígéretekkel kívánja megszólítani, kezdve az oktatás, az egészségügy és a korrupció kérdésével. Azt viszont hamar be kell látniuk, hogy hiába kritizálható az egészségügy, vagy az oktatás mai helyzete, az még mindig sokkal erősebb érv, hogy egy külső ellenségtől kell megvédeni a hazánkat, hiszen a biztonság és stabilitás kérdése felülírja az összes létszféra esetleges problémáit.

1. A politikusok mindig emelik a tétet a választások előtt, mivel akinek a narratívája domináns lesz, az fogja nyerni a választásokat.
2. A pártok kommunikációja a valóság értelmezéséről egyre inkább csak a politika világában nyer értelmet.
3. A Fidesz emelte a tétet 2014-hez képest, hiszen akkor még a rezsicsökkentést akarták megvédeni a külföldi erőktől, 2018-ra viszont már az ország léte a tét: ha nem a Fidesz nyer, akkor Magyarország elveszti szuverenitását, és a Soros-terv kerül végrehajtásra. A narratíva alapján – a 2014-es választással ellentétben – már nem csak az ország, hanem Európa sorsa is függ a választásoktól.

forrás: facebook.com/FideszHU

2018 tavasza közeledtével a politikusok egymásra licitálva igyekeznek meghatározni a választások tétjét. A szavazatok többségét pedig azok nyerik meg, akik ezt hitelesebben tudják kommunikálni.

A különböző pártok és politikusok eltérő narratívái egymással versengve próbálnak értelmet adni a mindennapi történéseknek, a választópolgárok azonban gyakran tapasztalhatják, hogy ezek a valóságértelmezések egyre távolodnak egymástól. (Egy egyszerű példa: A Fidesz következetesen a migráns szót használja, míg a balliberális ellenzék a menekült, vagy menedékkérő kifejezést. Ezek a szavak azonban jelentős tartalombeli különbséggel bírnak, így a bevándorlási hullám köré különböző valóságokat kreálnak.)

A Fidesz esetében jól érzékelhető, hogy az elmúlt két sikeres választási kampányban volt egy fő üzenet. Minden fideszes politikustól hónapokon át ugyanazt az egy üzenetet, vagyis a választás tétjét hallottuk. Így kijelenthetjük, hogy a politikai marketingből jól ismert, a különböző választói csoportoknak szóló szegmentált üzenetek kora lejárt. A különféle társadalmi csoportoknak szóló, vagy eltérő szakpolitikai területekre fókuszáló üzenetek helyett az új stratégia egy darab üzenet, mellyel az egész ország megszólítható. A taktika egyszerű, és minden kétséget kizárólag hatékony.

2000-es évek elejével összevetve, amikor még szakpolitikai területenként azonosíthatóak voltak a különböző üzenetek, mára csupán egy egyszerű üzenet van, mely az összes politikai területre érvényes: maradjon meg az, amit eddig felépítettünk, maradjon meg a status quo.  2018 üzenete: külső erők veszélyeztetik azt az életet, amit élünk, de a kormány megállítja őket és megvédi az embereket.

A tétet így határozták meg 2014-ben:

“A tavaszi választások valódi tétje, hogy folytatódhat-e a rezsicsökkentés politikája, hiszen világosan látszik: a baloldal megszüntetné, eltörölné és felszámolná a rezsicsökkentésre irányuló eddigi intézkedéseket” – Kocsis Máté (2013. december)

“A választások tétje a rezsicsökkentés.” – Hende Csaba (2014. január)

“A következő választásnak az a tétje, hogy a rezsicsökkentési folyamat fennmaradhat-e.” – Szájer József (2014. február)

“A választások tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés.” – Kósa Lajos (2014. március)

“A rezsicsökkentés megvédése a tét az áprilisi választásokon.” – Fidesz.hu 

És így 2017-ben:

Orbán Viktor kiemelte, a magyarországi választásoknak most európai tétje is van: ennek kimenetelétől függ, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést.

Kövér László szerint sorsdöntő lesz a 2018-as választás, hiszen a tétje, hogy Magyarország megmaradhat-e a magyarok országának, ahol a magyar emberek érdekei az elsők, és ahol ők döntik el, hogy ki képviselje ügyeiket.

Nemzeti konzultáció lesz a Soros-tervről.

De miért pont ezek az üzenetek?

2010 és 2014 között a Fidesz legsikeresebb programja a rezsicsökkentés volt, 2014 és 2018 között pedig a határvédelem. A Fidesz azonban megtanulta, hogy a teljesítmény önmagában nem elég, így a kormányzathoz köthető médiafelületeken folyamatosan zajlik a siker hangsúlyozása. Az üzenet tehát a siker, a siker folytatása, vagyis választási ígéretek helyett a siker megtartása a tét.

1. A választások tétjére irányuló kérdések közel ugyanazok, mint az elmúlt évtizedben.
2. Az erőviszonyok is azonosak.
3. Magyarországon 2018-ra minden feltétel adott lesz egy pragmatikusan működő domináns pártrendszerhez.

forrás: MTI Fotó: Marjai János

A választás tétjére irányuló kérdések tehát így hangzanak:

Mennyivel fogja megnyerni a Fidesz a választásokat?

Ki lesz a Fidesz után a második erő?

Fogja-e valaki egységesíteni, és ezáltal újra politikai tényezővé tenni az baloldalt?  

Mely kis pártok fognak bejutni a parlamentbe?

2009-ben és 2013-ban a politikai elemzők, a sajtó és a magyar közélet egyaránt ezekre a kérdésekre kereste a választ. A 2018-as országgyűlési választás előtt bő fél évvel úgy tűnik, hogy a tét ugyanaz, mint az elmúlt két ciklusban: mekkora lesz a Fidesz többsége. Ez pedig alapjaiban befolyásolja az ellenzéki pártok mozgásterét.

A kétharmados felhatalmazás és a Fidesz kormányzási technikája következményeképp az ellenzék a politikai döntéshozatal perifériájára sodródott. Számukra 2010 óta az a valódi kérdés, hogy ki lehet a Fidesz utáni legbefolyásosabb erő. A kormányra kerülés egyszer sem volt realitás, még ha kampánytechnikai és/vagy kommunikációs megfontolásból sokkal árnyaltabban is fogalmaztak. 2017 szeptemberében úgy tűnik, hogy érdemi változást jővő tavasszal sem fogunk tapasztalni. Ez azonban szembemegy a pártok legalapvetőbb kétosztatú logikájával: kormányon, vagy ellenzékben lenni. Az ellenzék alaplogikája jelenleg csupán arra korlátozódhat, hogy a választók a legmeghatározóbb, vagy pusztán marginális ellenzéki erőként tekintenek rájuk.

Nézzük csak meg a széttöredezett baloldalt, illetve az MSZP helyzetét. Az egykori kormánypárt számára a legfontosabb cél – fél évvel a választások előtt – nem a kormányváltás, hanem az, hogy egységesítse a baloldalt, és ezáltal vezető szereplővé váljon. Teszi mindezt a teljes nyilvánosság előtt, immáron harmadik nekifutásra. A politikai cselekvőképesség, de minimum annak látszata kulcsfontosságú. Ebből azonban nem mutat semmit a szocialista párt.  A hiányosságokra pedig még inkább rámutat a Fidesz mindenkori erőssége: a karizmatikus vezető és a külvilág felé mutatott egységesség. Jól látható, hogy ezek a feltételek jelenleg nem adottak a szocialistáknál.

A baloldal utolsó karizmatikus vezetője Gyurcsány Ferenc volt, akinek 2011-ben alakult pártja, a DK elsődleges feladata még mindig a parlamenti küszöb megugrása, ahogyan az elmúlt 10 évben alakult többi kis pártnak is.

Kivételt jelenthet a Jobbik, amely bár teljes arculatváltáson ment keresztül az elmúlt években, még mindig csak a második helyért küzd, hiszen eddig nem sikerült jelentős mértékben maga mögött hagynia radikális közelmúltját. Bár Vona Gábor egységesíti a pártot, messze nincs olyan karizmája, mint Orbán Viktornak, vagy éppen Gyurcsány Ferencnek.

Az eddig leírtak alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy mára Magyarországon domináns, vagy predomináns pártrendszer alakult ki. Ráadásul a különböző szakirodalmakban meghatározott feltételek 2018-ra valóban teljesülnek, amennyiben a mostani erőviszonyok változatlanok maradnak. Hogy mit is jelent ez? Egy olyan demokratikus politikai rendszerről van szó, ahol az erőviszonyok alapján van egy megkerülhetetlen, domináns párt, amely központi alkupozícióval rendelkezik.

A domináns pártrendszer legismertebb definíciója Sartori nevéhez kötődik, aki az alábbi feltételekhez köti:

1. A domináns párt legalább 10%-kal több szavazatot kap, mint a második helyezett,
2. Minimum abszolút többséget szerez,
3. Stabil szavazói réteget tudhat magáénak,
4. Legalább három egymást követő választáson győz.

Az utolsó feltétel a 2018-as választással teljesülhet be, mely abból a szempontból is érdekes, hogy erre – három egymást követő ciklus ugyanazzal a kormánypárttal – a rendszerváltás óta nem volt példa.

A következő elemzéseinkben igyekszünk felvázolni, hogy milyen pro és kontra érvek hozhatóak fel a domináns pártrendszer mellett, továbbá azt is, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az egyes országokban hogyan alakult a domináns pártrendszerek jövője.

A számtalan politikai történés és a politikusok által felkínált párhuzamos valóságértelmezések miatt kifejezetten nehéz a politika világában való eligazodás. Különösen igaz ez a választások előtti hónapokra. A kampányidőszakban megnő a politika iránti érdeklődés, így azt gondoltuk, hogy a következő időszak kiváló alkalom arra, hogy elkezdjük a tevékenységünket, fókuszban az országgyűlési kampány elemzésével.

Középtávú célunk egy nyugati mintára működő think tank, vagy másnéven agytröszt létrehozása, mely alapvetően három fő funkciót lát el:

• a társadalmi és politikai folyamatok értelmezési keretbe helyezése,
• szakpolitikai alternatívák kidolgozása,
• az előző két feladat révén a politikai döntéshozatalra való ráhatás.

A honlapon megjelenő elemzéseinkben az aktuálpolitika értelmezési lehetőségeit kívánjuk boncolgatni korunk felgyorsult körülményeihez alkalmazkodva, azaz olyan röviden és tömören, amennyire csak lehet. Írásainkat néhány főbb állítással, vagy kérdésfelvetéssel kezdjük, melyeket aztán bővebben kifejtünk.